Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)
2003-06-15 / 161. szám
8 TURIZMUS 2003. JUNIUS 15. HÍREK Vízi karnevál és lovasjuniális I ■ SIÓFOK: Szombaton rendezik meg Budapesten a III. Dunai Vízi Karnevált. A Lánchíd és a Margit híd között lesznek evezősversenyek, különleges járművek - sárkány- és viking hajó - felvonulásai, ejtőemyösugrás, yachtbemutató, emellett Besenyei I Péter világhírű műrepülő tart bemutatót. Az V. Budapesti Lovas- juniálisnak pedig az óbudai hajógyári sziget ad otthont 28-29- I én. Többek között kettes pónifogatok versenye lesz látható, továbbá középkori lovagi játékokkal, harcművészeti bemutatókkal, kaszkadőrmutatványokkal szórakoztatják az érdeklődőket. Kikötőfejlesztések a Balatonon I ■ SIÓFOK: A Balatoni Hajózási Rt. a következő hetekben több létesítményt ad át az új szezonra. Nemrég avatták Siófokon a vitorláskikötő új, 80 millió forint beruházásával épített klubházát. Június 20-án szentelik föl a balatoni személyhajóflotta új tagját, I a tavaly vásárolt és 130 millió forintból felújított Fonyód motoros hajót, június 27-én pedig átadják a 70 millió forintból újjáépített füredi hajóállomást. A társaság üzemelteti a tó egyetlen vitorlás- kikötő-láncát, amely 9 nagyobb és 11 kisebb révből áll, a vitorlásokat összesen 1800 kikötői hellyel várják. Különleges gyógyszálló épül Tapolcán I ■ TAPOLCA: Júliusban adják át az Európában egyedülálló gyógyszállót. A volt TIAC-sporttelep helyén épült Hotel Pelion 4 milliárd forintba került. A 230 személyes hotel és gyógyászati központ működése a 40 fokos termálvízre és a szárazbarlang gyógy- 1 hatására épült. A létesítmény több mint 17 ezer négyzetméteres területen fogadja a vendégeket. A HungarHotels szállodalánc által működtetett négycsillagos szállodában kétágyas szobák, illet- ! ve négy lakosztály várja a vendégeket, amelynek különlegessége, hogy a légzőszervi megbetegedések gyógyítására alkalmas barlangterápia is a betegek rendelkezésére áll. Woody Allen reklámozza Franciaországot 1 ■ NEW YORK: Woody Allen amerikai színész-rendező egy reklámfilmben unszolja honfitársait: utazzanak Franciaországba, egyék a francia krumplinak (French fries) nevezett hasábburgonyát, és ne haragudjanak a franciákra, amiért ellenezték az iraki háborút. „Az utóbbi időben sok vita volt a két ország között. Remélem, hogy ezt most mindkét részről fél- I reteszik, és újra ki tudják bontakoztatni nagyszerű barátságukat” - mondja. A franciabarát propagandafilmet, amelyben szerepel Wynton Marsalis dzsesszmuzsikus és egy New York-i tűzoltó is, mutogatják az amerikai idegenforgalmi újságíróknak, és közzéteszik a www.francetourism.com weblapon is. Idén eddig 15 százalékkal kevesebb amerikai töltötte szabadságát Franciaországban, mint tavaly ilyenkor. Utazni, nyaralni tudni kell A tanév végével megkezdődött a turizmus főszezonja. Ahhoz azonban, hogy valaki jól érezze magát nyaralásán, s ne a bajokról, károkról legyen emlékezetes a két-három hét, számos intézkedést meg kell hoznia, mielőtt elutazik, illetve a helyszínen is érdemes betartani az alapvető szabályokat. ÚTI CÉL - Sokan mindig ugyanoda járnak nyaralni, mert nagyon megtetszett nekik a hely, jól érezték ma gukat. Ám a világ hatalmas, telisteli van szebbnél szebb látnivalókkal. Érdemes annyi helyre eljutni, ahányra csak lehet. IRATOK - Ellenőrizze, érvényes-e az útlevele, kell-e vízum. Váltson ki nemzetközi jogosítványt, zöldkártyát, és vigyen magával minden olyan igazolványt, amellyel kedvezményeket kaphat. Érdé mes betegség-, baleset- és pogy- gyászbiztosítást kötni. FELKÉSZÜLÉS - Nézzen utána, milyen hely is az, ahová készül. Kérjen prospektust, videokazettát, nézze meg az internetet. Jelölje be, milyen nevezetességeket érdemes megtekinteni. Érdeklődjön a várható időjárásról. CSOMAGOLÁS - Csomagoljon úgy, hogy minden bőröndben mindenből legyen egy kevés, hogy ha valamelyik pakk elvész, a nyaralás ne hiúsuljon meg. Amennyiben repülővel utazik, a legszükségesebb dolgokat a fogkefétől a gyógyszerekig, tartsa magánál. EGÉSZSÉG - Legyen önnél minden olyan gyógyszer, amire szüksége lehet (nyugtató, fájdalom- csillapító, hasmenés elleni szer) Használjon magas fényvédő fak- torú naptejet. Ha trópusi tájra készül, érdeklődjön az oltásokról. Ha a nyaralás alatt szokatlan betegsége volt, miután hazatért, keresse fel orvosát. Egy ismeretlen betegség után sohasem lehet tudni, nem bujkál-e még önben valamilyen vírus, baktérium. FIZETÉS - Ha olyan helyre utazik, ahol a hivatalos fizetőeszköz nem konvertibilis, inkább eurót vagy dollárt vigyen magával. Az ottani fizetőeszközből csak annyit váltson, ameny- nyit fel fog használni. Érdemes magunkkal vinni a bankkártyánkat, de ne feledje korlátozni a felvehető, levásárolható összeget, ha netán elveszik - akkor azonnal le kell tiltani! ne tudjanak sok pénzt levenni a számlánkról. A készpénzt érdemes a szálloda értékmegőrzőjében tárolni, s magánál mindig csak annyit tartani, amennyire szüksége lesz. REPÜLŐÚT - A repülőjegy árán túl mindenütt kell reptéri illetéket - 10-18 ezer forint - fizetni, holott ezt általában nem tüntetik fel. A feladott csomagok nem haladhatják meg a húsz kilót. A kézi- poggyásznak a mérete korlátozott. A repülőgépen mindig szárazabb a levegő, mint amihez hozzá van szokva. Igyon sok folyadékot, arcát kenje be hidratáló krémmel. BIZTONSÁG ügyetlen percre se tévessze szem elől a csomagjait. A fáradt utazókat és figyelmetlen turistákat különösen szívesen tréfálják meg a zsebtolvajok. Pénzét, útlevelét tartsa a belső zsebében. HELYI KÖZLEKEDÉS - Kizárólag taxitársaság kocsijába szálljon be. Csak gyakorlott vezetők béreljenek autót, s számoljanak az idegen ország vezetési szokásaival! Kössön biztosítást, s ellenőrizze, tele van-e a kocsi tankja. HELYI SZOKÁSOK - Tartsa tiszte letben az ország kultúráját, szokásait. Ügyeljen a megfelelő ruházkodásra. Ha nem beszéli az adott ország nyelvét, egy-két szót tanuljon meg. Ne nagyon mutogasson! Egyes országokban tilos lefényképezni a hatóságokat, a műemlékek belsejét. Érdeklődjön, hol mennyi borravalót szokás adni. Bizonyos kultúrákban muszáj alkudni. Egyes üdülőhelyeken a konnektorban más feszültségű áram van, mint nálunk. Egy adapter a megoldás. ÉTKEZÉS - Fennáll a veszély, hogy a piacokon kapható gyümölcsökről, zöldségekről vagy halakról nem tudja eldönteni, frissek és tiszták-e. Örök szabály: pucold meg, főzd meg vagy felejtsd el! Ahol a csapvíz nem iható, kérdezze meg, a jégkocka miből készült. VÁSÁRLÁS - Vásároljon ugyanott, ahol a helybéliek. Ok biztosan tudják, hol a legjobb és a legolcsóbb az áru. A duty free boltok nem feltétlenül olcsóbbak. Mielőtt bármit is megvenne, érdeklődjön, vámmentesen szállíthatók-e ezek a tárgyak. ■ Turisztikai látványosság a négyökrös szekér, amelyet már Petőfi Sándor is megénekelt helyszíni ihlet nyomán a Tolna megyei Sárszentlőrincen, ahol ma a Petőfi-emlékház áll. A környék gyönyörű, szekéren ballagva még nagyobb élmény. * 1 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén *• 2 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén PC Direct www.upcdirect.hu (£)TelellPC Ofc-40-333-159 MŰHOLDAS TELEVÍZIÓ MINDENKINEK kommunikáció Direct Most akár letéti és csatlakozási díj nélkül Bárhol tudunk több mint 150 szórakoztató programot szórakozás információ A UPC Direct sokszínű, tartalmas szórakozást kínál a család minden tagja számára. A UPC Directtel bárhol az országban, lakóhelytől függetlenül élvezheti a műholdas televíziózás valamennyi előnyét és több mint 150 digitális csatorna műsorát. Rendelje meg 2003 május 5. és június 30. között a UPC Direct digitális műholdas szolgáltatását akár 20.000 Ft-os letéti* es 8.000 Ft-os csatlakozási dij+* nélkül. A szerelési költségre se legyen gondja, azt most akár 1 éves részletfizetési kedvezménnyel egyenlítheti ki, az előfizetési díjat csoportos beszedési megbízássai teljesítő előfizetőink pedig egyszeri 1.000 Ft jóváírásban részesülnek. Mindezek mellé, ha most az HBO-ra is előfizet, az HBO legsikeresebb sorozata, a Jóbarátok "Best of" válogatását is megkapja ajándékba! Fizessen elő most, akár csatlakozási és letéti díj nélkül! További információkért hívja a TeleUPC-t, vagy keresse fel a legközelebbi hivatalos forgalmazónkat.