Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-06 / 182. szám

2003. JULIUS 6. INTERJÚ Mondják róla, hogy az extrém sportokban az vonzza, ami drága. Búvárkodik, ejtőernyőzik, és akaratán kívül fejest kellett ugrania a politikába is. Tornóczky Anita, Medgyessy Péter nevelt leánya a jobboldali sajtó állandó célpontja, mondván, hogy televíziós karrierjét mostoha­apja egyengeti. Merthogy közreműködője a köztévé egyik legsikeresebb műsorának a Névshowrnak. Miköz­ben már a kormányváltás előtt elkezdte a televíziózást. Producer és üzletasszony, aki miután kilencévesen a Hét műsorait jegyzetelte, kitanulta a politológiát is, hogy po­litikai folyamatokat elemezhessen. Politológus csemete­ként otthon mindig elmondja véleményét a kormány politikájáról, és van úgy, hogy a családi asztalnál némely dologgal nem ért egyet a miniszterelnökkel.- Ott szerepel az egyik legnézettebb köztévés mű­sor, a Névshowr alkotóinak névsorában, egyik háziasz- szonya az MTV roadshow- inak is. Mit gondol, mi a titka a sikerreceptnek?- Talán az, hogy eredeti az ötlet, amely mindig szol­gál apró, nézőcsalogató új­donsággal. Olyan sztárokat hívunk, akik nem járnak körbe a különböző műso­rokban, esetleg nem állandó szereplői a bulvársajtónak, de az emberek mégis kíván­csiak rájuk. Eleinte még győzködni kellett őket, de rájöttek, hogy van valami bája annak, ha örömet okoz­hatnak kollégájuknak.- Ön persze huszonöt évesen producerként is ott van a háttérben. Lehet, hogy remek üzleti érzékkel megáldott szüleitől örököl­te az üzletasszonyi képes­ségeit?- A főiskolán összebarát­koztunk Hajdú Péterrel, aki­nek a műsorötleteivel el­kezdtünk házalni. Közös cé­get is alapítottunk Happy Film 97 Bt. néven, amely má­ig létezik, én viszem tovább, de a Névshowrt Hajdú Péter cége, a Happy Film Média Kft. gyártja. Kénytelen vol­tam beletanulni az üzleti világba, bár alapvetően jóin­dulatú vagyok, ami ebben a műfajban sokszor nem cél­ravezető. Édesanyám a tele­víziózástól féltett. Örül a Névshowr sikerének, mégis vannak fenntartásai.- Talán politikai táma­dásoktól is féltette, hiszen amióta mostohaapját, Medgyessy Pétert minisz­terelnökké választották, ön jobboldalról érkező poli­tikai támadások állandó célpontja. A tévé folyosóin máig azt csacsogják, hogy karrierjét családi hátteré­nek köszönheti.- Mindig azon dolgoz­tam, hogy a televíziós szak­ma elismerjen. Az említett támadások nem érdekelnek, hiszen a van rajta sapka- nincs rajta sapka kategóriá­jába tartoznak. Mi a Név­showrt egy évvel a kormány- váltás előtt kezdtük el készí­teni, Mendreczky Károly írta aláa műsor- és a tavalyi road- show-szerződést is. Miért kell rajtam számon kérni, hogy édesanyám kihez ment férjhez, amikor én tizenkét éves voltam? Nem értem az összefüggést televíziós mun­kám és a között, hogy édes­anyámnak ki a férje. Tudom, hogy a közszolgálati televí­zió politikailag is érzékeny terület. Szóba került, hogy próbálkozzunk a Névshowr- ral kereskedelmi csatornán, de szerintem akkor is támad­nának. Hét éve csinálom, nem takarítóként kezdtem, aki ma hirtelen betört a mé­diapiacra. Ha valaki mindezt értelmesen átgondolja, sem­mi kivetnivalót nem talál a helyzetemben. Érzelmi in­díttatású támadásokkal pe­dig nincs mit kezdeni. A né­zőt mindez nem is érdekli. Ugyanúgy megnézi Fábryt, mint a Névshowrt. Én is ott ülök az Esti Showder előtt, pedig nagyon más színű. Nem tudom, miért lennék támadható azért, hogy Döm- södi Gábor autós műsorát öt­venezer forintért vezetem, vagy mert közreműködő­ként dolgozom a Névshowr- ban, amelynek gyártó cégé­hez már semmi közöm.- A fideszes Szalai An­namária sajtótájékoztatón elemezte, hogy a Happy Film a Happy End utóda, a köztévé éppen az ön műsor­vezetői szerepvállalása miatt kapott tízmilliót a roadshow-ra, és a cég a Medgyessy-kormánynak köszönheti üzletkötéseit. Nem voltak álmatlan vagy átsírt éjszakái?- Szalai Annamária egy zalai szexlap főszerkesztője volt, nem tudom, hogyan ke­veredett médiaszakértői sze­repkörbe. Nem értettem, mi­ért támadja a Névshowrt, ami az MTV legolcsóbb és egyik legsikeresebb műsora. Rá­adásul a Happy End kor­mányzati megrendeléseket kapott, a Happy Film viszont csak a Néwshowrt gyártja az MTV megrendelésére. Kicsit ideges voltam, de elmúlt, mert jobban foglalkoztat, ha személyre szóló kritikát ka­HAJDU PETER- Nem ismerek még egy ilyen lányt, akibe minden férfi azonnal szerelmes lesz. Jólelkű, tehetsé­ges. Profi üzletasszony, mégis ér­zékeny. A legjobb barátom, min­dent tudunk egymásról. LAGZI LAJCSI- Sajnálom, mert bármilyen sikert ér el magától, azt azonnal a csalá­di hátterének tulajdonítják. Csinos, divatos, felkészült, ambiciózus. Számomra ő napjaink korszerű producer-vállalkozója. PESSUTH RITA- Igazi, képernyőre való személyiség, intelligens, hihetetlenül imádja az ál­latokat, én pedig irigylem, hogy négy nyelven beszél. Egyszerűen kirázza őket a kisujjából. Büszke vagyok, hogy barátnők vagyunk. pok, mint egy politikai indu­lattól fűtött véleményt. Ez nem a szakmáról szól, ha­nem hogy valamüyen fogást találjanak a családon.- Mostohaapja minisz­terelnökké választása után nem került szóba otthon, hogy önnek talán nem kellene televíziós munkát vállalnia?- Azt kérték otthon, gon­doljam meg, mennyi időt töl­tök képernyőn. Ezt televíziós szakemberekkel is megbeszél­tem. Végül is az volt a véle­mény, hogy ha valaki lát ben­nem fantáziát, talán szépen szólalok meg magyarul, be­szélek még négy nyelvet, mi­ért ne vezethetnék televíziós műsort? Szemrehányást kaptam, miért én ké­szítettem interjút Bonnie Tylerrel? Egyszerű: tudok angolul, felké­szültem belőle és meghívtuk a Névshowrba. Egyébként ott­hon is megmu­tattam a szerző­dést, mennyiért csináljuk, a si­kerek pedig védhetővé te­szik a mű­sort. Ettől kezdve ez már nem té­ma a csa Iádban. a hátrányokat ér­zem. Hiába dol­gozom tisztes­ségesen, folya­matosan rám- szállnak. Ah­hoz képest, amit az embe­rek elképzel­nek a helyze­temről, annál sokkal rosz- szabb. Mégis büszke vagyok arra, amit a mostohaapám elért, különö­sen amikor lá­tom a visszajel­zéseket, ahogyan Tornoczky Anita Született: 1978. augusztus 5. Családi állapot: hajadon Iskolák: Budapesti Gazdasági Főiskola Külke­reskedelmi Főiskolai Kar (2001), ELTE kultu­rális menedzserképző (2002), Századvég Politikai Iskola (2002-) Munkahely: Happy Film 97 Bt. (1997-) Nyelvismeret: angol, francia, spanyol, német tológiát, mert egyszer talán politikai műsort is vezethetek.- Vajon akkor mutatókon együtt jelentünk meg és ezt felkapták a bulvárlapok. Uborkaszezon lévén hamarosan úgyis megint összehoznak vala­kivel.- Mivel nyakig ülünk az uborkaszezonban, en­gedtessék meg egy sze­zonkérdés: korábban összehozták Bochkor Gáborral és Hajdú Péterrel is. A népsze­rű férfiak társaságát keresi?- Péter olyan, mint­ha a testvérem lenne, mi soha nem úgy néztünk egymásra mint férfi a nőre és nő a férfira, Boch- korral kétéves együttlét után sza­kadt meg a kapcso­latunk, azóta csu­pán jó barátok va­gyunk. Rajta kívül egyéb­ként nem volt közismert ba­rátom, tehát Miért kell rajtam számon kérni, hogy édesanyám kihez ment férjhez, amikor én tizenkét esztendős voltam?- Az sem téma, miként viselkedjen a miniszter- elnök nevelt lányaként? Miközben beszélgető part­nerei is óvatosabban fogal­maznak, kétszer meggon­dolják, mit mondanak. Mindkét fél szerepet kell, hogy játsszon.- Persze, hogy viselked­nem kell. Gyakran nem en­gedhetem meg magamnak, hogy türelmetlen, ideges legyek másokkal. Százszor kedvesebbnek kell lennem, nehogy bárki azt gondolja, elszálltam. Nehéz kiszűr­ni, ki az, aki szívből ked­ves, vagy azért, mert vala­milyen közbenjárást, hasz­not remél tőlem. Valóban óvatosabban beszélnek ve­lem sokan, de akikkel ré­gebbi viszonyban vagyok, azoknál nem működik a szerepjátszás.- Üzleti tárgyalásai so­rán kamatozik a családi háttere?- Néhol előny, másutt hát­rány. Pártállástól függően. Többször van, hogy megpró­bálnak segíteni, mert úgy gondolják, nekik ez még jól jöhet. Alapvetően azonban megsimogatják, megszoron­gatják a kezét.- Politológusnak tanul, családi körben kritizálja néha kormányfői döntése­it, a kormány politikáját?- Már csak a diploma- munka van hátra, amit a rendszerváltás óta lezajlott alkotmánymódosításokból írok. Bármilyen furcsa, nem családi indíttatásból kezd­tem politológiába. Amikor a szüleim nem voltak otthon, kilencévesen lejegyzetel­tem nekik, mi volt a Hét cí­mű műsorban. Szeretnék majd ledoktorálni, hiszen gyermekkoromban mindig úgy gyakoroltam nevem aláírását, hogy dr. Tornócz­ky Anita... Vitatkozunk né­ha, de mivel keveset va­gyunk együtt, nem biztos, hogy jó, ha akkor is ugyan­azzal bombázom, mint amivel éjjel-nappal foglal­kozik. Erősen kritizálni még nekem sem lehet a mi­niszterelnököt, ha szemé­lyes döntésekről van szó. Sok mindent nem mernek neki elmondani, de én hal­lom az emberek vélemé­nyét, és ezt megosztom ve­le. Egyébként kevés dolog­ban nem értünk egyet.- Kik tanították a Szá­zadvég Politikai Iskolá­ban?- Többek között Kéri László, Stumpf István. Na­gyon jobbosok és nagyon balosok is tanítottak, ami az osztály összetételét is jelle­mezte. Mégis összebarát­koztunk, egyik ottani barát­nőm például az a lány is, aki sírva jött iskolába, amikor a Fidesz elvesztette a válasz­tásokat. Egyszer valaki nem tudta, ki vagyok, és az órá­ján szidta a mostohapapá­mat. Az volt a gondom, hogy ezt az órán tette. Szá­momra az is ellenszenves lett volna, ha Orbán Viktort szidja. Nem ez a feladata. Felálltam és kimentem, né- hányan követték is a példá­mat. A következő óráján, amire nem mentem el, az osztály előtt megkövetett. A vizsgámat pedig kiváltottam nála egy dolgozattal. Ez je­lentette az egyetlen konflik­tust az iskolában. Kedvenc tanárom például jobboldali, nála írom a szakdolgozato­mat is. Azért tanultam poli­mit ír majd a jobboldali sajtó önről? Legújabban például így emlegetik: Medgyessy Péter nevelt leánykája, Friderikusz pártfogolja, de volt már olyan is, hogy Medgyessy Péter nevelt lánya egy jó nő. Mit kezd ezekkel a címkékkel?- Ez utóbbi egy inter­netes újságban szerepelt, ez volt a címe a törzsasztal­nak, amelyre bejelentkez­tem. Válaszoltam néhány pikírt megjegyzésre, de nem hitték, hogy én va­gyok. Azt írták, csak akkor győzöm meg őket, ha szok­nyában megyek a választá­sok második fordulójában szavazni. Megtettem. Kifi­gyeltek. A „nevelt leányka” címkével nem tudok mit kezdeni. És nem gondolom, hogy Friderikusz pártfo- goltja lennék. Az Osztály- találkozó című műsorában annak idején szerkesztget- tem, de ez a kapcsolat in­kább barátság, mint szak­mai kapcsolat. Tizennégy éves koromtól ismerem, a közelmúltban néhány he­lyen a báli szezonban, be­nem igaz, hogy a népsze­rű férfiakra „vadászom”. Annyi talán igaz, hogy akit választok, annak legyen valamilyen köze ehhez a szakmához, mert könnyeb­ben elfogadhatja ezt az élet­módot és az ezzel járó köte­lezettségeket.- És megérti azt is, ha el kell önt kísérnie snow- boardozni, szörfözni, hul­lámlovagolni, ejtőernyőz­ni. Csupa kockázat ön mellett az élet?- Két éve második lettem a magyar snowboardbajnok- ságon, de már nincs rá időm. A szörf is háttérbe szorult, de búvárkodással vigaszta­lom magam. Valamiért von­zanak ezek a dolgok, édes­apám, aki vállalkozó, és aki­vel napi kapcsolatban va­gyok, mindig azt mondja, hogy engem csak az vonz, ami drága. A közelmúltban pedig kiugrottam egy repü­lőgépből. Otthon nem tud­ták, benyomtam a videót, és közöltem, hogy jól figyelje­nek, mert ugrani fogok. Igaz, tandemugrás volt, de sike­rült sokkolnom a családot... Csontos Tibor > > A miniszterelnök lánya

Next

/
Oldalképek
Tartalom