Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-06 / 122. szám
KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL 2003. Május 6., kedd HIDAK AZ ÉPÍTÉSZEK ÉS A MÉRNÖKÖK KÖZÖTT címmel a Velencei Építészeti Egyetem professzorának, Enzo Sivierónak (képünkön) vendégkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Pécsett, a PTE Pollack Mihály Műszaki Főiskola aulájában. A professzor, munkatársainak és az intézmény hallgatóinak nagyméretű plakátjai bemutatják, hogy Velence különböző pontjai a hidakkal hogyan köthetők össze úgy, hogy azok műszakilag és esztétikailag is a legjobb megol- dást nyújtsák._______________________ fotó: müller andrea Visszatérés a rockzenébe Turisták bárhol - a Kispál és a Borz új nagylemeze Megjelent a Kispál és a Borz együttes tizedik nagylemeze Turisták bárhol címmel. Az új albumon a csapat a régi rockos hangzáshoz tért vissza, a megszokottnál keményebb zenével és keményebb szöveggel. Ha az új Kispál és a Borz-lemezt feltesszük hallgatni, két dolog tűnik ki első nekifutásra: a szövegbeli játékok új vonalai, és a zene visszatérése a kispálos gyökerekhez, amelyben a gitár, a ritmus dominál, billentyűs betét alig hallható. Nézzük először a szöveget. Lovasitól jól ismert ötlet már, hogy a rímek időnként a sor közepére csúsznak: Látod, itt van emberi lény, kicsit ivós/de semmi tömény, csak extra light. Máskor meg a mondatot töri meg a rím miatt: Köszönöm, tv, hogy láttam/Embere- ket, akiknek nálam/Rosszabbul megy, és bátran/Hibá- zom el már úgyis elhibáztam. A Turisták bárhol szövegújdonsága az olyan szójátékokban rejlik, mint az első szám refrénje: Nem érdekel, nem ér de kell... hogy jöjjön. Az együttes tizedik nagylemeze 13 dalból áll, a totószelvény plusz egyese tehát hiányzik, de valójában mégis tartalmaz plusz két nótát, mert a Nagyon szerelmes lányók maxi négy dalából kettő erre a korongra is felkerült. Megtalálhatók a szokásos trágár kispálos beszólások is, nagy farkú négerekkel és erősebb kutyával példálózik a csapat, de sokkal jobban ütnek a szokásos Lovasi-gondolatok, mint például: a vonalkódnak lejött a széle, nem engednek be vele a messzeségbe. És persze ismét alkotnak néhány új magyar kifejezést is, „sok lány sikonyál”, a málcsikok meg a szmeháló ptyicák. Tény, hogy a rajongók napokig elmélyedhetnek a szövegben. Bár zeneileg látványos újdonságot nem mutat fel a lemez, de sokkal ütősebbre sikerült, mint például a sokat vitatott Velőrózsák. Az új CD legnagyobb erénye éppen az, hogy ritmikájában, dallamvilágában visszatér az ősi kispálos hangzásvilághoz. A gitárszólók könnyen megjegyezhető önálló futamok, másrészt jól pörgetik a hallgatóságot. A korongon mindvégig lüktető, sodró lendületű dallamok követik egymást. Van, aki esküszik, hogy az Extra Light lesz a sláger, Kispál András viszont a Menjél messzebbre voksol. Azon már meg sem lepődünk, hogy a televízió, mint a valóság furcsa torz tükre és a világvége hangulat ezúttal sem hiányzik a számokból. Ami viszont meglepetés, hogy a Kispál és a Borz azért vált meg korábbi dobosától, Csülöktől, mert zeneileg túlzottan húzott a rock felé. A Turisták bárhol pedig minden eddigi lemezüknél rockosabbra sikerült, vagyis a jelek szerint nem a dobos teszi a csapatot. Mindemellett a megújulási szándék sikeres volt, mert a Turisták bárhol helye ott van a Sika, kasza, léc és a Bálnák, ki a partra körében, ennek a lemeznek szinte minden nótáját kívülről fújja majd hamarosan a magára valamit is adó pécsi zeneértő. mészáros b. endre Hírek RANGOS, kétnapos nemzetközi filozófiai konferencia kezdődött tegnap az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának székházában. A tanácskozás része a Pécsi Füozófiai Konferenciák sorozatának, melyeket minden alkalommal korunk egy-egy meghatározó jelentőségű gondolkodójáról tartanak az érintett részvételével. Ez alkalommal Hilary Pumám, századunk egyik legjelentősebb filozófusa a főszereplő. Rajta kívül még hét ország huszonegy filozófusa tart előadást. Eddig hét tudományos tanácskozást szerveztek többek között Jaques Derridával, Richard Rortyval és Heller Ágnessel, (be) VENDÉGLÁTÓS diáksikerek. A Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakiskola tanulói szép eredménnyel szerepeltek a Csemege Julius Meinl-Match országos szakmai versenyen. Különdíj- ban részesültek: Balogh Melinda, Major Klaudia, Nemes Szilvia 11. évfolyamos, Bigovácz Judit, Lukács Eszter és Polgár Péter 12. évfolyamos élelmiszer-vegyiáru kereskedő tanulók. Felkészítőjük: Ölbey Istvánné szakoktató. ibi Tv-jegyzet HÉTVÉGE A KÉPERNYŐN B A legnézettebb tíz tévéműsor május 2-án, pénteken 1. RTL Klub Barátok közt (magyar filmsorozat) 1 779 480 2. RTL Klub Bilkó főtörzs (amerikai vígjáték) 1 543 369 3. (2) Activity 1 302 185 4. RTL Klub Való Világ (valóságshow) 1 251 298 5. (2) Oltárt nő (amerikai filmvigjáték) 1 149 713 6. (2) Aktív (magazinműsor) 1 075 107 7. RTL Klub Fókusz (közéleti magazin) 1 058 245 8. (2) Tények 1 030 832 9. RTL Klub Híradó 896 079 10. ____(2)____ Big B rother (valóságshow) 887 952 A legnézettebb tíz tévéműsor május 3-án, szombaton 1. RTL Klub Az elnök zsoldosa 2. (amerikai akciófilm) 1 639392 2. RTL Klub Való Világ (valóságshow) 1 359 789 3. RTL Klub Heti hetes 1 318868 4. mtv Dili buli 1 110 240 5. (2) Tények 1 087469 6. (2) Rex felügyelő (német-osztrák filmsorozat) 1 082 268 7. (2) Big Brother (valóságshow) 1 056589 8. (2) Magellán (tudományos magazin) 1 018 668 9. RTL Klub Híradó 933435 10. RTL Klub Fókusz plusz (magazin) 905496 A legnezettebb tíz tévéműsor május 4-én, vasárnap 1. RTL Klub Armageddon (amerikai katasztrófafilm) 1 876 072 2. RTL Klub Való Világ (valóságshow) 1 403 247 3. mtv Névshowr 1 370 318 4. (2) Titanic (amerikai film) 1 343843 5. (2) Napló (heti magazin) 1 114 844 6. (2) tények 1 103 828 7. RTL Klub Híradó 1 088 130 8. (2) Walker, a texasi kopó (amerikai filmsorozat) 1 028 912 9. (2) JAG - Becsületbeli ügyek (amerikai filmsorozat) 975 476 10. RTL Klub Forma-1 -közvetítés - Spanyol Nagydíi 953033 Művész, tanár, hazájáért aggódó ember volt Tegnap helyezték végső nyugalomba a pécsi központi temetőben az életének 95. esztendejében elhunyt Platthy György festőművészt. A Pécsi Pedagógiai, majd Tanárképző Főiskola egykori tanszékvezető főiskolai tanárát tanítványai, tisztelői százai búcsúztatták. Művész volt, vérbeli alkotó, aki soha nem pihent. Amíg szemei kegyesek voltak hozzá, festett. Mikor már majdnem megvakult, szinte világtalanul tapintotta az írógép betűit és könyveket írt. Tanár is volt, nemzedékeket oktatott, nevelt a rajz, a festészet technikájára, a művészet történetére, a népművészet szereteté- re, ismeretére. Nem nyugodott, ha laikusokkal találkozott, őket is értő, érző közönséggé igyekezett formálni. Olyanokká, akik később maguk is felismerik a szépséget, az értéket, nemcsak a festményekben, a zenében és az egyéb művészetekben, de a mindennapi életben is. Emberszeretete mellett meghatározó volt életében a táj, elsősorban a magyar táj szeretete. A Mecsek, a Balaton festője is volt, aki pécsi témái mellett megörökítette a mária- gyűdi szántást, a mecseki útépítést, Mecseknádasd, Zengővárkony, Óbánya, Pécsvárad szépségeit. Mivel nyaranta szigligeti házában alkotott, sok rendkívül gazdag színvilá- gú képe őrzi a Badacsony, Tihany, Sümeg, Szigliget emlékezetét. Fantáziáját persze a városok is izgatták. Chagall szürrealista montázsainak példájára újszerű stílust teremtett magának, olajjal és pittkré- tával készült térátjátszó, kubizált technikával megvalósított városmontázsaival, melyek külföldi kalandozásának helyszíneit: Párizst, Londont, Rómát, Moszkvát, Bécset, Krakkót és Európa még számos jelentős városát is idézik. Egész sorozatot alkotnak Egyiptomról készült képei, melyeket önálló kiállításon is bemutatott itthon és külföldön egyaránt. 1987-ben mintegy a montázstechnikái összefoglalásaként elkészült Világmontázs című olajfestménye, melyet 1993-ban a Hittudományi Főiskolának ajándékozott azzal a célzattal, hogy a jövő hitoktatóit, papjait mindig emlékeztesse e kép az ő művészi meggyőződésére: „A világ gonoszságán az anyák világépítő szelleme segítségével győzedelmeskedik majd az isteni jó.” Mély hite miatt nagy megtiszteltetésnek vette, hogy 1991-ben a pápa pécsi látogatása során II. János Pálnak ajándékozhatta Gondolatok Krakkóról című olajfestményét. Büszke volt továbbá arra is, hogy Őszi szántás Máriagyűdön című képét megvásárolta a Magyar Nemzeti Galéria, hogy 1979-ben a Művelődési Minisztérium Nívó-díjában, évtizedek során számos hazai város különféle elismerésében, 1998-ban Baranya Megye Művészeti-díjában, 1992-ten pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesülhetett. Ez utóbbi elismerés nemcsak a művésznek, hanem Platthy Györgynek, a tanárnak is szólt. Aimak a pedagógusnak, akinek fáradhatatlan munkája nyomán az országban először a Pécsi Pedagógiai Főiskola rajz tanszékén - melynek majd húsz éven át volt tanára és nyugdíjazásáig tanszékvezetője - indult el a népművészet oktatása. Ma is főiskolai tankönyvként szereplő Népművészet című - dr. Rónai Bélával közösen írt - könyvében a jövő rajztanárai elé tárta a népművészet, a népi kultúra gazdag tárházát. Tette ezt azzal a célzattal, hogy - akárcsak Kodály Zoltán a zene területén - felhívja tanítványai figyelmét: építsék be a rajzpedagógiába a népművészet, a népi kultúra ősi értékeit. Tankönyve és egyéb népművészetet oktató jegyzetei, saját éveken át végzett gyűjtőmunkájának eredményei voltak. Emlékeim a szeretet hullámhosszán című - majdnem 90 éves korában írt - könyvében szeretettel emlékszik vissza ezekre az élményeire. A tanár népművészeti gyűjtőútjai hatással voltak Platthyra a festőre is. A nagybányai festészetből kiindult nagy technikai tudása, a modem művészet - legfőképpen Cezanne és a klasszikus avantgárd - rá gyakorolt hatása után a népi hímzések sokszínűsége, dinamikája is beitta magát művészetébe, s azt egyre erőteljesebb színárnyalatokkal gazdagította. Ezzel lett teljes alkotói világa. Nem véletlen, hogy kutatómunkái, festői-művészi kiteljesedése főiskolai tanári és nyugdíjas éveire tevődtek. Az egykori Benldiardt Ágoston-, Csók István-, Glatz Oszkár-ta- nítvány akkor találkozott Martyn Ferenccel, aki erőteljesen biztatta az általa a 60-as évek pécsi festői közül a legjobb rajzolónak tartott Platthyt. Ő segítette és nyitotta is meg a művész első nagyobb lélegzetű, 1957- ben Pécsett rendezett önálló kiállítását. Ettől kezdve több mint 50 tárlata szerveződött országszerte és a határokon túl is, 1991-ben pedig állandó kiállítása nyílt a Pécsváradi Könyvtár épületében. Tudatos volt részéről az állandó tárlat pécsváradi elhelyezése, hiszen Platthy György népes családjával éveken át ott lakott, s hőn szeretett édesapja is a város temetőjében nyugszik. Megfogta a művészt a város történelme is, hiszen mindig is lénye része volt a múlt, az ősök, a haza tisztelete, szeretete. Gondosan számon tartotta magyar nemesi családfáját, akik között Platthy György Ulászló király udvarmestere, soproni kapitány és pozsonyi főispán, Platthy Sándor II. Rákóczi Ferenc híve és tanácsadója - Fé- ja Géza szerint minisztere - mellett Platthy István - a művész nagyapja - honvéd őrnagy, Branyiszkó és Budavár hőse is helyet foglalt. Az ősökről, a történelmi múltról való beszélgetései során sosem mulasztotta el megjegyezni, hogy nagy dolgokat csak akkor vihet véghez egy ember, egy nemzet, ha erkölcsi nagysága is adott. „Erkölcs nélkül nincs igazi emberi élet” - mondogatta, s ha erről beszélt, akkor a hazája jövőjéért aggódó, hét gyermeket becsülettel felnevelő, tíz unokáját bölcs tanácsokkal ellátó, küenc dédunokája előtt is példaként álló ember szólt. Az az ember, aki művészetét, tanári hivatását, család- és Isten-szeretetét mindig hazaszeretete fényében látta és láttatta. Hámori Andrea Új kar létesítésének kezdeményezését hagyta jóvá a Pécsi Tudományegyetem szenátusa. Az egyetem idén több mint 30 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik, de ez csak szűkösen elég - derült ki a PTE szenátusa tegnapi ülésén a 2003-as gazdasági terv elfogadása kapcsán. A PTE működése finanszírozható, bár nem könnyen. Az egyetem költségvetési forrásainak mintegy 40 százaléka az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, 30-30 százaléka az állami költségvetésből, illetve saját bevételből származik. Sokadszor szerepelt már a PTE szenátusa előtt a javarészt a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetből (FEEFI) kinövő új kar előakkreditációs kérelme. A tegnap dr. Tóth József rektor előterjesztésére a kérelmet a testület nagy többséggel, ellen- szavazat nélkül, bár nem aggálytalanul fogadta el. A néhány felvetés azonban érdemi vitát nem provokált. A döntést a rektori tanács ülésén megalapozták. Igaz, két hónapja is volt már ilyen, és a szenátus akkor mégsem támogatta a kérelmet. Az eltelt idő alatt végbement alku lényegét jól kifejezte, hogy a BTK dékánja hiányolta az előterJessies dinidK. dl ígéretnek az írásba foglalt változatát a FEEFI igazgatójától, hogy az új kar a BTK-ba integrálódó Tanárképző Intézet szolgáltatásait veszi igénybe a testnevelő szakos tanárok pedagógiai képzésénél. Azon túl ugyanis, hogy az oktatók egy része - többnyire nem hivatalosan - nem tartja a felnőttképzést külön kart érdemlő oktatási területnek, a döntésben a mérleg nyelve a Tanárképző Intézet hovatartozása volt. Vagyis az, hogy a pedagógiaoktatási szolgáltatást melyik kar számlázhatja a többinek. A korábbi változatban a Tanárképző Intézet még az új kar része volt. A most elfogadott változatban már nem. Csak a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet - a Távoktatási Központtal együtt -, az Idegen Nyelvi Titkárság és a Testnevelési és Sporttudományi Intézet alkotná az új kart, amelynek a nevéből a „neveléstudományi” kimaradt. A pécsi Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar indításáról a Magyar Akkreditációs Bizottság véleménye alapján az oktatási miniszter, illetve előterjesztésére a kormány dönt, a remények szerint még idén. DUNAI I. Igaza van Riskó Gézának, egy idő után elunjuk, ha mindig ugyanazok az arcok jelennek meg a képernyőn, és kikapcsoljuk a készüléket. Jóindulatú terminus technicust keresve, nevezzük a jelenséget töltöttkáposzta-effektus- nak. A töltött káposzta ugye másnap, újramelegítve még jobb, íze tovább érik, sőt a mai tárolási körülmények lehetővé teszik, hogy rajongói akár az idők végeztéig, de legalább egy életen át mindennap töltött káposztát egyenek. Vannak rendhagyó ismétlődések is: a Pécsi Szimfonikus Zenekar római fellépését a pápa és az egyház tiszteletére adott monstre koncerten itthon csak most - vasárnap délelőtt - láthattuk a királyi televízió mindkét csatornáján. Néhány hónapja történt! Riskó mégis Jakupcseket választotta anyák napjára, holott ő is ismétlődik, mint Mónika, Claudia, Szulák, Friderikusz, Verebes és az évszakok. Munkából hazatérve félszemünk rajtuk csüng, a másik a lábasból kidagadó töltött káposztán, amely el- fortyanva szunnyad a tűzhelyen, a harmadik szemünkkel meg önkritikusan pisbgunk befelé: cipőnket lerúgva, álombakótól ütötten követelhetünk-e Jakup- cseknél is többet a sorstól? Hát igen, Riskó választása nem tűnik túl eredetinek, ő maga nem túl fotogén, hangja is reszeiosen Konaul; ae ata (vegrej nem figyel e külsőségekre, egy- szercsak rájön: mint eddig is, most is felkészült partneréből. Rövidesen arra is rájövünk, hogy Jakupcsek mennyivel üdítőbb a mamafőztje NévshowR -nál -, és hogy talán azért csúszott a „partner” kifejezés a toliamra „interjúalany" helyett, mert Riskó nem tartozik a veséztető kérdezők közé. De nem is behízelgő; inkább egy régi ismerős, akinek a jelenléte megnyugtató, ha egy presz- szóban véletlenül összefutunk vele. Értéktisztelő lévén, általában azt is pontosan tudja, kit miért választ; és - például Lakat T.-vel szöges ellentétben - azzal is tisztában van, hogy nem neki kell színesnek lennie. Egy kicsit Gyárfás Tamás antitéziseként bukkant föl néhány éve, hogy - mint egykori gyorsúszó-bajnok majd pólós - a magyar sport legendás, még élő alakjait gyűjtse a képernyőre. A szeretet és tisztelet okán azokat, akiket nem szabadna elfelejtenünk. Majd ifjakat, akiket még nem ismerünk, mert nem szívesen tündökölnek rivaldafényben. Ez ma az egyik legnehezebb ellenállás: példamutató embereket előcitálni, íme, példamutatók. Közben mindig egy kicsit háttérben maradni az újságírás régi, klasszikus iskolája szerint. BÓKA RÓBERT Ismét anyák napja Megszavazták a karalapítást