Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-14 / 190. szám

2003. Július 14., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Jönnek a klasszikus háziurak? Bármennyire is megélénkülni látszott az utóbbi években a bérlakásépítési program, a jelenlegi rendszer nem eléggé hatékony. A kormány ezért a települési önkormány­zatok mellett a vállalkozói tőkét is be kí­vánja vonni a bérlakásépítésbe. A koncep­ció őszre körvonalazódik, így lehet, jövőre már megjelennek a klasszikus háziurak. PÉCS A baranyai megyeszékhelyen több mint egy év­tizednyi szünet után, 2001-ben adtak át egy új önkormányzati bérházat, amiben 30 garzont ala­kítottak ki, elsősorban ifjú házasoknak és gyer­meküket egyedül nevelő szülőknek. Tavaly a bérlakásprogram keretében 80 szociálisan rászo­ruló család jutott új otthonhoz, ebben az évben pedig egy 120 lakásos bérházat építtet az önkor­mányzat, a költségekből valamivel több, mint 300 millió forintot kell a városnak állnia, a többi pályázati pénz. Ugyancsak idén megkezdődik egy 60 lakásos garzonház építése is. A helyi igényeket mindezzel korántsem lehet kielégíteni. Jóllehet a számok torzítanak, de je­lenleg Pécsett megközelítőleg 2700 lakásigénylőt tartanak nyilván, közülük legfeljebb másfél ezren már laknak valamilyen önkormány­zati bérlakásban, mondja Bókay Endre. A városi közgyűlés szakbi­zottságának elnö­ke egyetért azzal, hogy bármennyi­re is felgyorsult az önkormányzati bérlakásépítési program, a rend­szer nem elég ha­tékony; minden­képpen szükség van a vállalkozói tőke bevonásá­ra is, és ez alól Pécs sem kivétel. A jelenlegi kormány lakásprogramjában töb­bek között a bérlakások számának növelése, épí­tésének támogatása szerepel, amit a nemzetközi gyakorlat­nak is megfelelő modellben kívánják megvalósítani. Eb­ben a vállalkozók és az állam együtt viselik a pénzügyi ter­heket és a kockázatokat. A koncepció egyelőre csak az elvekben körvonalazódott, mondja Bókay Endre, hiszen mindegyik fél a maga javára szeretne nagyobb biztosítékokat. így még az is nyitott, hogy kivel kötnek szerződést a majdani bérlők: a tulajdonossal-e, vagy az önkormányzat­tal, ha az a vállalkozóval áll partneri viszonyban. Kérdés továbbá, hogy milyen bérleti konstrukció valósul majd meg - e tekintetben a bizottsági el­nök az évente megújított lakbértámogatást véli a legbölcsebbnek. Azt pedig, hogy hol lesznek a majdani vállalkozói bérlakások, ugyancsak ké­sőbb pontosítják, de erre a célra elsősorban a kertvárosi és a meszesi területet látja alkalmas- nak az önkormányzat. ________ balogh z. Ne m albérleti árak Május közepén adták át nagy kormányzati csinnadratta közepette - még or­szágos szakmai konferenciát is szervezett a Miniszterelnöki Hivatal ez alka­lomból - az első, vállalkozói alapú bérlakásépületet Budapest XIII. kerületé­ben. A119 lakásos ház megközelítőleg egymilliárd forintba került. Az ottho­nok túlnyomó részben 30 és 40 négyzetméter közöttiek, a legnagyobb lakás 60 négyzetméter alapterületű. A lakások bérleti díja egységesen 1200 forint négyzetméterenként, így legkevesebb 36 ezer forintot kell a bérlőknek fizet­niük havonta. Az otthonok többsége már az épület átadása előtt elkelt, a megmaradókat az építtető vállalkozó a szabadpiacon értékesíti. Késtek az áramszámlák PÉCS Hírek A PÉCSI Gandhi Gimnázium­ba a közelmúltban megérkezett az a mintegy 14 és félmillió fo­rint' értékű bútor, amely az elő­re láthatólag szeptembertől üzemelő roma nemzetiségi könyvtár és multimédiás tanu­lócentrum berendezését alkotja majd. A beruházáshoz a stutt­garti Hermann Niemann Alapít­vány szolgáltatja a szükséges tőke javát. A német város főis­kolájának könyvtár és informa­tikus szakos hallgatói két évvel ezelőtti pécsi tanulmányútjuk alkalmával vették fel a kapcso­latot a Gandhi Közalapítvány­nyal. A könyvtárba a bútorok elhelyezése után folyamatosan érkezik majd ebben az évben több mint hétmillió forint érté­kű könyv, folyóirat, lemez, audio-, videókazetta. (pz) A KISTAPOLCAI községveze tőség kegyeleti kopjafát állít fel a templom körüli most már je­löletlen temetőben, ahol a hó­doltság alatti nagyharsányi üt­közet magyar halottjai nyugsza­nak. (cs) SZENTEGÁT önkormányzata megegyezett a helybeli mező- gazdasági kft-vel, hogy idén először falubeli állástalan em­bereknek biztosítanak munkát a kapálás idején. Cukorrépát például 140 hektáron gyomtala- nítanak kézi erővel. (cs) Lejárt befizetési határidejű számlákat küldött ki a na­pokban a DÉDÁSZ. A szolgál­tató technikai okokkal ma­gyarázza a kését. A napokban többen is meglepőd­hettek, amikor kézbe vették az éppen esedékes villanyszámláju­kat: a befizetés határideje ugyan­is a küldemény megérkezésekor már több napja lejárt. A szerkesz­tőségünkhöz eljuttatott egyik számlán a teljesítés ideje, vala­mint a fizetési határidő egyaránt július negyediké, az elszámolás azonban csak három nappal ké­sőbb jutott el a fogyasztóhoz. La­punk úgy tudja, hasonló problé­mával kapcsolatban a DÉDÁSZ Rt. ügyfélszolgálatát is igen sok panaszos kereste fel. Mint azt Stier László, a cég la­kossági értékesítési vezetője el­mondta, az elmúlt egy-két hét­ben valóban előfordult, hogy a feltüntetett fizetési határidő után érkeztek meg a számlák az ügyfelekhez. A szakember tájé­koztatása szerint a késést több, kisebb probléma okozta. Az áramszolgáltató részben a szám­laelőállítási folyamat során be­következett hibára vezeti vissza a gondot, illetve Stier László a probléma forrásaként megemlí­tette, hogy júniusban nagy számban küldött ki felszólító le­veleket a DÉDÁSZ, amelyek egy technológiai váltással együtt még inkább leterhelték a cég rendszerét, és ez okozta az el­számolások torlódását. A szak­ember hangsúlyozta, nem ki­zárt, hogy az elkövetkezendő napokban majd lehet még talál­kozni ilyen számlákkal, ám a szolgáltató reményei szerint ha­marosan helyreáll a rend.- Természetesen valamennyi érintett ügyfelünk elnézését kér­jük, a késés miatt nem érhet sen­kit hátrány - mondja a DÉDÁSZ illetékese. A cég már csak azért sem kér­het késedelmi kamatot, mert a számlákat a megjelölt fizetési na­pig nem tudta eljuttatni az érin­tettekhez. így.- az adott határidő­től függetlenül - a számla kéz­hezvétele után mindenkinek csak a csekken szereplő áramdí­jat kell befizetni, legkésőbb nyolc napon belül. A DÉDÁSZ Rt. egyébként ta­valy júniusban vezette be új számlázási rendjét, amelyet az azt követő egy-két hónapban töb­ben is kifogásoltak, jóllehet az újítások egyik célja az ügyintézés gördülékenyebbé tétele lenne. (Háttér, előzmények: www.du.nantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN Húsz hektáron tombolt a tűz Kővágószőlös Két férfi ellen indított eljárást a rendőrség, akik szombaton meggyújtották a tarlót, azon­ban a tűz átterjedt a környező gyümölcsösökre is. Bár tűzgyújtási tilalom van ér­vényben, és a tarlóégetés egyéb­iránt is hatósági engedélyekhez kötött, a tűzoltóknak naponta több ilyen jellegű tűzhöz kell ki­vonulniuk. Szombaton Kővágószőlősön egy húsz hektáros területen gyü­mölcsösök égtek, a lángok ugyancsak tarlóégetés következ­tében harapóztak el. A tüzet a komlói, a szigetvári és pécsi tűz­oltók egyesült erővel oltották el, a károk felmérése folyamatban van. A rendőrség rongálás és köz- veszélyokozás miatt eljárást kez­deményezett két férfi ellen, akik a vizsgálat eddigi adatai szerint egy mezőgazdasági művelés alatt álló szántón gyújtották meg a tarlót. A területet ugyan ásással körbehatárolták, azonban felte­hetően a szél átsodorta a környe­ző területre a tüzet. A két férfi kí­sérletezett ugyan az oltással, ám amikor látták, hogy az haszta­lan, a rendőrség szerint elhagy­ták a területet. MÁTÉ B. VASUTASNAP. Gazdag programmal várták a X. jubileumi vasutas juliális résztvevőit. A pécsi vasutaspályán a kulturális és a versenyprogramok minden korosztályt megcéloztak. Az aszfaltrajz- versenyen - természetesen - vonatot is rajzoltak. _______fotó: tóth l Re ndkívüli választás Gyöngyfa Rendkívüli polgármester- és képviselő-választást tartottak tegnap a településen. A falu első embere ismét a korábbi polgármester lett. Az előző testület feloszlatta ön­magát, így rendkívüli választást tartottak tegnap az alig másfél száz lelkes: baranyai faluban. A polgármesterségre hárman - va­lamennyien függetlenek - pá­lyáztak: Kovácsevics László, aki tavaly őszig 12 éven át volt pol­gármestere a falunak, Németh Ist­ván, az eddigi polgármester és Péter László. A településen 106 választásra jogosult él, közülük 57-en Ková­csevics Lászlóra, 32-en Németh Istvánra adták a voksukat. Péter László nem kapott szavazatot. A régi-új polgármester nem kí­ván új programmal kirukkolni, mint kora este mondta: azt akar­ja folytatni, amit korábban elkez­dett a falu érdekében. A legfonto­sabb ezen a szegény településen, hogy valamiképpen munkához juttassák az embereket, akár utaztatással is. A képviselő-testületi tagságra 14 független jelölt aspirált. A tes­tületbe végül - a kapott szavaza­tok sorrendjében - Kovács Ferenc Istvánná, Lasancz József, Bognár János, Varga Imréné és Percze Já­nos, cigány kisebbségi képviselő­ként Orsós János került be. B. Z. SZABADSZENTKIRÁLYON nyolc közmunkás kezdte meg az ötkilométeres vízelvezető árokrendszer tisztítását. A kiter­melt iszappal és hordalékkal lá- pos részeket töltenek fel, ame­lyeket később füvesítenek és fa- csemetékkel telepítenek be. icsi. Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekbelgyógyá­szat: pécsieknek Gyermekklini­ka, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyer­mekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekkórház Égések: Gyer­mekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyá­szati Klinika, sebészet: I. sz. Se­bészeti Klinika. Baleseti sebészet: A volt Honvédkórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyer­mekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjei­nek a Lánc utcai rendelőintézet­ben 19.00-től reggel 7-ig (72/214- 347). Gyógyszertárak. Pécs: Arany Sas (Széchenyi tér 2.), Bóly: Panacea, Komló: Piramis, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szi­getvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. MÁTYÁS KORABELI ÉTKEK. A koncertek, néptáncbemutatók mellett kiemelkedő eseménye volt az Orfűi Napok rendezvényeinek a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének tegnapi bemutatkozása a nemrégen avatott Kemencés Udvarban. A látogatók meg is kóstolhatták a káposztalevélen sült káposztás pogácsát, vagy a fokhagymás péklángost, ha a rétesekből már nem jutott volna. _____________________fotó, tóth l. Jo bb helyi tévét akarnak Sellye Aláírásgyűjtést kezdemé­nyeztek Sellyén azok, akik úgy vélik, a helyi televízió színvonala jelentős mérték­ben csökkent az elmúlt idő­szakban. Mindez akár az Or­mánság TV kuratóriumának végét is jelentheti. Mint ismeretes, a helyi televízió működtetésére kiírt pályázat az év elején sikertelenül zárult, mi­vel az Ormánság TV kuratóriu­ma szerint az egyetlen jelentke­ző - Szpisják Pál, akkor még fő­állású stúdióvezető - irreálisan magas összeget kért az üzemel­tetésért. A sikertelen pályázatot követő­en a város úgy döntött, átmene­tileg tovább finanszírozza a he­lyi televízió kiadásait, ám miu­tán az összeg jelentős részét a stúdióvezető bére vitte volna el, a posztot megszüntették. A fel­adattal ekkor az egyik szerkesz­tő-műsorvezetőt bízták meg, aki azonban nem más, mint az ala­pítvány elnökének egyik közeli hozzátartozója. A település polgárai azonban a napokban aláírásgyűjtést kez­deményeztek, véleményük sze­rint a történtek óta jelentős mér­tékben csökkent a televízió mi­nősége. Emellett az egyik fő rek­lámozó, a Drávamenti Áfész is tiltakozásának adott hangot, mi­vel véleménye szerint a képúj­ság színvonala sem megfelelő. Mint azt Förster Gyula polgár- mester elmondta, az észrevéte­leket továbbította a kulturális bizottsághoz. Szerinte a problé­ma hátterében egyrészt szemé­lyi ellentétek húzódnak, illetve a televízió korábbi értékesítésé­ből befolyt több mint hat és fél­millió forint nem megfelelő fel- használása vezetett idáig. A pol­gármester azon a véleményen van, hogy az alapítványnak előbb közalapítvánnyá kellene alakulnia, majd végül meg kell szüntetni. Az önkormányzatnak fel kell vállalnia a médium fi­nanszírozását, miután nem-sza­bad hagyni, hogy tönkremenjen az Ormánság TV - véli Förster Gyula. Lapunk úgy tudja, elképzel­hető, hogy az alapítvány meg­szűnése után ismét Szpisják Pált bíznák meg a televízió ve­zetésével. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN

Next

/
Oldalképek
Tartalom