Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-09 / 185. szám

2003. Július 9., szerda K ü L T U R A RIPORT 7. OLDAL ROCKMARATON HARMADSZOR. A Pécs melletti Malomvölgyi arborétumban tegnap délután megkezdődött a több mint ötven zenekar vasárnap hajnalig tartó koncertsorozata. A színpadot az előző évekhez képest elforgatták, hogy a kertvárosiakat még kevésbé zavarhassa az odaszűrődő ze­ne, a csak egy-egy estére kilátogatókat pedig mikrobuszok szállítják, nehogy egy-két sör után üljenek a volán mögé. Felvételünkön ifjabb Katona Ta­más, aki Jimi Hendrix muzsikájával varázsolta el a hallgatóságot. (További felvételeink: www.dunantuUnaplo.hu, képgaléria)_________fotó, tóth l Színészkéringő Sztankay Orsolya a pécsi társulatban Ki lakik az Álomházban? Ismét nagy a mozgás a pécsi színházi életben, kilenc sze­mélycserével kezdődik a kö­vetkező évad, köztük több meglepő változással. Fábián Anita a fővárosban folytatja, ugyanakkor szerződtetik Sztankay István lányát, Or­solyát. A színművészek közül éppen az a két fiatal távozik, akik az elmúlt szezonban nagy lehetőséget kap­tak a bizonyításra, több vezető szerepben is kipróbálhatták ma­gukat. Harsányi Attila elmenete­léről (Szolnoki Szigligeti Szín­ház) beszámoltunk már, és most útra kél egy színésztársa is, aki­vel együtt szerepelt Az imposz- torban, a Családtörténetek, Bel- grádban. Fábián Anitáról van szó, aki a Budapesti Kamaraszín­házban folytatja, és a helyzet fo­náksága, hogy a friss házaspár másik tagja Keveházi Gábor férj nemrégiben jött le a fővárosból, a feleség pedig éppen most indul Budapestre. Hasonlóképpen fur­csa szituáció, hogy a két éve szer­ződtetett karmester, Stanróczky Balázs ugyancsak itthagyja Pé­cset, miközben tavaly leszerződ­tették ide a feleségét is, Stuben- dek Katalint, aki továbbra is a színtársulat tagja marad. A kar­mesteri munkára szeptembertől Nenmayer Károlyt kérték fel, a színművészek sorát pedig Sztan­kay Orsolya erősíti - Sztankay Ist­ván leánya, aki a színművészeti elvégzése után a Radnóti és a Vígszínház több előadásában ját­szott, és a fővárosból „igazolták le” a pécsiek. Továbbá folytató­dik a hagyomány, hogy a pécsi Janus Egyetemi Színpadtól a te­hetséges fiataloknak a nagyszín­házban is lehetőséget teremtenek a bemutatkozásra. Idén a JESZ egyik legrégebbi tagja jön át, Kö­les Ferenc és Domonyai András után most Tóth András Ernő bi­zonyíthat. Az operaénekesek kö­re is bővül, a Szöktetés a szeráj- ból Ozminja, Szécsi Máté állandó tag lesz a PNSZ-ben. A táncosok közül elmegy Tóth Larisa és Vörös Henriette, a he­lyükre Góbi Ri­tát és Pálmán Kittit, továbbá Haller Jánost szerződtették. Monori Ferencné súgó helyét Jan- kovics Gabriella veszi át, és az énekkarban is lesz változás, két hölgy helyett - Fogarassy Berna­dett és Nagy Veronika Judit - egy férfi, Rajnai Attila jön. Azt vi­szont a színházi vezetés is ki­emeli, hiányzik egy harminc­negyven körüli vezető színésznő, akire a most következő évadban több darabban is nagy szükség lenne. Egyelőre még nem tudják, hogy ki(k) lesz(nek) a meghí- vott(ak) a feladatok ellátására. MÉSZÁROS B. ENDRE Kilencéves óta ír verset, novel­lát, kisregényt, drámát. Mégis csak most, immár nyugdíjas éveiben látott napvilágot a Hosszúhetényben élő Fischer Mária első verseskötete Álom­ház címmel. Mint mondja, azért, mert most volt itt az ideje. Már a gyermek is írt, verselt, meg is jelent itt-ott, de a felnőtt tanárnő úgy döntött: életében első a család, a hivatás lesz. Persze, aki igazából író, az sose tudja ezt „levetkőzni”, mint ahogy Fischer Mária sem tud­ta, még akkor se, ha életében hosz- szú évtizedeken át az irodalom in­kább csak búvópatak volt. De csor­dogált ez a patak, azaz folyamato­san írt.- Amikor költözködtünk, min­dig elégettem a verseket, valahogy új világ kezdődött. Például észre­vettem, hogy egy időben szenti­mentális lettem, és ez nagyon nem tetszett, jó is, hogy ezektől a régi dolgoktól meg tudtam szabadulni - vallja ma is. Amikor a gyerekek felnőttek, végre előtérbe kerülhettek a költe­mények, és a 80-as évek végétől Fi­scher Mária versei rendre megjelen­tek a különböző irodalmi lapokban, a Holmiban, a Hitelben, az Űj For­rásban, a Műhelyben, a Mozgó Vi­lágban és a Somogybán. Vidéki el­zártságában is értő, szeretetteljes szakmai bírálatra kész szerkesztők­re talált többek között Kiss Dénes, Várady Szabolcs vagy éppen Tüs­kés Tibor személyében. A korábbi szabadversekből néhány éve egé­szen kötött, időmértékes verselés lett, ami természetesen egy-egy vers elkészültét komoly feladattá teszi.- A gondolat jön vagy sem, de ha megvan, az építkezés könnyen megy. De a megformálással való­ban sokat bíbelődöm, gyötröm a sok anapestust, spondeust, ez a ré­sze egy kicsit olyan, mint a mate­matika, mindennek stimmelnie kell a végén! Ugyanakkor, mint a kötet címe is sugallja, álom-pane­lekkel dolgozom, ebből áll össze a vers háza. Ha vers nincs, az nagyon rossz - a költők ismerik ezt az állapotot, Fi­scher Mária is:- Rossz, mert vers-szünetkor hajlamos azt hinni az ember, hogy örökre vége. Türelmetlen, ideges vagyok ilyenkor, és előveszem a ro­botmunkát: a számítógépre való beírást, a rendszerezést. De szeren­csére van még a próza is, mint mentsvár, ami nem igényel olyan intenzitást, mint a vers, az inkább elhatározás kérdése, egy-egy témát körüljárni s megírni. Hogy mennyire nem „melles­leg” történik ez sem, jelzi, hogy a Pannónia Könyvek sorozatában legközelebb Fischer Máriától egy kisregény jelenik majd meg, amire a költőnő egyik legszigorúbb kriti­kusa, tulajdon fia csak annyit mon­dott, miután elolvasta: - Anyu, ez után azt fogják kérdezni, minek írsz verseket? De aki belelapoz az Álomház cí­mű könyvheti kötetbe, azért meg fogja tudni, miért is. MÉHES K. _____________Jegyzet _____________ Ko ldus és csavargó írásomat nem szánom tudomá­nyos fejtegetésnek a címben kö­zöltek megkülönböztetésére. Tud­ja ezt minden járókelő, akiknek dolguk van velük. Mert sajnos van dolga, útón-útfélen. Előre bocsátom: gyermekkortól kezdve, szüleim tanításán és szo­kásán nevelődve, sajnálom az el­esetteket, az élet szerencsétlen kita­szítottad. Ezeknek mindig adni szoktunk és adunk ma is. Ezek a koldusok. Nem hagyták el a falut, időnként házról házra jártak, is­merősök voltak és nem volt bajuk a csendőrséggel. A „csavargó" az más. Többsége életerős, „rosszar­cú”, tisztátalan megjelenésű, dol­gozni nem akaró (mert néha alkal­mi munkát ajánlanak nekik) - többé-kevésbé állandóan ittas. Nincs lakhelye, faluja. Csavarog. Szalmakazlak, pajták, fészerek la­kója egy-két napig, aztán odátbb áll. Utánamindighiányzik valami (tyúk, kolbász, valami elvihető). Cikkem indítéka: városunk csavargói, akikből már minden tisztességes jövő-menő polgárnak elege van. Ezek nem szegény kol­dusok, hanem a zöme középkorú, munkaképes, mocskos ruházatú, többé-kevésbé állandóan részeg, trágár beszédű, minden járókelőt zaklató, élő környezetszennyezés. Csoportosan elfoglalják a busz­megállók padjait, végigfekszenek rajtuk, ahelyett hogy fáradt piaci kosarakkal terhelt nagyanyáink ülnének rajtuk. Ha felébrednek köpnek, hánynak, odavizelnek. Ha ébren vannak öten-hatan ül­dögélnek és cigarettáznak. Kézről kézre jár a borosüveg. Válogatott disznóságokkal szólítgatják a nő­ket. Pénzkérésük agresszív, s ha nem kapnak, jön a mocskos meg­jegyzés. Elárasztják a Konzum, Vásárcsarnok, Nádor szálló, Spar áruházak ajtaja előtti teret, busz­megállókat, Király utcát. Amit művelnek, az már zaklatás, rend­bontás. Mert az nem rend, hogy a vizelettócsájukon keresztül száll­hatunk fel a buszra. Felháborító, hogy a Székesegyház ajtajában, a Pius és más templomok bejáratá­nál a teljesen más lelkületű hívők és műemlék-látogatók ilyen kont­rasztnak legyenek kitéve. Nagyon rossz hatást keltünk az idelátoga­tók előtt, hogy csodálatosan szép városunkat ilyen szennyfoltok tarkítják. Elég volt. Ez a magatar­tás nem engedhető meg. Mint dolgozó, adófizető polgárok jog­gal igényeljük a zaklatásmentes rendet, tisztaságot, melyet szá­mos paragrafus előír és biztosít. A lakosság pártfogolja a rendőrö­ket, akik „rendre” utasítják őket és helyesel minden olyan intézke­dést, mely véget vet ennek az egy­re jobban elburjánzó, visszataszí­tójelenségnek. Dr. Szalai István A cigányság az EU-ban A Cigány Kulturális és Közműve­lődési Egyesület és a k-education Austria szervezésében négyna­pos konferencia kezdődik ma Pé­csett, a Rácz Aladár Közösségi Házban „A cigányság az Európai Unióban” címmel. A konferencia keretében bemutatkoznak a me­gyében élő német, horvát, bolgár, görög, szerb, lengyel, ruszin és ukrán kisebbségek, melyek kép­viselői ismertetik az oktatással kapcsolatos helyzetüket, előadás István a Hargitán is király Húsz év késéssel, több százezer ember előtt Erdélyben is bemutatták a rockoperát Szombaton este az erdélyi magyarság két évtized óta dédelgetett vágya vált valóra azzal, hogy Csíksomlyón be­mutatták az István, a király című rockoperát. Az előadásra, amely a magyar nyelvű színjátszás eddigi leg­nagyobb szabású vállalkozása volt, több százezer néző volt kíváncsi. A hargitai előadás hangulata leírhatat­lan, talán az ősi nemzetgyűlésekhez volt hasonlatos, ahol ezúttal arról tet­tek tanúbizonyságot, hogy - legalább is a lelkekben - a nemzethez tartozók mindörökre elválaszthatatlanok. Székelyföld, szombaton délelőtt. Ha vala­ki nem tudná, mi készül itt este, csak any- nyit sejtene, valami nagy dolognak kell történnie. Hátizsákos, stopot kapni igyek­vő fiatalok, középkorúak és idősebbek tö­mege szerte az utak mentén, akik mind egy hányba haladnak, az erdélyi tömbma­gyarság szíve, Csíkszereda felé. A szállo­dákban és panziókban már lehetetlen szo­bát találni, a tehetősebb idegenek ugyanis minden helyet már hetekkel ezelőtt lefog­laltak. De ez az utazóknak láthatólag sem­mi gondot nem okoz, többségüknek ugyanis nem is futná szállodára: ők felké­szültek mindenre, arra is, hogy legfeljebb nem alszanak, vagy jobb esetben a hátu­kon cipelt sátrakban, ott, ahol éppen rájuk sötétedik. A székely falvakban aztán már plakátok (amelyeknek többségét ugyan ereklye­gyűjtési szándékkal letépdesték) is leleple­zik a népvándorlás miértjét: este, a Hargi­tán bemutatják minden idők legsikeresebb honi rockoperáját, az István, a királyt, méghozzá a legendás szereplők többségé­vel, Vikidálostól, Bródystól. S hogy ez mennyire nagy dolog, itt Er­délyben, azt a Pannóniából érkező alig ért­heti meg. Ahogy a helyiek mesélik, az ot­tani „átkosban” az arannyal volt egyenér­tékű egy-egy hangkazetta, amelyeket fon­dorlatos módozatokkal csempésztek át a határon, és amelyeket még hallgatni is ti­tokban volt csak szabad, de mégis mint a Miatyánkot, mindenki betéve ismeri. Azu­tán később már hallgatni ugyan szabad volt, mégis üyen-olyan okok miatt egészen szombatig kellett arra várni, hogy odahaza élőben is megnézhessék a darabot. A máskor roppant csendes Csíkszeredá­ban ezúttal világvárosokra jellemző tömeg gyűlik össze. Bár alkoholtilalmat rendeltek el az alkalomra, bárki akadálytalanul bár­milyen lélekmelegítőhöz hozzájuthat, ré­szeg embert mégsem lehet látni. Az embe­rek békésen söröznek, esetleg énekelnek. Mindeközben az elegáns szállodában a színészek is várják a percet, amikor a Hár­mashalom oltáránál felállított színpadra lép­nek. Szemmel látható, bár bizonyosan sok mindent gondolnak, de azt nem is sejtik, ami később rájuk vár: nevetgélnek, vidáman múlatják az időt. Az­tán egyszer csak meg­jelenik a köztársasági elnök felesége, Dalma aszszony, szól hozzá­juk néhány szót, majd elindulnak az előadás helyszíne felé. Odakint közben eláll az addig szakadó eső, és kisüt a nap. És hat óra körül szinte egész Erdély nekivág, hogy megmássza a Hargitát. Végeláthatatlan, több százezres tö­meg kaptat a keskeny hegyi ösvényeken, hogy órákig tartó fárasztó gyaloglás után megközelíthesse a színpadot. Aztán elkez­dődik az előadás, előkerül több ezer, addig a padlásokon rejtegetett nemzeti lobogó, és a darab minden egyes számát ismerő, az egész hegyet zsúfolásig betöltő tömeg tom­bol, sír, mosolyog. Szemmel látható, mind­Az István-legenda 1983 augusztusában, azaz húsz esztendővel ezelőtt mutatták be az István, a király című rockoperát Budapesten. Az azt köve­tő, összesen hat előadást 120000 néző látta. A mü alapján később mozifilm, lemez, kazetta, és CD is készült. Egy évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon is bemutat­ták, ugyancsak óriási sikerrel. 1986-tól a rendszerváltásig a Nemzeti Színházban volt műsoron, 1992-ben pedig a sevillai expón vitték színre. Magyarországon legközelebb augusztus húszadikán, az Eszter­gomi Nyári Játékok keretében tűzik műsorra. erre maguk a színészek sem számítottak, percek telnek el, míg magukra találnak, és megértik: olyan csoda ez, amely soha többet nem lesz az életükben. De aztán mégis minden rendben halad, a szakrális helyszín, a kéklő hegyek, a fenyve­sek, és messze, lent a város olyan hangula­tot kölcsönöz a darabnak, amelyet semmi­lyen rendezői instrukcióval nem lehetne el­érni más helyszíneken. Éjjel tizenegykor, miután Szent Istvánt a Hargitán is megkoronázzák, felcsendül a magyar Himnusz, majd a székely, legalább háromszor. A tömeg nem mozdul. Aztán egyszer csak ismét feltűnik Vikidéi Gyula és Varga Miklós a színpadon, akik ugyan­csak belekezdenek az itt tulajdonképpen tiltott dalba, majd az összes többi szereplő a százezrekkel énekel, csorgó könnyeivel küzdve. Majd miután vége mindennek, a roppant had elindul a Hargita sötét meredélyein át hazafelé. Csendben, türelmesen hömpö­lyög a nép a város felé, hogy hazavihessék szívükben a leírhatatlan élményt. Azt mondják a helyiek, minden erdé­lyi családból jelen volt valaki szombaton éjszaka a hegyen, így bizonyos, hogy még a legkisebb faluban is sokáig fognak beszélni arról, hogyan zengett a dal, és hogyan lobogtak a magyar nemzeti zász­lók a Hargitán. MÁTÉ BALÁZS Demjén a várban hangzik el az Európa Tanács és a kisebbségek kapcsolatáról, a ha­zai cigányság történetéről és hely­zetéről, a lovári nyelvről, a cigány építkezési hagyományokról, a gasztronómiáról, az idegennyelv­oktatás nehézségeiről a roma gye­rekek körében. Szó lesz a hazai cigányirodalomról, az oktatáspo­litikáról, sor kerül fotókiállításra és táncházra a Mánfai Hagyo­mányőrző Együttes közreműkö- désével. ______ cs. l. A pécsváradi vár már számos ko­molyzenei és folklórműsornak adott helyet, állandósult a Nyári Színpad, hamarosan azonban a könnyűzene is érdeklődőket vonzhat a műemlék épületbe: jú­lius 25-én Demjén Ferenc ad kon­certet az erődítmény udvarán. Trubics Zorán, a rendezvény szervezője lapunknak elmondta, az énekes újra egészséges, és a tervek szerint nagyszabású kon­cert várja majd a feltehetően szép számú közönséget. Az esemény egyben azt is bemutatja, hogy a történelmi falak között az igényes popzene is otthonra lelhet. Tru­bics Zorán kifejtette: az este nyolc órakor kezdődő műsor létrejöttét a pécsváradi önkormányzat és helyi vállalkozók segítették; a ra­jongók a közkedvelt régi és új da­lokat egyaránt hallhatják majd. NY. SZ.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom