Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-09 / 125. szám

Szabadfogás Dunántúli Napló------­Él et & Stílus Úgy tűnik, a természet legszívesebben csak nőket készítene. 15. oldal Sport Ha Beckham elfogadja a bérbefagyasztást, hosszabbít az MU. 23. oldal A felkészülés fortélyai Bizonyítvány az élethez Nem véletlen, hogy éppen tizennyolc éves kor körül érettségizünk. Testileg, lelkileg (többé-kevésbé) megértünk. Hol­naptól akár már családot is alapíthat­nánk. Dolgozhatnánk. Önálló életet kezdhetnénk. Készek vagyunk, de vala­hogy mégsem vagyunk teljesen készek. Hiányzik valami. Egy papír hiányzik. Egy papír, amit nevezhetnénk akár útlevél­nek is. Hiszen ezzel végre bebocsátást nyerünk a nagybetűsbe. Vagy hívhat­nánk kitüntetésnek, amellyel a sok át­tanult év munkáját megjutalmazzák. Vagy egyszerűen csak érettségi bizonyít­ványnak. Hiszen ez a szó mindent ki­fejez. Mert bebizonyítottuk, hogy meg­értünk. És bizony, felnőttünk. Elérkezett a nagy nap A vizsga előestéjén sírva ülsz a tételeid felett, mert rájöttél: nem tudsz semmit, és biztosan érzed, hogy meg fogsz bukni. Ne aggódj! Ha azt érzed, hogy nem tudsz semmit, akkor már tudsz valamit. (A leg­veszélyesebb, ha azt gondolod, hogy mindent tudsz...) Az utolsó éjszakát ne töltsd lázas magolással! (Már úgysem segít.) Készítsd ki a ruhádat és a szüksé­ges iratokat, húzd fel a csörgő órát, és aludd ki magad! Az érettségi napja. Reggelizz! Milyen ruhát vegyél fel? A tanárok (különösen az idősebbek) konzervatívok, nem rajon­ganak a punk cuccokért, rapes lazasá­gért. így, ha nincs egyenruhája az iskolá­nak, mindenféleképp szerény öltözék­ben jelenj meg! A hajad legyen egyszerű, a körmöd rövid, az arcodra pedig elég lesz egy szerény mosoly! Indulj el időben, iktass be egy rövid sétát a szabad levegőn! Ha odaértél, a legjobb, ha füldugót teszel a füledbe, így legalább nem hallod meg, ahogy az osztálytársnőid azt siránkozzák: nem tu­dok semmit... Próbálj le­higgadni, a körmödet ne rágd le tövig, cigarettáz­ni sem érdemes! Várj nyugodtan a „végzetedre”! Behívnak. Mosolyogj! (Ez mindig beválik.) Kihúzod a tételed, már nincs visszaút. Ha nem jut az eszedbe semmi, ne idegeskedj, és semmiféleképpen ne add vissza a tételt! Gondolkodj! Ha egyszer is átnézted otthon, bízta san feldereng majd valami. Praktikák a szóbelire A szóbeli sikere nagyrészt azon múlik, mennyire vagy jó elő­adó. Sokan idegességükben leblokkolnak, és nem bírnak megszólalni sem. Hogy ne ke­rülj hasonló helyzetbe, mondd el vizsga előtt magadnak többször eze­ket a mondatokat: megtanultam a tétele­ket. El is tudom mondani őket. A tanárok nem fognak megenni... A tételt vázlatpontokba szedve dol­gozd ki! Gondolj az egyszeri érettségis esetére, aki olyan szép vázlatot készített, hogy a tanár csak megnézte a papírját, és szó nélkül beírta a bizonyítványba az ötöst. Amikor ott ülsz az elnökkel szemben, beszélj szépen, választékosán, kerek mondatokban! Ne kelljen harapófogóval kiszedni belőled mindent! Nézz a szemé­be annak, akivel éppen beszélsz! Soha ne mondd azt, hogy feladom, hogy nem tudom, hogy nem is hallottam. Ha így ér­zed is, inkább gondolkodj, és ha már vég­leg nem jut semmi az eszedbe, moso­lyogj! Ez-általában. beválik. Kezedben a jövőd Bizónyítványosztás, kéz­fogás, gratuláció, koccintás a szülőkkel, bankett. És akkor X Legyen saját tanulóhelyed! Asztalod, kényelmes széked, egy jó lámpád vagy egy hatalmas ablakod. Ne feledkezz meg az íróeszközökről, szótárakról, tankönyvek­ül sem. X Tapasztald ki, hogy mikor fog job­ban az agyad, és akkor tanulj! A ri­gó típusok (korán kelők) a dél­előtti órákat részesítsék előny­ben, a baglyok (későn fek­vők) az esti órákat. X Ne fázz, ne éhezz, ne ásí- tozz! Inkább öltözz fel, egyél, és aludj egy kicsit! Utána jobban fog menni a biflázás. X Oszd be az idődet! Nézd meg a tételeket, tan­tárgyakat, és számold ki, hogy egy-egy feladatra mennyi idő jut. Úgy tervezz, hogy az utolsó napokban legyen még időd ismételni! X Nem lehet napokon át tizennégy órákat tanulni. Napi nyolc óra bőven elég, és tarts időnként pihenőket! X Váltogasd a tantárgyakat, kezdj először egy könnyebbel, aztán folytathatod egy nehezebbel! történik valami... Mintha különös kisugárzása volna annak a kék kar­tonpapírnak a kezünkben. Hirtelen megértjük, hogy miért volt szükség a hosszú felkészülésre, a vizsgára, az ünnepélyes díjkiosztásra. Megértjük azokat, akik bőgve jöttek haza a ban­kettről. És megértjük azt is, hogy itt és most valami végleg, visszavonhatatlanul lezárult. Sport Három PVSK-s is szerepel a vasárnap kezdődő pécsi női ökölvívó Eb-n. 24. oldal Kérdezz, felelek! Várjuk leveleiteket a szerkesztő­ség címén Kérdezz, felelek! Lelki tanácsadónk e-mail címe: 10Oxszep@axels.hu „Sértődött hercegnő” Hárman vagyunk barátnők, de az egyikünk teljesen megválto­zott mostanra. Mindennap attól rettegünk, hogy mikor borul ki újra. Állandóan megsértődik, duzzog, puffog, egy alkalmat sem hagy ki, hogy bántson min­ket. Hiába teszünk úgy, mintha mi sem történt volna, nem hagy­ja abba a bántó megjegyzéseit. Már próbáltunk leülni vele eze­ket megbeszélni, de ő ezt hülye­ségnek tartotta. Percenként vál­tozik a hangulata, és már nem bírjuk követni. Ez csak egy szo­kásos „tiniprobléma”, vagy vala­mi más? Mit lehet kezdeni vele, amikor teljesen kiszámíthatat­lan? Igaz, mostanában soha nincs jó kedve. Lehet, hogy depressziós? (14 éves) Viselkedni tudni kell Az indokolatlan hangulatválto­zások ebben a korban inkább hormonális okokkal magyaráz­hatók, de attól még a lánynak al­kalmazkodnia kell hozzátok. Ha nem képes rá, előbb-utóbb úgy­is megszűnik a barátságotok. Ha nem tehet róla, sajnos akkor is. De ha figyelitek, és tartósan bús­komor, nem eszik és bezárkó­zik, jelezzétek a környezetének (szülők, tanárok). Akkor ez bi­zony depresszió, és segítségre van szüksége. Ebben az esetben persze ne hagyjátok magára, de reméljük, nem válik'ilyen sú­lyossá a helyzet. Andie Anderson (Kate Hudson), a Nőmérő Magazin újdonsült rovatvezetője hétről hétre remek tanácsokkal látja el nő olvasóit a „Hogyan” rovat hasábjain. Legújabb megírandó cikkének témája: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? Ehhez azonban villám­gyorsan tapasztalatot kell gyűjtenie, és végre kell hajtania a címben megjelölt feladatot. Benjamin Barry (Matthew McConaughey), a menő reklámügynök vakmerősége odáig fajul, hogy egy megbízás sikerének érdekében fogadást köt: 10 nap alatt magába bolondít egy nőt, akit kijelölnek neki. Ami pedig ezután következik, az az elmúlt évek egyik legelragadóbb romantikus vígjátéka. Filmajánló Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt Kivételes befektetési lehetőség! 12 hónap Ajánlatunk tagjaink részére: Ügyfélszolgálati Irodáink: Budapest Győr-Ménföcsanik Kecskemét Nyíregyháza Pécs Sopron Szeged Veszprém Zalaegerszeg XIII. Borbély u. 5-7 Forráskút u. 27. Jókai u. 33. Dózsa Gy. u. 9. Királya. 42. Baross u . 24. Kálvin tér 7. Virág Benedek u. 4. Kossuth u. 7. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-18.00, szombat: 9.00-15.00 fnaatJanbasznosttú Szövetkezet További információért tárcsázza helyi tarifával hívható vonalunkat az alábbi telefonszámon, ahol munkatársaink készséggel állnak az Ön rendelkezésére 06-40/30-40-50 A HÉT CIKIJE A szüléimét megint meglátogatták a szombathelyi barátaik, akik magukkal hozták elviselhetetlenül szemtelen, tizenhárom éves fiukat is. Szerencsére engem elengedtek szórakozni, nem kellett velük töltenem az estét. Éjjel na­gyon későn és fáradtan értem haza, rögtön mentem is aludni, bugyira vet­kőzve dőltem be az ágyba. A következő pillanatban azonban rögtön fel is ugrottam onnan, mert a srác a takaróm alatt feküdt, és óriási, idétlen röhö­géssel fogadott. Ezt meghallva bejöttek a szüleim, én pedig meghökkenve, szóhoz sem jutva álltam ott egy szál semmiben. Az anyukám gyorsan rám terítette a pongyoláját, és kivezetett a szobából, közben rosszallóan megje- gyezte: „mondtam, hogy ma aludj bent nálunk a kanapén!” kriszta, 17 Sztárhírek OZZY OSBOURNE nagyszájú lánya, Kelly - lemeze sikerén felbuz­dulva - a világot jelentő deszkákra vágyik. Feltehetőleg már augusz­tusban átveszi Tracy Turnblad szerepét John Waters Hairspray című kultuszmusicalében. Talán a frizuráján is észrevesszük a változást? ★ „Gyalogolni túl megerőltető” - gondolta JENNIFER LOPEZ, és egy alig 100 méteres távot inkább a limuzinjával tett meg. Az eset Lon­donban, a Metropolitan Hotel és a Park Lane közötti szakaszon tör­tént, ahol a Dorchester Hotel található. Egy szállóvendég szerint: „A hölgynek hiányzik egy kereke!” A szíve a gyermekeké Az nem meglepő, hogy Madon­na tollat ragadt és írni kezdett. Eseménydús élete megörökíté­se helyett azonban rajzokkal te­li gyermekkönyvekhez érzett ihletet az énekesnő. „A lányom, Lourdes adta az ötletet. Aztán úgy megtetszett, hogy egyből öt kötet született” - árulja el Ma­donna. Szeptemberben kerül a boltokba az első, Angol rózsák címmel. ■ PT1MUM Látásjavító L t t c r k 6 z j> o n t HVB Kamatemelkedo 7% 06/40-50-40-50 wmvhvb.hu EBKM 5,46% HVB Bank Szeretne szemüveg vagy kontaktlencse nélkül élni? Képzeljen el egy gyors, egyszerű, gyakorlatilag 1ZE9ES SZEMKEZELÉSEK amely nem tart tovaoö 3-5 percnél és ami a teljes élet szabadságát kínálja Önnek. Szabad sportolást, utazást, szórakozási; - szemüveg nélkül! % KEDVEZMÉNNYEL!* * 2005 május 31 ig fy infoi (06 30) 509-2692 M már találtunk rá MEGOLDÁST! Optimum Látásjavító Lézerkozpont 1124 Budapest Fodor ü. 77. Telefon: (06 1) 275-5590 Telefax: (06 1) 275-5591 E-mail: lasik@lasik.hu www.lasik.hu Optimum Szemészeti Ambulancia Pécs Ifjúság u. 13. Telefon: (06 30) 509-2692 15.15 17.45 20.00 15.45 SZOMBATON Hertha-Bayern Műmben, német bajnoki labdarúgó-mérkőzés Juventus-Perugia, olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés „4 magyar, 4 (immens, 44 meaet!" nemzetközi profi bokszgála Miskolcról VASÁRNAP Chelesa-Uverpool, angol labdarúgó-bajnokság, utolsó forduló /TÉT

Next

/
Oldalképek
Tartalom