Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-11 / 127. szám
2003. MÁJUS 11. INTERJÚ Erdei: ilyen a boksz Erdei Zsolt (Madár) meccsre vár. Az Universumra most rossz idők járnak, a Klicskó testvérek amerikai befutásában reménykedő istállót majdnem padlóra küldte a Kirch-birodalom összeomlása, majd Vlagyimir legutóbbi váratlan veresége. A többi bokszoló közül manapság csak Darius Michalczewski igazán kapós, legutóbb is megtöltött egy sport- csarnokot. Ám ez is Erdeinek rossz, hiszen az éppen az ő súlycsoportja. Márpedig két uni- versumos nem bokszol egymás ellen. S az Európa-bajnok, a horvát Stipe Drews is az Universumban bokszol, így a magyar interkontinentális bajnok várólistán van. Egyszer-kétszer még megvédheti a címét, de aztán valaminek történnie kell. Igaz, a Tigris lassan visszavonul, de Erdei is 29 éves, s ez a bunyóban már nem az első menet. Egyelőre annak is örül, hogy többhetes várakozás után végre visszahívta Sdunek edző Hamburgba, vagyis lekötöttek számára egy újabb meccset, tehát kezdődhet az 5-6 hetes kemény felkészülés. ""Persze egy pillanatra sem hagyta el magát, edzett itthon is rendesen, erősített, futott, sőt orvosi tanácsra a gabonaféléket elhagyta az étrendjéből, s immár nem fáj a térde, a válla. Ám eddig se törődött a fájdalommal, mert ha nincs meccs, semmi sincs. A szerződése ugyanis úgy szól, hogy csak meccspénzt kap, ha nem bokszol, egy euró sem üti a markát. És eddig egy petákot sem tudott félretenni, pedig lassan gondolnia kell a jövőre is...- Sose láttam akkorát verekedni, mint a sydneyi olimpián az orosz Gajdarbekovval az elődöntőben. Kár, hogy ő győzött. Tud róla valamit?- Azóta eltűnt. Olimpiai bajnokként szerettem volna befejezni az amatőr pályámat, de minden ösz- szeesküdött ellenem. Tízből kilencszer megvertem volna Gajdar- bekovot, de az az egy vereség az olimpiai bajnokságomba került. Felfáztam és gyógyszert szedtem, ami eléggé legyengített. És ráadásul a meccset ukrán bíró vezette, a pontozók között is több egykori szovjet állam képviselője ült. Az orosz állandóan fogott, nem tudtam kibontakozni, sőt még egy csí«mődobást is bevetett, de nem intetnie meg a bíró. Kikaptam és utána »•hiába tiltakoztunk. Ez a vereség “Örökké tüske marad bennem.- Mit hozott eddig az univer- sumos szerződés, mert úgy tűnik, a mérleg meglehetősen felemás.- Magam is így érzem, pedig 15 profi meccsen hagytam el győz'sw tmmm sm Erdei Zsolt Született: Budapest, 1974. május 31. Pályája: KSI, az UTE (1986-92), a Tájfun Boxklub (1992-2000), majd a Vasas versenyzője, Bajnokságok: 75 és 81 kg-ban hatszoros bajnok, válogatott (1992), junior Európa-bajnok (1992), Ebezüstérmes (1996), világbajnok (1997), Európa- bajnok (1998, 2000), olimpiai bronzérmes (2000), a hamburgi Universum Box-Promotion hivatásos versenyzője (2000-). Családi állapota: nőtlen tesen a szorítót. 2000 novemberében szerződtem az Universumhoz, s akkor úgy tűnt, hogy gyorsabban haladhatok. Idén például még csak 3 meccsem volt, pedig többre számítottam. S az sem válik előnyömre, hogy az Universum által favorizált szervezetnél (WBC) a világbajnok és az Európa-bajnok is nálunk van. S az Universumnál az a szabály, hogy nem bokszolunk Edit velem él Németországban, ő gondoskodik rólam, hogy csak a bunyónak éljek. Persze, ha otthon vagyok, édesanyám főz ránk. egymás ellen, tehát sem Darius Michalczewski, sem a horvát Stipe Drews ellen nem lépek ringbe, legfeljebb edzésen kesz- tyűzünk.- Játszani persze lehet: mit gondol, a horvát ellen lenne esélye?- Megverném, tőle nem félek. Jobb bunyós vagyok. Kellemetlen stílusa van, 195 centi magas, vékony és minden helyzetből üt. Dariusszal is kesztyűztem már edzésen, talán háromszor is két-két menetet. Nem voltam rossz, de ha ma bokszolnánk, még nem lenne esélyem. Tizenkét menetet ugyanis nem bírnék vele. Borzalmas fizikuma van, s nagyon bírja a verést. Lassan melegszik be, de aztán fel- őrli az ellenfelet.- Mire volt elég az idei három meccs, felmérte már, hogy mikor lenne képes a világbajnoki övért vívni?- Mindhárom 12 menetes mérkőzés volt, de egyiket se bokszoltam végig. Még csak most jönnek az igazán kemény meccsek, s egyre erősebbnek érzem magam. A kondícióm még javulhat, de ahogy erősödöm, úgy ütök egyre nagyobbakat. Most kicsit sokáig voltam otthon, de annyiban a javamat szolgálta, hogy találtam egy remek szakembert, dr. Pilvein Mártont, aki egyébként élsportpszichológus, de még az étrendemet is megváltoztatta. Nem ehetek például gabonaféléket és szinte alig ettem húst. Van ugyanis egy kezdődő köszvé- nyem. Németországban hiába kaptam injekciókat, állandóan fájt a vállam, a térdem és a könyököm. Ez most megszűnt, sőt fogytam három kilót és most remek a közérzetem. Pedig rengeteget erősítettem egy fitneszklubban. Igaz, kesztyűnek a közelébe se mentem, de Sdunek edző el is tiltott tőle. Fél, hogy esetleg kiégek. Az se jó, ha keveset meccselek, de az még rosszabb, ha túl gyakran lépek szo- rítóba.- Állítólag már nincs messze az az idő, amikor a Tigris visszavonul.- Darius eddig 48 mérkőzésen győzött, s szeretné utolérni Rocky Marcianót, aki 49-szer jött ki győztesen a ringből. Nos, ez a rekord már nagyon közel van, így hamarosan valóban esélyem lehet a címért mérkőzni. Végül is 29 éves vagyok, tehát a menetek javát már leharcoltam.- A menedzsere Dámosy Zsolt, aki már Kokót is segítette. Bár ahogy hallom, épp válni készülnek.- Korai ilyesmiről beszélni, mindkettőnknek többet kell dolgoznia, hogy legyenek szponzoraim.- Talán kapósabb lenne, ha többet szerepelne, ahogy azt hajdan Kokó is tette.- Én viszont nem szeretek szerepelni. Csendesebb és vissza- húzódóbb vagyok, mint Kokó. S persze viselem ennek minden hátrányát és előnyét.- A politika sem érdekli?- Utálom, lehet, hogy többet kéne tudnom róla, de semmiképp sem folynék bele. Még az uniós szavazásra sem mentem el, de azt megbántam.- Az Universumot nagyon megviselte Vlagyimir Klicskó veresége?- Hát, nem jött jól, túl sok csapás érte mostanában a céget. Talán kap egy esélyt, hogy visszavágjon Sandersnek. Nekem is leesett az állam. Vlagyimir még aludt, amikor a hatalmas ütést kapta. Egyébként sem volt hozzászokva, hogy őt megütik. Még be sem melegedett, szerintem legközelebb simán megveri a dél-afrikait. Azóta egyébként nem is láttam. Vitalijt is csak egyszer, ő egyébként ingázik Amerika és Európa között, a gyereke is kinn született. Ők már Amerikában gondolkodnak, ahol nagy pénzeket kereshet egy fehér bajnok.- Pénzről magyar sportolóval nem illik beszélni, legalábbis nem szeretik, mégis érdekes volna megtudni, hogy a Tigrishez képest, aki persze világbajnok, mennyit kap egy meccsért?- Darius több millió eurót kap egy győztes mérkőzés után, vagyis a százszorosát, mint én. Én soha nem fogok ennyit keresni. Ám azt se szabad elfelejteni, hogy a Tigris volt az Universum első nagy bokszolója, általa vált híressé a klub és az ő nevével el lehet adni egy 14 ezres sportarénát is. Ha Európa- vagy világbajnoki övét nyerek, akkor majd minden címvédésem után néhány százalékkal nő a meccspénz. Addig kapok egy fix összeget és kész.- A meccspénz az egyetlen bevétele vagy az Universum fizeti még a lakást és a kocsit is?- Csak a meccsek után kapok pénzt. A kocsim egy szponzortól van, az edzőteremtől háromszáz méterre lévő lakás bérleti díját én fizetem és minden más költséget is. Ez nem leányálom, keményen megdolgozom minden euróért.- Meddig szól a szerződése?- Még három évig az Universumhoz köt, s ezt az időt szeretném végigbokszolni. Persze, nem mindenáron. Addig érdemes bokszolni, amíg egészségesen fejlődök és van kedvem bemenni a ringbe. Ezt a sportágat nem lehet félvállról venni, mert hatalmas pofonokat osztogatnak.- Tervezi már, hogy mi lesz a boksz után?- Nem készülök még arra az időre, hiszen csak elvonna a bunyótól, most nincs energiám mással foglalkozni.- Mibe fektette be az eddig keresett pénzét?- Egyelőre egy fillért sem tudtam félretenni. Akár otthon vagyok, akár Hamburgban, ahhoz kevés meccsem van, hogy ne menjen el a pénz a napi dolgokra.- Kokó majdnem mindig itthon hagyta a családját. Számít, hogy nincs egyedül, hiszen az élettársa mindig követi Németországba?- Otthon is együtt voltunk, így nem volt kérdés, hogy velem jön. Mindent megtesz, hogy csak a bokszra koncentrálhassak. Vezeti a háztartást, miközben persze suliba is jár, németül tanul. Túl hosszú lenne egyedül az a 8-10 hét, amely egy-egy meccs előtt a felkészüléssel telik. Dalia László