Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-09 / 185. szám

16. OLDAL SPORT 2003. Július 9., szerda 1 . Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. A juniorokkal bővült a létszám PÉCS, Újmecsekalja Az NB I-es tagság az utánpót­lást is érinti a PMFC-nél, ezért a közelmúltban személyi vál­tozások, átszervezések történ­tek, sőt újabb csapattal, a juni­orokkal bővült a létszám. Az őszi szezon a versenyeztetés­ben is hoz majd újdonságot. Ami a változások személyi részét illeti: az eddig a legidősebb kor­osztályt, az U19-eseket irányító Herke Imre mostantól csapat nél­kül marad, és „csak” utánpótlás- szakágvezetőként, illetve -me­nedzserként dolgozik tovább. He­lyét a PVSK-tól érkező Tihany- vári László fog­lalta el. Az U17- esek edzője, Lutz Jakab fel­került az első osztályban kö­telező juniorok­hoz (az NB I. B- ben nem volt ilyen gárdájuk a piros-feketék­nek), csapatát Varga László vette át. A többi korosztálynál nem vál­tozott semmi a kispadon, az U16­qt Ritter József, az U15-öt Bagoly Árpád, az U14-et CzeiningerAÍcos, az U13-at Túri Zsolt viszi tovább. A csapatok versenyeztetésé­ben is hoz újdonságot az őszi sze­zon. Az U19, U17-es korosztály ugyanis az eddigi rendszer he­lyett, amikor is abban az osztály­ban játszott, amelyikben a fel­nőttcsapat, mostantól kieséses, a felnőttektől független bajnokság­ban indul. Ha tehát a felnőttek jö­vő nyáron búcsúznának az élvo­naltól (erre azért ne kerüljön sor), ők maradhatnának az első osztá­lyú bajnokságban, és fordítva. Az NB I-es tagság újabb kötele­zettséget is rótt a pécsiekre, komp­lett juniorcsapatot kell indítaniuk. Ebben az U19-ből kiöregedő ügyes ifisták, a más egyesületeknél kivá­lasztott tehetségek, a tanulmánya­ikat pécsi felsőoktatási intézmény­ben folytatók kaphatnak helyet, de várhatóan a felnőttektől is töb­ben visszajátszanak majd. Azért, hogy az utóbbi lehetőséggel élni tudjanak, a juniorok mérkőzéseit valószínűleg vasárnap délelőttre teszik, így a mondjuk szombat délután a nagycsapatban pályára lépőkre is nyugodtan számíthat Lutz Jakab. k. mayer a. Megújuló keret Egerág A felkészülését július 20-án edző­mérkőzéssel kezdi az egerági me­gyei 1. osztályú labdarúgócsapat, amelynek kerete is jelentősen megváltozik. A legutóbb a 10. helyen végző együttes Egerág SE-LDSZ néven szerepel ősszel. Edzője továbbra is Nagy Csaba, akivel újabb egyéves szerződést kötöttek. A szakvezető szerint a középmezőnybe jutás a céljuk. A keretükben - amelyben négy, testnevelő tanárnak készülő nappali tagozatos egyetemista ta­lálható - annyi a változás, hogy több új játékosuk lesz, így ősztől már számíthatnak Buzádi Zoltán (Magyarszék), Bánfai Béla (Nagy­árpád), Tóth Zoltán (Gyód) és Pus­kás Attila (Szalánta) játékára, az ifiből Takács Péter felkerült a fel­nőttek közé, egy NB III-as játékos­sal még tárgyalnak. Egyelőre senki sem távozott még tőlük. Július 20- án kezdődik az alapozás Eger- ágon, a felkészülés mindjárt edző­mérkőzéssel indul, az jjjpetre lesi: az ellenfél. h. l. JAKABOS NÉGY ARANYA. Az úszók országos vidékbajnokságán, Kaposvárott Jakabos Zsuzsanna, az ANK Úszóklub versenyzője minden számban aranyérmet szerzett, ahol elindult. A korábbi ob- kon vegyesen és pillangón jeleskedő pécsi tehetség ezúttal 50 és 100 mellen (0:36,75, ill. 1:17,56 p), valamint 200 és 400 gyorson (2:08,71, ill. 4:28,25) gyűjtötte az egyéni csúcsokat és a legfénye- sebb érmeket. Edzője dr, Petrov Anatolij. ______________ __ iszzi Ot t József: három a kívánság A PVSK az NB III-at választotta, a Bányász az NB II. (legalább) 3. helyére pályázik Az NB II-től búcsúzó PVSK-nál csak tegnap dőlt el, hogy ősztől az NB Ill-ban játszik a fel­nőttcsapat, mert a vasutasoknak a Magyar Amatőr Labdarúgó Ligában felajánlották az NB Il-t is, de a pécsiek végül úgy döntöttek, inkább maradnak ott, ahová kiestek. A hétfő esti első edzésen, a Matáv-sport- telep edzőpályáján 18 játékos gyülekezett. Köztük volt a próbajátékon lévő Szirken (Magyarszék), Sánta (Szentlőrinc), Juhász (egyesületen kívüli), Hum (Mohács), Geller (e. k.) és Papp P. (Komló). Még várható három fiatal focista Komlóról, és az is elképzelhető, hogy a PMFC-től is kapnak ifjú játékosokat. Erre azért lenne szükség, mert Darabos és Strigencz tőlük éppen a piros-feketékhez .igazolt, a korábban köl­csönbe kapott Rózsás kapus pedig visszatért Újmecsekaljára. Bellát és Feketét (mindkettő Nagyárpád) már le is igazolták a vasutasok, akik továbbra is Lőrincz Sándor irányításá­val, napi egy esti edzéssel készülnek a rajt­ra. Első edzőmeccsüket szombaton délelőtt játsszák a PMFC-juniorral. Jövő héten már két előkészületi találkozójuk lesz, azokra azonban még nem találtak ellenfelet. A Komlói Bányásznál természetesen nem volt kérdés, hogy melyik osztályban indul a csapat, s a klub vezetősége mindent megtesz azért, hogy az elmúlt szezon negyedik helyét dobogóra cseréljék az NB II-ben. A felkészülés tegnap kezdődött, a június végén az A-licencet is megszerző vezetőedző, Ott József pedig örömmel nyugtázhatta, á keret két rutinos labdarúgóval lett erősebb. Azt már korábban megírtuk, hogy az NB I-es A komlóiak labdás gyakorlatokkal kezdték a felkészülést Győrtől Komlóra szerződött Kardos Ernő, aki korábban a PMFC-ben és a Ferencvárosban is játszott. A keddi tréningen derült ki, hogy egy középpályással is bővült a keret, Lantos Levente a PMFC piros-fekete mezét cseréli kék-fehérre. És az erősítések sora még ezzel sem ért véget: Takács Imre szakosztály- vezető elmondta, hogy a szintén a mecsek- aljaiaktól távozó Halász Gáborral is felvették a kapcsolatot, a védő pénteken ad végleges választ az ajánlatukra, sőt, még egy közép­pályással tárgyalnak.- Kardos és Lantos megszerzését rendkívül jelentős előrelépésnek tartom - mondta Ott József, aki külön sikerként értékelte, hogy FOTÓ: MÜLLER A. Madar Tamást is meg tudták tartani. - Úgy érzem, a vezetőség minden kérésemet, kíván­ságomat maximálisan teljesítette, így nincs akadálya annak, hogy ősztől látványosabb, közönségszórakoztatóbb futballt játsszunk. A Bányász a bajnoki rajtig 5-6 előké­születi mérkőzést vív, amelyek közül négyet már le is kötöttek. Július 19-én a Szentlőrinc ellen idegenben mutatkoznak be a kék­fehérek, 22-én Dombóváron lépnek pályára, az első hazai találkozójukon a Kaposvölgye lesz a vendég 24-én, 27-én pedig Bólyba utaznak. Az első tétmeccsüket augusztus 3-án a Magyar Kupában játsszák. ___________ HORVÁTH LÁSZLÓ, K. MAYER ANDRÁS Au gusztus 9-én kezdődik a bajnokság a labdarúgó NB II-ben, 20-án pedig az NB Ill-ban. Előbbiben a Komlói Bányász érdekelt, utóbbiban a Dráva-csoportba nevezett PVSK indul. Mindkét szakosz­tálynál most kezdődött meg a felkészülés. Pécs-Komló Ajándékba nem kell az NB I. Tiltakozás a Pécsi-tó miatt Pécs-Budapest A női kézilabda NB I-ből ki­esett PEAC-Pikker gárdájá­nak tegnap a szövetség a Tiszaújváros visszalépése mi­att fölkínálta az újbóli indu­lás lehetőségét, ám Miskolczi Imre ügyvezető, mint mondja, nem kér alamizsnát. A cél­juk, hogy a B-liga megnyeré­sével érjék el ugyanezt. A tavaszi szezon végén női kézi- labdás berkekben nagy vihart ka­vart, hogy az osztrák Hypo Wien gárdája bejelentkezett a magyar NB I-be és a szövetség végül áldá­sát is adta az első külföldi csapat indulásához a következő idény­ben. A döntésnek az egyik kárval­lottja éppen a pécsi PEAC-Pikker gárdája volt, hiszen a bajnokság létszámemelése nyomán, legjobb kiesőként akár ők is régi osztályuk­ban folytathatták volna a játékot, ám az osztrákok végül elütötték őket ettől a lehetőségtől. Miskolczi Imre, a csapatot üze­meltető kft. ügyvezetője nem tit­kolja, hogy több szempontból is meglepte a felkérés. Egyrészt túl késeinek tartja (bár erről nem a szövetség tehet, hiszen a tisza- újvárosiak most jelentették be visszalépésüket), másrészt, mint mondja, úgy érzi, ez amolyan „ala­mizsna”, kárpótlás azért, ahogy a szövetség annak idején megalázta a csapatot, „kihypózta” őket az NB I.-bőI. Ám ahogy fogalmaz, büszkébbek és sportszerűbbek annál, semhogy adminisztratív úton lehessenek újra az élvonal tagjai. A céljuk, hogy tisztességes munkával érjék el a következő szezon végén ugyanezt, így ennek megfelelően kezdték el építeni a jövő csapatát. Valódi átépítésről van szó, a tavalyi keretből ugyan­is a kölcsönjátékosok közül visz- szatért Győrbe Kári Horváth Rená­ta és Jenőfi Katalin, illetve a Dunaferrhez Juhász Edina. Perin­ger Orsolya befejezte pályafutását, és távozott Veress Zsuzsa kapus, Szűcs Viktória és Schmidt Erika is. A helyükre ugyanakkor leiga­zolta a PEAC Mohácsról Braxa- tórisz Évát és a védekező-középső irányító Stréb Petrát. Visszatér egy­kori csapatához a legutóbb Német­országban légióskodó, mindkét szélen bevethető Somlai Viktória. Felkerült az utánpóüáscsapatból a két ifiválogatott, a belső három poszton hadra fogható Manyaszek Míra és a kapus Somogyi Andrea. Ahogy Schvara László szakosztály- vezető fogalmaz, közel már a meg­egyezés az eddig ugyancsak Mohá­cson szereplő Peringer Líviával (a már említett Orsolya ikertestvé­rével), de tárgyalnak több Pécsre érkező egyetemistával is, köztük Horváth Szimonettával. Az NB 1. B-hez szükséges költ­ségvetésük háromnegyede is ösz- szeállt már, a szakvezető szerint sem anyagi, sem szakmai gon­dok nem akadályozhatják meg a továbbra is Danyi Gábor vezette együttest abban, hogy egy év múlva'újra a legmagasabb osz­tályban kézilabdázzon. Pécs-Orfü Tisztségviselő-megújító köz­gyűlést tartott a Baranya Me­gyei Horgász Szövetség. Ezen saját kérésére felmentették az ügyvezető elnököt, a tisztség betöltéséről később döntenek. Értékelték az elmúlt 5 év munká­ját, megállapították, hogy a megyé­ben sikerült megerősíteni a hor­gászmozgalom egységét. Baranyá­ban 48 horgászegyesület tagja a szövetségnek, így az körülbelül 17 ezer felnőtt és ifjúsági taggal ren­delkezik. Örömmel üdvözölték, hogy a horgászat - a korábbi rossz döntést felülbírálva - a profitterme­lő, szórakoztató statisztikai kate­góriából kikerült, az eddigi besoro­lás ugyanis hátrányos volt a horgá­szokra nézve. Elfogadták az új ve­zetőség előtt álló legfontosabb fel­adatokat, amelyek között szerepel, hogy meg kell erősíteni az együtt­működést a társszervezetekkel. Kimondták: a Pécsi-tó horgász­rendjét az igényeknek megfelelő­en kell kialakítani. Ugyanakkor a baranyai horgászok tiltakoznak azon tervek ellen, amelyek drasz­tikusan emelni akarják a Pécsi-ta­von a stégek és a csónakok hely­használatának éves díját. A közgyűlésen az elnöki poszt betöltésére ismét Mitzki Ervin ka­pott megbízást, alelnöknek dr. Ko­vács Zoltánt választották meg, akit saját kérésére nem jelöltek újra ügyvezető elnöknek. Utóbbi tiszt­ség betöltéséről a soron következő megyei közgyűlés dönt. Addig ezt a feladatot - megbízottként - a megválasztott alelnök látja el. SZŰCS ZSOLT MÉG TÁRGYAL AZ AUTÓPARK-PVSK. Tovább folyik a pénzügyi egyeztetés az Autópark-PVSK NB I-es jogának eladásával kapcsolat­ban a klub és a „kérő” Foton Sopron között. Varga Ferenc után- pótlásszakág-vezető közlése szerint a soproniak induló árukat meg­tízszerezve most három évre összesen 1,5 milliós ajánlatnál tarta­nak, míg a PVSK ragaszkodik az NB I. B egyéves költségének meg­térítéséhez, azaz ötmillió forinthoz. Az ügyre a jövő keddi nevezési határidőig kell véglegesen pontot tenni. _________________ iszzi H. L. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Fplplns szprkpsztők' NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom