Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)
2003-04-20 / 108. szám
GAZDASAG Nagy hozam, nagy kockázat a különbség a szövetkezeti részjegy és a betét között? Vajon reális-e, ha egy vállalkozás egy év alatt 18-23 százalékos nettó hozamot ígér? Az ingatlanszövetkezetek hangoztatják, hogy nem betéteket Syűjtenek, hirdetéseikben mégis Jelentős hasznot 'Sérnek. A befektetési szakember nem érti, miért éri nieg dupla költséggel ingatlanokat fejleszteni, míg az egyik érintett szövetkezet, a KPHM Jogásza szerint a bankok számára kellemetlen az ő megjelenésük. * §£»j10000 * ® ytantK nman : fi A KPHM Ingatlanfejlesztési Szövetkezet két dolog miatt került az érdeklődés középpontjába. Az egyik az álta- luk (gért magas hozam, a ttásik pedig az a tény, hogy a Cyőr-Moson-Sopron Megyei Cégbíróság április 8-án formai okokra hivatkozva elutasította a bejegyzési kérelmüket. A szövetkezet viszont már elkezdte a tevékenységét. Jogászuk, Pécsi Kálmán szerint nem betét- ejtést folytatnak.- Ez teljesen szabályos. ^z újságokban megjelent hozamok nem ígéretek, ha- nem a régi szövetkezeti tanoknak szóló tájékoztatás. . Arra a kérdésre, hogy va- )°n miért kell a tagok szerzésében fixált hozamot jajtó útján is nyilvánosságra hozni, a KPHM jogásza azt felelte: az üzleti életben nem Sz°katlan, ha változnak a szerződési feltételek. A szövetkezet vezetése folyamain figyelemmel kíséri a piaci viszonyok alakulását, s ezek változásai indokolják a tagok folyamatos tájékoztatását. Pécsi Kálmán még azt is hozzátette, hogy - bár működésüket a Győr-Mo- son-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálja - ők állnak mindenféle ellenőrzés elébe. Februárban az APEH már átvilágította őket, a PSZÁF sem talált rajtuk fogást, s a rendőrök is már a harmadik fajta gyanút fogalmazzák.- Először jogosulatlan pénzintézeti tevékenységet sejtettek a működésünk mögött, majd ezt befektetési csalásra módosították, majd legújabban a számviteli fegyelem megsértésére gyanakodnak. Szerintem ez csak árnyékbokszolás, az ingatlanszövetkezetek megjelenése sérti a szűk pénzintézeti lobbi érdekeit. A KPHM jogásza a magas hozamok kitermeléséről elmondta: a nagy pénzintézeIngatlanszövetkezetek ajánlatai Hozamígéret hárommillió Ft-ig (%) Fundamentum XXI. —17,0 17,5 Benefit 2002 Duna-Proíit KPHM Vertical-lnvest Z 18,0 .23,0, 18,0 tek ingatlanfedezetes jelzáloghiteleinek a teljes hiteldíj- mutatója is 20 százalék fölötti, tehát kitermelhető az általuk ígért nettó hozam. A társaság vagyona 500 millió forint ingatlanban, és ennél valamivel nagyobb készpénzben, míg a tagok befizetései eddig nem haladták meg a 60 milliót. Pécsi Kálmán szerint ez a garancia arra, hogy minden befizető megkapja az ígért hasznot. Némileg vitatja a föntebb leírt működési elvet Szabó László, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Szerinte ha ma valakinek van 500 milliós ingatlanvagyona, amire bármelyik pénzintézet 10-12 százalékos kamatra adna hitelt, akkor számára nem érthető, miért éri meg egy ingatlanszövetkezetnek a dupláját kifizetni.- Ma egy nagy cég 10 százalékos kamattal vehet fel kölcsönt. Tegyük fel, hogy megteszi, és elkezd ingatlanokat építeni, fejleszteni. Ha egy ingatlanszövetkezet is ugyanezt csinálja, akkor ennek a 10 százaléknak csaknem a dupláját kell kitermelniük. Ezt csak úgy érhetik el, ha jóval drágábban értékesítik az általuk épített ingatlanokat, mint a befektetését 10 százalékos hitelkamattal finanszírozó cég. Gulácsi Ferenc, a PSZÁF főosztályvezetője a szövetkezetek működését kockázatosnak tartja. Mint mondta, a KPHM esetében alapos volt a gyanú, hogy a cég jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást végez.- A szövetkezetek tagjai anyagilag támogathatják a szövetkezet fejlesztését, ám ha valaki eleve azzal a szándékkal vesz be tagokat, hogy azok pénzt adjanak be, az már a joggal való visszaélés. Tudunk olyan befektetési szövetkezetekről, amelyek minimális jegyzett tőkével alakultak, mégis állításuk szerint kastélyokat “birtokolnak... Az APEH inkasszóval csenget Követelés 146 199 246 277 Beszedett , összeg 15 19 22 Beszedési arány (%} 9 N 1999 2000 2001 2002 Ha egy vállalkozó nem fizeti be az adóhatóságnak bevallott közterheit, tapasztalhatja, hogy az APEH egy idő után automatikusan „ráteszi a kezét” a számlájára beérkező ösz- szegekre, s addig az illető nem is fér hozzá a bankba érkező pénzéhez, amíg a hátralékát le nem emeli a hivatal. Ezt a fajta azonnali beszedési megbízást a köznyelv inkasszónak hívja, s csak kevesen tudják, hogy a befizetéseiket elhanyagolók erre bármikor, minden külön tájékoztatás nélkül számíthatnak, mivel az APEH-nek nincs előzetes értesítési kötelezettsége.- Ha előre figyelmeztetnénk az adózókat, hogy inkasszóval terheljük a számlájukat, nagyon sokan valószínűleg előre kiürítenék azt, s így a beszedési kísérlet sikertelen lenne - mondta dr. Várszeghi György, az adóhivatal végrehajtási főosztályvezetője. - Amúgy a hátralékok jogosultságát a vállalkozók a bevallásukban már elismerték, és az adóbevallás végrehajtható okirat. Az inkasszó elméletileg már a tartozás keletkezésének napjától érvényesíthető lenne, ám a gyakorlat az, hogy 4-6 hét eltelik, amíg az APEH ehhez az eszközhöz nyúl. A jelenlegi végrehajtási törvény szerint az adóhivatal az illető vállalkozó bankjával csak azt közli, hogy milyen jogszabály alapján kéri az azonnali beszedést, mivel a dokumentumok kiadása adótitkot sértene. Az érintettek azonban bármikor felvilágosítást kaphatnak, hogy milyen jogcímen van számontartva adószámlájukon a tartozás. HÍREK Bezár három Skála áruház ■ Bezárja 3 áruházát, 14 megmaradó üzletének fejlesztésére, átalakítására pedig egymilliárd forintot költ a tavaly 23 milliárd forint forgalmat bonyolító, az idén 20 milliárd forint forgalmat tervező Skála Divatház Rt. A társaság vidéki áruházai közül az idén bezárják a gyöngyösi, a tatabányai és a veszprémi üzletházat, mivel az épületek elavultak, felújításuk nem lenne gazdaságos. A megmaradó 14 áruházban egymilliárd forintos fejlesztést végeznek, és megszüntetik a silányabb minőségű termékek, valamint a nagy értékű műszaki cikkek árusítását. A vidéki áruházak közül elsőként a székesfehérvárit alakították át. Megújul a Csemege-Match ■ Arculatváltásra készülnek a Csemege-Match 145 magyarországi üzletében, hogy megállítsák a forgalom csökkenését. Vincent Roussel elnök-vezérigazgató elmondta: az átalakítás üzletenként 80-150 millió forintba kerül. A tőkét hitelből és saját erőből fedezik. Az üzlethálózat forgalma az 1999. évi 100 milliárd forintról 2002-re 82 milliárd forintra csökkent. A vállalat tavaly 9 üzletet zárt be, továbbiakat idén nem terveznek, ám 6 Alfa áruház sorsa azon múlik, hogy milyen teljesítményt ér el 2003-ban. Nemsokára itt a munkakártya M Visszatérhet a munkakönyv - no persze nem a régi formájában, hanem elektronizálva. Sikerült ugyanis olyan megoldást találni a munkavállalói adatok egységes országos nyilvántartására, amely az adatvédelmi biztos számára is elfogadható. így aztán semmi akadálya annak, hogy a szaktárca koncepciója zöld utat kapjon. A rendszer nyomon követhetővé teszi a munkaviszonyban töltött időket, a befizetett járulékokat és a munkaadóknál is csökkennek az adminisztrációs terhek. Döntés szeptemberben várható. Protokolliskola Budapesten ■ Nemsokára már nálunk is lesz protokolliskola. Az új képzési forma bevezetéséről nemrég írt alá együttműködési szerződést a Jövő Útja Alapítvány, a Nemzetközi Oktatási Központ és a Nemzetközi Protokoll Iskola (NPI). Az NPI Magyarország közép-európai oktatási centrum központja Budapesten lesz, s 10 évre kapott kizárólagos jogot a térségben. Egy EU-ren- delet szerint egyébként minden tíz főnél nagyobb vállalkozásnak kötelező lesz olyan embert alkalmazni, akinek protokoll végzettsége van. Több az evaelőleg a vártnál H7,5 milliárd forintot fizettek be egyszerűsített vállalkozói adóként az előírt határidőn belül. Az új adónemre 16 milliárd forint bevételt terveztek az idén. Várfalvi István helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy az első negyedévi teljesítés meghaladja az 5,3 milliárd forintos időarányos tervet. Hozzátette: néhány százmillió forint még várható, ugyanis lehetnek még feladott, de be nem érkezett összegek. Naposcsibe Márkaboltok: KIVÁLÓ MINŐSÉG KEDVEZŐ ÁRON Fajtaválasztékunk: ROSS-308 húshibrid - BáBOLNA TETRA-SL tojóhibrid tETRA-H kettős hasznosítású hibrid - BÁBOLNA HARCO háztáji tojóhibrid 1062 2030 2220 2484 2943 2732 4030 4080 4266 4300 4700 S00S 2300 2525 2600 2900 OOOo 6100 660(1 0729 2084 2343 23S4 2400 2093 2759 8840 9651 9800 8360 Naposcsibe és Takarmánybolt Bp., Mázsa tér Szabó Lászlóné Érd, Szalonkái u. 69. 'Tetra-com Kft. Vecsés, Fő u. 164. Nyúl György Agárd, Óvoda a. 6. Bábolnai Naposcsihebolt Bábolna. Pf.30. Bábolna Rt. Szendrői Gazdaság Szendró. Ivánka-taitya Théta-T Kft. Debrecen, VayÁdám u. 4. Nuniida 2000. Kft. Hajdúnánás. Bartók Béla u. 14. Boms Csabáné Fiilöp. Arany János u. 86. Kerekes Miklós Nyírbátor, Sóhordó u. 86. Mónusné és Társa Bt. Mátészalka, Iskola köz 12. Szandafarm Kft. Szolnok, Karikás u. 11. Lajtos Lajos Karcag, Telep a. 2. Csitk-KerBI. Fnzesgyarmat, Széchenyi u.l. Pf.24. Janúna Gazdabolt Békéscsaba. Kun u.3I. Pagioga Pál Orosháza, Észak u. 23. Karácsonyi Gyuláné Kecskemét, Kerkápoly u. 12. Hegedűs Zsolt Kiskunfélegyháza. Piactér Balogh Imréné Szentes, Dózsa Gy. u.42. Raktor 98. Bt. Szeged, Szabadkai u.88. Horváth Krisztina Pincehely, Tolna u. 2. Strasszer-Wigand Kft. Mágocs, Ady E. u. 9. Nyúl Gáborné Váratja. Kossuth u. 68. Nagy és Társa Bt. Kaposvár, Füredi u. 22. Hernádi Iztjosné Pécs-Hird, llirdi u. 38. Pöppl Jánosáé Lánycsók. Rákóczi u. 6. Hreczky Attila Csurgó. Poldini E. u. 6. Uraiújfalui Naposcsíbebolt Uraiújfatu, Szentivánfa 146. Séllei László Vasvár, Alkotmány u. 72. Pro-Avis Kft. Keszthely, Pázmány P. a. 7. Bábolna rt. brojlertenyésztés 2943 Bábolna, Mészáros u. 1. Telefon: 34/S69-224, 34/569-392, Telefax: 34/569-180, 34/569-306 1/260-9617 70/2157-279 29/350-341 30/9892-303 34/369-025 48/460-056 52/448-152 52/351-450 52/208-422 42/283-399 44/312-357 20/4344-328 20/4911-053 30/9796-858 66/326-724 70/3371-289 76/411-023 76/703-686 63/312-911 62/427-931 30/9165-402 72/451-621 74/459-423 82/315-811 72/337-116 69/364-416 30/2605-138 95/345-218 94/573-197 83/552-010 Az EU-ban számítanak a honi őstermelőkre Földterület-gazdálkodás Az adózás az Európai Unióban nem a közösségi politika része, nemzeti hatáskörben van. Ennélfogva hazánknak módja van a belépést követően Is folytatni az őstermelők egyszerűsített, kedvezményes adóztatását, sőt: szükség szerint akár saját hatáskörben módosíthatunk a Jelenleg érvényes szabályozáson. Azonban ajánlatos volna kideríteni: egyáltalán milyen ismérvek alapján jár ki valakinek az őstermelői titulus? - Sajátosan magyar fogalomról van szó, amelyet nehéz, szinte lehetetlen az Unión belül érthetően lefordítani - erősíti meg Schütz Nándor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) európai integrációs főosztályának helyettes vezetője. Mint mondja, az EU-ban célszerűbb félig önellátó termelőkről beszélni. Nyu- gat-Európában ugyanis úgy vélik, hogy azon gazdálkodók, akik terményeik egy meghatározó hányadát a maguk részére nevelik, s csak a maradékot viszik piacra, leginkább ebbe a „kasztba” illenek. Ha tehát valaki egy pénzzel bélelt EU-pályázaton elindul, tudomásul kell vennie, hogy a nálunk megszokott taktikától és szóhasználattól eltérően kell menedzselnie tenmagát. Magyarországon 1997 óta lé(ezer hektár) Kert Gyümölcsös Szőlő Gazdasági szervezetek 0,3 19,9 9,3 Egyéni gazdálkodók 64,9 76,4 81,5 V Egyéb (őstermelők) 32,5 1,2 M ;:S 2,1- - * tezik őstermelői igazolvány, ám hogy jelenleg hány emberre illik ez a gazdasági minősítés, arra csak tippelni lehet. Egyetlen igazolványon ugyanis több név is szerepelhet - például a családtagoké -, s a dokumentumot ráadásul nem kell minden évben újra kiváltani, legtöbbször hologrammal vagy egy betétlappal hosszabbítják meg az érvényességét. Az agrártárcánál elmondták, hogy egyedül a felhasznált hologramok száma nyújthat némi támpontot: ez alapján körülbelül 1,1 millió hazai őstermelőről beszélhetünk. Ez az adat három éve állandó, ám ez nem azt jelenti, hogy a kör már ennyi ideje állandó. Némelyek felhagynak a tevékenységükkel, mások új igénylőként lépnek fel, vagyis ez az 1,1 milliós szám eléggé dinamikusnak mondható. Németh Imre szakminiszter biztos benne, hogy az EU-belépő megváltásával jól járnak őstermelőink. Elvégre hasonlóan a magyar mezőgazdaság egészéhez, ők is kapnak lehetőséget a bizonyításra. Részesülhetnek az Európai Unió közös költségvetéséből finanszírozott támogatásokban, legyen az akár piaci intervenció, közvetlen támogatás vagy vidékfejlesztés. Ennek (elő) feltétele, hogy az őstermelőknek be kell jelentkezniük az újonnan kidolgozandó EU-kon- form gazda-nyilvántartási rendszerbe, amelyben minden gazda egy állandó számjelet (kódot?) kap. Ugyanakkor fenntarthatók lesznek azok a kedvezmények is, amelyeket az őstermelők a piacokon élveznek - gondoljunk csak a bérleti díjra vagy a minőségi előírásokra. A regisztráláshoz persze az alapfokú szakmai képesítés igazolására vagy legalább 2 éves szakmai gyakorlat bizonyítására is szükség van. Sőt, olyan üzleti tervet is készíteni kell, amely a gazdasági életképességről tanúskodik, és részletesen bemutatja a fejlődés érdekében tervezett beruházásokat. Ez a vissza nem térítendő támogatás legfeljebb öt éven át adható, és az első három év után ellenőrzik a tervezett fejlesztések megvalósulását. Előzetes becslések szerint várhatóan mintegy 5-10 ezer félig önellátó termelő/gazdaság él majd ezzel a lehetőséggel. Sz. Z. A.