Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-26 / 172. szám

12. OLDAL MAG AZIN DARUK ÉS ÚJ FELHŐKARCOLÓK határozzák meg Peking arcula­tát. Kína fővárosában néhány évtizeddel ezelőtt még csak egyszerű, egyemeletes házak voltak, hiszen nem engedtek magasabb épületeket emelni, mint a mindenkori pártvezér rezidenciája volt. ______totó: epa Át ok és áldás: a só A só átok és áldás, állítják a táp­lálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek. Áldás, mert a hús­evés több szempontból is evolú­ciós vívmány volt. Az életfontos­ságú só emberré válásunk hajna­lán természetes módon nem állt korlátlan mennyiségben a ren­delkezésünkre. Benne volt az íze viszont a nátriumtartalmú hús­ban. Ha az ősember nem szerette volna a húst, akkor nem élhette volna túl a történelem előtti zord körülményeket, például a jégkor­szakot. Ma már pontosan tudjuk, hogy az ételek túlsózása magas vérnyomást, ez pedig bizonyos szervekben vérellátási problémát okoz. Kutatások bizonyítják, hogy aki kevesebb húst eszik, sokkal kevesebb sót juttat a szervezeté­be, emellett mind többen térnek át a vegetáriánus étkezési szoká­sokra, vagy tartanak méregtelení- tési céllal hús- és sómentes zöld­ségdiétát. Pedig a szakemberek szerint ezzel is óvatosan kell bán­ni. Aki a több évtizedes hagyomá­nyos étkezés után ilyen draszti­kus diétába kezd, olyan mennyi­ségben szabadítja fel szervezeté­ben sejtszinten a méreganyago­kat, hogy segítség (például beön­tés) nélkül nem tudnak megfelelő gyorsasággal eltávozni a szerve­zetből, és súlyosan károsíthatják az emésztőrendszert. ■ „Állatnyaralók” Ausztriában Nyári szabadságok idején sok ember számára felvetődik a kér­dés: mi történjék kedvenceikkel? Ilyenkor nagy segítség az ember és állat kapcsolatával foglalkozó bécsi Intézet (IEMT) kiadványa, amely felsorolja az Ausztria terü­letén található, kutyákat, macs­kákat és kis állatokat befogadó 46 állatpanziót. A kiadvány szerint a kutyák a gazda problémamentes kísérői, szívesen elutaznak otthonról. A macskák ellenben változatlanul a megszokott környezetben érzik magukat a legjobban, ők nem szívesen mennek nyaralni. A leg­jobb ezért az lenne, ha akadna valaki, aki az állat számára meg­szokott környezetben tudna gon­doskodni a macskáról. Az „állatszitter” helyes megvá­lasztása érdekében a szakértők azt ajánlják, hogy a panziót előbb tekintse meg a gazda, mie­lőtt kedvencét ott elhelyezné. Lé­nyeges továbbá, hogy az állattal együtt vigyék el oda annak meg­szokott játékszereit, továbbá ol­tási bizonyítványát. Az osztrák állatpanziók felso­rolása az interneten is olvasható a http://www.iemt.at honlapon - áll az APA jelentésében. Végered­ményben a magyar gazdik számá- ra sincsenek olyan messze. ■ 2003. Június 26., csütörtök Rossz a kávé Brazíliában a vendéglők és presszók személy­zetét továbbképzésre küldték, hogy megtanul­ják, hogyan kell tisztességes kávét főzni. Végső soron arról akarják meggyőzni az utca emberét, hogy érdemes kávét inni, azt az italt, ami éppen hazájukhoz kapcsolódó fogalom világszerte. A speciális tanfolyam témája a vendéglői sze­mélyzet részére a kávé elkészítésének minden csínja-bínja. A cél: javítani a hagyományos cafe- zinhón, azon az erős filteres feketén, amelyet leg­többször annyira agyoncukroznak, hogy megáll benne a kanál.- A kávé nem olyan, mint a Coca-Cola, amelyet csak ki kell nyitni, és máris ihatjuk. A kávét el kell készíteni - mondta a Reutersnek a Sao Paoló-i Ká­vészövetség elnöke, Nathan Herszkowicz. - Mi va­lóban javítani akarjuk a vendéglőkben felszolgált kávé minőségét, egyrészt megfelelő nyersanyag biztosításával, másrészt a kávéfőző személyzet kiképzésével. Nincs értelme kiváló minőségű ká­vét beszerezni, ha az, aki végül is a vendég szá­mára megfőzi, nem tudja, hogy mit csinál. Körül­belül 25 másodperc alatt kell a gépből a feketének kicsurognia, némely vendéglőben azonban ez csupán 10 másodpercbe telik, ami túl gyors: ezért nem jó Brazíliában a kávé íze és aromája. A 12 hónapos tanfolyamon Sao Paolo állam 300 vendéglátó-ipari létesítményének alkalma­zottai vettek részt. Brazíliában ez az állam a leg­nagyobb kávéfogyasztó, utána következik Santos és Rio de Janeiro. Nincs a világon még egy hely, amelynek több köze lenne a kávéhoz, mint Bra­zíliának. Ez a dél-amerikai ország messze a vüág legnagyobb kávétermesztője, a globális kínálat- ■ nak majdnem az egyharmadával. Amellett a világ második legnagyobb kávéfogyasztója. A brazíliai kávéipar hagyományosan az exportra összponto­sított, és a hazai fogyasztásnak még tíz évvel ez­előtt is csekély figyelmet szentelt. A helyi lakosság úgy vélte, hogy a gyengébb minőségű termékekkel becsapják, ezért sokan te­ára és gyümölcslevekre tértek át. De bárhová megy is az ember Brazíliában, akár elegáns mi­nisztériumokba, akár a szegénység sújtotta észak-keleti vidék vályogházaiba, mindenütt megkínálják cafezinhóval, amellyel a hagyomány szerint az étkezéseket be szokták fejezni. Az ut­- Brazíliában casarki bárokban sötétbarna folyékony Nestlével teli kannák gőzölögnek, gyakran órákon át nem töltik újra őket, így aztán poshadt, erjedt szag árad körülöttük. Nem csoda, hogy az ilyen kávé teljességgel ihatatlan.- Ilyen rossz kávét még soha nem ittam Olasz­országban, Ibériában, sőt, az egész latin világban sem - mondta Rióban egy külföldi, aki multinaci­onális társaságnál dolgozik. - Azelőtt cukor nél­kül ittam, de itt hozzá kellett szoknom az édes kávéhoz. Brazília egyike azon kevés országnak, ahol a vásárlókat ingyen cafezinhóval - magyarul ká- vécskával - kínálják meg, de nemcsak a vásárló­kat, hanem például a betegeket is az orvos váró­szobájában és a vendégeket a fodrásznál. Ez a gyakorlat szoktatta rá - Herszkowicz szerint - a brazilokat a rossz kávéra, mert az ingyen ital minden bizonnyal rossz minőségű kávébabból készül, hogy kisebb legyen a ráfordított költség. Felmérések adatai szerint a messzi belterülete­ken a kávéivókat évek óta úgy csapják be, hogy a keveréket kukoricával, cukorral és fűrészporral dúsítják, akár 90 százalékos arányban. Árpát, za­bot és karamellát is találtak már benne. Persze Brazília elsőrangú minőségű kávébabot is előál­lít, s ebből olyan presszókávé főzhető, amely fel­ér azzal, amilyet élvonalbeli kávéfogyasztó orszá­gokban, Olaszországban, Németországban vagy az Egyesült Államokban készítenek. Az üzletek­ben azonban nem tartanak nagyon jó minőségű kávét, úgynevezett specialitásokat, mivel a kávé­bab zömét feldolgozzák, keveréket és rögtön ol­dódó kávéport készítenek belőle. A jó és a tűrhe­tő kávét nem szokták megkülönböztetni. Az első­rangú helyi piacok kivételével nem nagy a válasz­ték, zömében csak másod- vagy harmadosztályú kávé kapható, vagy még gyengébb minőségű, és csak az elsőrangú vendéglőkben szolgálnak fel igazán jó kávét. Miközben a helyi ízlés lassan változik, és a nagyvárosokban, például Rio de Janeiróban és Sao Paolóban sokasodnak a minőségi kávézók, ennek piaca Brazíliában még mindig nagyon ki­csi. Hosszú idő kell még ahhoz, vélik szakértők, hogy a jó kávé fogyasztásának kultúrája kialakul­jon Brazíliában. Pingvinzebra Dél-Afrikában pingvinek részé­re létesítettek zebra átkelőhe­lyet, miután a Boulderben lévő pingvinkolónia tagjait egyre több halálos baleset éri az or­szágúton. A közelben lakók által kihe­lyezett „Vigyázat! Pingvinek mennek át!” feliratú, keménypa­pírból készített tábla helyére szabvány közlekedési táblát állí­tottak fel, amelyen egy zebrán átkelő pingvin látható. így fi­gyelmeztetik az autósokat, hogy vigyázzanak a csoszogva közle­kedő állatokra, amelyek költés idején gyakran hagyják el védett területüket. Március óta 19 pingvin tete­mét találták az autóúton. Si­mons Town közelében mintegy 4000 pingvin él a Boulder Nem­zeti Parkban. Esti kopogócipő­tilalom A dél-olaszországi Scario fürdő­hely polgármestere szokatlan rendeletet hozott a nyaralók és a helyi lakosok legnagyobb meg­lepetésére: mostantól az esti órákban tilos fatalpú cipőt visel­ni az utcán. Az Olaszországban jelenleg divatos vastag fatalpú szandálok az idény slágerének számíta­nak, de túlságosan nagy zajt csapnak - szól az önkormányzat határozata. Ha valakit mégis tetten érnek, hogy csattogó facipőben rója az utcákat, pénzbírságra számíthat - jelentette az olasz sajtóra hi­vatkozva a dpa német hírügy­nökség. A skótok szoknyátlanok voltak A középkori Skóciáról eléggé elnagyolt az a kép, miszerint csupán barbár hordák (klánok) primitív gyülekezetéből állt, legfőbb urai pedig dohos várakban szétszórva éltek. Skócia egykori főnemesei ugyanis meglepően kifinomult íz­lésű ínyencek voltak: előszeretettel hódoltak a finom borok­nak, a mediterrán konyhának és a kontinentális öltözködé­si divatnak. A legújabb régészeti kutatások manapság egészen más képet, il­letve más képet is festenek a skót hősökről, mint például Mel Gib­son - amúgy kiváló és öt Oscarral joggal jutalmazott - Rettenthetet­len című filmje, vagy ahogy más hollywoodi hősköltemények a skót felföld nagyszájú, szoknyás, whiskey-nyakaló, a gyűlölt ango­lok ellen harcoló lakóit ábrázol­ják. A ma tudósai még a szoknyá­juktól is megfosztják a kemény le­gényeket! Ewan Campbell, a glasgow-i egyetem régésze szerint a holly­woodi mítosz már nem tartható. Campbell egy évtizede folytat ásatásokat Dunaddban, Skócia nyugati partjainál egy hatalmas szikla környékén, ahol vélhető­en a skótok fővárosa állt a IX. századig. Sokáig az az elképzelés uralko­dott, hogy Skócia igen barbár, Is­ten háta mögötti hely volt, ahol véget ért az emberi civilizáció. Pe­dig egyáltalán nem ez a helyzet - állítja a tudós. Tíz éve Campbell és munkatár­sai számos bizonyítékát ásták ki a földből a skót uralkodó osztály igen csak kifinomult, külföldről is táplálkozó ízlésének bizonyítéka­ként a csak „sötét kornak neve­zett” időkből, még az ezredfordu­lót megelőzően, az előtt, hogy Macbeth király és elődje, a meg­gyilkolt Duncan hadakozott volna a „bogáncsok országa” ragad- ványnevű Skóciában. Az előkerült leletek között van számos olyan mediterrán fűszer- növény maradványa, mint a ka­poré és a korianderé, amelyekkel minden bizonnyal a skót nemze­ti ételt, a gasztot (erősen fűszere­zett aprólékkal és zabliszttel töl­tött. birkagyomrot) ízesítették, valamint olyan sárga és bíbor színű, különlegesen ritka és ab­ban az időben luxusnak számító ruhafestékek, amelyek Dél-Euró- pából kerültek ide. A dombtetőn lévő erődít­mény zugaiból napvilágra kerül­tek finoman kidolgozott boros­üvegek is, amelyek valószínűsí­tik, hogy aligha a whiskey volt az egyetlen ital, amelyet iszo­gattak. Az alkohol adta mámo­ron kívül azonban mással is csi- títhatták belső feszültségüket: nem lehetetlen, hogy a skót ki­rályok drogokkal is éltek, hogy enyhítsék az akkori modern vi­lág okozta stresszt.- Az indiai kenderhez hason­ló, Skóciában nem őshonos nö­vény pollenjének maradványai is kimutathatók ugyanis - mond­ta Campbell. Sajnos nem tudjuk megmondani bizonyosan, hogy komlóról, vagy kenderről van szó, de az biztos, hogy vagy sört ittak, vagy kendert termesztet­tek. A klán-harcokért lelkesedő- ket viszont ki kell ábrándíta­nunk, mert se tartánt (skót koc­kás gyapjú szövet), se szoknya­maradványt nem találtunk. Az egészen bizonyos, hogy nem ru­hátlanul jártak, de akkoriban még semmiféle olyan ruhadara­bot nem használtak, mint a kü­lönböző klánokhoz való tarto­zást jelző, mat ismert skót szok­nya, a kilt. Ez a neves ruhadarab csak a XVII-XVIII. században terjedt el - idézte Campbellt a Reuters. ■ Ukrajna - a nagy éhínség igazából népirtás volt Ukrajna idén emlékezik az 1932-33. évi nagy éhínség 70. év­fordulójára, különböző rendezvényeket tartanak és a tervek szerint emlékhelyet létesítenek a fővárosban. Leonyid Kucsma elnök javaslata értelmében ezt a tragédiát az ukrán nemzetet sújtó népirtásként kellene megbélyegezni. Ukrajnában, amely a múlt század legnagyobb részében a Szovjetunió­hoz tartozott és annak egyik legfőbb gabonatermő területét alkotta, ter­mékeny földje ellenére ebben az időszakban három ízben is pusztí­tott szörnyű éhínség. Az 1921-23. évi a polgárháború befejezése előtt kezdődött, s a szárazság, a világhá­ború és a polgárháború következ­ményein túl szerepet játszott benne az akkori rendszer agrárpolitikájá­nak csődje és a hadikommunizmus politikája is. A második, 1932-33. évi éhínségben nagy szerepe volt a szovjethatalom tudatos fellépésé­nek az ukrán parasztság széles réte­gei ellen, ez járt a legsúlyosabb kö­vetkezményekkel, majd a II. világ­háború után, 1946-47-ben újabb éhínség pusztított az országban. Csak 1932-33-ban az ukrán falu­si lakosság egyötöde halt meg. Az éhínség és a tömeges megtorlások magának a nemzetnek a létezését veszélyeztették - emlékeztetett az államfő. Az éhínséget az erőszakos kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményei, az úgynevezett kuláktalanítás - a tehetősebb pa­rasztok deportálása, nemegyszer fi­zikai megsemmisítése, és vagyoná­nak elkobzása -, valamint a kötele­ző beszolgáltatás idézte elő a törté­nészek szerint. 1930-ra Ukrajna 581 járásából 450-ben végrehajtották a falvak kuláktalanítását, az ellenfor­radalmároknak nyilvánított kuláko- kat speciális bíróság elé állították, amely gyakran halálos ítéletet ho­zott, tehetős parasztcsaládokat de­portáltak lakhatatlan vidékre. Tavaszra a gazdaságok 65, a szántóföld 70 százaléka a kolho­zokhoz, az erőszakkal létrehozott kollektív gazdaságokhoz tartozott. Az kollektivizálás éveiben a ter­méseredmények rendkívül alacso­nyak voltak, a könyörtelen beszol­gáltatás rendszerével biztosították a városok ellátását, míg a falvakból az utolsó vetőmagot is besöpörték. Mi több, 1932-ben a szovjet vezetés 44 százalékkal megnövelte Ukraj­na számára a kötelező gabonabe­szolgáltatást. 1932 augusztusában a pártaktivistákat felhatalmazták a kolhozokban található gabona el­kobzására. A kiéheztetés, amely 40 milliós lakosságú területet érintett, első­sorban a mezőgazdasági vidékeket sújtotta: Harkov, Kijev, Vinnicja, Dnyipropetrovszk megyéket. Az 1937-es népszámlás adatait ele­mezve a történészek arra a követ­keztetésre jutottak, hogy a fizikai kimerültség, az emésztőszervi megbetegedések, a tömegessé vált kannibalizmus (!), a tífusz, a meg­torlások, az idegösszeomlással és az egzisztencia elvesztésével ösz- szefüggő öngyilkosságok követ­keztében Ukrajna népessége közel hétmillióval csökkent, más becslé­sek szerint az áldozatok száma a tízmilliót is elérhette. Jurij Sapoval professzor koráb­ban a Deny című ukrán napilap­ban rámutatott: noha a szovjet ve­zetés tudta, hogy Ukrajnában mü- liók éheznek, 1932-ben és 1933- ban tizennyolc, illetve tízmillió pud (1 púd = 16,38 kg) gabonát ex­portált az iparosítás érdekeire hi­vatkozva. A szocialista tulajdon el­tulajdonításáról szóló, Sztálin által személyesen megfogalmazott tör­vény alapján 1933 elejére 54 645 embert ítéltek el, közülük kétezret lőttek agyon. A Kijevben, Odesszában, Harkov­ban dolgozó konzulok jelentéseiből kiderül, hogy a külföldi államok ve­zetői tudomást szereztek az ukrajnai kiéheztetés körülményeiről és mére­teiről, de a nemzetközi politikai és üzleti körök nem reagáltak a történ­tekre. Figyelemre méltó, hogy az éhínség sem az Ukrajnával szom­szédos oroszországi megyéket, sem az akkor Lengyelországhoz tartozó nyugat-ukrajnai megyéket nem érin­tette. Az éhezés tehát nem természe­ti katasztrófa következménye volt, hanem azé, hogy a hatalom kímélet­lenül begyűjtötte az egész 1932-es termést, még a vetőmagot is. Az ukrajnai éhínséget 1988-ban történelmi tényként ismerte el az Egyesült Államok kongresszusa. Ukrajnában parlamenti határoza­tok, elnöki és kormányrendeletek értékelték hivatalosan az éhínség té­nyét, megteremtve a széles jogi ala­pot a kutatáshoz és az emberiség el­leni bűntettek politikai értelmezésé­hez. Mindazonáltal a kommunisták ma sem ismerik el, hogy szándékos, előre kitervelt kiéheztetésről lett vol­na szó, kizárólag a rossz időjárás okozta terméshiánynak tulajdonít­ják a tragédiát, míg a nemzeti-de­mokratikus erők ragaszkodnak a történelmi igazságtételhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom