Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-25 / 171. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. JÚNIUS 25., SZERDA Jelentős bevételkiesés a bankoknál Gazdaságtalanná váltak egyes lakáshiteltípnsok Ingatlanhitel-állomány Magyarországon (milliárd forint) 800 1997. december-2002. december Forris: MNB Budapest Éves szinten másfél milliárd forintos bevételkiesést okoz­hat a bankoknak a lakáshite­lezés-támogatás rendszeré­nek változása és a jegybanki kamatemelés. Ezzel összefüg­gésben több pénzintézet is rá­kényszerül arra, hogy az ügy­feleknek változatlan kama­tokkal ajánlott, de a jegy­banki kamatemelések előtti­nél jóval drágább forrásokból finanszírozott lakáshitelter­mékeit áttekintse, és a veszte­ségessé válókat felfüggessze. A lakáshitelezésben vége az aranykornak, a támogatási rend­szer változtatása után a korábbi marzs a felére, 60 százalékára esett vissza - mondta Gyuris Dá­niel, az FHB Földhitel- és Jelzá­logbank vezérigazgatója. A pénz­intézet az első fél évben túlteljesí­tette tervét, összefüggésben a vár­ható módosulás miatt előre ho­zott kereslettel. A lakáshitelezési rendszer új feltételei, a jegybanki kamatemelés miatti megnöve­kedett forrásköltségek azonban az év hátralévő részében rontják a bank jövedelmezőségét. Ennek mértéke éves szinten mintegy 20 százalék lehet - közölte a vezér- igazgató, hozzátéve: az év végi eredményt a tervekben szereplő szint körül várják. Nem változott a legnagyobb lakossági bank, az OTP Rt. eredményprognózisa. Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes azt mondta: az elmúlt időszak válto­zásai több milliárd forintos bevé­telkiesést okoznak a pénzintézet­nek, az évi nyereség alakulásá­val kapcsolatos nyilatkozataikat azonban fenntartják. VG-GRAFIXA A HVB vezérigazgató-helyette­se, Rácz Tibor is hasonlóan látja az üzletág helyzetét. Számításai szerint a kamatemelés miatt a finanszírozás többletköltsége ha­vonta 180-250 millió forint lehet, amely egy év alatt potenciálisan 1,5 milliárdos bevételkiesést okozhat a bankrendszernek. A pénzintézetek már a támoga­tási rendszer változásával párhu­zamosan vizsgálat alá vették az üzletág termékeit. A bankszak­emberek által becsült adatok alapján egyáltalán nem meglepő, hogy termékek értékesítésének felüggesztésére is sor került. Az MKB dupla kamattámoga­tású - a forrásoldali és az állami kamattámogatás igénybevételét is lehetővé tevő - lakáshitel-konst­rukciójának felfüggesztése mel­lett döntött. A lakásvásárlónak a hitelhez túl sok feltételnek kell megfelelnie. Ez az adminisztráci­ós többlet csak úgy fizetődik ki az ügyfélnek, ha a bank ezért az 5 százalékos lakáshitelkama­toknál 1-1,5 százalékkal olcsób­ban nyújtja a kölcsönt. A szűkülő banki kamatmarzs miatt az MKB és a refinanszírozó FHB ezt jelen­leg nem tudja vállalni, de nem ki­zárt, a pénzpiaci mozgások újra életet lehelnek ebbe a kedvezmé­nyes hitel konstrukcióba. A Raif­feisen Bank szintén azt mondta, hogy - a kormányrendelet miatt - veszteségessé váltak dupla ka­mattámogatású lakáshitel-konst­rukciói. A többi hitelintézethez hasonlóan a Raiffeisennél is ab­ban bíznak, a finanszírozási for­rások kamatainak jelenlegi emel­kedése csak átmeneti jelenség. A HVB-nak egyelőre csak a kor­mány lakáshitel-támogatásának szigorítására volt ideje reagálni, a kétszeri jegybanki alapkamat­emelés következményei feldolgo­zás alatt állnak- mondta lapunk­nak Vericzky Zsuzsa, a HVB Bank termékfejlesztője. Jelenleg veszte­séget termel az a konstrukció, amelyet az új lakások építéséhez, az épület készültségi fokának megfelelően, több részletben fo­lyósít a bank. Ha a hitel felvevője nem jogosult a kiegészítő kamat- támogatásra, a hitel refinanszíro­zásáig, ami 1-1,5 év is lehet, a bank a felszámított előfinanszíro­zási díj ellenére is körülbelül 1 százalékot veszít. Ha a kamat hosszú távon ilyen magas szinten marad, a HVB megfontolja ennek a hitelkonstrukciónak az átalakí­tását. A lakásbővítésre és -korsze­rűsítésre részletekben folyósított hitel az előfinanszírozási díj elle­nére szintén épphogy nem veszte­séges. A bevételkiesést egyelőre a használt lakások finanszírozására nyújtott hitelek - egyre csökkenő - nyeresége ellensúlyozza. ■ A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7786,98 pont-0,72% DJ Stoxx 50 2445,68 pont-0,20% Forint a sávban-7,66%-30 bp Euró forintban 260,72 Ft +0,60 Ft Euró dollárban 115,14 cent-0,26 cent Dollár forintban 226,67 Ft + 1,27 Ft Referenciahozam, 1 éves 8,34% +5 bp A kedd a hétfői lemorzsolódás folytatódását hozta a nemzetközi tőkepiacokon. Az FTSE 100 0,76 százalékot veszített értéből, míg a CAC-40 0,61 százalékkal zárt lejjebb. A DAX állta csak a sarat: a nemzetközi gyengülés ellenére 0,14 százalékos növekedést produ­kált. Az Egyesült Államok piacai ugyancsak eséssel nyitottak. Gyen­gült a BUX is: 7786,987 pontos záróértéke 0,72 százalékos vissza- csúszást jelentett. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő ____________minimum maximum új_____előző TA KARMÁNYKUKORICA 2003. július 21700 28 000 27 500 27 800 2003. november 22 600 28 300 27 800 27 800 2003. deceipber 23100 28 600 27 990 28480 2004. március 23300 30100 28 600 29400 TAKARMANYBUZA 2003. augusztus 20 700 27 000 26 000 26 200 2003. szeptember 20 700 24 300 26 000 26 300 2003. december 22 500 23 600 26 800 27 200 2004. március 24100 24100 27600 27 600 BÚZA 2003. augusztus 22 250 29600 29 200 29 500 2003. szeptember 22450 29 900 29 400 29 750 2003. december 23 950 31 200 30 350 30700 2004. március 24 200 32 000 31 700 31 900 Forrás: Budapesti Árutőzsde MÉRSÉKLIK A TÚLKÖLTÉST Július elején tárgyal a kormány a tb- gyógyszerkassza túllépésének mérséklé­séről - mondta lapunknak Matejka Zsu­zsanna OEP-főigazgató. Az orvosokat szembesítenék felírt receptjeikkel, ellen­őriznék a havi 100 ezer forint értékűnél több vényt kiváltott betegek listáját. Gyógyszercég csak akkor támogathatna továbbképzést, ha terméke szerepel a gyógyítási protokollban. Új hitel az aszály­károsultaknak Tőkepótló jellegű, kedvezmé­nyes hitelkonstrukciót dolgoz ki az agrártárca az aszálykárosult mezőgazdasági termelőknek - jelentette be Németh Imre agrár- miniszter a Magyar Agrárkama­ra küldöttgyűlésén. A legalább ötéves futamidejű kölcsönök­höz állami kamattámogatás tár­sulna. E hitelekkel a gazdák ki­válthatnák a termelés finanszí­rozásához felvett, rövid lejáratú tartozásaikat, amelyeket a vesz­teségek miatt most nem tudná­nak törleszteni. A tervezett intézkedésekről ma tárgyal a kormány - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter. Korábban Medgyessy Péter mi­niszterelnök kérte az agrártárca vezetőjét: tegyen javaslatot a kárelhárításra. Németh bejelen­tése szerint a különösen nagy kárt szenvedett gazdálkodók a kedvezményes hiteleken túl - igazságos elosztási elvek mellett - előreláthatólag normatív támo­gatást is igénybe vehetnek. A kárenyhítésre a költségvetési ta­karékosság ellenére is forráso­kat kell biztosítani - szögezte le. Egyelőre azonban sem a dotáci­ók, sem a kedvezményes hitel nagyságáról nem nyilatkozott. Az FVM felmérései szerint a gabonatermés legalább 25 szá­zalékkal kisebb lesz az elmúlt öt év átlagánál, egyes térségekben katasztrofális helyzet alakult ki. A tárca a kárrendezést csak a be­takarítás után, a tényleges vesz­teségek pontos ismeretében kezdi meg, mert korábban már előfordult, hogy a termelők két­szer nagyobb kárt jelentettek be a valóságosnál. Németh a mi­nisztériumot, illetve a kormányt ért bírálatokkal kapcsolatban közölte: az előző négy évben a gazdák összesen 12 milliárdos kárenyhítést vehettek igénybe, míg a Medgyessy-kormány már tavaly 20 milliárd forintot fordí­tott az elemi károkra. hazafi Itt az ideje, hogy családjával és barátaival együtt első kézből megtapasztalja a felfedezés örömét! Gyönyörű tájakért, varázslatos élményekért nem is kell messzire mennie: Magyarország számtalan csodával várja. Rendelje meg ingyenes katalógusainkat az alábbi kupon visszaküldésé­vel, és bepillantást nyerhet a lehetőségek tárházába. Ne feledje: belföldi utazásaihoz üdülési csekket is felhasználhat! (06-1)438-80-80 www.itthon.hu 'a/+\0 Kérem, hogy postán küldjék el nekem a Családi I. (Víz, napfény, fürdés) U Családi II. (Hegyvidék, város) Q Ifjúsági J Senior-J ingyenes kiadványt Kérjük, a kupont a következő címre küldje vissza: Magyar Turizmus Rt. 1548 Budapest. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM NINCS VEVŐ AZ ÁPV-SZÉKHÁZRA Még mindig nincs vevő az ÁPV Rt. Duna-parti székházára. A 3,5 milliárd forintos vételárat ketten lettek volna hajlandók kifizetni, de egyikük pályázata sem volt ér­vényes. A napokban újból meg­hirdetik az épületet. LOBBI AZ MTV-REKLÁMÉRT Noha erős a hazai reklámpiac, az MTV nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket - állítják mé­diapiaci szereplők. Mint mond­ják: a közszolgálati csatorna leg­alább évi ötmilliárd forintos hir­detési bevételre tehetne szert két éven belül, jobb értékesítési stra.- tégiával. Az MTV 2002-ben mind­össze 1,8 milliárddal részesült a több mint 40 milliárdos televíziós reklámpiacból. FRANCIA ELŐNY A BÉRVERSENYBEN A francia csúcsmenedzsereket fi­zetik a legjobban Európában, a britek béren kívüli juttatásait az eltérő szabályozás miatt nem tud­ták figyelembe venni az Európai Vállalatkormányzási Intézet kuta­tói. Csökken a különbség az euró­pai és az amerikai felsővezetői jövedelmek között. A legjobban fizetett magyar menedzserek évi 53 millió forintot keresnek. AZ MC KÁRTYÁKNÁL HAZÁNK A RÉGIÓVEZETŐ A MasterCard (MC) hitelkártyák száma szerény mértékben, de to­vább nőtt az év első három hó­napjában Magyarországon, s így a régióban továbbra is hazánk vezeti a ranglistát. Bár a csipkár- tyáknál nem foglalunk el ilyen előkelő helyet, az idén ez a kör szintén tovább bővül. VÁLLALATOK ÉS PIACOK MEGBÍZHATÓ MÁRKA 2003 A Reader’s Digest felmérése sze­rint továbbra is a Nokia telefont tartják a legmegbízhatóbb már­kának Európában. A közvéle­mény-kutatás kitér az egyes or­szágokra is. Eszerint hazánkban Omniából főzhető a legjobb ká­vé, az Allianz Hungária a leg­megbízhatóbb biztosító társaság, a Maggiból készül a legízlete- sebb leves, a Westel a legmeg­bízhatóbb mobilszolgáltató, a Canon a legkedveltebb fényképe­zőgép, a Nivea a legjobb bőrápo­ló, az Axelero a legmegbízhatóbb internetszolgáltató, a Coldrex kúrál ki leghatásosabban a nát­hából, az RTL Klub a leginkább nézett tévécsatorna, a Plussz a legjobb vitamin, a Tesco a leg­megbízhatóbb üzletlánc, az OTP a legmegbízhatóbb bank és a Pantene az első a hajápoló sze­rek között. Idén első alkalommal kérdez­te a fogyasztókat a Reader’s Digest a legmegbízhatóbb üdítő­ital-fajtáról. Nyolc országban a Coca-Cola végzett az első helyen, köztük Nagy-Britanniában; a ma­radék tíz országban helyi üdítő vagy ásványvíz végzett az első helyen. Az autók között a Toyota az idei dobogós, utána a Merce­des következik. A magyarok már harmadik éve hűek az Opelhez. A hitelkártyák kategóriájában a Visa immár 17 országban számít a legmegbízhatóbbnak. A számí­tógépmárkák között az IBM egy kicsit visszaesett, 2003-ban már csak 7 országban a legmegbízha­tóbb márka. A felmérés alanyai között egyedül a Nokia telefon az, amely valamennyi vizsgált országban a legnépszerűbb illet­ve a legnagyobb bizalmat élvezi a vásárlók körében. europress www.vg.hu Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom