Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-09 / 216. szám

2003. Augusztus 9., szombat RIP ORT 7. OLDAL KULTÚRA ­TARLAT MOHÁCSON. A helyi mozi emeleti kisgalériájában nyílott meg tegnap délután Novák Anett, Egervári József, Koltai Dávid és Tatai Tibor közös kiállítása. A fiatal művészek izgalmas, újszerű bemutatóját a Junior Art Alapítvány rendezte. ____________ fotó: barabás béla Tí z év után - sikeres visszatérés Örömkoncert pécsi kórusokkal Hosszú idő után idén nem vonult több hóna­pos vakációra a színházfesztivált követően a pécsi kulturális élet, 10 éves szünetet követő­en ismét volt Nyári Pécsi Szabadtéri Játékok. Őrült nagy előkészületek, jelentős városi összefo­gás eredményeként sikerült megszervezni a tucat­nyi programot harmincnál több előadásban felvo­nultató rendezvénysorozatot. A találkozó legna­gyobb hozadéka pedig az, hogy újra létezik a tettyei várszínház, amelyet egyedülálló különlegességnek tartanak szakmai körökben is. Az egyik legsikeresebb bemutató a Salome volt- Innen kell továbblépni, de az újraindítás volt a nehezebb - mondja a tanulságokat összegezve Vi- dákovics Antal, a Pécsi Szabadtéri Játékok igazga­tója. - Most már látjuk a hibákat is, így hamarosan ugyanolyan olajozottan működik ez a találkozó is, mint a POSZT. Nagy tanulság, hogy sokkal többet kell áldozni a propagandára, és be kell illeszteni a pécsi eseményeket az országos vérkeringésbe. Az anyagiakat illetően szilárdabb pénzügyi hát­tér a cél. A 25 milliós költségvetésből a város most 4 millióval vette ki a részét, a központi forrás 10 milliós volt, a többi pénz különböző pályázatok út­ján érkezett. Egykor pedig a pécsi játékok a szegedi és a gyulai után a harmadik volt a sorban, ám most a szegedinek (400 milliós a költségvetése) még a reklámkiadásai is nagyobbak, mint a teljes pécsi ke­retösszeg. Vidákovics Antal úgy látja, pár éven be­lül felzárkózhat a pécsi játékok az élvonalhoz, de mindenképpen szükséges hozzá egy harmadik helyszín, a Káptalan utcai színpad rendbetétele. Van rá esély, hogy ez már jövőre megva­lósuljon, hiszen a városvezetés ősszel foglalkozik a kérdéssel. A PSZJ három bemutatót ho­zott, egy vígjátékot, egy balettet és egy zenés darabot. A továbbiak­ban is ez lesz a kínálat magja, hi­szen a tánc és a zene nemzetközi nyelvet jelent, így idegenforgalmi vonzereje is van. Az igazgató ki­emelte, a továbbiakban minden­képpen figyelnek arra, hogy egy- egy produkcióban ismert sztárok is feltűnjenek. Körvonalazódik például, hogy a következő nyáron Szikom János lesz a vígjáték ren­dezője, Balikó Tamás pedig a ze­nés előadás színrevitelére jelent­kezett. A társművészetek bevoná­sa jó kezdeményezés volt, bizo­nyíték erre a Szobrok, festmények fotó: tóth l. című művészeti találkozó, és ez a vonal megy tovább.- Mennyiségében nem tervezünk jövőre sem több bemutatót - mondja Vidákovics Antal -, de a minőségen finomítunk. Arra is ügyelni fogunk, hogy a program ne nyúljon az éjszakába, az előadá­sok után kényelmesen hazajuthasson a közönség. MÉSZÁROS B. E. Magyarország Európai Unió­hoz való csatlakozását Szent István ünnepe előestéjén örömkoncerttel ünnepli a kormányzat. Az MTV által közvetített eseményen mint­egy kétszázötven zenész és több mint négyezer énekes közreműködik. Szabadtéri hangversenyteremmé alakítják át augusztus 19-re a bu­dapesti Hősök terét: Szent István ünnepéhez kapcsolva örömkon­certtel emlékeznek meg Magyar- ország sorsfordítónak ígérkező történelmi döntéséről, az Európai Unióhoz való csatlakozásról. A téren 104x24 méteres szín­pad és kóruspódium épül. A szín­padon helyezkedik el a 250 tagú Szent István Király Szimfonikus Zenekar: 80 hegedűs, 40 gordon­kás, 20 bőgős, 35 fafúvós, 40 réz­fúvós, 20 ütős, orgonával és cim­balommal kiegészítve. A koncert négyezres kórusába pécsi együtte­sek is meghívást kaptak. Közre­működő lesz a Tillai Aurél vezette Pécsi Kamarakórus, a Testvérvá­rosok Terei Általános Iskola nagy­kórusa Tiüainé Merácz Ágnes kar­nagy és a Mátyás Király Általános Iskola Mátyás Kórusa Kunváriné Okos Ilona karnagy vezetésével. A koncertet fény- és tűzijáték zárja. A rendezvény teljes költsége mintegy 200 millió forint, ennek felét a központi költségvetés állja, a többit minisztériumok, cégek, közalapítványok adták össze. A koncertet közvetíti az MTV, s a MÁV menetdíjkedvezményt ad az eseményre utazóknak. d. l Futnak a képek Méregtelenítés Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondhatnám, Peter Segal Anger Management című filmje - ame­lyet a honi mozikban a felettébb ostobán hangzó, erőltetetten poénkodó Ki nevel a végén? cím­mel játszanak - arról szól, hogy van egy kissé félszeg, ám alapjá­ban normálisnak tekinthető fiatal­ember, akit dühöngő őrültek vesz­nek körül, s ezek között őt tartják bolondnak. Ezért aztán sziszte­matikusan átnevelik, s amikor ép­pen olyan bolond lesz, mint a töb­bi, azt mondják neki: látod, most már egészen normális vagy. Ez tehát a rosszmájú változat. Ellene szól, hogy a film végén ki­derül: gyógyító szándékú színjá­ték az egész, és a nevelést vállaló lélekgyógyász, minden látszat el­lenére, nem pszichopata, csak el­játssza azt, hogy az. Hozzá kell tenni: nagyon hitelesen játssza el. Jack Nicholsonnak igencsak fek­szik az efféle szerep. Csak már annyiszor láttuk őt ilyen borostás arcú, borzas hajú, villogó szemű és farkasmosolyú figura bőrébe bújva, hogy nem nagyon tud meg­lepni bennünket. Ha csak azzal nem, hogy önkontrollja ki-kihagy- ni látszik, mintha „überelni” akar­ná korábbi szerepeit, amitől aztán modorossá válik. Harsány szerep- felfogása mellett a mértéktartó Adam Sandler egészen elhalvá­nyul, a Lindát alakító Marisa Tó­méi pedig mintha ott se lenne. Igaz, a szerepek sincsenek ren­desen megírva. Dr. Rydellről hiá­ba állítja mindenki, hogy zseniális pszichológus, amikor lélektani okfejtés gyanánt szamárságokat beszél, egy elcsépelt freudi mo­dell vulgáris változatát adja elő. Alaptézise, miszerint az emberek között vannak „dühöngök” és „el- fojtók”, s inkább az előbbi legyél, mert az utóbbi sokkal nagyobb zűröket tud okozni, ha egyszer „bekattan”, eléggé vérszegény gondolat. Végső soron dr. Rydell egész teóriája nem más, mint a Bevezetés a pszichoanalízisbe cí­mű könyv tizenkilencedik előadá­sának kezdők számára felhígított, leegyszerűsített és félreértett vál­tozata, az „indulatáttételes neuró­zis” elvének a közhelyek szintjéig történő kilúgozása. Ez a torzító szemlélet okolható azért, hogy a „furcsa pár” örökzöld motívuma - ezúttal egy agresszív férfi és egy félénk fiatalember kettőse - seho­gyan sem tud kibontakozni. A rendező és a forgatókönyv­író tehát gyenge pszichológus. De még nagyobb baj, hogy a stí­lusérzékük is megbízhatatlan. A buddhista kolostorban tett láto­gatás epizódja például kínos íz­lésficam. Az efféle jelenetekkel kapcsolatosan a színházi kritiku­sok azt írták régen, hogy a művé­szek behódoltak a „karzat ízlésé­nek”. Egyes amerikai filmrende­zők manapság néha mintha a padlás vagy a pince gusztusát akarnák kiszolgálni. Jól sikerült viszont az „autós duett”, és sikeresnek mondható az ugyanezen parodisztikus zenei motívumra épített befejező jele­net, ahol a gégék természetes bő­séggel sorjáznak. A stadionban játszódó képsor pedig azt példáz­za, hogy felesleges locsogások nél­kül is lehet pszichologizálni: ami­kor a film főhősének a zsúfolt né­zőtér előtt kell mikrofonon keresz­tül szerelmet vallania - és az ön­magát alakító Giuliani New York-i polgármester fellépése hangsú­lyozza, hogy a meccsre váró publi­kum ezúttal egy teljes mértékben reális népgyűlés, valóságosan léte­ző agora szerepét tölti be -, ez nemcsak hatásos szcéna, de igaz példa a szorongások leküzdéséről és a nyilvánosság vállalásának gyógyító hatásáról. Ma, amikor so­kan a „valóság” címkéjével ellátott hazugságokkal és romboló mani­pulációkkal házalnak, az üyen je­lenetre, mint ez a stadionbeli kép­sor, fel kell figyelni. Nagy Imre A lélekgyógyász és páciense (Jack Nicholson és Adam Sandler) _________________________________________________________Egy öregember emlékirataiból Szállj gondolat aranyszámyon Televíziókészülékem legfontosabb alkatrésze a távkapcsoló. Ha meglá­tom a Reklám feliratot, gyorsan át­kapcsolok. Előfordul, hogy hiába, mert reklámsáv van. Ilyenkor elné­mítom, s olvasni kezdek. E kialakult önvédelmi mechaniz­mus mellett kész csoda, hogy meg­láttam egy korrekt hirdetést, mely tudatja, hogy harminc év után, a Margit-szigeti Szabadtéri Színpa­don, augusztus 8-án és 10-én, ismét előadják Verdi Nabuccóját, magyar világsztárokkal, olász nyelven. E rendezvény bizonyára nem kap akkora csinnadrattát, mint a (hajógyári) Sziget eseményei, de hát ez nem is „szabadidős prog­ram”, hanem valami kiveszőiéiben lévő ritkaság: nyári kulturális ese­mény. Bár manapság így szokták ne­vezni az alibi színházat, vagy az akusztikai rágógumiként ható ze­nés estéket is, Verdi operája eseté­ben az érték egyértelmű. Bár mint történelemben arány­lag jártas ifjú, sokat gúnyolódtam valaha azon, hogy a librettóírók mi­lyen leleménnyel zagyválják mesé­vé a történelmet - zsarnokból jósá­gos Fülöp királyt, sánta és púpos félkegyelműből hősszerelmes és szabadsághős Don Carlost alkotva -, ám a zene mindig kárpótolt a ro­mantikus hamisításokért. Különös­képpen igaz ez a Nabuccóra. Bár százhatvan éve még elég fe­lületes ismeretei voltak a tudo­mánynak az újbabiloni birodalom nagy királyáról, Nabukadnezárról, de a bibliai történethez képest is képtelenségek halmaza a szerelmi szállal fölerősített sztori. Ám Petőfi­től tudjuk: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” - s nem csak ne­ki. Ez kellett a népnek is. Különö­sen a nemzeti öntudatra ébredő olasz népnek. A Nabucco zenéje a letörhetetlen szabadságvágyat fo­galmazza meg. E muzsika Verdit Garibaldival egyenértékű hőssé tet­te olasz földön. Ehhez képest jelentéktelen, hogy Solera szövegében, királylá­nyok ármánykodnak a babiloni tró­nért, hogy Nabucco hol eszét vesz­ti gőgösségéért, hol megvilágosodik és Jehova hitére tér, a gonosz Abi- gaü mérget vesz be, majd bűnbo­csánatért és feloldozásért könyö­rög, mint a kétezer évvel későbbi jó keresztények. Azt tán említeni sem kell, hogy a történészek szerint a becézett Nabukadnezár csak fog­ságba hurcoltatta Júdea lakóit, és Kürosz engedte haza a második ba- büoni fogságból a zsidókat. A libret­tó csak tanmese, tán azért sem har­monizál a történelemmel, hogy könnyebb legyen a jelenre értel­mezni. A lényeg a szíveket feleme­lő, zsigerekben is áradó zene. Tegnap volt az első előadás a Margit-szigeten, holnap lesz a má­sodik. Harminc év után ismét. Miért nem gondolta a nyárra aktuálisnak három évtizeden át senki a romanti­kus szabadságvágyat zengő pro­dukciót? Talán mert nálunk még a legnagyobb társadalmi változások is alig észrevehetően mentek végbe? Semmi forradalmi lendület! Csak át­menet, mindenki arrébb áll kicsit. Egy értéktévesztő társadalom­ból átmentünk egy értékdevalváló társadalomba. Ez nem csak a meg­gazdagodás és boldogulás lehető­ségeire vonatkozik, hanem minde­nekelőtt a kultúra társadalmi meg­ítélésére, alábecsülésére. Szellemi rabszolgaság is van. S ha a béklyó­kat nem tilalmak jelzik, hanem csak az, hogy a sekélyessel, az ér­téktelennel - produkcióval és gon­dolattal - könnyebb sikert elérni, az talán kétségbeejtőbb, mint a til­tások. A tilalom ellen lehet lázadni, lehet öntudattal értéket teremteni a jövőnek. Ám aki a divat ellen lázad, észrevétlen marad. Ezért aktuális számomra a híres szabadságkórus, amit az Eufrátesz partján énekelnek a rabszolgává tett zsidók: „Szállj gondolat arany­számyon”. Apropó: rabszolgakórus. A Nabucco úgynevezett kórusopera. A főszereplőkkel egyenértékű a kar feladata. A zene legfontosabb, leg­gyönyörűbb részeit éneklik. S az előadásokon közreműködő kórus, a Pécsi Nemzeti Színház énekkara, Witterle Gábor karigazgató irányí­tásával. Többször leírtam már, hogy a pécsi operajátszás egyik legbizto­sabb pontja a kar. Am a színház­hoz közel állók tudják, hogy ez a részleg ugyanúgy létszámgondok­kal küzd, mint az operatársulat. Státusban mindössze 22 kartag van. Mégis, a Nabuccóban 55 fős kórus szerepel. Ahogy a pécsi elő­adásokon is sokszor annyi a kisegí­tő, mint a beltag. Itt most több. Ám ők nem alkalmi kisegítők. Van az operának egy különös va­rázsa, aki egyszer kapcsolatba ke­rült vele, a rabja marad. Ez a kötő­dés éltette korábban a Pécsi Opera­kórust is, amely nemzetközi sikere­ket ért el. Szabó Csaba kórustitkár­nak köszönhetően kicsit ez látszik újraéledni most, amikor a színházi kar volt tagjai és leendő tagjai, az évek óta rendszeresen kisegítőkkel együtt, már egy jelentős közös re­pertoárt mondhatnak magukénak, s együttesként funkcionálnak. S az sem véletlen, hogy Kaposi Gergely, a Nabucco karmestere ra­gaszkodik a pécsi kórushoz. Az el­múlt évben már dolgozott velük a Bakáts téri, Hunyadi László-pro­dukcióban. S már akkor bebizo­nyosodott, hogy hangzását tekint­ve, az ország legjobb operakórusa a felduzzasztott pécsi. Nagy rész­ben köszönhető ez Bukszár Mártá­nak, aki évek óta rendszeresen fá­rad a kar hangképzésén. Munkáját most azzal is elismerték, hogy a karigazgató mellett Bukszár is hi­vatalos felkérést kapott a margit­szigeti produkció előkészítéséhez. A rendező Koltai Gábor a nagy színpadi rutint tartja a kórus eré­nyének. Szabadtéri produkció nem kap annyi próbát, mint egy kőszín­házi. Fontos, hogy könnyen instru­álható karral dolgozzon, mert ter­vei szerint sokat szán a monstre látványnak. Amennyire örülök, hogy színhá­zi kórusunk most már rendszeres fővárosi lehetőségeket kap, annyi­ra csodálkozom, hogy helyben nem használják ki jobban. El tud­nám képzelni, hogy néha, a Nem­zeti Énekkar helyett ők énekelné­nek Pécsett egy oratóriumban. Hogy nem kerülne többe, az biz­tos. S tán az is megoldható lenne, hogy legalább oratórikus formá­ban, egyszer Pécsett is elhangoz­zon a Nabucco. Bükkösdi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom