Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-31 / 147. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. Május 31., szombat ||| Az M6/M56-OS jelzésű gyorsforgalmi út Baranyát is érintő szakaszainak építése csak 2005-ben kezdődhet el, jóllehet a vezető politikusok korábban 2004-ről beszéltek. Az internetes szavazók 89 százaléka szerint a számunkra oly kedvező 2004-es időpont csupán választási ígéret volt. Az ellenvélemény mellett - miszerint egy év ide, vagy oda, lényeg, hogy megépüljön az út - a szavazók hét százaléka tette le voksát. Ennyit a választási ígéretekről... A lényeg, hogy megépüljön az út Nem érdemes elkapkodni a beruházást Jövő heti kérdésünk: Mára szinte biztosra vehető, hogy a PMFC feljut az élvonalba. Mit gondol, az önkormányzat milyen mértékben támogassa a csapatot a jövőben. 1. Úgy, ahogy eddig (évi 80 millió forint) 2. Minimum a mostani duplájával (évi 160 millió) 3. Ezért a fociért a semmi is soknak számít Szavazzon hétfőtől az interneten: www.dunantulinaplo.hu Várnai akár alelnök is lehet Segélyhívók ötmillióért Szigetvár Az elmúlt hónap elején vetődött fel a városban a segélyhívó rendszer bevezetésének ötlete. Ennek lényege, hogy a házi gondozásban lévő idős emberek rosszuflét esetén egy gomb megnyomásával jelezhetik állapotukat, s a segítség a helyszínre siet. Feltétele azonban a rendszer telepítésének, hogy az igényeket előzetesen felmérjék. A minap a város képviselő-testülete ennek elkészültéig elhalasztotta a döntést a távfelügyeleti rendszer bevezetéséről. Mindennek van pénzügyi vonzata is, például ha az önkormányzat által működtetett ügyeletre történik a jelzés, a díj alkalmanként 1000 forint. Ha 100 idős embert kellene bekapcsolni a rendszerbe, ak- kor érmék éves költsége 4,6 millió forint. ______ m.a. Na gyobb a hiány a tervezettnél Siklós Nem úgy alakult a város költségvetése, ahogy azt a képviselők elképzelték, ezért az önkormányzat bizottságainak válságmenedzselési tervet kell készíteniük. A tervezettnél nagyobb költségvetési hiány több dologra vezethető vissza. Ebben részint szerepet játszanak a be nem tervezett kiadások - ilyen például a Távhő KHT. 10 millió forintos áfa-fizetésének rendezése, illetve a gázberuházás 22 milliós áfahiánya, amelyet előbb-utóbb ki kell fizetni - másrészt az önkormányzat ingatlanainak, üzletrészeinek értékesítése sem úgy teljesült, mint várták. A bizottsági elképzelésektől függetlenül már biztos, hogy különböző felújítások elmaradnak, illetve csökkennek a működési célú támogatások, ugyanis a hitelkeret - amely jelenleg 120 millió forint - nem növelhető tovább. Bár a költségvetés alakulásánál mindig az első félév a nehezebb - többek között az olyan év eleji pluszkiadások miatt, mint az intézményekben dolgozók 13. havi fizetése -, jobban nyom a latban, hogy a képviselő-testületnek nincs gazdasági prog- ramja, ilyet legalábbis ez idáig nem fogadtak el. iu Es On szerint? Ili. NEMZETKÖZI ROMAFESZTIVÁL PÉCSETT. A kétnapos gazdag rendezvénysorozat tegnap többek között kézművesvásárral, koncertekkel, táncházzal, cigány folklór ruhabemutatóval (felvételünkön) kezdődött a Sétatéren, ma pedig ételbemutatókkal, menettánc-bemutatóval folytatódik, s végül a gálaesttel zárul. FOTÓ: TÓTH L. Hírek Egészségügyi ügyeletek ZENGOVARKONYBAN jó ütemben folyik a hiányzó járdák pótlása. Az önkormányzat úgy tervezi, hogy idén mind az Arany János, mind a Jókai utcákban végeznek a programmal. (a) ORFŰN tegnap megnyílt a Pé- csi-tó nagystrandja, amely előreláthatólag augusztus 31-ig várja a vendégeket. A fürdő melletti személygépkocsi-parkolókat az idén ingyen használhatják az oda érkezők. (a) PÉCSETT ingyenes tulipánhagyma-akciót rendez a város oktatási intézményei, lakóközösségei, alapítványok, civil szervezetek számára a PVV Rt. Az ősszel kiültethető növények a keszűi úti faiskolában vehetők át hétfőn, kedden és szerdán 9-14 óra között. Egy-egy csomagban 200 hagyma van. _______________________m Kó rházak Gyermekeknek belgyógyászat: Siklós, Sellye és városkörnyék, Pécs városkörnyék, súlyos esetekben a megye bármely területéről: Megyei Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek szombaton: belgyógyászat: III. sz. Belgyógyászati Klinika, sebészet, baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi Pécsi gyermekeknek a Gyermekklinikán. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek a Megyei Gyermekkórházban. Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág, Garé és csatolt községek felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben. Az ügyelet mindenütt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig tart. Fogászat A megye felnőttjeinek és a gyermekeknek a Lánc utcában. Gyógyszertárak Pécs: Winkler (Munkácsy u. 4.) és Barbakán (Garai u. 2.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Oroszlán. Állatorvosi ügyeletek május 31-én reggel 6 órától június 2--án reggel 6 óráig. Megyei rendelői ügyelet: Dr. Hartung István Pécs-Hird, Szathmáry u. 32. Tel: 9.00-19.00 óra között: 72/267-257,19.00-9.00 óra között: 06-30-9478-949. Pécs: Dr. Kispál Zoltán, tel.: 20/9430-303. Komló-Sásd: Dr. Simon Zsolt, tel.: 72/475-073, 30/9392-182. Mágocs-Pécsvárad-Hidas: Dr. Szemenyei Károly, tel.: 30/6504-766. Mohács-Bóly: Dr. Molnár Géza, tel.: 69/311-956,30/9297- 355. Siklós, keleti rész: Dr. Kurcz Árpád, tel.: 72/492-566, 30/3910-333. Siklós, nyugati rész: Dr. Császár László, tel.: 73/495-039, 30/9165-596. Szigetvár-Szentlőrinc: Dr. Kiss Jenő, tel.: 30/9933-343. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35. Tel.: 69/311-068,30/9027-729. Csütörtökön a késő esti órákban botrányos szópárbajok közepette félbeszakadt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) budapesti közgyűlése. Az ok: a legfőbb személyi kérdésekben, az alelnöki posztok elosztásában nem tudtak dönteni. Egy lemondás következményeként Várnai Márton, a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) pécsi alelnöke is az alelnöki szék közelébe került. Pécs-Budapest Várnai Márton, CSZOSZ pécsi alelnöke tegnap lapunknak elmondta, bár korábban közösen megállapodtak abban, hogy a CSZOSZ három alelnöki helyet kap, tudtukon kívül egészen másban egyezett meg a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és a Magyarországi Roma Parlament (MRP). Ezt a megegyezést bizonyította az, hogy a közgyűlést vezető Horváth Aladár, az OCÖ elnöke a CSZOSZ jelöltjeivel szemben öt másik alelnökjelöl- tet állított. Erről, a Várnai számára elfogadhatatlan megegyezésről, a közgyűlést megelőzően az egyik rádió is beszámolt, s így már eleve feszült légkörben kezdődött a tisztségválasztó közgyűlés. A dolgot tetézte, hogy a CSZOSZ frakciójából az ellenfelek - Várnai Márton állítása szerint - funkciók adásával kivásároltak öt tagot, akiket ők azonnal törölni kényszerültek a soraikból. Hosszú egyezkedések után mégis csak sor került a voksolásra, ám a szavazások - Várnai szerint érthető módon - nem úgy alakultak, amint azt az általa képviselt cigányszervezet megérdemelte volna. Ugyanis a közgyűlés Kövesi Vilmos (CSZOSZ) mellett Fauz Zoltán (MCF), illetve Kakas József (MCF) képviselőket választotta meg az önkormányzat alelnökei- nek. Kövesi Vilmos a frakciója nevében lemondott a mandátumról és felszólította a poszton a frakcióból soron következő Várnai Márton és Farkas Antal képviselőket is, hogy ne vállalják a tisztséget. Várnai Márton lapunknak elmondta, hogy Kövesivei egyetért, s hogy mivel törvénysértőnek tartják a cigányönkormányzat közgyűlését, valószínűleg a frakció fog dönteni a következő lépésekről. Várnai javasolni fogja, hogy óvják meg a közgyűlést, ám érthető módon néhány napot még várni kell arra, hogy mi lesz valójában a folytatás. Hiszen - mondotta befejezésül - a CSZOSZ a cigányönkormányzatban nem ellen- zéki szerepre készült. kozma f. Újabb áruház a belvárosban A két éve tartó kisajátítások, a másodszor is sikertelen liciteljárás után tegnap vevő akadt a Berek utcai, rendőrség alatti területre. A telken egy áruház épül, de irodák, üzlethelyiségek, illetőleg lakások is létesülnek - legkésőbb jövő őszig. Komló Az önkormányzat a két korábbi sikertelen licit után engedett a közel 90 milliós árból. Egy áruházláncot képviselő szegedi cég és a Komlón évek óta beruházóként és kivitelezőként is munkálkodó szekszárdi Timpanon Kft. konzorciumot alapított a belvárosi telek beépítésére. Miután az 58 milliós kikiáltási ár 20 százalékát csak a konzorcium tette le, a licit csupán formaság volt. A képviselő-testület korábban már döntött arról, hogy sikeres árverés után ajánlatot tesz a cégcsoportnak a felépítendő objektumban kialakításra kerülő lakások megvásárlására. Ezért a város olyan pályázatot küldött a Belügyminisztériumhoz, amelyben 14 darab, átlagosan 50 négyzet- méteres alapterületű, költségelvű bérlakás vásárlását teszi lehetővé. A beruházó cégcsoport két lehetőséget ajánlott: ha a város nyer a pályázaton, a lakásokat négyzet- méterenként 135 ezer forintért adja el az önkormányzatnak. Ha Komló pályázata sikertelen lesz, a lakások vételárát 3 év alatt kell kamataival együtt leróni.- Ha minden összejön, augusztus végén elkezdődhet az alapok fektetése - közölte a konzorciumot képviselő Andor László, a szekszárdi cég ügyvezetője. - Az építkezés ideje egy év, így 2004 őszére a komlóiak újabb szolgál- tatóházzal gyarapodnak. deák o. Baranya nagyobb városaiban idén is épülhetnek újabb bérlakások, a települések jó része számít az elmúlt években jól működő állami pályázati rendszerre, hiszen így több százmilliós programok indulhatnak el. A korábbi garzonok után általában nagyobb otthonokat alakítanának ki az önkormányzatok, elsősorban a többgyermekes családokra számítva bérlőként. Komló-Mohács-Pécs Több mint egymilliárd forint összértékű bérlakásépítési programról döntött legutóbbi ülésén a pécsi közgyűlés, a tervek szerint a mintegy 130 új otthon a korábban már elkészültek közelében, azaz Kertvárosban, az Árpád Fejedelem Gimnázium és a FEMA mellett kapna helyet. Bókay Endre, a pécsi önkormányzat lakásbizottságának elnöke elmondta, az otthonok nagyobb része egy szoba plusz két félszobás lenne, míg mintegy 40 százalékuk másfél szobás - ezzel a nagyobb családok is megfelelő megoldást találhatnának ingatlanproblémájukra. (Korábban, a 80 lakásos kertvárosi épületben garzonokat hoztak létre, a 120 otthonos tömbben épültek nagyobbak is, az utolsó családok a jövő héten vehetik át a kulcsokat.) Az építés tervezett költsége néhány tízmillióval haladná meg az egymilliárd forintot, ebből bpiÜSW® P 200-300 milliót vál: i lalna az önkorB ; mányzat, a nagyobb jVi. * részt állami pályáit | zatból kívánják előteremteni; ezzel a módszerrel épült még a Széchenyi- terv keretében a két másik kertvárosi bérlakástömb is. Az építéshez szükséges tervpályázat kiírásáról is határoztak a képviselők, ez a közeljövőben jelenhet meg. Komlón a bérlakásprogram legnagyobb, több mint 300 milliós beruházása tavaly kezdődött a volt kenderföldi általános iskola átalakításával.- Az épületben az idei év végén 48 átlagos méretű, ám összkomfortos lakás készül el, amelyeket a szociálisan rászorultak bérelhetnek - közölte a pénzügyi és városüzemeltetési iroda vezetője, Aladks Zoltán. - Jelenleg a nyílászárók berakása, illetve az emeletráépítés födémszerkezetének kialakítása folyik, ugyanis a munkálatok alatt már eddig is több lopás, rongálás volt, így a házat mielőbb zárhatóvá kell tenni. Idén újabb pályázatot adunk be szociális bérlakások kialakítására. Ahogy azt Komló címzetes főjegyzője, dr. Somogyi Károly elmondta, a sürgősségi várólistán több mint 50 család van, közülük kerülhet ki az a 48, amelyik Kenderföldre költözik. A kijelölés során az igénylő szociális helyzete mellett figyelembe veszik azt, hogy a majdani bérlő rendelkezik-e olyan jövedelemmel, amelyből a fenntartási díjakat fizetni tudja. Előnyt természetesen Komlón is a nagycsaládosok élveznek. Mohács önkormányzata az újonnan kiírt lakásprogramra már be is adta a pályázatát, amelynek segítségével a volt Gólya utcai iskolát húsz férőhelyes szociális otthonná alakíthatják át.- Az egykori munkásőrlaktanyában amúgy is költségelvű bérlakásokat akartunk kialakítani, erre a célra bizonyosan igénybe vesszük az új lehetőséget - mondta Szekó József, Mohács polgármestere. - Feltétlenül pályázni fogunk tíz-tizenöt szociális bérlakás építésére is, a többi elképzelésről júniusban dönt a képviselő-testület, bár az ötven százalékosra csökkent támogatási arány miatt korlátozottak a lehetőségeink. NY. SZ.-D. G.-B. B. 1 Dr. Somogyi Károly Folytatódnak a bérlakásprogramok Az önkormányzatok továbbra is a pályázati lehetőségekben bíznak