Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-29 / 205. szám
HONORÁLJUK HŰSÉGÉT! Szeptember 12-én értékes utazás és laptop talál gazdára egy szerencsés előfizetőnk személyében! A sorsoláson azon Dunántúli Napló előfizetők vesznek részt, akik július, augusztus, szeptember hónapokra érvényes előfizetéssel rendelkeznek, vagy szeptember 10-éig legalább három hónapra előfizetnek lapunkra. BÁRHOL, BÁRMIKOR INTERNET BANKING A SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL +„ Szigetvári HWI w Takarékszövetkezet www.szigetvaritakareksz.hu Kocsilopások szezonja Nehéz védekezni Mai számunkból Üvegművészeti triennálé Pécsről származó kezdeményezés Tour de Hongrie Baranyában is tekernek Marad a Vegeta-üzem Mohács-Budapest Némi értetlenséget és riadalmat keltettek a Podravka International Kft. mohácsi üzemében a gyár esetleges megszüntetéséről napvilágot látott hírek. Azon felül, hogy a Vecernji List című zágrábi lap vasárnapi számában lehetőségként említette a gyár bezárását, a megyében olyan híresztelések is terjedni kezdtek, hogy a cég már árulja is ennek épületét. Újvári Ferenc, a Podravka International Kft. ügyvezető helyettese azt közölte lapunkkal, hogy a hírfolyamot elindító hor- vát lapban megjelenteknek nincs valós alapjuk. (Részletek az 5. oldabn) b. b. Részletes ■ balatoni programok Keresse műsoroldalunkon! Kulcsár még maradna BÉcs Kulcsár Attila, a K&H bank brókerházának brókere nem járult hozzá a gyorsított kiadatási eljárás alkalmazásához. A bíró, akinek Kulcsár Attila kiadatási fogságban tartásának meghosszabbításáról kellett döntenie, 88,13 millió euróbán szabta meg a kauciót: ennek az összegnek a letétbe helyezése nyomán szabadon engednék a brókert. Kulcsár magától 50 ezer eurót ajánlott fel, de a bíró a magyar hatóságok által feltételezett lehetséges legmagasabb kárösszeget vette alapul. A bróker nem csupán nem járult hozzá a gyorsított eljáráshoz, hanem azt is kérte, hogy az ügyben illetékes legfelső bíróság nyilvános tárgyaláson döntsön kiadatásáról, s erre a tárgyalásra őt is idézzék be. A bécsi illetékesekhez megérkezett mind Kulcsár Attila kiadatási kérelme, mind pedig az elfogatóparancs szövege: most ennek fordítása van folyamatban, s ha elkészül, újra kikérdezik Kulcsár Attilát. Ezt követően kerülne a legfelső tartományi bírósághoz a kiadatás ügye, de addig még Kulcsár tehet lépéseket: három napon belül nyilatkozhat, s panaszt is tehet, így hónapokig elhúzódhat a ki- adatási eljárás. _______________■ Éj szakai pánik a Óriási robbanásra riadtak első álmukból sokan hétfőre virradó éjszaka a város több pontján, amit közel egy óráig tartó sivító morajlás követett. Mint kiderült, a Mól Rt. „rutinszerű” szerelési munkálatai ugrasztottak ki több száz embert az ágyból. Pécs Katasztrófafilmek kezdődnek így. Pillanatok alatt pánikhangulat alakult ki, ugyanis az éjféli, és hirtelenjében beazonosíthatat- lan robbanást hosszan tartó és hihetetlen erős morajlás követte. Az emberek többsége tanácstalanul ácsorgód az ablakban, erkélyen, ház előtt, aki pedig tehette, gépkocsiba ült és indult a fény és a hang felé. A közelben lakók gyalogszerrel igyekeztek kideríteni, hogy mi is történt valójában. Volt, aki azt hitte, hogy a Fema gyulladt ki ismét. A pánikot fokozta, hogy hasonlóképpen „égtek” a rendőrség és a tűzoltóság vonalai is, semmiféle információt nem lehetett az esetről megtudni. így érthető, hogy a Kertváros rózsadombi részén és a Malomvölgyben közlekedési dugók alakultak ki, noha a gázrobbanást előidézők előzetesen még a lapunkban is meghirdedék a várható történéseket. Ugyanis nem történt katasztrófa. A gázkitörés miatt Mól Rt. Földgázszállítási Szervezetének emberei a péterpusztai gázátadó közelében rutinszerű szerelési munkákat végeztek, s ehhez kellett az erős hang- és fényjelenséggel járó úgynevezed „kifúvatás”. A gázláng közel húsz méter magasra csapott és óriási fényével messzire világított. A munka egyébként a Mólnál is pánikot okozhatott, hiszen nem akadt Pécsett senki, aki a történtek után megválaszolta volna, hogy miért éppen éjfélre időzítették ezt a kiszámíthatóan pánikkeltő akciót. Hivatkozva a szigorú nyilatkozási hierarchiára, dr. Zsuga János, a cég siófoki üzemvezetője is csak annyit mondott, hogy a pécsi erőmű megnövekedett gázfogyasztása miatt kell bizonyos kapacitásbővítő munkálatokat elvégezni. Bacsúr György, a Mól sajtó- referense lapunknak elmondta: azért éjfél és hajnali egy közé időzítették az akciót a pécsi szakemberek, hogy a kifúvatást követően napközben dolgozni tudjanak. Többet ő sem óhajtott mondani. A Katasztrófavédelmi Igazgatóság pécsi ügyeletesétől megtudtuk, hogy a Mól gázosai rövidesen újra meggyújtják a lángcsóvát. Augusztus 15-én - délelőtt. A rendőrség vizsgálja, terhel-e valakit felelősség a lakók álmának nem mindennapi megzavarásáért. _________________kozma f. A húsz méter magas lángsugár vörösre festette az éjszakai égboltot Kertváros fölött fotó: laufer László Túlterhelt vonalak A robbanást követően hirtelenjében több ezren próbáltak telefonon információhoz jutni és bejelentést tenni, igya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság telefonközpontjának mind a négy vonala hosszasan foglalt volt. Az igazgatóság ügyeletese szerint az eddig soha nem tapasztalt terhelés miatt sok hívást a központ átirányított a rendőrségre, ami meglehetősen ritka dolog, esetlegesen a 112-es segélyhívó szám tárcsázásakor fordul elő. Sokan hívták kényszeredettségből a mentőket is, nem sok sikerrel. IDŐJÁRÁS Napos, felhős Idő +16, +26 °C Vízhőmérsékletek Háromnapos előrejelzés Szerda Csütörtök Péntek 9 7 7 0 8 6 5 9 1 3 0 2 9 0 3 2 0 5 NYAKA SZABOLCS KOMMENTÁRJA Ellenőr kontra adatok „Tovább!” - ennyit mondod csak a városi legenda szerint a nagydarab, kigyúrt utazó az ellenőrnek a buszon, és a „kaller” arrébb is lépett. Szájról szájra jár a történet, nem is biztos, hogy Pécsed történt, ha volt ilyen eset egyáltalán - de jól hangzik, valljuk be. Van rá esély viszont, hogy a „tovább” általános válasz lesz, az adatvédelmi biztos szerint az ellenőr ugyanis nem kérhet okmányt, személyit, ha bliccelőt fog. Azt csak a rendőrnek kell bemutatni, a zsaru viszont nem adhatja át a kalauznak, még akkor sem, ha melledé áll; majd a kapitányságtól lehet szépen kérelmezni a felírt elérhetőséget, címet. Ha ellenben nincs rendőr a buszon, nem lehet megragadni a jegy nélkülit, hogy most akkor megvárjuk szépen a rendőrt - az ugyanis a személyi szabadság korlátozása lenne. Kétségek között vergődök. Egyrészt ugye, valljuk be, eléggé életszerűtlennek tűnik a helyzet, mármint az ombudsman álláspontja. Nem valószínű, hogy a bliccelő önként és dalolva átadja majd okmányait, vagy éppen valós nevet diktál be a lebukáskor (tovább szaporodnak majd a Szabó Jánosok és Kovács Évák, az biztos). Azt sem hiszem, hogy a rendőrök állandóan ott fognak utazgatni a járatokon fel és alá, van jóval több és súlyosabb ügyük annál, semhogy erre ráérjenek. A busztársaságok szinte meghirdethetik a „nálunk ingyen utazhat”-akriót. Szóval életszerűt- len egy kissé az egész. Másfelől viszont arra is gondoltam, hogy számos nyugati ország polgára nem értené ezt az egész szitut. Igazoltatás? Személyi igazolvány? Angliában csak azért nem állíthat meg a rendőr egy polgárt, hogy megtudja, kicsoda. Van, ahol kifejezett személyi okmány sincs. És mégis mennek a buszok, megoldják valahogy a bliccelők ügyét is. Azaz lehet, hogy az életszerűtlenség egyszerűen csak a mi kis világunlna igaz - talán tényleg lehet másképp is. Akció bliccelők... Utó 4. oldal Az adatvédelmi biztos dolgozik. Érdek sérül, jog erősödik. OTRAtR. pénzváltó Pécs, Király utca 50. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás ATS 11.0000 0.0000 jr CAD 162.3000 169.5000 CHF 167.5000 174.5000 “ CZK 8.0000 8.6000 DEM 90.0000 0.0000 EUR 262.5000 266.0000 GBP 366.0000 379.0000 HRK 35.5000 36.9000 JPY 1.9000 1.9800 PLN 56.0000 65.0000 SÍT 0.9600 1.3000 SKK 6.1000 6.5500 ti USD 228.0000 234.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Tel.: 72/224-248 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Százmilliós bírságok Versenytorzítás miatt a Westel Mobil Távközlési Rt.-t 210 millió forint, a Pannon GSM Távközlési Rt.-t pedig 150 millió forint bírsággal sújtotta a Gazdasági Versenyhivatal. A versenyjogszabály megsértését a Westel Mobil Távközlési Rt.-nél, a Pannon GSM-nél, a Vodafone Rt.-nél, illetve a Westel Rádió- telefon Kft.-nél is megállapítodák. (Részletek a 8. oldalon) ■ műanyag nyílászárók a 21. századból Website: smw.doss.hu E-mail: rlosstedmologie@axelero.hu Pellérd, Iparierület y. 5. Tel.: 72/587 039 fax: 72/587 038