Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-25 / 201. szám

2003. Július 25., péntek RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA ­______________Könyv_______________ So rsok, történelem Bánáti Péter neve nem cseng isme­rősen a honi olvasók előtt, ami nem csoda, hiszen az 1947-ben született író 2002-ben jelentette meg első re­gényét Sanyikám, Gabikám cím­mel. A pécsi születésű író azonban nem hiába várt önmaga a nagykö­zönség előtti íróvá avatásával, mert a könyv, amit letett az asztalra (fel­tett a könyvespolcra?) nagyon is ér­demes munka. így, a 21. század el­ső éveiben még bizonyára nem le­het „reálisan” visszatekinteni a vég­telenül kusza huszadikra, ezért is fontos, hogy ki-ki legalább saját fa­míliáján belül próbálja „ráncba szedni” a történteket. No persze, szó sincs arról, hogy Bánáti felemás családregénye ön­életrajzi lenne, bár számos pécsi utalás, mi több, egy pécsi vonal is végighúzódik a művön, aminek azonban igazából nincs alapvető fontossága - elvégre, ismervén a magyar történelmet, mondjuk, 1944-től, ugyanúgy megeshetett (mint ahogy bizonyára meg is esett) ez vagy Egerben vagy Sop­ronban, mint Pécsett. Czakó Sándor családjának szo­morú története a Sanyikám, Gabi­kám című könyv, ami a második vi­lágháború előtti időktől napjainkig - hát mit is csinál: nem, nem ível, inkább nyúlik. Mert eddig tart az élet. Egy valaha nagyhatalmú em­ber, aki életét a népért, a pártért ál­dozta, csak éppen e szigorú feladat teljesítése közben azokat taszította lelki és már-már fizikai nyomorba, akiket a legjobban kellett volna sze­retnie: a feleségét, a fiát, a rokonait. A 90-es évek, számára teljesen át­alakult, megbolydult Budapestjén mégis csak ebből a szerencsétlen családból marad számára valaki, aki egyáltalán rányitja az ajtót: a fia, akinek dührohamában valaha ő verte ki a nadrágszíj csatjával a fél szemét. Két ember, akiknek volta­képp az egész életüket végig kelle­ne beszélniük, de nincs hozzá - nincs jobb szó rá: - lelki erejük. így aztán maradt a sóvárgással átitatott emlékezés, a borzadás saját ma­guktól és újból a másiktól, a múlt­tól való szenvedés és a meg nem bocsátás. Bánáti végül is egy „jól ismert” történetet mesél a maga szilánkosra tört valójában, úgy, hogy e szilánko­kat a múlt sarából fel-felemeli, töröl rajtuk egyet; a szilánkok vagy meg­csillannak a napfényben, vagy, ha óvatlanul tartja, még most is sebet ejtenek a kézen. Lassúnak tűnik ez a könyv, mégis gyors olvasásra sar­kall, kissé melankolikus, de oldalról oldalra mégis képes heves érzelme­ket szítani az olvasóban is. (Magvető, 2002) MÉHES KÁROLY Olasz turnén a pécsi szimfonikusok Háromnapos turnéra utazott teg­nap a Pécsi Szimfonikus Zenekar. Olaszországban a rangos salói fesz­tivál nyitókoncertjén lépnek fel a Dóm téren, ahol Antal Mátyás ve­zényletével Csajkovszkij VI. szim­fóniáját, Hegedűversenyét és az 1812 című nyitányát adják elő Gio­vanni Angeleri közreműködésével. Antal Mátyás a Nemzeti Énekkar karigazgatója, karmesterként Euró­pa szinte minden országában és Ja­pánban is megfordult, s számos le­Kékfestő fesztivál Negyedik alkalommal rendezik meg e hét végén a kétnapos Orszá­gos Kékfestő Fesztivált Nagynyárá- don. Mint a szervező, Zsifkovics Jó- zsefné lapunknak elmondta, a fő cél azonkívül, hogy bemutassák, mi mindent lehet készíteni ezekből az anyagokból, az, hogy idecsalogas­sák a magyar turistákat. Különösen fontos ez annak fényében, hogy a településen számosán foglalkoznak a falusi turizmussal, akik a korábbi gyakori külföldi vendégek mellett magyarokat is szívesen látnak. mezfelvétele készült a Hungaroton, Naxos és Portugalsom kiadóknál. Giovanni Angeleri olyan rangos nemzetközi versenyeken nyert első díjat, mint a genovai Paganini He­gedűverseny vagy a bécsi Kreisler Hegedűverseny. Számos zenekar­ral lépett már színpadra azóta, hogy 1996-ban a Bécsi Szimfonikus Zenekarral debütált, amikor is Pa­ganini hegedűversenyét játszotta a Musikverein-Grossersaalban. ' _____________________C8.L. A mostani rendezvényre külön­böző országos és helyi szervezetek­től komoly pályázati pénzeket nyer­tek, s ennek eredményeként lesz ki­állítás, térzene, kocsikázás, „Virágos házak - virágos porták” és rétesevő verseny, savanyítási vetélkedő, kéz­műves foglalkozások, kirakodóvá­sár, utcabál. A fesztivált dr. Hargüai János polgármester, országgyűlési képvi­selő, a kiállítást Méry Edina, a Pápai Kékfestő Múzeum igazgatója nyitja meg szombaton délután. cs. l. TÁRLAT A VÁRBAN. Hatvan kortárs képző- és iparművész alkotásai láthatók a Siklósi Szalon idei tár- latán a vár első emeleti galériájának négy termében. A kiállítás a nyár végéig látogatható. fotó: tóth l. Amikor felforr a vér Jön a gumikerekes, utasokkal teli kisvonat az Ágoston tér fe­lől, még a derekán sem jár a Kálvária útnak. Különösebb néznivaló nincs errefelé; balról a várfal, jobbra elég néhány pil­lantást vetni a Havi-hegyre. A turisták a Török-kútnál mégis szinte kilógnak a kocsikból, pe­dig nem szól egy szót sem az idegenvezető. Az út menti kúttól viszont messzire száll az ének- és zene­szó, elhallik tán még a Széche­nyi térig, vagy a Kisállomásig is. Két gitár, dobnak használt pad, taps, ujjpattogtatás vala­mint tucatnyi, ifjabb és öregebb torok izgatja a fülledt vasárnap délutánt. Csak az némul el egy pillanatra, aki éppen a szájához emeli a legközelebbi műanyag flakont. Igaz, néma a kút kávájába ál­lított purdé is, aki, mint az ide­genek, tátott szájjal figyeli a tör­ténelmi falak tövében egyre te­rebélyesedő népünnepélyt. Né- hányan már táncra is perdül­tek; a mediterrán hangulatok városában az embernek néha felforr a vére. BALOGH ZOLTÁN Lovastanya és templombelső Novotny Béla belsőépítész újabb alkotásai Látványos létesítmény a mattyi lovastanya. Ülőbútorai most készültek el. A parasztszék-makettek egész szériájából vá­lasztották ki a megfelelőt. Augusztusban egy budapesti kiállí­táson több pécs-baranyai alkotó műveivel együtt Novotny Bé­la belsőépítész munkái is láthatók lesznek - a nevezetes püspökszentlászlói trónnal együtt. gam a népi kultúra akkor még kézzelfogható világába, minist- ráltam, bújtam a templomokat is. Ilyenek voltunk a két világháborúban Gyerekkoromban nagy kincsnek tartottam nagyapám vitézségi vas­keresztjét, melyet még az I. világ­háborúban szerzett. A háborúról sokat mesélt rekedtes, szálkás hangon, mert egy szuronyos pus­ka nyársaló vége átszakította a hangszálait. Történeteket lövész­árkokból, röpködő srapnelekről, és a közelharcok embertelen ke­gyetlenségeiről. Apáink már egy fejlettebb technikáról számolhat­tak be, már aki életben maradt kö­zülük a légvédelmi ágyúzások, szőnyegbombázások után, a har­minc évvel későbbi nagy csaták idején. A vüágháborúk sok százezer halottjára, és több milliónyi túlélő­jére emlékezik az a kiállítás, mely­re most gyűjtik az anyagot a Parti Galériában. A már jól bevált, és mindenkor nagy sikert arató Ilye­nek voltunk tárlatok keretében in­dul a Pécsi emberek című bemuta­tó szeptember elsejével, melyhez az anyagot ezúttal is a város lakói­tól várják a szervezők. A történe­lemidézés a legmesszebb most fut vissza az időben, az 1910-es és 1940-es esztendőkig. A Parti Galé­ria (Mária u. 1.) augusztus 20-ig gyűjti a világháborús emléktárgya­kat, fotókat, tábori levelezőlapo­kat, naplókat, bakaruhákat, sap­kákat, jelvényeket, kitüntetéseket, katonaládákat, hogy aztán egy ki­csit újra megmártózzunk a múlt emlékezetes, és sokak számára végzetes pillanataiba. M. B. E. Nyilván nem uralkodói ambíciók törtek föl bennünk... Alig vártuk ugyanis, hogy kipróbálhassuk a nevezetes trónt a Pécs-Baranyai Képző- és Iparművészek Egyesü­letének legutóbbi tárlatán, a Pécsi Galériában. Az egyik boltív alatt váratlanul került szemünk elé a szinte meseszerű mű, a püspök­szentlászlói kápolna ékessége. A míves trónszék a kápolna teljes berendezésével Novotny Béla - Pécsett élő - belsőépítész alkotá­sa. Most, a napokban készültek el egy alföldi asztalosműhelyben a mattyi lovastanya székei. Még pár épületen dolgoznak, de a lo­vak már ott fújtatnak, a lovasélet megelevenedett. A látogatókat egy teljesen egyedi, ugyanakkor világszínvonalú lovasvilág veszi körül. A villányi Fülemüle csárda kényelmes ülései is itt vannak ki­csinyített formában. A műterem­asztalon az arasznyi makettek va­lóságos gyűjteménye sorakozik.- Mindig kell némi választék - mondja a belsőépítész -, hogy a megrendelővel közösen végül a legjobb változatban állapodhas­sunk meg. Én itt a műtermemben már csak rajzolok, meg makette­ket készítek. A teljés kivitelezésre nemigen jut időm.- Honnan ez az otthonosság a szakrális és profán, a templomi és a kocs­mai, tanyai épületbel­sőkben?- Egysze­rű a dolog - válaszolja.- Mindez a „korhely” művész el­méletéből ered. Po­gány Fri­gyes, ipar- művészeti főiskolai tanárunk ha­gyományozta ránk, mondván: a művészt mindig, minden esetben és szinte kizárólag az adott kor és a hely határozza meg. Mármint ahol született, él és dolgozik. Pes­ti srác lévén még öseredeti falusi környezetben, nagyapám inst­rukciói és oltalma alatt töltöttem a nyarakat egy bizonyos Path ne­vezetű színmagyar szlovákiai fa­luban. Gyerekként beleástam ma­Nagy fájdalmam, hogy díjnyertes pályamunkám, a pécsi városháza tanácstermének és a hozzá kap­csolódó termeknek a komplett belsőépítészeti modernizálása, pénzhiány miatt mind ez ideig megvalósítatlan. Novotny Béla világa a hajdani poros, őseredeti magyar falu vilá­gától a Pogány Frigyes interpre­tálta Rómát is magába foglalja. Sokféle mű őrzi keze nyomát az ország különféle településein. A lovaskultúrában sem enged a ro- deós, kovbojos, globalizált „stí­lusnak”. Nála ez is színmagyar. Ám, ezzel együtt persze a lehető legemberibben univerzális. BEBESSI K. Novotny Béla a püspökszentlászlói kápolna fotójával fotói t. l. Egyszervolt gimnázium Pécsbányatelepen „A magyar nép nagy tanítója’ sem tudta megmenteni Hűlt helyét is csak a beavatottak találják meg már a hajdani gimná­ziumnak Pécsbányatelepen. Az 1949-től 1952-ig működött intéz­ményt politikai okokból hozták létre, hogy a bányászgyereknek a bányászkolónián, szinte helyben adják kézbe a „tudás fegyverét”. A fegyver azonban visszafelé sült el, túlságosan rebellissé vált a hangu­lat a diákság körében. így az iskolát ugyancsak részben politikai okokból megszüntették. Még „a magyar nép nagy tanítója” sem tud­ta megmenteni. Az átölelhetetlen törzsű öreg geszte­nyék árnyékában gyülekező kis csa­pat nem éppen mai gyerekekből áll. A hajdani pécsbányatelepi diákok mintegy 30 embert számláló csapata már csak a lelki szemeivel idézheti meg az 1949-től 1952-ig itt, Pécsbá­nyatelepen, a Debreczeni Márton ut­cában az egykori alsó iskola épületé­ben működött gimnázium épületét, falát. Sebestyén Jenőné legszíveseb­ben most is elhozta volna mind az öt unokáját, mint legutóbb, amikor azt a házat is megnézték, ahol hajdan laktak István-aknán. Míg Chalupa Károly és egy másik, ugyancsak fiú diáktársa a távoli évekre emlékezik, a hajdani koedukációs csapat vala- mikori lánytanulója a III. A. epizód­jába avat be.- A koedukációról manapság megint sokféle vita folyik - mondja. - Nekünk ez nem jelentett problé­mát. A fiúk-lányok aránya fele-fele volt. Ha csak annyit mondok, hogy jól kijöttünk egymássá, akkor nem mondok semmit. Túlpolitizát kor volt, én is játszottam Fagyejev Ifjú Gárdájában, meg énekeltük a Sztá­lin-nótát: Fájó szívem majd megsza­kad/ hogy nem lelem sírhantodat... A bányász-kultusz erős volt. Persze, egy bányászkolóniai gimnázium­ban, akkoriban a bányász eleve csak „hős bányász” lehetett. Magam té- len-nyáron napi 12 kilométert gyalo- goltam az iskola kedvéért. Apám Ist­ván-aknán bányamentő volt. Leg­utoljára még meg tudtam mutatni az unokáimnak, hol ült a mama... Már a romok se látszanak. A pécsbányatelepi Komjáth Aladár Ál- táános Gimnázium ötvenéves talál- kozójának öregdiákjá elzarándokol­tak egykori osztáyfőnökük dr. Hada Ferenc sírjához, és megkoszorúzták, akárcsak a bányatelepi Ismeretlen Bányász szobrát. Ezt követően az osztálytárs, a neves botanikus és bi­ológiatanár, Berghauer Tibor kertjé­ben landoltak, ahol kinek-kinek kö­telessége volt egy eddig titkos törté­netet, mozzanatot föleleveníteni. Fél óráig nevetett mindenki az ekrazitos történeten, amit egy szigorú tanárnő hátsó felébe kívánt valaki egy fülön csípett irományban, amiből aztán nagy baj származott... - De régen is volt, és akkoriban még vicces is - ál­lapították meg páran. A vendéglátó botanikus elmond­ta: az első évfolyamra 63-an iratkoz­tak be. A 14 fős tantestület zöme a városból járt ki tanítani. - Csupa nagyszerű, nagy tudású pedagógus - mondja a tanár úr. - Közülük is ki­emelkedik dr. Hada Ferenc történe­lem-földrajz szakos, aki egyben az alapító évfolyam osztályfőnöke volt három éven át. Életre szóló nyomot hagyott a tanítványaiban hazaszere­tetből, emberségből. 1952-ben, a harmadik év után felszámolták a gimnáziumot.- Jártunk Rákosinál is - emléke­zik Berghauer Tibor. - Őhozzá ak­koriban nem volt nehéz bejutni. Megígérte, hogy megmenti az isko­lát, de még „a magyar nép nagy ta­nítója” is kismiskának bizonyult. 1952-ben a tanulókat szétosztot­ták: a fiúk a Nagy Lajosba, a lányok a Leőweybe kerültek. Számos ma­gasra ívelő pálya kezdődött a pécs- bányai gimnáziumban. Például Gállá Dezső egyszerű mánfai pa­rasztgyerek lévén a Budapesti Mű­szaki Egyetem után magas minisz­tériumi állásokat töltött be. Szabó István, Bánhegyi Mihály magas rangú bányászati vezetők, kutatók lettek. Mások, például dr Bömcz László és dr Kovács István orvosok­ká, Csorba István erdőmémökké lettek. Udrich Tibor és Gyurkó La­jos kiugró focisták voltak... Vérüké Istvántól, a hajdan kapus­ként szereplő, szintén labdarúgótól azt kérdezem, mi volt a legnagyobb gól, amit az élettől kapott. - Ez a gól az, volt, hogy nem lehettem művész- mondja. - Ma is bánt, holott elége­dettnek érzem magam, meg az egészségem is megvan. Sokat rajzol­tam. Szerettem az iskolát. Apám bá­nyász volt, szállítógépész és bánya­kovácsként dolgozott István-aknán. Szabolcson laktunk, az ottani Mecsekszabolcsi SE focicsapatának kapusa voltam. Aztán én is a Nagy Lajosban érettségiztem. Szüleim nem támogatták, hogy művészpá­lyára menjek, így a külügyi főiskolán kötöttem ki, ahonnan néhány hó­nap múlva hazajöttem. Bányatech­nikus és műszaki rajzoló lettem. Vertike úr időről időre egyedi meghívókat, díszes grafikai alkotá­sokat készít a találkozókra. Kiállítás- nyi van már belőlük. Most is ott szo­rongatják néhányan a kezükben a pécsbányai fák hűvösébe húzódva. Arra emlékeztet a vidám csapat, hogy volt egyszer egy gimnázium Pécsbányatelepen. BEBESSI K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom