Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-31 / 147. szám

6. OLDAL BEMUTATKOZIK A BÁRÁNY A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 2003. MAjus 31., szombat Gasztronómia a külkapcsolatokban Széles körűek a kétoldalú együttműködések Törökor­szágtól Angliáig, Finnország­tól Olaszországig, és aktív Ba­ranya részvétele a nemzetkö­zi szervezetekben is. Az önkormányzat - figyelemmel a felgyorsuló EU-csatlakozási folya­matra, valamint a dél-dunántúli régió és Baranya fejlesztésére - többek között arra törekszik kül­ügyi tevékenységében, hogy a kap­csolatok jobban szolgálják a kistér­ségek érdekeit, szakterületekre koncentráljanak, aktív, eredmény­centrikus legyen a baranyai részvé­tel az Európai Unió szervezeteiben és a nemzetközi szervezetekben. Az Alpok-Adria Munkaközös­séghez ezekben az években még szorosabban kötődik Baranya, mint korábban: két munkacsoport­ját - „Szociális védelem”, „Gazda­ság és technológiai együttműkö­dés” - irányítják innen, 2004 őszén pedig az elkövetkező két esztendő­re átveszi a hét ország 17 tagtarto­mányát tömörítő munkaközösség elnöklését. Mint leendő soros elnök már részt vesz a fontosabb dönté­sek előkészítésében. Az Európai Régiók Gyűlésében „hazai aktualitást” jelent, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat - amely a szervezet „D” bizottsá­gának „Oktatás és Képzés” Albi­zottságát vezeti - októberben nem­zetközi konferenciát szervez „Ho­mo Economicus versus Homo Lu- dens? - A modem gazdaság és a művészeti nevelés kölcsönhatásai” címmel a Pest Megyei Önkormány­zattal együtt. A Baranya Megyei Önkormány­zat aktív részvétele az AREV-ben az - Európai Bortermelő Régiók Gyű­lésében - a megyei borászat érdek- képviseletét hivatott ellátni európai szinten. Jelenleg a szervezet ki­emelt feladata egy Európai Bortu­risztikai Karta összeállítása a tagré­giók segítségével. A kétoldalú kapcsolatok köré­ben a közeli jövőben viszonozza a megyei önkormányzati küldöttség tavalyi látogatását a csehországi Olomouc és a finnországi Päijät- Häme régió küldöttsége. Ekkor lesznek tárgyalások arról, hogy mi­lyen konkrét projektek követhetik a 2002-es kapcsolatfelvételt. A kap­csolatfelvételi szándékkal jelentke­zett belarusziai Gomel megye sze­retné, ha szeptemberben olyan ve­zetői látogatásra kerülhetne sor, amelyhez kulturális (folklór) és gazdasági bemutatkozás is csatla­kozhatna. Az év első felében tett eleget Baranya Megye Önkormány­zata a francia Vaucluse megye meg­hívásának. Megállapodás született arról, hogy novemberben a dél­francia térségben zajló legkiemel­kedőbb gasztronómiai kiállításon megyénk lesz a díszvendég. Ez a szerep különösen előnyös Baranya gasztronómiai és kulturális értékei­nek közvetítésére. A bemutatkozá­si lehetőséget megyénk jövő júni­usban viszonozza a Pécsett min­den évben megrendezésre kerülő gasztronómiai fesztivál keretében. Átalakul a gyermekvédelem A lakásotthonok helyett a me­gye a nevelőszülői hálózatot kívánja fejleszteni. A baranyai gyermekvédelmi intézmény- rendszer átalakítása tervsze­rűen, de a pénzügyi lehetősé­gektől függően zajlik. A jelenlegi ellátórendszerben a ne­velőszülői hálózat fejlesztésénél je­lentős eredmények születtek.- Szakmai és gazdaságossági szempontból is indokolt e folyamat erősítése, a gondozási helyek számá­nak e területen történő növelése - mondja Tasnádi Péter, a közgyű­lés alelnöke. - A lakásotthoni fé­rőhelyek fenntar­tási költsége éves szinten együtte­sen és átlagosan már meghaladja az 1,5 millió fo­rintot. Emiatt a lakásotthoni rendszer költségeit a fenntartónak a normatív állami támo­gatáson felül 286,66 ezer forinttal kell kiegészítenie. Ez a kiadás most a me­gyei önkormányzat költségvetésének olyan terhet jelent, amelyet - forrás hiányában - nem képes már finanszí­rozni. A nevelőszülői hálózat bővíté­sét, illetve a nevelőszülőknél elhelye­zett gondozottak számának további növelését az intézményrendszer ésszerűsítése is egyik lehetséges módjának találták. Az előbbiekre te­kintettel a közgyűlés jóváhagyta azt a tervet, hogy a gyermekvédelmi el­látórendszer olyan további átalakítá­sa szükséges, amely során a szakmai szempontból megfelelő, kisebb költ­ségű férőhelyek - nevelőszülők, hi­vatásos nevelőszülők, nevelőszülői ház, civil szervezetek által működte­tett helyek - számát növeljék, és a rendkívül költségesnek bizonyult la­kásotthoni férőhelyek számát csök­kentsék. A feladat megvalósítását közös szakmai és gazdasági irányítás alatt működő, egységes szemléletet kép­viselő intézményrendszerben látta megvalósíthatóbbnak a közgyűlés. Ezért a jelenlegi két önálló gyermek- védelmi intézményét, a Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálatot és a Lakásotthonok Igazgatóságát au­gusztus 31-i hatállyá megszünteti. A feladat ellátására jogutódintézmény­ként létrehozza a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központot. Ennek telephelye Pécsett az Egyetem utca 2. szám alatt lesz. ■ Hat témával az uniós támogatásért A Baranya Megyei Önkormányzat partnerként vesz részt az Eu­rópa Pályázat Előkészítő Alapra benyújtandó pályázatokban. A megye ökoturisztikai, világörökségi, informatikai, igazgatás­szolgáltatási, foglalkoztatásfejlesztési pályázatokat támogat. A Nemzeti Fejlesztési Terv elfoga­dásává megnyílt a lehetőség arra, hogy 2004 és 2006 között az Euró- pá Unió Strukturális és Kohéziós Alapjából Magyarország a kötelező hazá társfinanszírozással együtt várhatóan mintegy 1200-1500 milli­árd forint támogatásban részesül­jön. Az uniós támogatások általá- nos célja a régiók közötti különbsé­gek csökkentése, az elmaradott ré­giók felzárkóztatása. A csatlakozás után érkező támo­gatások minél sikeresebb felhaszná­lása érdekében már most meg kell kezdeni a fejlesztési célokhoz illesz­kedő, megfelelő mennyiségű és mi­nőségű projekt kidolgozását. Ez az igény áapozta meg az Európa Pá­lyázat Előkészítő Alap (PEA) létre­hozását. A PEA célja olyan projek­tek teljes körű előkészítése, ame­lyek megváósítása az Európá Regi­onális Fejlesztési Alap, illetve az Eu­rópá Szociális Alap támogatásának elnyerése esetén már 2004-2006 között megkezdődhet. A PEA össz- kerete 27 millió euró. Dél-Dunántúlról - a Baranya me­gyei szervezetek részvételével - vár­hatóan 40-50 páyázatot nyújtanak, illetve nyújtottak be. A következők­ben felsorolt hatban a megyei ön­kormányzat is részt vesz. A Dráva-medence komplex öko- turisztikai projektje: A közgyűlés támogatja, hogy a megyei önkormányzat gesztorságá­ban páyázatot nyújtsanak be az Eu­rópa Pályázat Előkészítő Alapra a „Dráva-medence komplex ökotu- risztiká projekt” megváósíthatósá­gi tanulmányának kidolgozása ér­dekében, de azzá a feltétellel, hogy a páyázat nyertessége esetén a pénzügyi kötelezettségváláásról, a támogatási szerződés ááírásáól új­bóli döntés születik. A projekt hatá­sa két megye (Baranya és Somogy) A pécsi világörökségi terület centruma öt kistérségét érinti. A megyei ön- kormányzat várható saját ereje - a konkrét fejlesztést jelentő Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) jelzett források megszerzéséhez - 2005- 2007-ben összesen 10 millió forint. A Mecsek ökoturisztikai haszno­sítása: Az érintett fejlesztési területek je­lentős része (tó, sporttelep) a Bara­nya Megyei Önkormányzat tulajdo­nában van. Az önkormányzati va­gyon gyarapítása, illetve a térség tu- risztiká fontossága messzemenő­kig indokolja a Baranya Megyei Ön- kormányzat részvételét a projekt­ben. A megyei önkormányzat vár­ható saját ereje 2005-2007-ben ösz- szesen 25 millió forint. A világörökségi terület turisztikai fogadási feltáeleinek megteremtése A „világörökségi” helyszínek részben a megyei önkormányzat, a Baranya Megyei Múzeumok Igaz­gatósága kezelésében vannak. A fenntartói érdeke­ket meghaladóan fontos és indokolt a „különleges tu­risztikai” vonzerő bemutatását elő­segítő projektek­ben való önkor­mányzati részvé­tel. A konkrét fej­lesztéseket jelentő projektben jelen­leg nem szerepel a Baranya Megyei Önkormányzat „saját erő” biztosí­tásának igénye, de a témáról szóló tanulmány ponto- fotó: t. l. san meghatározza a megye pénzügyi szerepvállalásának mértékét, amelyről a közgyűlés később dönt. A projekt várható költsége 1,58 mil­liárd forint. Elektronikus igazgatási szolgál­tatások fejlesztése a dél-dunántúli régióban: A Baranya informatikai lemara­dásának csökkentését célzó, Pécs önkormányzatával, illetve a Zengő­alja Kistérségi Társulással közös pá­lyázatban a megyei szerepváMás feltétlenül fontos a területi, települé­si érdekek megjelenítése érdeké­ben. A projekt 98 százalékban tá­mogatott. A várható pályázati erőt Pécs önkormányzata adja. Elektronikus közigazgatási szol­gáltatások fejlesztése a Dél-Dunán- túlon: A projekt részben infokommuni- kációs fejlesztést céloz meg, amely­nek megjelenési formája internetes portál (tartalomszolgáltatás). A por­tálon ügyfelet kiszolgáló rendsze­rek, illetve információs bázisok je­lennek majd meg. A fejlesztés leg­főbb célja olyan adatszolgáltatás megteremtése, amely lehetővé teszi az ügyek interneten keresztül törté­nő intézését, az ügyintézés folya­matába való betekintést, az ügyfe­lek észrevételeinek eljuttatását a közigazgatási intézményekhez. A projekt 98 százalékban támogatott. A pályázati erőt Szekszárd önkor­mányzata biztosítja. A Baranya Hegyhát mikrotérség hagyományaira épülő tranzit foglal­koztatás megteremtése: A projekt a statisztika szerinti az egyik leghátrányosabbnak számító sásdi kistérségben valósul meg Gödre, Baranyajenő, Baranyaszent- györgy, Szágy, Tormás területén. Teljesülésével a munkanélküliségi helyzet javulása várható. A Baranya Hegyhát mikrotérség esélynövelése az átfogó cél, vagyis agrár-vidékfej­lesztési projektek elérhetősége, majdani megvalósítása a humán­erő fejlesztésével, a szociális gazda­ság támogatásával. A projekt költ­ségvetése 75 millió forint. A Dél-Du­nántúli Regionális Forrásközpont a pályázó szervezet. A Baranya Me­gyei Önkormányzat várható hozzá­járulása a projekthez 2005-2007- ben 5 millió forint lesz. Új és régi intézményvezetők A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Baranya Megyei Levéltár és a Művészetek Háza intézményvezetői pályázatának elbírálásáról is döntött csütörtöki ülésén a megyei közgyűlés. A vezetői kinevezések 2003. július 21-től 2008. július 20-ig szólnak. A közgyűlés a Baranya Megyei Mú­zeumok Igazgatósága vezetőjének ismét Huszár Zoltánt nevezte ki, aki 1960-ban született Celldömöl- kön. A JPTE Tanárképző Karán 1983-ban magyar-történelem sza­kos tanári, majd az ELTE-n 1987- ben középiskolai történelem sza­kos tanári, 1989-ben pedig új- és legújabb kori történeti muzeológus diplomát szerzett. Eddigi munka­helyei: 1983-1984-ben a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (BMMI) közművelődései osztályán múzeumi népművelőként dolgo­zott, 1984-től 1990-ig a Mecseki Bá­nyászati Múzeumban volt muzeo­lógus, 1989-1990-ben múzeumve­zető. 1990 szeptemberétől a BMMI Új- és Legújabb Kori Történeti Osz­tályon történész muzeológus, 1997 februárjától történész főmuzeoló­gus. 1997 szeptemberétől az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodájá­nak alkalmazásában kutató, vala­mint a JPTE BTK történelem PhD- program, illetve doktori és habilitá- ciós bizottság történelem szakbi­zottságának titkára volt. Meghívott előadóként több mint egy évtizede tanít a pécsi egyetemen. Pályázat alapján 1998. július 21-től a Bara­nya Megyei Múzeumok Igazgató­ságának vezetője. A Művészetek Háza igazgatójá nak két pályázó közül szakbizottsá­gi javaslatra a közgyűlés Bozóky Anitát nevezte ki, aki 1973-ban szü­letett Pécsett. 2000-ben a JPTE Fel­nőttképzési és Emberi Erőforrás Fej­lesztési Intézetében művelődési és felnőttképzési menedzser szakon, 2001-ben a PTE Bölcsészettudomá­nyi Karán magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. A PTE Közgazdaság-tudományi Karán végzett tanulmányai alapján 2002- ben lett diplomás szakközgazdász és marketingmenedzser. Munkahe­lyei: 1993-1994 a JPTE Hallgatói Önkormányzatánál PR-menedzser, 1997-ben a Pécsi Regionális Munka­erő Képző Központ személyzeti osztályán dolgozott, 1998-ban a mohácsi Kisfa­ludy . Károly Gimnáziumban tanított magyar­tanárként, 1999 óta a pécsi Mű­vészetek Háza művészeti me­nedzsere. Főta­nácsos. A kinevezés hatálybelépésétől a közgyűlés cím­zetes igazgató címet adományozott Molnár G. Juditnak, a Művészetek Háza jelenlegi igazgatójának, aki nem pályázott, ellenben bejelentet­te nyugdíjba vonulási szándékát. A Baranya Megyei Levéltár igaz­gatójának a közgyűlés újra dr. Odor lmrä nevezte ki, aki Zalaszentgró- ton született 1959-ben. A Szombat- helyi Tanárképző Főiskolán 1982- ben népművelő és történelem ta­nári, majd az ELTE-n 1987-ben le­véltáros diplomát szerzett. 1994- ben lett a történelemtudomány kandidátusa és kapott PhD-diplo- mát is, majd az ELTE-n 1995-ben doktori oklevelet. Első diplomáját adó főiskolai tanulmánya befeje­zésétől, immár több, mint két évtize­de a Baranya Megyei Levéltárban dolgozik. 1987-ben lett a levéltár igazgatóhelyettese. 1993-tól az in­tézmény igazgatója. Több, mint másfél évtizede tanít a pécsi egye­tem bölcsészettudományi karán. Tíz éven át, 1999-ig volt alelnöke a Magyar Levéltárosok Egyesületé­nek, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsának tagja, és 2002 óta a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kollégiumának kurátora. Megbízható klímához jut Csontváry cédrusa Lecserélik a klímaberendezést a Csontváry Múzeumban. A megyei önkormányzat idei költségvetésé­ben ennél a beruházási kiadásnál szereplő 19,2 millió forintos pénz­ügyi előirányzat felhasználását en­gedélyező okiratot csütörtökön hagyta jóvá a közgyűlés a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága részére. A jelenlegi klímaberendezés többszöri javítás ellenére rendsze­resen meghibásodik az évente 62 ezer látogatót vonzó - ezzel a nép­szerűségi sorban második - pécsi múzeúmban. Az ingatlan egyházi tulajdonban van, de a kiállítás mű­ködtetése - a klímaberendezéssel együtt - a múzeumigazgatóság fel­adata. Hosszú távú megoldásként ez már csak a 22 éves berendezés lecserélésével teljesíthető, mert a javítgatások csak átmeneti javulá­sokat eredményeznek. A múzeumigazgatóság olyan mobilizálható klímaberendezés be­építést tervezi, amely szükség ese­tén átvihető más ingatlanba. A be­rendezés cseréjén kívül építészeti ja­vításokat és festési munkákat is vé­geznek a Csontváry Múzeum épüle­tében. A tervek szerint a munkák augusztusban kezdődnek és szep- tember végig befejeződnek. ■ Az oldal a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával jelenik meg. Oldalszerkesztő: Dunai Imre A Csontváry Múzeum a második leglátogatottabb kiállítóhely Pécsett fotó: tóth l. Regionális informatikai közhasznú társaság alakul A megyei önkormányzat infor­matikai kht.-t alakít, és web- szolgáltatóként is színre lép. Az euroatlanti integráció elősegíté­se, a régió információs és technikai fejlődésének az uniós követelmé­nyekhez igazítása, valamint mind­ezen fejlődés feltételeinek megte­remtése érdekében a Baranya Me­gyei Önkormányzat és Pécs Önkor­mányzata 21 millió forintos törzstő­kével létre kívánja hozni az EUNet Regionális Közhasznú Társaságot. A kht. fő céljának tekintik a kor­mányzati szervek és a régió lakos­sága közötti szabad kapcsolattar­tást, az információs társadalom ösz- szefogó hatásának minél mélyebb kiaknázását. A további célok kö­zött szerepel a foglalkoztatási gon­dok enyhítése, a hátrányos helyze­tű rétegek képzése, átképzése is. A kht. nyitott. A későbbiekben bárki csatlakozhat, ha a társaság céljaival egyetért, azok megvalósításához szaktudásával, rendszereivel, tő­kéjével hozzá tud járulni. Ezzel a témával is összefügg: a megyei közgyűlés a legutóbbi ülésén jóváhagyta azokat az in­formatikai fejlesztéseket - 9,7 millió forintos összértékben -, amelyek megteremtik a technikai feltételeit annak, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat web- szolgáltatóként jelenhessen meg a világhálón. Ezzel kívánják elér­ni a térségi önkormányzat széles körű, korszerű formájú megis­mertetését a baranyai települé­sek, valamint a gazdasági és a közéleti szereplők körében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom