Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-30 / 176. szám
Jaguar XJ: könnyed elegancia Kívülről alig lelni nyomát, a Jaguar XJ mégis alapjaiban megújult. Karosszériája acél helyett alumíniumból készül, futóműve légrugós, motorjai erősebbek, sebességváltója vadonatúj. Ezek együtteseként nagyszerűen vezethető, igazi ragadozó született, olyan, amelytől teljes joggal retteghet a konkurencia. Amennyire konzervatívan őrzi hagyományait külsőségeiben az XJ, legalább annyira forradalmi megoldásokat találunk a fényezés, illetve a ruha alatt. Mivel az autó viszonylag csekély saját tömegéhez képest a terhelhetőség - legalábbis a luxusautók szintjén - nagy, ezért szinte elkerülhetetlenné vált egy újabb technikai trükk, a légrugózás bevetése. De nem ám csak úgy magában, hanem a cég kétfokozatú adaptív lengéscsillapításával ötvözve. Az automatikus, kézzel át nem állítható rendszer komfortos és sportos beállításokat ismer, s egy további szolgáltatással is bír: az út- fekvés javítására 160 km/órás sebességnél IS milliméterrel „megülteti” az autót. Az új XJ-ben éppen az a legdöbbenetesebb, hogy több mint háromméteres tengelytávja, ötméteres hossza, és másfél tonnától kezdődő tömege ellenére olyan könnyen kézben tartható, mint egy kisautó. Ugyanakkor belül minden, a kategória által megkövetelt luxussal felszerelték, és - végre - helyhiánnyal sem kell küszködni. ÉszafnBEBF86 72/438-223 Műhely: Gépjárművek teljes körű javítása, Karosszériajavítás huzatópaddal PÉCS, Pécsváradi u. 17. Tel.: 72/240-780 Fax: 72/239-233 GUMIABRONCS KIS- ÉS NAGYKER Könnyűfém ás acélkeréktárcsák értékesítése. Kerékszerelés, centrírozás, futóműállítás. Totál olajok forgalmazása, ingyenes olajcsere. A nálunk forgalmazott gumiabroncsokra folyamatos akciók, árengedmények! ílrTATA Crew Cab 4x4 TDI Meg ny i tottu n k! ÚJ UTAKON TATA haszongépjárművek , , AUTÓFORTE Kft. Tesztvezetes es Pécs> Vadász u. 83. további információ: Tel: 72/243-707 ; Üdítő ajánldf vonzó lehetőst A hétköznapok után jöhet a felfrissülés! Jöjjön el márkakereskedéseinkbe és győződjön meg rendkívüli árainkról, finanszírozási konstrukcióinkról, használja ki az extra lehetőségeket! AUTOSZIGET PEUGEOT MÁRKAKERESKEDÉSEK Pécs, Siklósi út 122. Szekszárd, Rákóczi út 198. Dombóvár, Gagarin u. 30. Tel.: 721550-550 Tel.: 741529-888 Tel.. 741566-000 M Autó 21