Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-28 / 174. szám

SZA Dunántúli Napló Élet & Stílus Egyetlen kézfogással is kimutathatjuk a fogunk fehérjét. 13. oldal Sport A játékosok többsége hosszabbított a komlói Bányásznál. 20. oldal „Ha valóban képes leszel elfogadtat­ni az emberekkel, hogy nem kell fél­niük istentől, ugyanolyan jelentősé­gű. lehet, mint amikor az ősember barátjává tette a tüzet. ” Gynes első levele a kútba „A létbizonytalanságunk oka nem az objektív valóság, hanem saját túl­zott elvárásaink. A legnagyobb baj, hogy azt hisszük, minden helyzetet magunk tudunk kezelni. Lehetetlen­re vágyunk, arra, hogy befolyásoljuk a befolyásolhatatlant, kiszámítsuk a kiszámíthatatlant, megragadjuk a múlandót, biztosítsuk a biztosíthatatlant. A mindenhatóság tévképzete sok szenvedést okoz. ” Kötelességtudó, álmodozó humorista- Kötelességtudó és álmodozó kölyök voltam - mondja. Anyám szigorú volt, megkövetelte, hogy a szokásos napi grundfoci előtt a leckéim, és a ház körüli munkák is elkészüljenek. A mosáshoz vizet kellett hordanom a falu középén lévő kútról - Szeged kö­zelében, Deszken éltünk -, a víz me­legítéséhez jó pár kéve rőzsét földara­bolni, a házat utána kitakarítani. Gyakran megesett, hogy mire min­dennel végeztem, nélkülem játszot­ták le a meccset a többiek. Eközben nagyot álmodtam magamnak. Már az általános suliban tudtam, hogy egy­szer majd „híres” ember leszek. Az efféle kis ember érzi a sorsát. Az ál­maim a színpadra jutásig terjedtek, de hogy ott színészként vagy humo­ristaként lépek-e föl, azt még nem tudhattam.- Mikor vált bizonyossá a kölyök- álom?- Az 1981-82-es Humorfesztiválon Akkor már közel tíz éve konferáltam. Tizenévesen vittek el budapesti roko­naim a Vidám Színpadra, és amikor a bejárat előtt állva fölnéztem a neon­reklámra, azt mondtam nekik, „én egyszer majd ezen a színpadon fogok játszani”. Es 1983-ban ott vették föl az első tévés számomat.- Az ember nem csak a hivatásá­nak él. A magánélete legalább olyan meghatározó, mint az alkotói gondo­latok. Tudjak, hogy több mint har­minc éve él a feleségével, Julival, Ő volt az első szerelem, vagy a „Kisban- dónak" volt előtte kamasz szerelme, „első" szerelem?- Ahogy minden tinédzsernek. A középiskola mellett birkóztam és iro­dalmi színpadoztam. Egy verseny alkalmával akadtunk egymásra egy abonyi lánnyal, Jolinak hívták. Meg­ismerkedésünk pillanatától elfeled­tetett minden előtte volt „szerelme­met”, később, az elválásunk után pe­dig minden kapcsolatomban a vele megismert mély érzésből táplálkoz­tam. Az a diákköri szerelem ma is eredeti fényében ragyog, az idő sem tudta elhomályosítani.- Mind azt reméljük, s múltával egy kicsit bele is halunk, hogy az az első az örökké tartó szerelem. Mégis to­vábbélünk - szerencsére -, és újabb igazival találkozunk. Ő volt Juli, akit a katonaévek után szinte azonnal feleségnek és gyermeke anyjának választott. Máig kitartott az akkori ér­zelem?- Hiszek a sorsszerűségben, és szinte mindent el tudok fogadni úgy, ahogy történik. Az első szerelem jött, volt és az emlékezetben ma is meg­maradt. Azután az esküvőnk villám­gyorsan jött, és most sem mondhatok mást, mint hogy igen, folytatódik. Úgy hiszem, nem árt komolyan venni azt a bizonyos „igent”.- Lehet, hogy valójában csak a gyerekeink tudják, milyen szülők va­gyunk, s az ő értékítéletük az igazi, mégis megkérdem, mit gondol magá­ról, mint apáról, melyikfajta szülő volt... és van ma is? Ez is életre'szóló feladat, aminek több-kevesebb siker­rel mindannyian igyekezünk megfe­lelni. Szóval?- Úgy gondolom, Natálián tükröző­dik a válaszom. A felnőtté vált gyermekünk többet mond el a szülői tevékenységünkről, mint mi magunk. Egyébként pedig sokat tettem azért, hogy jó családként működjünk, azért, hogy normális anyagi háttérrel és erős összetartozással, családi békével és szeretettel élhessük az életünket. Igaz, a gyesen lévő nejem volt a „fő szülő”, de én is minden szabad perce­met Natival töltöttem. Pici babaként fürösztöttem, etettem. Később ját­szottam vele és sétáltattam, s talán ami a legfontosabb: válaszoltam a kérdéseire és kérdések nélkül is meg­ismertettem vele a világot. Születésé­től kezdve naplót vezettünk az élete fordulatairól. Filmen is megörökítet­tem az élete szép pillanatait. Lassan, ahogy cseperedett, barátokká formá­lódtunk.- A szívműtéte idején sokszor olvas­hattunk Natiról, aki felesége mellett hetekig segédkezett az ápolásban, szurkolva teljes gyógyulásáért.- Nati jelesre vizsgázott, nincs gye­rek, aki nála többet tett volna. Juli a házimunkákra koncentrálhatott, mert Nati tökéletesen betöltötte a nővérke szerepét.- Egy éve volt ez. És ma? Minden rendben?- Úgy érzem, igen. Gyorsan meg­értettem magammal, hogy nem be­teg vagyok, csak kaptam egy pace­makert. A ritmusszabályzó beépíté­sétől kezdve mondhatom egészsé- ges(ebb)nek magam. Azóta meg­tanultam síelni, újra teniszezem, és mellette továbbra is lefutom a napi 8-10 kilométeremet, nyaranta pedig naponta végigúszok pár ezer métert. Ha nem lennék jó fizikai kondíció­ban, a szellemi munkában sem jeles­kedhetnék.- Márpedig úgy tetszik, jeleskedik. Hiszen tavaly jelent meg az András könyve - Fordított teremtés, az idei Könyvhétre pedig már elkészült az András II. könyve - Kútásó is. Nem túl nagy a tempó? Humorista? író? Moralista? Ötven­hat esztendős. Sok száz televíziós és színpadi siker után mintha hátat fordított volna a nagy nevettetők napi „kötelezettségének”. Félre­vonult és szinte egymás után két, a korábbi írásaitól igencsak elütő témájú és hangvételű könyvvel jelentkezett Nagy Bandó András. Az első, az András könyve négy kiadást ért meg. És országos polémiát. Nagyon sokan szeret­ték, jó néhányan vitatták, de senki sem maradt közönyös iránta. A mostani könyvhétre jelent meg a folytatás, mondhatnánk inkább továbbgondolkodásnak is. A könyv az érett férfi párbeszéde a sorssal, Istennel, az Istent idézők­kel. Lényeges és fontos állomás ez, még az is lehet, hogy megér­kezés. Mert ez volt az életút valódi célja. A humorista Bandó is inkább moralizált, sem mint olcsó poénokkal aratott volna sikert. Ez­tán egy ilyen Nagy Bandóval kell számolnunk. Hívei, barátai, rajon­gói, bár olvastak, hallhattak róla számtalanszor, most mégis úgy gondolják, kíváncsiak az életútra, az emberre, aki ide érkezett.- Ahhoz, hogy eleget olvashassak és írhassak, visszavettem az előadói tempóból. Nyaranta töltekezem, ősz­szel már jegyzetelek és az íróasztal­nál dolgozgatok, a tél beálltával pedig szinte csak írok. Mindkét kötetet öt hónap után mondhattam befeje­zettnek.- Ez a két könyv hitről és istenkere­sésről szól, az élet és halál kérdéseire keresi a választ, tehát nem tipikus hu­moros alkotás. Ennek ellenére az első könyv túl van a negyedik kiadáson. Hogyan csinálja?- A humoros írásaink is az élet sorskérdéseit boncolgatják, csak poé­nokkal tarkítva, lazábban, sok derű­vel. Ez sem halt ki belőlem, de az öregkor felé közeledve szükségét éreztem annak, hogy írott formában is rögzítsem a viszonyomat hithez, vallásokhoz, Istenhez. Volt, aki azt mondta, „megtértem”, de ki kell áb­rándítanom: csak bölcsebb lettem. Némelyek azt gondolják, „megkattan­tam” de nekik is jelenthetem: ez sem igaz. Korosodtam, és vannak dolgok, amelyek fontosabbakká váltak. Ami­nek örülök, hogy válaszaim az olva­sók gondolataival is találkoztak, és le­velek százai tanúsítják, a könyveimre éppúgy van közönségem, mint az est­jeimre.- Lehet, hogy ezentúl már csak írott formában találkozhatunk a vélemé­nyeivel?- Ahogy mondtam, hiszek a sors­szerűségben. Ha az olvasás és az írás mellett tart a sors, akkor így lesz. Ha kikényszerít belőlem egy új önálló es­tet, akkor a pódiumon is találkozha­tunk. Ma úgy érzem, itt a helyem az íróasztalnál. MOLNÁR MÁRIA Névjegy Nagy Bandó András mondja NAGY BANDÓ ANDRÁS humorista Született: 1947. november I2., Deszk Felesége: Szulcsán Julianna 1981 -82: a Magyar Rádió humorfesztiváljának győztese 1982-83: a Mikroszkóp Színpad tagja 1984-től szabadfoglalkozású 1990-91: Orfú polgár- mestere Hobbija: fafaragás, fotó­zás, régiséggyűjtés, mara­toni futás, festés _____ Csurka István jó író, aki elfelejtett írni, és rossz politikus, aki nem tanult meg politizálni. Reggeli Délvilág, 1993. április 9. Torgyán Józsefről immáron minden­ki tudja, hogy nem császárral született, hanem egy beépített mikrofonnal. Jászkun Krónika, 1995. február 4. A legtöbbet azok spórolnak meg a fűtésen, akik belső fűtést alkalmaz­nak, lehetőleg töménnyel. Jászkun Krónika, 1995. március 11. Az emberek nagy többsége akkor is képes elfogadható hangulatban élni, amikor semmi oka rá. 168 Óra, 1995. június 20. Itt mindenki törvénytisztelő, csak nem mindenki tartja be a tisztelt törvényt. Színes Vasárnap, 1995. július 23. Az az ember lehet egyenes, aki nem bántóan az. Dunaújvárosi Hírlap, 2001. április 4. Nem dolgozom fekete-fehérben, mert a világ színesben mutatja magát. Dunaújvárosi Hírlap, 2001. április 4. Az ember egész életében egy köny­vet ír, még akkor is, ha százat ad ki. Délmagyarország, 2001. április 13. Olyan kettétört hajóban evezünk, melyben a kormányos középen ül, és a pillanatragasztót nyomkodja a hajó törött darabjaihoz. Népszava, 2002. április 29. Isten ág, amibe belekapaszkod­hatok. Somogyi Hírlap, 2002. június 22. Mire meghalok, el kell érnem, hogy ne „nagy embernek” tekintsenek. Magyar Hírlap, 2002. július 6. Az Istenemmel azonos nyelvet beszélünk, nem kell közénk tolmács. Petőfi Népe, 2002. augusztus 17. (Az Európai Unióról) Olyan kabátba bújunk, ami tartja a meleget. Vasárnap Reggel, 2003. április 13. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom