Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-13 / 159. szám

16. OLDAL SPORT 2003. Június 13., péntek Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. lilesiel Dávid háromszor is az élen A Pencz, Krizák kettős a Lada 2101 EVŐ ll-essel útban a győzelem felé Pécs-Komló-Zobákpuszta Komló, illetve Zobákpuszta térsé­gében hatalmas közönségsiker (a szervezők szerint legalább négy­ezren látogattak ki a helyszínre a két nap során) mellett rendezték meg a ralisprint-bajnokság 4. futa­mát, a 4. Fűtőerőmű-kupát. A fél­száznál is több induló hét kategó­riában mérte össze az erejét a 1,5 kilométeres körpályán, ahol nem­________Röviden________ CALI BRA NAGYOT UGROTT. Díjugrató lovasversenyen vettek részt Dombóváron a Pécsi Lo- vasklub versenyzői. A hatvan induló között 90 cm-en Bonetz Sebastien Friderikusz nyergé­ben és 100 cm-en Mayer Erika Alkonnyal első helyen végzett, 120 cm-en Rendeki Kata Calib- rával negyedik lett. Korlátugra­tásban Rendeki (Calibta) 150 cm-t teljesítve utasított minden­kit maga mögé, Rajnai Csilla (Grafit) 140 cm-el harmadik lett. Edzőjük Szapper Imre. (kma) KÉT ÚSZÓ ÖT ARANYA. A pécsi ANK Úszóklub verseny­zői is rajthoz álltak a mozgás- korlátozott úszók országos fel­nőtt bajnokságán, ahol Pászto- ry Dóra négy, Sors Tamás egy aranyérmet nyert, utóbbi mind­ezt négy ezüsttel kiegészítve. Eredmények: Pásztory Dóra győzött 200 vegyesen (3:06,83), 100 háton (1:33,36), 100 mellen (1:42,01) és 100 pillangón (1:29,00). Sors Tamás 400 gyor­son diadalmaskodott 6:37,99- cel, míg 50 és 100 gyorson, 100 háton és pillangón a 2. helyen ért célba. (szz) csak a nagy hőséggel és porral, hanem az első napon az éjszakai vezetés nehézségeivel is meg kel­lett küzdeniük a pilótáknak - amint arról például a szinte folya­matosan fölborított gumilassítók is tanúskodtak... A Fűtőerőmű-kupa kategória- győztesei. -850 ccm: Kis István, Kis Balázs (Trabant), Komló. -1150: ifj. Lakatos Tibor, Lakatos Tibor (Sko­da S100), Pécs. -1400: Dörfi Szilárd, Tóth Erika (Honda Civic), Pécs. -1600: Kovács J. Krisztián, Vidák György (Opel Corsa), Pécs. +1600: Dicső Csongor, Kenderesi Árpád (Mercedes 190 EVŐ), Pécs. Lada- kupa: Pencz Tamás, Krizák Tamás (Palotabozsok). H+1600: Dávid Ár­pád, Kovács Ákos (Lancia Delta HF Integrale), Pécs - egyben ők az ab­szolút győztesek és vezetik az ösz- szetett pontversenyt. SZ.ZS. Még két hét a nevezésig Már csak két hét van a nevezési határidőig a férfi kosarasoknál. Bár a liga 14 csapatos első és 18 csapatos másodosztályt szeretne, ko­rántsem biztos, hogy lesz ennyi szabályos ne­vezés, ez pedig érintheti a PVSK-Pantherst is. PÉCS Június 27-én jár le a nevezési határidő a férfiaknál, és ugyan van 15 nap méltányossági engedmény, ha va­lakinek csak egy-két irata hiányzik, azt már tavaly, a MAFC kizárásakor lehetett látni, hogy a spdrtág ve­zérkara nem viccel. A magyar sport minden terüle­tén tapasztalható nehézségek itt is felbukkantak^ könnyen elképzelhető, hogy akad néhány élvonalbe­li jogot szerzett együttes, amely nem tud eleget ten­ni a feltételeknek. Páratlan számú csapat esetén pe­dig kiegészítenék az osztályt, azaz július közepén ér­kezhet egy felkérés Pécsre az A-csoportra. De pillanatnyilag a B-csoportra készül a Panthers, igaz itt is sok a bizonytalanság. A főbb szabályok kör­vonalazódnak: két légiós, négy 1982. után született egy csapatban, kölcsönjátékosok az A-csoportosoktól. Itt 18 csapat a tervezett - ebben az esetben sima körmér­kőzés döntene a bajnoki sorrendről -, de lehet, hogy 20 vagy 16, esetleg akár 14 csapatra csökken a létszám. Bármennyi is legyen a résztvevők száma, a feljutás a cél a most már Fodor Päer dirigálta társaságnak.- Jó kihívásnak láttam a pécsi felkérést - indokol­ta a szerződését Fodor Péter. - Már tavaly is közel állt a gárda a feljutáshoz, remélem nem tettek ve­lem rossz lóra, és jövőre kivívjuk az A-csoportos tagságot. Négy-öt hetet szánok a felkészülésre, mi­után még nincs versenykiírás, mert nem lesz no­vemberben válogatott selejtező, majd ahhoz igazít­juk a munka kezdetét. Az elmúlt években nálam bevált rend szerint tervezem a programot a bajnoki rajtig. A cél egy mentálisan jó csapat, amely stabil védekezésből építkezve kö­zönségszórakoztató kosárlabdát játszik, és méltó az elmúlt évtize­dek pécsi hagyományaihoz. Gőzerővel folynak a tárgyalá­sok a játékosokkal is, pénteken várhatóan három - szóban már megkötött - kontraktus véglege­sítésére kerülhet sor. Eszerint meghosszabbítja szerződését a csapatkapitány Móricz Tamás, és ma­rad a néhány hónapja hazaérkezett irányító, Csirke Ferenc is. Dombóvárról NB I-es rutinnal rendelkező kosaras érkezik Mészáros Richard személyében, egy-két fiatallal - például Csányi Tamással - attól függ a megegyezés, hogy mennyire végleges a négy 1982-esnél fiatalabb játékos korlátja. PETROV kétszer dobogós. A Kanizsa-kupa nemzetközi rövid pályás úszóversenyen Petrov Árpád (ANK Úszóklub) 100 há­ton (1:01,50) és 100 mellen (1:11,30) ezüstérmes lett, míg 100 gyorson negyedikként csa­pott a célba. ________________________!*=! Szétszélednek a játékosok Sgk játékos elmegy a Diacell-Pécsi KK NB I-es férfi kézilab­da-csapatától. A keretből a nevesebbek mind máshol foly­tatják, ami nem jó hír sem a klub vezetőinek, sem pedig a szurkolóknak. Pécs Érthetően nem repesett a boldog­ságtól Füzesi Ferenc, a Diacell-Pé- csi KK vezetőedzője (egyben a csapatot működtető kft. ügyveze­tője), amikor azokat sorolta, akik­re ősztől nem számíthat. Szögi Balázs már Tatabányára igazolt, Erdélyi Péter családi okok miatt Győrbe ment, Németh Attilával és a válogatott kapussál, Szente Gá­borral anyagi okokból nem tud­tak megegyezni, velük nem kö­töttek szerződést (meg nem erő­sített hírek szerint Szigetvárra tar­tanak). Lévay Tamással még tár­gyalásban vannak, miként Bozi- dar Bursaccal is, a szerb fiúnak állítólag portugál ajánlata van. Kovács Gábor további sorsa bi­zonytalan, Szóból Zsolt pedig egyelőre nem nyilatkozott a pécsi vezetőknek, azt mondja, még vár. A legutóbbi keretből Kokas Gergely, Radó Gábor, Kovács Zsolt, Császár Ferenc, Werner Ri­chard, Szappanos Gergely, vala­mint a két kapuvédő, Ballá And­rás és Szabó Péter maradt. Pajic Róbert visszatér Siklósról, ahová korábban kölcsönadták, Péter Szabó Dávid átmenetileg otthagy­ja a KBSK-Fűtőerőmű gárdáját és kölcsönben pécsi színekben foly-. tatja. Tárgyalnak egy balkezes át­lövővel, ő utoljára az NB I. B-ben játszott (nem baranyai együttes­ben) és egy 19 éves gólerős mol- dáv kézilabdázóval. Kérdéses, hogy mi lesz Bursaccal, Lévayval, Szobollal és Kovács Gáborral.- A legszűkösebb év elé né­zünk. Sajnos, a legutóbbi csapa­tot nem tudtuk egyben tartam és drága játékosokat sem sikerült igazolni - mondta sajnálkozva Füzesi Ferenc, akinek segítője pá­lyaedzőként továbbra is Kovács Jenő lesz. A Diacell-Pécsi KK-nál a győ­zelmekért járó prémiumot teljes egészében nem tudták kifizetni a játékosoknak, akik annak nemes gesztusként - bár biztosan nem boldogan - egy részét elengedték. Azt az össze­get, amiben vi­szont meg­egyeztek a klubbal, azt a napokban megkapják. Az NB I-es férficsapat a felkészülését július 14-én kezdi meg, és továbbra is Diacell- Pécsi KK-ként szerepel a bajnok­ságban és a Magyar Kupában. HORVÁTH LÁSZLÓ Kissék mégsem száguldhatnak Kapussal, védővel tárgyalnak PÉCS A PMFC NB I-es labdarúgócsapa­tának vezetősége már annak elle­nére az együttes megerősítésén dolgozik, hogy a másodosztályú bajnokság még be sem fejező­dött. Érthető a sietség, hiszen az él­vonalban már korábban véget ért a pontvadászat, így az első osztá­lyú játékosok már javában tár­gyalnak az igazolásokról. A pé­csieknél neveket egyelőre még nem árultak el, annyi biztos, hogy tegnap két NB I-es futballis­tával beszélgettek szerződteté­sükről, az egyik kapus, a másik védőjátékos. Végleges megálla­podás nem született, a két labda­rúgóval hétfőn újra tárgyalnak. A Siófok bejelentette, hogy ősz­től nem indul az élvonalban, s el­képzelhető, hogy ez a PMFC-t is érintheti, Pázmándy Zsolt ügyve­zető nem zárta ki, hogy esetleg a Balaton-partiaktól is igazoljanak. A hétvégén és a jövő héten várha­tón újabb NB I-es futballisták ér­keznek Újmecsekaljára, akiknek a klub szívesen kínálna szerződést. A jelenlegi keret tagjaival ismét beszélgettek a vezetők, ám egy­előre még senki nem hosszabbí­tott a piros-feketéknél. Pázmándy Zsolt elmondta, szeretnék, ha a labdarúgók 80-90 százaléka Pé­csett maradna, hiszen az NB I-es rajtig nincs idő, és nem is akarnak új csapatot építeni. A pécsiek szombaton - még az NB I. B-ben - a Pápát fogadják. ______k. m.a. A szeniorok a gyorsabbak Pécs A baranyai kerekesek közül a sze­niorok szerepelnek a legjobban a Pécsi-kupa kerékpárverseny-soro­zaton: ahogy a legutóbbi Bükkösd- kupán, úgy az összetettben is elfog­lalják a teljes dobogót. Az egyéni indításos, 20 kilométeres egyéni időfutamverseny baranyai helye­zettjei. Felnőtt amatőrök: 2. Csala Viktor (PWK). Szeniorok: 1. Erb Zsolt (Contact SE), 2. Somogyi Zol­tán (Pannon Power), 3. Brozovácz László (Fit-Boys). Az összetettben a szeniorok között Erb, Brozovácz, Somogyi a sorrend, míg az amatőr férfiak mezőnyében Vörös Ferenc (Pécs) a 2. Csala a 4. helyen áll. Pécsett legközelebb a hétvégén, a Nagyárpádi útnál rendeznek ke­rékpárversenyt. A Csofém-kupa rajtja vasárnap 10 órakor lesz, a résztvevőknek hét kategóriában 30, illetve 75 kilométert kell teljesí­teniük. A verseny útvonala: Pécs, Nagyárpádi u. - Belvárdgyula - Szajk - Lánycsók - Szajk - Belvárd­gyula - Nagyárpád - Pécs, Nagyár­pádi u. Nevezni 9-9.45-ig a hely­színen lehet, ahol akcióigazolvány is vásárolható. Bukósisak haszná­lata kötelező. ________________________i«g) SOKAT T EKERTEK. A 2x100 km Baranyában elnevezésű ke­rékpáros teljesítménytúrára más megyékből is érkeztek. A 100 km-es távot Somogyi Zoltán és Mayer József, a 200-ast Sza- lavási Róbert teljesítette a leg­gyorsabban. Előbbinél 98-an, utóbbinál 5-en értek célba. A legidősebb résztvevő Míklovits György (63), a legfiatalabb Lo­vas Máté (14) volt, mindketten a 100 km-t gyűrték le. ini OPEL Q Zengő Nyílt hétvége június 14-15. Pécs, Megyeri út 76. (A Plaza mellett.) Tel.: (72)512-140 Bár sokak számára talán még az is újdonságként hat, hogy egyáltalán indulhattak volna, a legfrissebb hír szerint a Suba­ru Impreza WRC biztosítása nem készült el időre, így csak elő- futóként vehet részt a Szombathely-ralin a pécsi Kiss Ferenc. PÉCS-SZOMBATHELY A ma kezdődő InkTec Indit- Trade-rali meglepetése lett volna, ha a tavalyi Budapest-rali óta ha­zai viadalon nem induló Kiss Fe­renc és navigátora, Tábori József terve az utolsó pillanatban nem hiúsul meg. A pécsi fiatalember ugyanis visszautasíthatatlan aján­latot kapott az említett WRC gaz­dájától, Korda Eriktől, így az utol­só pillanatig a nagy visszatérésre készült. (A Subaruval korábban az ugyancsak pécsi színekben au­tózó Szilágyi János, Domonkos Eszter duó ment három kört, ám nem a főszponzor által elvárt eredménnyel. Mivel ráadásul a legutóbbi futamon némi „kárt is tettek” az autóban, hamar kitet­ték a szűrüket.) Kissék problémá­ja, mint a tegnapi gépátvétel előt­ti pillanatokban kiderült, éppen ebből adódik: az autóra a korábbi tartozások rendezéséig sem lehet biztosítást kötni, ennek hiányá­ban pedig nem guldásba - fogja vissza az érzel­meit Kiss Ferenc - de talán jobb is így. Legközelebb, Veszprémben már ismerős pályákon térhetek vissza, most pedig, amolyan gya­korlásként előfutók leszünk az edzőautónkkal, Mákinen egykori vb-Subarujával. A futamon egyébként több pé­csi hiányzó is lesz, hiszen ahogy a gépátvételnél segédkező Büki Ernőtől, a hivatalos versenyzői összekötőtől tudjuk, nem érke­zett meg időben Németh Péter és Keszler Mátyás sem. A nevezési listán az övékén kívül megtalál­ható azonban a Gáspár István, Takács Ágnes (Honda Civic VTI), a komlói Notheisz Attila, Kaluzsa Tamás (2107 VFTS) és a Holczer Dániel, dr. Illyés Roland (Peugeot 306 S16) páros neve. A versen újdonsága, hogy a pénteki, aszfaltos gyorsaságikat egy, a prológokat idéző, de a fu­tamba beszámító szuperspeciál- szakasz követi. Vasárnap pedig háromféle murvás terepen bizo­nyíthatják ellenálló képességüket a versenyzők (ugyancsak a sok­szoros bajnok Büki Ernő „súgta meg”, hogy az autók belsejében ilyen melegben annak idején nem egyszer 65-68 fokot is mért...) A bajnokságot jelenleg a Sza­bó, Kerék (Skoda Octavia WRC, 45 pont) kettős vezeti az ifj. An- gyalfi, Kazár (Subaru Impreza WRC, 45 pont) és a Bénik, Somo­gyi (Ford Focus 02 WRC, 42 pont) páros előtt. sz. zs. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január l-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 k vihetik vásárra a sok tízmilliós értéket a piló­ták.- Igyekszem nem bosszan­kodni, pedig már nagyon be­leéltem magam

Next

/
Oldalképek
Tartalom