Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-18 / 106. szám

Ban 2003. ÁPRILIS 18., PÉNTEK SPORT 15. OLDAL Keke, Mika, Kimi A 70-es évektől ha rallyról volt szó, akkor az szinte egyet jelentett Finnországgal: Allen, Katikkunen, Toivonen, Mikkola, Makkinen, «ak hogy a derékhadat említsük. Nem vélet­len, hogy a Forma-l-es pilótákat jó ideig azzal a kérdéssel nyúzták agyafúrt újságírók, ők m'ért nem a rallyt választották. A finnországi svéd kisebbséghez tartozó Keijo Ros- berS 1978-ban érkezett a Forma-l-be, meglehető­sen észrevétlenül, a hátsó ajtón, a Theodore és "°if, majd a Fittipaldi-csapaton át. Olyannyira kilá- lástalan volt a bajszos, immár Keke névre hallgató nnn helyzete, hogy 1981-ben egy fia pontot sem tu­dott összekaparni a Wolfot megvásároló Fittipaldi- osapat színeiben. De amilyen mázlija volt, Frank Williamset 1981 végén minden előzetes bejelentés Hdlkül faképnél hagyta két sztárpilótája, az 1980-as ydágbajnok Alan Jones és az 1981-es vb-t éppen egy hajszállal elvesztő Carlos Reutemann. Ahogy hirte­lenjében körülnézett, Rosbergen kívül nem talált használható embert. És ez még nem volt elég a szerencséből”. Mivel Williams az akkori turbókor- Szakban még mindig szívómotort használt, papíron esélytelennek számított a Renault-k, a Ferrarik és a BMW-t használó Brabhamek mellett. Igen ám, de a sarga francia masinák, Prost és Amoux kezei között pdgtelenül megbízhatatlannak bizonyultak, míg a errarinál egyik tragédia követte a másikat: Gilles Vlüeneuve meghalt, Didier Pironi szétzúzta a lába- . Tambay idegbecsípődéstől szenvedett. És eköz- en Rosberg, aki csupán egyszer nyert az évad so- ■ j1' szorgosan gyűjtögette a helyezéseket, míg a vé- gén egy szerény las vegasi 5. hellyel, mindössze 44 Ponttal világbajnoknak mondhatta magát! Keke 1986-ig versenyzett, majd a menedzselésbe J|etette bele magát. Öt évet kellett várni, míg a kö­vező finn megérkezett Mika Häkkinen szemé­lyében. A gyengécske Lotusnál kezdett, de azért nem volt olyan rossz az autó, hogy egy szupertehet­ség ne vétesse észre magát a volánja mögött. 1993- ban már Senna csapattársa volt a McLarennél, amit egészen pályafutása végéig hűséggel szolgált. Pedig nem ment neki se könnyen. Épp érkezésekor ért vé­get a nagy Senna-aranykor, és bizony, ahogy az len­ni szokott, szűk esztendők következtek, és félő is volt: Mika örökre „ifjú tehetség” marad. Mígnem az 1997-es jerezi futamon, ahol a Villeneuve - Schu­macher csata is eldőlt, Ron Dennis megkérte a veze­tő Coulthardot, hagyja nyerni Mikát. Érezte, ha egy­szer végre megtörik a jég, többé nem lesz megállás. És így is történt. Häkkinen ’97-es sikere után szár­nyakat kapott, négy év alatt 20 nagydíjat és két vb- címet nyert össze, és csak kivételes pechszériája (no meg a kis Hugo) tette, hogy 2001 végén úgy döntött, nem kísérti tovább a sorsot. Tehette ezt azért is, mert immár afelől is biztos lehetett: máris akad valaki, aki a finn zászlót a ma­gasba tartja helyette. Kimi Röikkönen. A 21 éves Jégember úgy érkezett meg a Sauberhez 2001-ben, hogy előtte 23 versenyt abszolvált csupán, és egyenesen a Forma-Renault- ból toppant a legnagyobbak közé. És egy csöppet sem zavartatta magát - első startját majdnem elalud- ta a Sauber-motorhome-ban, majd befutott hatodik­ként. Ez az ember néhány hónap múlva Dennisék- nek és a Mercedesnek megért 25 millió dollárt, hogy Mika helyére szerződtessék. És tényleg megérte. Ugyanis jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a tavalyi felettébb szerencsétlen év után Kimi akár a vb-címbe is bele tud szólni. Mi több, lehet, hogy ő az, akiről Michael Schumacher két-három éve beszél: ha jön valaki, aki gyorsabb lesz nála, akkor fog visszavonul­ni. No most majd elválik, hogy az ötszörös világbaj­nok komolyan gondolta-e, amit jósolt... ____________________ MÉHES KAROLY I /'ROMPONTOS ELŐNY. Négy gólt, és döntetlent hozott az angol . ödarúgó Premier League szerda esti csúcsrangadója, az Arsenal - Wehester United összecsapás. Gólszerzők: Henry (51., 63.), illetve ,an Nistelrooy (23.), Giggs (63.). Kiállítva: Campbell (83., Arsenal). Vendégek így továbbra is három pont előnnyel vezetik a tabellát fő- . r°si riválisuk előtt, bár a londoniak egy mérkőzéssel kevesebbet Róttak. FOTÓ: EPA Most jön a neheze csak az elmúlt években, a nehéz­nek ígérkező összecsapásokra pörögnek fel igazán.- Mindenkinek van még moz­gósítható energiája. Eddig idege­sek voltunk, de nem tudom, mi­ért. Bár csalódást jelentett, hogy pontot vesztettünk a románokkal szemben, a feljutás szempontjá­ból úgy is a kazahok elleni meccs számít - mondta a szakvezető. Az állás a 2. forduló után: 1. Ka­zahsztán 4 pont (21-4), 2. Lengyel- ország 4 (14-5), 3. Magyarország 3 (8-6), 4. Románia 1 (6-12), 5. Hol­landia 0 (5-10), 6. Litvánia 0 (4-21). RT AZ ÉLEN. Az ötmillió forint összdíjazású Tehetség és Ku- (atl 1 «nevezésű budapesti sakktorna tegnapi eredményei: Short Almi • Gelfand (izraeli) 1-0, Ács - Lutz (német) 1-0, Lékó - Kés v érintetlen, Movsesian (szlovák) - Polgár J. döntetlen. A Ber- 1, ói? Korcsnoj (svájci) találkozó lapzártánk után ért véget. Az állás: " rirtjangol) 4,5 pont, 2. Polgár J. 4, 3. Lékó 3,5._____________■ Visszavághat az MTK Budapest Pénteken és szombaton a 24. for­dulóval folytatódik a labdarúgó NB I. A felsőházban éllovas Fe­rencváros szombaton Siófokra lá­togat, a második helyen álló MTK Hungária azt a Debrecent fogadja a Hidegkúti-stadionban, amely kedden kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott ellene a Magyar Kupa elő­döntőjében. A 24. forduló műsora, péntek: Győr - Újpest (18 óra). Szombat: Siófok - Ferencváros (17) , MTK Hungária - Debrecen (18) , Kispest-Honvéd - Videoton (15), Dunaferr - Békéscsaba (17), Zalaegerszeg - Sopron (19). ■ Mandula továbbjutott Budapest Az első helyen kiemelt horvát Iva Majoli megbetegedett, ezért visszalépett a 110 ezer dollár összdíjazású budapesti tenisz­torna további küzdelmeitől. A magyarok közül Mandula Pet­ra bejutott a legjobb nyolc kö­zé, Marosi Katalin azonban ki­kapott, így búcsúzott. A világranglistán 78. Mandula Pet­ra a vártnS nehezebben, de 6-3, 5-7, 6-2-re legyőzte a cseh Ubuse Prusovát (111.), így egyesben is be­jutott a legjobb nyolc közé a 110 ezer dollár összdíjazású budapes­ti tenisztornán. A szerdai parádés játékát ugyan nem tudta megis­mételni, ezzel együtt újabb sikert ért el. A párosban már négy WTA- versenyt megnyerő Mandula pá­lyafutása során kilencedik alka­lommal lett negyeddöntős egyes­ben. Pénteken éppen az a spanyol Magúi Séma (2. kiemelt) lesz az ellenfele, aki a másik magyart, Ma­rosi Katalint búcsúztatta. A világ- ranglistán 141. Marosi szoros csa­tában, 7-6 (7-5), 6-7 (2-7), 4-6-ra kapott ki spanyol ellenfelétől a nyolcaddöntőben. Az 1997-es francia nyűt bajnoksá­gon győztes, most az első helyen rangsorolt horvát Iva Majoli meg­betegedett, ezért visszalépett. Nagy meglepetésre az ötödik ki­emelt francia Virginie Razzano nem bírt a selejtezőből érkező Jar- mila Gajdosovával, aki hétfőn még csak 472. (!) volt a világrang­listán. Eredmények: Benesova (cseh) - Dulko (argentin) 6-3,7-5, Gajdo- sova (szlovák) - Razzano (fran- cia, 5.) 6-4, 7-6 (7-2), ■ Fájdalommal tudatjuk, hogy DANI ANTAL siklósi lakos 70. évében elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatója ápri­lis 19-én, 11 órakor a siklósi temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család *544377* Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagy­apánk, BEHÁNY SÁNDOR ócsárdi, volt kórosi lakos 76 éves ko­rában elhunyt. Temetése április 24- én, 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi központi temető ká­polnájából. A gyászoló család •s«™* KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik SZEDECZKI ELEMÉRT utolsó útjára elkísérték és fájdal­munkban osztoztak. Külön köszönet a szentlőrinci Pax temetkezésnek az odaadó munkáért és segítségért. A gyászoló család *541914* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, FORRÓ VINCE temetésén megjelentek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. •535877* Hálás szívvel köszönöm rokonaink­nak, barátainknak, munkatársaim­nak, hogy jelenlétükkel enyhítették szomorúságunkat. Elsősorban a BM. Hadkiegészítő parancsnokságnak, hogy felejthetetlen párom, Dr. BERKI MIHÁLY vezérőrnagy hosszú szenvedés után méltósággal örök katonaként adta vissza lelkét teremtőjének. Külön köszönöm Vastagh Zoltán őrnagy úrnak és Hegedűs Norbert főhadnagy úrnak önzetlen segítségüket. Párját soha nem felejtő felesége Mártika *544349* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ILLÉS FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család *544354* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, FEKETE GÁBOR temetésén részt vettek, illetve gyá­szunkban bármily módon osztoztak. A gyászoló család *544355* MEMENTO í TEMETKEZÉS Iroda: Pécs, Szabadság u. 26. 8-16 óráig Tel.: 520-605,520-604 Ügyelet: 06-30/9399-928 éjjel-nappal Összetört szívvel tudatjuk, hogy egyetlen drága lányom, édesanyám, keresztlányom és kedves rokonunk, RÓNOKI MIKLÓSNÉ Ehr Mária 62 éves korában váratlan hirtelen­séggel elhunyt. Drága halottunkat utolsó útjára április 24-én, 14.30 órakor a pécsi központi temető ká­polnájából kísérjük. A gyászoló család *536473* Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, VAJDA BÉLA volt ny. uránbányász hosszan tartó betegség után csende­sen elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztató április 24-én, 15 órakor lesz. Gyászolja családja *536107* Jrtünk többé már nem aggódsz nem fáradsz és nem dolgozol. Örök álom zárta le szemed, megpihenni tért két dolgos kezed." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FERENCZI PÉTER Petőfi akna ny. bányásza 74. évében csendesen elhunyt. Teme­tése április 22-én, 13.30 órakor lesz a Vasas ll-i temetőben. A gyászoló család *544iso* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOKHJÁNOS volt királyegyházi lakos 47. életévében tragikus hirtelenség­gel elhunyt. Temetése április 23-án, 13 órakor a komlói temetőben lesz. Gyászolják: szülei, felesége, fia, menye, testvérei, unokái, unokatestvérei *544285* ,Szeretetben és szenvedésben szive holtra fáradt, síri álom adj nyugalmat édes jó apánknak." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett fiúnk, drága jó férjem, édes­apánk, apósunk, nagypapánk, test­vérem, sógornőm, vőtársam és ked­ves rokonunk, CIGLER ANTAL szentlőrinci (volt csányoszrói) lakos 53 éves korában elhunyt. Temetése április 18-án, 15 órakor lesz a szentlőrinci temetőben. A gyászoló család A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük •544207* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HÁGER FERENCNÉ Péter Ilona március 15-én elhunyt. Szűk családi körben elbúcsúztattuk. A gyászoló család *544215* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KIRSCH ANTALNÉ Mézner Katalin 78 éves korában elhunyt. Temetése áprilsi 22-én, 15 órakor lesz a szentlászlói temetőben. A gyászoló család *544352* ÖZV. NEZDEI JÁNOSNÉ csendesen elhunyt. Temetése a pécsi központi temetőben lesz 2003. április 23-án, 15 órakor. Gyászolják fájó szívvel gyermekei és unokái *536711* ÖRÖK NYUGALOM Kívánsága, hagyománya, lelki alkata szerint előre gondoskodhat saját vagy hozzátartozója eltemettetéséről a Gyertyaláng Temetkezési Biztosítás szerződésrendszer keretében. Minden szíves érdeklődő több, egyedileg kalkulált árajánlatból választhat, s fizetheti a szolgáltatás díját akár havi részletekben is. A szerződés tényét bizalmasan kezeljük. Agrupacion Funeropa Biztosító Rt. Pécs, Petőfi u. 29/1. Tel.: 72/517-960, ill. a Memento Temetkezés pécsi Irodája a Szabadság út 26. alatt. Tel.: 72/520-605 *544245* DÉDASZ-KÖZLEMÉ Budapest PonfS’ mérkőzésén három fon 0t szerzett a magyar jégko- |. „Riogatott a budapesti divízió téku .^bajnokságon, de a szép já- ^.még adós. Ráadásul csak " jön a neheze: a hollandok ^ogvenydös”, 4-2-es legyőzése, sZe alnt 3 románokkal szemben 2q kiizzadt 4-4 után pénteken hűl r^0r következik a változatla- SQr.^élt feljutás szempontjából j ööntő, kazahok elleni csata. s2ln^iJasko- 3 magyar csapat ban k- szövetségi kapitánya ab- btzik, hogy játékosai, akár-

Next

/
Oldalképek
Tartalom