Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-10 / 217. szám
2003. AUGUSZTUS 10. 13 SZTÁROK ÉS SZTORIK Rádiózik a Tavasszal Árpa Attila még azt ígérte, öt év alatt összehoz egy Oscar-díjas filmet, de már beérné a berlini Aranymedvével is. A kereskedelmi televíziózás sikerproducere az RTL Klubból való kirúgása után nem vállalta, hogy külföldön valóságshow-t indítson, egyelőre akcióvígjáték rendezésére készül, új rádió indításán bábáskodik. A magyar média Jolly Jokere élvezi szakmai és anyagi függetlenségét.- A televíziózás, könyv- írás után rádióépítésbe fogott. Lehet, hogy a magyarországi média Jolly Jokerével beszélgetek?- Rádió Extrém néven indítunk vadonatúj, huszonnégy órás csatornát, amely azoknak szól majd, akiknek elegük van az ugribugri zenékből. Közszolgálati beszélgetőműsorokat, kulturális ajánlókat tervezünk, a zene a műsoridő hatvannyolc százalékát teszi majd ki.- Mi váltja fel az „ugribugri” muzsikát?- Válogatott zenék igényeseknek - igényes zenék válogatósoknak - így hangzik a szlogenünk. Ez talán mindent elmond. Komolyzenét nem adunk. Manapság nem nagyon találunk olyan adót, ahol Lou Reedet, Buena Vistát, jazzt lehet hallani.- Gondolom, jó néhány közismert arc és hang előtt elhúzta a mézesmadzagot, hogy átcsábítsa őket.- Jó csapatot sikerült ösz- szegyűjtenem, de amíg nem írják alá a szerződést, nem mondhatok nevet. Sok ismert arc és hang van köztük.- Saját tőkéjét fektette az induló rádióba?- Nem. Csupán tanácsadója vagyok. Két üzletember megkeresett, hogyan képzelnék el egy igényes rádiót, ami hiányzik a rádiópiacról.- Ezek szerint pontosan tudja. Lehet, hogy ugyanolyan sikeres lesz az éter hullámain, mint a kereskedelmi televíziózásban?- Erre nincs garancia, ahogyan a tévékben sem volt. Most nem is a rádió kereskedelmi sikere érdekel elsősorban, hanem egy olyan rádió létrehozása, amelyet magam is szívesen hallgatnék. Amelyben nálam értelmesebb, műveltebb, igényesebb műsorvezetők dolgoznak. Szeretném megnyerni azokat a hallgatókat, akik eltávolodtak a rádiótól, mert tele lett a hócipőjük velük. Nem kell ide olyan nagy kreativitás, de ez az adó nem arról szól majd, hogy minél több va- lóságshow-sztárt hívjunk be vendégnek.- Feltételezem, hogy nem csupán rádióalapításra kapott felkérést.- Sokan kerestek, hogy legyek műsorötletük producere. Úgy látszik, nem olvasták figyelmesen a könyvemet, mert ezek nem igazán kivitelezett ötletek voltak. Kapásból elutasítottam külföldi ajánlatokat: a Balkán környékén kereskedelmi csatornák indulnak, ugyancsak külföldről jött ajánlat, hogy ott indíttévés fenegyerek és kihasználom, hogy Magyarországon alacsony a mérce, ami a filmgyártást illeti. Ez azt jelenti, hogy nem nehéz újat felmutatni, vagy igényesen szórakoztatni. Argó címmel rendezek egy akcióvígjátékot, amely a Blöff című filmre hasonlít. Egy vérprofi külföldi érkezik Magyarországra, hogy teljesítsen egy megbízást. De szembesülnie kell azzal, hogy a legnagyobb kihívás, ami itt érheti, az a magyar valóság. Már a szereplőválogatásnál tartok, de a stábról és a színészekről nem beszélhetek.- Néhány hónapja úgy nyilatkozott a Vasárnap Reggelnek, hogy öt éven belül Oscar-díjas filmet fog készíteni. Árpa Attila Született: 1971. november 17., München. Családi állapot: nőtlen Foglalkozása: médiatanácsadó Legfontosabb műsorok: Heti Hetes, Való Világ, Mónika-show Díjak: Kamera Hungária közönségdíj (Heti Hetesért) Vöröskereszt-kitüntetés (árvízvédelem) sak valóságshow-t. Hívtak kábelcsatorna-indításhoz, napilaphoz tévékritikát írni. Ez utóbbira is nemet mondtam.- Vajon miért?- Nem lett volna szerencsés, hogy egy kereskedelmi tévétől való távozásom után műsorokat kritizálok.- Nyilván mindegyiknek megadták volna az árát. Ott tart, hogy nincsenek már anyagi szempontjai?- Előbb-utóbb lesznek, ha üresjárat következne, de most még élvezem az anyagi függetlenséget és hogy nem kell megfelelnem a tömegízlésnek. Ezt szeretném a rádiózással is kihasználni. Szenvedélyből csinálom, amit ugyanis ezért kapok éppen elég a telefonszámlámra.- Első nagyjátékfilmjét is szenvedélyből forgatja?- Igen. Régi álmom a film,- Maradjunk inkább az Aranymedvénél.- Kezdi alább adni.- Ez a film azonban nem a díjakra vadászik és nem erről írják majd a kritikusok, hogy végre, ez az ! Ugyanazt hozza majd ez a film, amit a tévés karrierem, a könyvem, és remélhetően a rádió is tesz: szórakoztatni kívánok. Ennyi. Csontos Tibor Csal; a magyar Fantom kerül CO-re H Szabadságot kapott Az operaház fantomja: az augusztusi szünet után szeptember közepétől október közepéig ismét folyamatosan játsszák a Madách Színházban. A decemberben induló újabb előadás-sorozatra szeptember 1-jétől válthatók jegyek. A magyar nyelvű előadásról CD-album készülhet, az engedéllyel Lord Andrew Lloyd Webber ismét különleges gesztust tett Magyarországnak. Forman csonkolódott gyertyái I ü Sean Connery kiszállt a Márai Sándor-műből készüI lő A gyertyák csonkig égnek filmes produkciójából. A filmváltozat nem került veszélybe, csupán az október 8-án, Prágában "kezdődő forgatás csúszik át jövőre. Connery egyébként nem indokolta döntését. Nem lesz könnyű hasonló kaliberű színészt találnia, hiszen a szereposztás a regényhez méltón parádés: Winona Ryder játssza a főszerepet, Sean Connery pedig Klaus Maria Brandauer partnere lett volna. Csizmadia nem marad a kaptafánál ■ Csizmadia Gábor, a Győri Nemzeti volt színésze új vizekre evez: a tv2 Tea című szappanoperáját odahagyva egy új, romantikus show műsorvezetője lesz. A Ha te is akarod show élére hívták. És ő akarta. A műsor milliós nézettségekkel fut tíz éve Hollandiában, s ma már 16 országban népszerű. A szeptemberben induló valóságshow-ban párokat hoznak össze, az érzelmeké a főszerep, vidám és drámai pillanatok váltogatják egymást. „Szeretném megmutatni az embereknek, mennyire fontos a szerelem, a család, a boldogság” - fogadja eltökélten a debütáló műsorvezető. „Youri” Vámos táncol és mesél | ■ Vámos György 1972-ig csak a magyar közönség kedvencének számított, mint az Állami Operaház magántáncosa. Majd jöttek a vándorévek, s azóta már Európa jegyzi „Youri” Vámost, a Düsseldorf- Duisburg Operaház balettigazgatóját, számos koreográfia megalkotóját. Hosszú tánclépései történetéről úgy mesél régi pályatársának és barátjának, Gesler Györgynek, hogy azt megosztják a képernyő előtt ülőkkel is. A Csenterics Ágnes rendezte Vándorévek Európában című beszélgetést hamarosan műsorára tűzi a Magyar Televízió. Újra Riporter kerestetik B A túljelentkezés máris nagyobb, mint az egyetemi felvételiken: a Magyar Televízióban ismét szurkolhatnak a nézők a Riporter kerestetik-vetélkedő résztvevőinek. A sorozat augusztus végétől december végéig tart. Hajdan így ismerte meg az ország Vágó Istvánt, Szegvári Katalint, Déri Jánost, Horvát Jánost, Wisinger Istvánt, Feledy Pétert... Ezúttal a Nap-kelte keretében negyedszer rendezik meg a játékot. A legutóbbi vetélkedő is kiforrottá ismert arcait: a képernyőn azóta is rendszeresen látható Krizsó Szilvia és Hajdú Andrea. A fiatal tehetségek vetélkedője kedden, csütörtökön és szombaton lesz, és Baló György vezeti. Vasárnaponként, Friderikusz Sándor vezetésével kerül sor a Szuperriporter keres- tetik-versengésre, ahol viszont hírességek, művészek, politikusok, humoristák, sportolók játszanak egymással. Az első, augusztus 31-ei adásban négy „nagyágyú”: Dávid Ibolya, Lendvay Ildikó, Kuncze Gábor, Rogán Antal, a parlamenti pártok egy-egy képviselője méri össze riporteri képességeit. Éledezik a Mafilm? H Csipkerózsika-álma után újra élet költözött a híres Lumumba, ma Róna utcai „gyárba”, a .Mafilm műtermeibe. A hajdani álomgyár jobbára már csak külföldi bérmunkákból tartotta és tartja fenn magát, de ez elég a túléléshez. Stúdióiban most is egy „külföldi” produkció forgatásához kezdtek, Maugham Oroszlán télen című műve alapján Szabó István készít filmet, operatőre Koltai Lajos... S Koltai Lajosnak ki sem kell mozdulnia, ugyanis idejét szeptembertől decemberig a Sorstalanság forgatása tölti ki. Majd több lesz a külső felvétel, de az oda való hatalmas díszletek és a szcenika is helyben készül. A Sorstalanság lehet, hogy valami jobb sorsot hoz a gyártásra, bár a Sorstalanságon kívül senkinek sem adódik lehetősége kosztümös, vagy nagyobb költségvetésű filmre. Fellendülés viszont már a filmszemlén is érzékelhető volt azzal, hogy nyolcszázmillió forintot kapott a szakma. Ha az idén készülő magyar filmek közül is beköltöznek a Róna utcába, lehet hogy a Mafilm holnap is fűm lesz... Lovasi András levelét megírta... B Bár Lovasi András rockzenész, ötletét alapvetően a filmesek adták. Pontosan a készülő filmtörvény kapcsán vetődött fel, hogy a könnyűzenei szakma is tehetne lépéseket helyzetének jobbításáért. A nyári szünet miatt egyelőre félszáz aláírója van annak a levéltervezetnek, amelyben a műfaj nagyobb megbecsülését kérik a kormányzattól.- A kulturális tárcától azt szeretnénk megtudni, minek tekinti a popzenét, illetve tervezi-e, hogy státusát valamilyen módon pozitív irányba elmozdítsa - mondta Lovasi András, a Kispál és a Borz együttes frontembere. - A fő cél a kormányzat figyelmének „támogatói megnyerése” a műfaj tarthatatlan állapotának felszámolása érdekében. Lovasi felhívta a figyelmet arra, hogy a kortárs művészetek közül Magyarországon ma a popzene az egyetlen olyan művészeti terület, amely szigorúan üzleti alapon működik. Pedig az elmúlt 30-40 év bőségesen elegendő volt annak cáfolatára, miszerint a popzene kizárólag giccs lenne. E művészeti ág értéket is teremt, s mint ilyen, a kortárs kultúra része. A kulturális tárca politikai államtitkára úgy nyilatkozott, a minisztérium nyitott a kezdeményezés iránt. (Sipka) Noir Désir, avagy a sötét vágyakozás A legsikeresebb francia rockzenekar, a Noir Désir énekese, Bertrand Cantat megölte szerelmét, a negyvenegy éves Marie Trintignant-t. A zenész július 26-án éjszaka brutálisan megverte a párizsi színésznőt egy vilniusi szállodaszobában. Cantant csak órákkal később, sikertelen öngyilkossági kísérlete után hívott segítséget. Szerelme öt napig feküdt kómában, majd Franciaországba szállították. Nem sokkal később a színésznő meghalt. H „Igazságtalanság, mely brutálisan kettétört egy életpályát" - kommentálta a halálesetet Chirac elnök. Egész Franciaországot megrázta a színésznő halála. A gyilkosság mögött görög tragédiákat idéző szenvedélyes történetet sejtenek. Valóban szenvedélyes szerelem volt az, mely a két teljesen eltérő karakterű művészt összekötötte, Az egyik oldalon a melankolikus, különös szépségű színésznő, a híres színész-rendező, Jean-Louis Trintignant lánya, egy kiterjedt és komplikált kapcsolatrendszerű család tagja és négy gyermek édesanyja. A másik oldalon a rocker, az ifjúság bálványa, aki évek óta vezeti a francia slágerlistákat. A színpadon egocentrikus, nagyszájú forradalmár; magánemberként magányt kedvelő, Rimbaud költészetéért lelkesedő férfi, aki februárban Marie miatt hagyta el feleségét és kisgyerekeit. A színésznő „nem gyilkosság, hanem veszekedésből eredő baleset” áldozata lett, mondta Cantat Vilniusban. Marie Trintignant anyja azonban cáfolja a kijelentést. A lánya úgy nézett ki, „mintha bokszmeccsen lett volna”. Nadine Trintignant szerint nem ez volt az e'i ;ő eset, hogy a zenész vetekedett. A barátok féltékenysé- gi drámát feltételeznek: Marie volt férjével és gyerekeivel néhány nap közös szabadságot tervezett. Állítólag volt férje, Samuel Bencherit film- producer egy gyengéd hangú esemest küldött, és azt elolvasva jött dühbe Cantat, aki nemcsak ittas volt, hanem be is lőtte magát. Valószínűleg nem is emlékszik pontosan, hogy mit tett. Az eddigi vizsgálatok szerint egyébként az ütések okozták a színésznő halálát. A kétségbeesett Cantant jelenleg egy litván börtönkórházban van. 15 évig terjedő börtönbünte tésre számíthat.