Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-03 / 119. szám

20. OLDAL SPORT 2003. Május 3„ szombat | SÁBÁD I . irani Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. inmrai Pécs Három hazai meccsel zárja a szezont a PEAC-Pikker, amely a szövetség legújabb döntésének nyomán mégis­csak kieső helyen tanyázik a női kézilabda NB I-ben. Ma este a bajnokságból még vissza- lévő három bajnoki első derbijén a Túrkevét fogadja a PEAC-Pikker (aztán a Debrecen és a Vasas követ­kezik). Ugyan Danyi Gábor edző a játékosok elmúlt pár meccsen nyújtott teljesítménye alapján biza­kodó is lehetne, hiszen az idegen­beli többszöri helytállás azt mutat­ta, hogy kezd visszatérni a gárda őszi formája, mégsem felhőtlen az öröme. A szövetség elnöksége ugyanis (figyelmen kívül hagyva a liga véleményét) mégsem járult hozzá az NB I. létszámemeléséhez, így jövőre is marad a 12 csapatos él­vonal - amelyben a PEAC jelenleg a 11. helyen áÚ. A csütörtökön elha­lasztott Vasas - Spartacus találkozó jóvoltából matematikailag még él a pécsiek esélye, ehhez azonban a Vasasnak el kellene vesztenie a már említett találkozót, a Pikkemek pe­dig mindháromszor győznie kelle­ne, így az egymás elleni eredmé­nyekkel ők lépnének a 10. helyre. Ugyanakkor egyelőre azt sem tudni, mit tervez a szövetség az NB I. B följutóival, ott ugyanis a két, él­vonalbeli indulási joggal nem bíró fiókcsapat, a Dúnaferr II. és a Győr II. tanyázik. Elvben fölajánlhatják az NB I-es tagságot a legjobb kieső­nek, de osztályozót is kiírhatnak... Danyi Gábor mindenesetre úgy véli, hogy játékosai már csak a be­csület miatt is mindent megtesznek a hazai győzelmekért. A csapat a bőrkiütését kúráló Kévés kivételé­vel egészségesen várja az összecsa­pásokat. A két férfigárda közül a Diacell-Pécsi KK az Orosháza, a KBSK-Fűtőerőmű az Elektromos vendége lesz szombat délután az alsóházi rájátszásban.______sz. zs. PÉCS Az NB V. B első helyén tanyázó PMFC vasárnap Budapesten.ját­szik a BKV Előre ellen. A baranyaiaknál Herbert már elkezdte az edzéseket, bár játéká­ra még nem számíthat Nagy Ta­más edző. Szekeres lábadozik, Si- balinra újabb térdoperáció vár, Márton részleges izomszakadása pedig lassabban gyógyul a vártnál. Ulrich piros lapja miatt kénytelen a lelátón szorítani társáért.- Azt kell játszani, amit szok­tunk, akkor győzhetünk - mondta Nagy Tamás. - Persze nem árt ta­nulni a Foton elkövetett hibákból, biztosabb labdakihozatalra van szükség a kontrák során, és a tá­madásokat góllá befejezni, nem 1-0-lá bízni abban, ez marad a végeredmény. A PMFC kezdőcsapata: Sólyom - Halász, Dienes, Kutas - Sipos, Berdó, Horváth S., Dávid, Kulcsár -PestK, Jokisics. m.z. TÁJFUTÓK VERSENYE PÉCSETT. Százhúsz csapat háromszázhatvan versenyzője indult tegnap a 44. Mecsek-kupa tájfutóverseny első napján. Az Alpok-Adria-váltóversenyt Remeterét térségében rendezték meg, a nemzetközi megmérettetés ma az Éger-völgyben folytatódik. _______________fotó: laufer uszló A becsületért hajtanak Öt hiányzó a PMFC-nél ___________________Kosárlabda NB I., nők, döntő, 3. mérkőzés__________________ Té nyleg közönségszórakoztatóan Vasárnap 19.10-kor harmadszor - és a pécsi remények szerint utoljára - dobja föl a női ko­sárlabda NB I. fináléjában a labdát a Bodnár, Benczúr bfrópáros egyike a Lauber Dezső sportcsarnokban, ahol hazai siker esetén bő két órával később hetedszer avathatják baj­nokká a PVSK-t. Pécs-Sopron Az esélylatolgatást némi visszatekintéssel kezdte Füzy Ákos, a pécsiek segédtrénere, akit a csütörtök esti győ­zelem, majd éjszakai buszozás után előbb találtunk talpon péntek délelőtt a sikerkovács edzőpárosból. A statisztikákat böngészve kiderül, hogy bár az első já­tékrészben 58 százalékos pontossággal célozták a gyű­rűt a pécsi hölgyek (így 43 pontot szereztek és döntet­len volt az állás), a folytatásban a 48 százalékos talála­ti arány is kilencpontos előnyt jelentett. Mindebből pe­dig az következik, von mérleget a szakvezető, hogy bármilyen szép és felemelő érzés ebben a sportágban bedobni a labdát a kosárba, a játék lelke mégiscsak a hatékony védekezésben rejlik. Ezt pedig, vált kissé iro­nikusra a hangja, csütörtök este az első húsz percben „közönségszórakoztató” módon tette mindkét gárda (az ellenfélre ezért persze nem haragszik...), értsd, csapnivalóan, azaz teret engedve a támadások köny- nyed befejezésének. Aztán, ahogy ennek tudatára éb­redtek a csapatok (vélhetően a szünetbéli, edzői fejmo­sásoknak köszönhetően), rögtön meg is változott a já­ték képe, hogy mást ne mondjunk, az első negyed ösz- szesen 44 kosara a 3. játékrészben 22-re zsugorodott... Mindezt a soros találkozóra vetítve: Füzy Ákos sze­rint egyrészt rögtön az első pillanattól olyan támadó­szellemben kell nekirontani a vendégeknek, hogy két­ség se férhessen a pécsi győzelemhez. Másrészt ismét csak a „fejjáték” lesz a döntő, amelyre főként a pécsi­eknek kell különösen odafigyelniük. Nem eshetnek ugyanis abba a hibába, hogy elhiszik, amit a szurkolók, a közvélemény sugall, jelesül, hogy ezt a trófeát már félgőzzel játszva is elkönyvelhetik. Épp ezért a még visszalévő időben egy könnyed átmozgatás és dobó­edzés mellett egy-egy alkalommal a soproni meccs vi­deójának elemzésé, majd alapos taktikai felkészítés szerepel az edzésprogramban. Ám ahogy a pécsi mes­ter fogalmaz, úgy látja, nem lehet baj a fentiekkel, hi­szen a csapat tagjai már a Hűség városában is bizonyí­tották, hogy ha szükséges, nagyon tudnak koncentrál­ni. A hazai közönség buzdítása pedig szokás szerint újabb lendületet adhat a sikerhez. ________szűcs zs. Nin cs sérült a felsőházasnál Komló-Pécs Az kétségtelen, hogy a két bara­nyai NB Il-es labdarúgócsapat közül a komlói van könnyebb helyzetben, hiszen a felső­házban vitéz­kedhet, nem mondva le ér­mes reményei­ről, de Ott Jó­zsef edzőnek ráadásul sem sérülés, sem eltiltás miatt nem kell senkit nélkülöznie a Tata ellen.- Óriási győzni akarást érez­tem egész héten a csapatban, szükségünk is van a jó ered­ményre - utalt a vasárnapi talál­kozóra az edző. A várható összeállítás: Dem- hardt - Tóth, Tallósi, Augustin, Istókovics - Balázs, Ménh, Priol, Madar - Koller, Tolnai. A PVSK azt a Veszprémet fo­gadja szombaton, amellyel az alapszakaszban idegenben dön­tetlent játszott, elképzelhető te­hát, hogy nem zárja nyeretlenül a szezont a pécsi gárda.- Megteszünk mindent a győ­zelem érdekében - mondta szűk­szavúan Lőrincz Sándor edző. Strigencz bokasérülés, Jóvér combhúzódás, Szakály három sárga lap miatt hagyja ki a mécs­esét. A PVSK kezdőcsapata: Vukmann - Bemula, Halla vagy Petrisevics, Gyócsi, Laki - Her­gert, Dénes, Lukovics, Veress - Sömjén, Demeter._____móczán z. A H ÉTVÉGE SPORTMŰSORA Május 3., szombat ASZTALITENISZ. Serdülő egyéni országos bajnokság, Mohács, 10.00. AUTÓSPORT. Ralisprint bajnokság, Szalánta, 8.00. KÉZILABDA. NB I., nők, alsóház: PEAC-Pikker - Túrkeve, Pécs, Lau­ber Dezső sportcsarnok, 17.00. NB I., férfiak, alsóház: PLM-Elektro- mos - Komlói BSK-Fűtőerőmű, Budapest, 17.00. Orosháza - Diacell- Pécsi KK, Orosháza, 18.00. NB I. B, férfiak: Szentendre - Szigetvári Takarékszövetkezet SE, Szentendre, 18.00. Dunaferr II. - Pelikán-Sik­lós, Dunaújváros, 13.00. NB II., férfiak: Hosszúhetény - PEAC-Kette- le, Pécsvárad, 18.00. Kalocsa - Mecseknádasd, Kalocsa, 18.00. NB II., nők: Kozármisleny - Siófok, Pécs, Széchenyi-csarnok, 18.00. Térni Pécs - Fonyód, Pécs, Gandhi-csarnok, 16.30. KOSÁRLABDA. Férfi rájátszás az A-csoportért: SMAFC - PVSK-Pan- thers, Sopron, 18.00. LABDARÚGÁS. NB II., alsóház: PVSK - Veszprém, Pécs, Matáv-pá- lya, 17.00. NB III.: Bóly - Szentlőrinc, Bóly, 16.30. Megyei I. B: Pellérd- Boda, Pellérd, 17.00. Mohács II. - Szászvár, Mohács, 17.00. NB II., nők: PMFC-Ivas - Renova II., Pécs, Várkői stadion, 14.00. TÁJFUTÁS. 44. Mecsek-kupa, Pécs, Éger-völgy, 12.00. VÍZILABDA. OB I. B: Heraklész - PVSK-TÁSI, Budapest, 13.00. Május 4., vasárnap ASZTALITENISZ. Ifjúsági egyéni országos bajnokság, Mohács, 10.00. AUTÓSPORT. Ralisprint bajnokság, Szalánta, 8.00. KERÉKPÁR. Pécsi-kupa, 80 km, Abaliget, 10.00. Mountain bike dual szlalomverseny, Komló, 11.00. KOSÁRLABDA. Női bajnoki döntő, 3. mérkőzés: MiZo-Pécsi VSK - Soproni Postás, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 19.10. NB I. B, nők: Monor - Autópark-PVSK, Monor, 18.30. LABDARÚGÁS. NB I. B: BKV Előre - PMFC, Budapest, 17.00. NB II., felsőház: Komló - Tata, Komló, 17.00. NB III. (mind 16.30): Harkány- Zamárdi, Baja - Kozármisleny, Beremend - Letenye. Megyei I. osz­tály, felsőház (mind 17.00): Szederkény - Siklós, Sellye - Pécsvárad, Nagyárpád - Hidas. Alsóház (mind 17.00): Lánycsók - PEAC, Ma­gyarszék - Bogád, Szigetvár - Egerág. Megyei I. B (mind 17.00): Kö­kény - Pogány, Vasasi Bányász - Újpetre, Kovácshida - Ócsárd, Palo- tabozsok - Töttös, Somberek - Magyarbóly, Sásd - Bicsérd, Felső- szentmárton - Vajszló. TÁJFUTÁS. 44. Mecsek-kupa, Pécs, Éger-völgy, 9.00. TENISZ. Közalkalmazottak, köztisztviselők versenye, Pécs, Balo- kányliget, 9.00. ____________________________________________________m TE NSI TOURS KFT, I UTAZÁSI IRODA AJANLATAI Péts.Teréz u.17. Tel.: 72/510-499, fax: 72/510-497 Moháts. Szabadság a. 18. TOB- I TeL/fax: 69/302-822 +#**/' j 20 évesek lettünk! Kérje születésnapi kedvezményeinket! BBssÄiBmma Tunézia 3*Hotel 7 éj Fp. 05.08. 25.900 Ft/fő Jordánia 2*Hotel 7 éj Regg. 06.27.,07.04,11. 47.900 Ft/fö Korfu Apartman 7 éj öe.06.04,11. 39.900 R/fő Kréta Apartman 14 éj öe. 05.18.2 hét! 54.900 Ft/fő Rodosz Apartman 14 éj öe. 05.17.2 hét! 55.900 Ft/fö Santorini Apartman 7 éj öe. 06.03. 59.900 R/fő Mallorca 2*Hotel Fp. 7 éj 06.15.89.900 Ft/fő Costa del Sal 3*Hotel Fp. 7éj 06.07. 99.900 Ft/fő LAST MINUTE FIGYELŐ! j Kérésére regisztráljuk és értesítjük aktuális akcióinkról! Kedvezményes repülő- j jegyek a világ bármely részére! Észak- Olaszországban rendelkezünk még szabad tengerparti apartmanokkal. Labdarúgó megyei II. osztály Czibulka-csoport: Hetvehely - Hóból 3-0, Kishárságy - Pata- poklosi 4-1, Orfű - Bükkösd 0-0, Szentlászló - Szabadszentkirály 2-7, Görcsöny.- Drávafok 5-0, Szigetvári TK - Baksa 0-2, Nagy- dobsza - Kétújfalu 5-2. A Mere- nye szabadnapos volt. Az április 26-án félbeszakadt Patapoklosi - Hetvehely találko­zót 3-0-lal a hazai csapatnak ítélte a Fegyelmi Bizottság, több hetvehelyi labdarúgót és veze­tőt pedig többhetes eltiltással büntettek. Tamási-csoport: Olasz - Szajk 2-0, Babarc - Hosszúhe­tény 1-1, Székelyszabar - Vil­lány 2-1, Lippó - Geresdlak 2-3, Gyód - Sátorhely 1-1, Kozármis­leny II. - Majs 3-1, Szalánta- LDSZ - Véménd 5-4. A Lovász- hetény szabadnapos volt. Következik Czibulka-csoport, május 3., szombat, 17.00: Patapoklosi - Orfű. Május 4., vasárnap, 17.30: Bükkösd - Szentlászló, Megyei II. Czibulka Megyei II. Tamási Hóból - Kishárságy, Merenye ­Hetvehely, Baksa - Nagydobsza, 1. Baksa 22 17 2 3 97 28 53 1. Villány 21 18 0 3 66-15 54 Drávafok - Szigetvári TK, Sza­2. Görcsöny 21 16 2 3 68 25 50 2. Majs 22 14 3 5 70-32 45 badszentkirály - Görcsöny. A 3. Hóból 4. Nagydobsza 21 21 13 12 3 5 5 4 64 63 46 29 42 41 3. Szekelyszabar 21 4. K.misleny II. 22 13 12 4 3 4 7 59-40 48-41 43 39 Kétújfalu szabadnapos lesz. 5. Szigetvári TK 21 12 1 8 57 43 37 5. Véménd 22 10 4 8 59-44 34 6. Hetvehely 22 10 5 7 52 44 35 6. Geresdlak 21 10 3 8 44-35 33 Tamási-csoport, május 4., 7. Patapoklosi 21 11 1 9 54 44 34 7. Lovászhetény 21 10 3 8 56-61 33 vasárnap, 17.00: Véménd .­8. Bükkösd 21 9 7 5 35 28 34 8. Babarc 21 9 5 7 39-33 32 Szajk, Majs - Hosszúhetény, Sá­9. Drávafok 22 10 2 10 41 42 32 9. H.hetény 21 8 2 11 35-45 26 torhely - Villány, Lovászhetény 10. Kishárságy 22 9 3 10 48 41 30 10. Gyód 22 6 6 10 33-45 24- Geresdlak, Gyód - Lippó, Ko­11. Orfű 12. Kétújfalu 22 22 7 5 6 2 9 15 24 25 28 57 27 17 11. Olasz 12. Lippó 22 21 6 6 5 5 11 10 47-47 31-42 23 23 zármisleny II. - Székelyszabar, 13. Sz.sz.király 22 4 4 14 28 49 16 13. Szajk 20 5 2 13 23-61 17 Szalánta-LDSZ - Babarc. Az 14. Merenye 21 2 4 15 25 85 10 14. Sátorhely 22 4 3 15 30-59 15 Olasz szabadnapos lesz. 15. Szentlászló 21 0 1 20 16­108 1 15. Szalánta-LDSZ 21 4 2 15 39-79 14 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. Dünántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január l-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 4 i A versenyrendszer kritikáia A női kosárlabda B-ligában szereplő Autópark-PVSK is bajno­ki döntőre készül, igaz, meglehetősen furcsa körülmények kö­zött. Monoron a listavezetővel vasárnap játszik a második he­lyezett pécsi gárda, hatpontos vendégsiker esetén az Autópark jut az NB I-be. Pécs-Budapest Az csak a gondok kisebbik része, hogy a pécsiek trénere, Füzy Ákos aznap éppen Pécsett is meccsel egy A-csoportos bajnoki döntőt, így Jágity Csaba feladata lesz győ­zelemre vezetni a lányokat. Ez egyébként nem lesz kis feladat, ugyanis a tízfős keretből heten (Cznkor, Tamás, Izsáki TÁSI, Ber­ta, Anga, Lerch, Fürtös Babits) má­jus 1-4. között Tiszaúj városban ját­szanak diákolimpiái döntőt, öt mérkőzés után kell odaérniük Mo- norra, és játszani egy hatodik talál­kozót. A meccstorlódás oka, hogy elmaradt az egyeztetés szeptem­berben az egyesület, a diáksport- szövetség, a sportági szövetség és az érintett iskolák között. Mire fel­tűnt - három héttel ezelőtt - az idő­pontok átfedése, a Monor már nem volt hajlandó módosítani a meccsidőponton. (A pécsi mérkő­zést egyébként annak idején a mo­nonak kérésére első szóra decem­berről márciusra tette át a PVSK.)- Gyűlölöm a diákolimpiát, je­lenlegi formájában a világ legkreté­nebb versenyrendszere - fakadt ki Füzy Ákos. - Semmi értelme a klu­bokban dolgozó, ott versenyző sportolóknak egy újabb sorozatot kiírni, hiszen ők az utánpótlás-baj­nokságokban már játszanak egy­mással. Itt az igazolással nem ren­delkező, amatőr játékosoknak kel­lene mérkőzniük, akiket testnevelő tanáruk szabadidejében heti két-há- rom edzéssel készít fel Mindenesetre Füzy Ákos bízik ab­ban, hogy tanítványai már csak dac­ból is megmutatják, és vasárnap há­rom női kosáraranynak örülhetnek a pécsiek, bár tudja, hogy realitása leg­inkább az A-csoportosnak van. MÓCZÁN ZOLTÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom