Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-21 / 167. szám
6. OLDAL P É C S ■ B A R A N Y A JÖVŐJÉÉRT 2003. Június 21., szombat BÜK' Jövőkép: el lehet-e kerülni a „talajfogást”? A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Dunántúli Napló együttműködésében 14 részből álló tényfeltáró cikksorozat látott napvilágot az utóbbi hetekben a lapban a megye gazdasági, társadalmi helyzetéről, jövőképéről. A sorozat zárásaként került sor arra a ke- rekasztal-beszélgetésre, melynek szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük. Dr. Kéri István, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: - Az elmúlt tíz évben rengeteg műhelymunka született, a gazdaság és területfejlesztés szempontjából különféle intézmények, társadalmi szervezetek foglalkoztak ezzel. Sajnos ezeknek a publicitása, a széles körű szakmai és állampolgári rugalmasság előtti megmérettetése elégtelennek bizonyult. Ma, remélhetőleg arról fogunk beszélni, hogy a nagyon gyors változások közepette ezekből az anyagokból melyek azok, amelyek konkrét akcióprogramban konvertálhatók, illetve melyek azok, amelyeket némi átalakítással még megvalósítható programmá lehet konvertálni. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a tudás egy bizonyos idő után leértékelődik - ez az idő ma két-három év. Dr. László Gyula, a PTE Közgazdaság- tudományi Karának egyetemi tanára: - Igazából ami hiányzik, hogy az ötletek mögött nincsenek konkrét akcióprogramok. Ugyancsak végigkísérte a tanulmányokat, cikkeket az, hogy fogalmazzunk meg Pécsre és Baranyára egyértelmű kitörési pontokat, a tudással a középpontban - de mindegyik mögött zárójelben megjelenik az a góndolat, hogy egyedül nem megy, vagyis kell az összefogás. Nem pusztán az elmélet és a gyakorlat között, hanem az egymásra épülő vertikumok, az önkormányzat, a gazdasági érdek és a gazdaság szereplői között. Engem igazából az érdekel, és ezt tartom a legfontosabb kitörési pontnak, hogy találjuk meg azt a hidat, amin keresztül össze tud fogni a gazdaság, az önkormányzat, a tudomány minden szereplője, és nemcsak odáig jut el, hogy stratégiánk legyen. Hanem odáig, hogy „Kedves hölgyeim, uraim, gazdasági önkormányzat, akármilyen szereplők: itt van egy együttműködési megállapodás, itt van az, hogy kinek mi a feladata, itt vannak az akcióprogramok, ebből ki mit csinál?” Ledolgozható versenyhátrányok Dr. Bellyei Árpád, a PTE Általános Orvosi Kara klinikai igazgatója: - Elsősorban úgy kell gondolkodni, hogy a saját szektoromban, ami engem illet: az egészségügyi oldalon, miképpen áll a versenyképességet tekintve Magyarországon ez a régió, vagy konkrétan Pécs. Ha egyetemi szinten gondolkodom, és ennek a versenyképességét nézem, azt kell mondanom, hogy ennek minden kockáját mindig a többi régióéhoz kell hasonlítani. A versenyhátrányok belátható időn belül szerintem ledolgozhatok, a versenyelőnyök megfogalmazhatók, és utána nagyon gyors kapcsolódási pontokat kell találni az ipari szféra felé a kamara és az ipari park segítségével. Nem azt tartom, hogy első lépésben mindenáron apró termékek gyártásában kellene gondolkodni, hanem a nagy szellemi termékek európai kompatibilitással rendelkező, eladható rendszerének fokozatos fölülről lefelé sziÚjra a képernyőn A hétvégén szombaton és vasárnap is a képernyőre kerül az ÉK-TV adásában a Dunántúli Naplónak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával közös elemző gazdasági cikksorozatát záró televíziós fórum. A mindkét napon 20.30-kor kezdődő programban az érdeklődök figyelemmel kísérhetik a Pécs-Baranya Jövőjéért sorozat szerzőinek véleményalkotását a megye gazdaságának helyzetével, a lehetséges fejlesztési irányokkal kapcsolatban. Az adás a fórum teljes, vágaton anyagát tartalmazza. várogtatásában, tehát a magas .szellemi tőkét igénylő dolgok meghonosításával. A szellemi tőkével való gazdálkodás saját ügyünk, tehát senki nem fogja helyettünk sem a helyi struktúrát átalakítani, sem a versenyhátrányokat ledolgozni. Tímár Lajos, a Tímár és Társa Kft. ügyvezető igazgatója: - László profesz- szor úr első mondatával teljesen egyetértek. Hogy hiányoznak az ötletek mögül a konkrét akcióprogramok. Elég sokat veszek részt területfejlesztési tanácskozásokon úgy a dél-dunántúli régióban mint másutt, és állandóan azt hallom vissza, hogy volt egyszer pár mintarégió, amiben a dél-dunántúli volt az egyik. Itt mindig nagyon jó ötletek kerülnek elő, ezek jól kidolgozottak - és itt megáll az ész! -, de más hajtja végre. Országszerte hallom, hogy a dél-dunántúli régió erről híres. Dr. Varga Péter, a Boly Rt. elnök-vezér- jgazgatója: - A megyében 60% mezőgazdasági művelésre alkalmas terület van, ennek közel 50%-a nagyobb társaságok és vállalkozások, 50%-a viszont egyéni gazdálkodók, kisvállalkozók által művelt terület. Ugyan a kisgazdaságokban nem, de a nagyobb vállalkozásokban megvan a megfelelő szakértelem, a genetikai, biológiai háttér, a sokoldalú termelési szerkezet - tehát multifunkcionális mezőgazdaságról beszélhetünk. A mezőgazdaság feladata nemcsak a mezőgazdasági termelés, nemcsak az élelmiszertermelés, hanem a környezetvédelem, a tájvédelem, az állatvédelem, a vidéki lakosság megtartása és sok más. Ha jól használja ki a lehetőségeit, hangsúlyozom: ha jól használja ki a pályázati lehetőséget, azokat a forrásokat, amelyek bevonhatók a mezőgazdaságba, akkor van remény a kibontakozásra. Pálné dr. Kovács Ilona, az MTA Regionális Kutatások Központja igazgatója: - Nem új stratégiákra van szükség, hanem azon kell gondolkodni, hogy vajon miért nem indulnak meg a folyamatok abba az irányba, mint ahogy mi a stratégiákban kijelöltük? Né felejtsük el, hogy ’98-ban nyütak meg az uniós előcsatlakozási alapok, de egyetlen euró nem lépte át a határt felhasználásra. Ez elsősorban azért van, mert be tudjuk bizonyítani a fejlesztésre vagy a támogatásra való rászorultságunkat, csak a felhasználási alkalmasságunkkal van még rendkívül komoly gond. Van egy Regionális Fejlesztési Tanácsunk, amelyikben különböző szereplők ülnek, és többségüknek az a célja, hogy a saját háza tájára hazavigye a neki valamilyen módon kiosztott, kialkudott forrásokat. Van e mögött a tanács mögött egy úgynevezett ügynökség, egy olyan szervezet, amelynek elsőrendűen az a dolga, hogy azokat a stratégiákat, amelyeket különböző tudományos műhelyek megfogalmaztak, projektekké formálják, vagy a projektek végrehajtását bonyolítsák, segítsék. Ez az ügynökség picinyke, a személyzete szét van osztva három megyére - tehát a lényeg az, hogy a menedzsment ügyében rendkívül komoly hiányosságokat látok. Gasz Zoltán, a PÉTÁV Kft. ügyvezető igazgatója: - Ha egyszer van stratégiánk, cselekvési programunk, van egy adott infrastruktúra, akkor egyetlenegy megoldás létezik: valahogyan piaci szövetséggé alakulni, és úgy továbbvinni a folyamatokat, hogy a stratégiák, gondolatok meghatározott menetrend szerint beforgatha- tók legyenek. Visszautalva a menedzsmentre: az jutott eszembe, hogy viszonylag egyszerű lett volna a kérdés, ha kiállítottunk volna akár közös finanszírozásban egy térségi menedzsmentet dinamikus, nyelvtudó fiatalokból. Az ötleteket ez a szervezet lehet, hogy már tovább tudta volna vinni. Nyilván ez is egy kicsit elkésett, de azt hiszem nem véglegesen. Dr. Dobay Péter, a PTE Közgazdaság- tudományi Karápak dékánja: - Kérdezem, összeadott-e a 30 ezer kisvállalkozó 30 állást a regionális ügynökségnek? Itt van még 30 állás, egy infrastruktúra, és hozzatok még ötször ennyi pénzt ide. Vagy összeadott-e a megye a lobbicsoportnak infrastruktúrát, . létszámot, brüsszeli irodát? Amikor Pécsett járt Ba- ráth Etele, elmondta, amit neki el kellett mondania: ő az országért felelős. Őneki miért lenne a numero egy Baranya megye pályázati nyereménye? Adjon az egyetem, ezen belül a közgáz kar egyfajta menedzsmentet, amit én nagyon szívesen fölvállalok. Várom a társaságot, meg fogjuk találni a formát, a jövő héten 12 nagyvállalattal próbálok egyelőre egy üzleti reggelit összehozni, legalább lássák, mit akar az egyetemnek ez a része? Más szerepet kell játszania az egyetemnek, nemcsak azt, hogy termeljük ezeket a bizonyos ötéves embereket, akik diplomásnak nevezik magukat. Szántó Dezső, a MOFA Rt. elnök-vezérigazgatója: - Mindenki el van foglalva a saját bajával. Alkalmazkodunk az elég hektíkusan változó piaci viszonyokhoz, sokszor egyik hónapról a másikra alapvető módosulások vannak. Emiatt önmagában van egy befelé fordulás, mindenki a saját szakmájával van elsősorban elfoglalva. Nagy szükség lenne olyan jellegű segítségre, ami abba az irányba tudja elvinni a vállalatokat, vállalkozókat, hogy a már említett lehetőségeket ki tudják használni. Ahhoz viszont még inkább szükséges egy olyan politikai, társadalmi környezetnek a biztosítása, ami ezeket a forrásokat lehetővé teszi, mert ennek hiányában valóban nem lesznek projektek. A másik, amit szeretnék elmondani, hogy sarkalatos gondnak érzem a munkaerő képzettségét, színvonalát. Megkockáztatom azt is, hogy az eléggé torz struktúráját is. Gyakorlatilag ma egy tisztességes, szakmáját jól értő és tudó villanyszerelőt például nem lehet kapni. Nagyon sok olyan képzettséggel keresnek meg bennünket, amivel nem tudunk mit kezdeni, de ezekben a szakmákban egyszerűen 'nem kapunk embert. Azt gondolom, ez a másik összetevője annak, hogy miért nem sikerül bevonni forrásokat és hozzájárul a visszacsúszáshoz. Fizetni kell a tudásért Rajnai Attila, a Ratipur Kft. ügyvezető igazgatója: - Saját tapasztalatom, hogy az egyetemnek is lépéseket kell tennie a gazdaság felé. Nyilván nem elefántcsonttoronyban ülnek a kutatók, és a gazdálkodó szervezetek, jelen esetben a kis- és középvállalkozások sem tagadják meg azt, hogy közeledjenek az egyetemek felé, egyszerűen ez a dolog általában nem működik a gyakorlatban. Nálunk két kollégám, akik professzorok a Budapesti Műszaki Egyetemen, hetente egy napot a cégnél töltenek, és fölveszik a kék köpenyt, lemennek a munkapadok mellé és pontosan érzékelik, hogy mi a problémánk, mire kell nekik választ adniuk. Tehát amikor az alapkutatást közelíteni kell a gyakorlatban szükséges ismeretekhez, akkor szerintem a termék- fejlesztésnek, ami már az értékteremtésnek a küszöbe, valahol meg kéne jelennie és ezt a dolgot kellene forszírozni. Nálunk konkrét feladatok vannak, itt a piac közvetít felénk, mi ezt a problémát feltárjuk az egyetemnek. Természetesen fizetünk ezért a tudásért. Dr. Sánta Imre, a Pannonlézer Kooperációs Kutatási Központ igazgatója: - Részben az a dolgunk, hogy a legmagasabb szinten oktassuk a tudományokat, ehhez azonban műveim is kell azokat, a legmagasabb szint meg általában az alapkutatás, vagy jobb esetben alkalmazáshoz közeli, de még semmiképp nem fejlesztőkutatást jelent. Ezért ugyan nagy a tudásmennyiség, azonban jelen pillanatban a gazdaság számára ez praktikusan nem használható. Azt hiszem, Somosi László írta, hogy a gazdaságnak csak az a tudás kell, ami pénzre váltható, amiből haszon, innovatív termék lesz. Ezt mi tudomásul vettük, vagy vesszük, megjegyzem azonban, hogy a kutatót is csak akkor lehet bevonni bármilyen közös tevékenységgel a gazdaságba, ha abból pénz lesz a mi oldalunkon is. A megoldás valahol ott van, először kell megjelenni a piacon, tényleg a legmodernebb technológiát kell alkalmazni, attól lesz majd versenyképes a termék. Azt pedig csak úgy lehet, ha a kutatás legfrissebb eredményeit próbáljuk meg alkalmazni. Kovács Gyula, a Zsolnay Porcelángyár vezérigazgatója: - A források hiányáról beszélünk, és arról, hogy a stratégiánk, a programjaink megvannak, ezekhez a programokhoz pedig pénz kell. Forrás kell, és akár kimondjuk, akár nem, mindenki azért ácsingózik, a tisztelt urak is az egyetem és a klinikák környékén, és mi is a saját cégeinkben forrásokat szeretnénk bevonni. Nézzük a legtetejét, vagyis ha a regionális fejlesztési program megvan, akkor az államigazgatásban szereplőknek lobbival és az érdekérvényesítéssel el kell azt érniük, hogy a források, amik az EU-ban rendelkezésre állnak, idejöjjenek. De ne feledjük: nemcsak EUpénzek lesznek a jövőben, hanem kormányzati pénzek is. És itt jönne a politikusok szerepe: a kormányzati pénzek tisztességes megszerzésében a politikusoknak kell élen járni. Van tehát egy olyan forráscsoport, ami nagyon fontos egy olyan város számára mint Pécs. A versenyszférának is megvannak az érdekei; a mi érdekünk úgy jelenik meg, hogy én a tulajdonosnál azt szeretném elérni, hogy minél több befektetés és beruházás jelenjen meg a cégemnél, vagyis a régióban, s ez akkor nekünk jó lesz. Vagyis így lehatárolva ezt a három forráscsoportot, jól meghatározható - legalább is szerintem -, hogy kinek mi a feladata. Van felhasználható forrás Dr. Kiss Endre, a Szigetvári Takarék- szövetkezet elnök-vezérigazgatója: - A sorozat közben és ma is elhangzott, hogy a forráshiány mennyire bénít bennünket. Anélkül hogy összekevernék bizonyos fogalmakat, én azt próbáltam bizonyítani a magam kis írásában, hogy finanszírozási oldalról én nem érzek akkora hiányt, mint ahogy ezt fölvetjük. Épp ezért próbáltam utalni a cikkben, hogy amikor 7-8000 vállalkozóval vagyok napi kapcsolatban, azoknak az egytizede kért csak valaha hitelt. Nem azért, mert a beadott kérelmek tömkelegét elutasítottuk, az csak egy-két százalékot tesz ki maximum. Tehát én azt gondolom, hogy van felhasználható forrás különböző, erősen differenciált árfolyamon. Kesjár János, az APEH Baranya megyei igazgatója: - Az első félév nem zárult le, van még egy hónap ahhoz, hogy teljes képet tudjunk adni. Amit a belföldi értékesítésről előzetesen látni lehet, az kb. egy-két százalékos növekedés, ez a maximum. Tehát azt mondom, ha az egyet elérjük, akkor az nagyon szép teljesítmény. Ámi a rosszabb, az a nettó áfából, ezen keresztül a beruházások alakulásából látszik. Mégpedig az, hogy a bázishoz és a vállalatokhoz érkező információkhoz képest is elmarad a várakozásoktól. Tehát úgy tűnik, hogy a beruházási kedv nem igazán indult meg, óvatosak a vállalkozások, és különösen abban a körben, amelyikkel közvetlen kapcsolattal rendelkezünk, ez pedig több mint száz jelentős szervezet. Érzékelhető változás nincs Németh Zsolt, a KSH Baranya megyei igazgatója: - Ahhoz képest, amit negyed évvel ezelőtt tudtunk mondani, igazából semmiféle érzékelhető változás nem történt. Tehát akár az ipari teljesítményt, akár a foglalkoztatást, akár a beruházásokat nézzük, de a mezőgazdaság helyzetét is példaként lehet mondani, sem drámai zuhanás, sem valamiféle igazán markáns és megragadható kibontakozásnak a jele nem mutatkozik. Ami ennél figyelemre méltóbb, hogy a tartós trendeket inkább minősíthetjük kedvezőtlennek, mint kedvezőnek. Ami ezen belül is különösen problémásnak tűnik - és akkor most kilépnék a szűk statisztikai adatok köréből -, hogy a megyének és a régiónak is egyik legnagyobb problémája, hogy óriási különbségek feszülnek ezeken a területeken belül is. Pécs és az Ormánság között földrésznyi távolság van, akár a rendelkezésre álló tudáskultúrát, a gazdasági erőt és a potenciálokat nézzük. Ez azt a drámai és nagyon nehezen megválaszolható kérdést veti fel, hogy a megyének a fejlesztési stratégiáját mire kell építeni? Vajon Pécsnek a versenyképességét kell-e erősítem, és ezzel tovább növelni azokat a még ma is tényleg drámai különbségeket, amik a megyén belül vannak, vagy föl kell zárkóztatni a megyét? Akkor tud-e gyorsabban fölzárkózni a megye elmaradott része Pécs színvonalára, ha odamennek a fejlesztési pénzek, vagy akkor tud gyorsabban fölzárkózni, ha Pécsre koncentrálódnak, és a pécsi gazdaság beindulásának a leszivár gó hatásai viszik előre a megye gazdaságát. Ezek szerintem olyan dilemmák, amire igazából a fejlesztési programok sem adnak választ. Van egy B-típusú válasz is, ami úgy tűnik, hogy sokkal kisebb ellenállást vált ki: forgácsoljuk szét a fejlesztési pénzeket, és hátha lesz belőle valami. Lehet, hogy puhább lesz a szakadék alja, de nem biztos, hogy a talajfogást el lehet kerülni. Tímár Lajos: - Szó esett itt mindenről: fejlesztésekről, támogatásokról, pályázatokról. De egy valamiről nem igazán beszéltünk: arról, hogy meggyőződésem szerint Baranya megyének országos átlagban talán a legrosszabb a lobbierő-képessége. Ki kell mondani - és ebben több évtizedre vissza lehet tekinteni -, hogy a városi, megyei vezetők nem tudják kellő erővel és hangsúllyal képviselni Pécs és a megye érdekeit. Ezért tartunk itt ahol tartunk. (A fórum teljes anyaga: www.dunantuünaplo.hu) ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BALOGH ZOLTÁN PÉCS-BARANYA JÖVŐJÉÉRT tENYfetrÁRO SOROZAT A fórum résztvevői a Dunántúli Napló tanácstermében fotó: laufer László
