Új Dunántúli Napló, 2003. április (14. évfolyam, 89-117. szám)

2003-04-10 / 98. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. ÁPRILIS 10., CSÜTÖRTÖK | sas Új aszfaltszőnyeg kerül az „autógyilkos” útszakaszra Vízcsőcsatlakozó csere a Szilágyi Dezső utcai kereszteződés közelében fotó: tóth l. PÉCS Várhatóan május végére áll helyre a forgalmi rend Pécsett, az ősz óta igen sokat „szenve­dett” Mártírok útján. Először gázvezetékeket fektettek, most a Pécsi Vízmű végez csatlako­zócseréket, ami miatt még egy hétig a környékben várható vízzavarosodás és vízhiány is. A munkálatok még szeptember­ben kezdődtek, aztán a gázvezeté­kek és a Pécsi Vízmű főnyomó­csövének cseréje megtörtént no­vember végéig. Ekkor alakultak ki a mostani, némiképpen kaotikus állapot okai. Kiderült a fővezeték cseréje közben, hogy a házi bekö­tések a vártnál rosszabb állapot­ban vannak. Elhatározták, hogy a Szilágyi Dezső utca és a Megyeri út közötti területen felülvizsgála­tot fognak végezni. A helyzetet bonyolította, a kez­dési határidőt módosította, hogy a februárban, a Rákóczi úton tör­tént csőtörés következtében eleve Hírek EGERÁGON az önkormányzat tulajdonába került egykori lak­tanya udvarán a föld alatt nagy mennyiségű rézvezetéket talál­tak a helybéliek. A kábelekből a testületnek közel egymillió fo­rintos bevétele lett. (a) KÉMES önkormányzata fórumot szervezett a napokban, amelyen részt vett Merza Péter, az Európai Uniós Fejlesztési Iroda vezetője. A helyieket leginkább az uniós agrártámogatások érdekelték, (a) PONTOSÍTÁS. Lapunk tegnapi számában, a pécsi Liftcomp Kft.- vel foglalkozó írásunkban azt kö­zöltük, hogy a cég elbocsátott dol­gozói májusnál előbb nem jutnak a pénzükhöz. A vállalat felszámo­lója, a Vectigalis Rt. tegnap arról tájékoztatta lapunkat, miszerint a hét elején született határozat alap­ján a jövő héten már megkezdik az elmaradt bérek átutalását. A dolgozók egyelőre fejenként legfeljebb bruttó 414.400 forintot vehetnek fel, a felszámoló a fenn­maradó összegeket hitelezői igényként kezeli, azaz a kft. értékesítése után fizeti ki. isai Skandináv lottó Első számsorsolás: 6, 9, 22, 24, 32, 33, 34 Második számsorsolás: 1,10,15,17,26, 29, 31 Nyeremények: 7 találatos: nem volt 6 találatos: 182 526 Ft 5 találatos: 4570 Ft 4 találatos: 818 Ft újra fel kellett bontani az utat, de egész más helyeken. A Mártírok útján most tanulsá­gos végigsétálni. Mintegy húsz, kisebb-nagyobb kiásott gödörrel találkozhatunk, a kivitelező BS-Axis Kft. tizenöt dolgozója, há­rom markolója munkálkodott teg­nap a terepen. A látvány minden­esetre lesújtó. Elszállítatlan föld­kupacok a gödrök mentén és a jár­dára halmozva, szlalomozó gyalo­gosok, közlekedési káosz a félpá­lyás lezárás miatt. Kisbáró Edina, a Pécsi Vízmű kommunikációs irodájának veze­tője kérdésünkre elmondta, hogy a rekonstrukció ideje alatt tartály- kocsikkal pótolják a vízhiányt, fo­lyamatosan szállítják el a felesle­ges törmeléket. Bögyös Sándor, a BS-Axis ügyvezető igazgatója megemlítette, hogy május köze­péig, a felújítások végeztével a Szabadság úttól a Megyeri úti el­ágazásig a vezetékek feletti útrész teljesen új aszfaltszőnyeget kap. Rá is fér. BOZSIK L. Több állás, mint érdeklődő PÉCS A vártnál kevesebben vettek részt tegnap a PTE Orvostudo­mányi Karának aulájában tartott állásbörzén. A legtöbben a Köz­ponti Hallgatói Szolgáltató Iroda standját keresték fel, itt lehetett érdeklődni a külföldi munkavál­lalások iránt. A jelenlévő gyógy­szergyárak és fejvadász cégek is regisztrálhattak néhány jelent­kezőt. Tóth Andrea, az egyik legnagyobb hazai gyógyszer- gyár képviselője kérdésünkre el­mondta, elsősorban orvosláto­gatók jelentkezésében bíznak. Felvetésünkre nem cáfolta, hogy a gyógyszergyári képviselő fix fizetésével és a jutalékok után járó úgynevezett bónuszpon- tokkal többet kereshet, mint amennyit egy háziorvos. Orvoslátogatói munkakörökre orvosi, gyógyszerészi és fogor­vosi végzettségűeket is várnak, ám a módosuló szabályok (má­sodállásban nem szívesen alkal­maznak embereket) miatt nem nő az érdeklődés, legalábbis a konferenciát szervezők képvise­lője, Sztaniszláv Áron szerint. Az egészségügyi főiskolásoknak is jóval több állást kínáltak, mint ahányan érdeklődtek vezető nő­véri, gyógytornászi lehetőségek­re. Az állásbörzéhez kapcsolódó Karrierkonferencia leglátogatot­tabb előadásán a rezidenskép­zés változásairól esett szó. Meg­változik ez az oktatási mód, a jö­vőben több gyakorlati lehetősé­get nyújt a leendő doktoroknak. B.L. Vállalkozók a számítógép előtt Új sebesség, bővülő lehetőségek az e-kereskedelemben Jótékonysági napok - Emil megérkezett Boly A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a térség legnagyobb e-business szolgáltatója­ként gyakorlati programmal is hozzájárul az elektronikus kereskedelem elterjesztéséhez a régióban. PÉCS Magyarországon még az Egyesült Államokkal szemben jelentős versenyhátrányban lévő európai uniós átlaghoz képest is elenyésző az elektronikus kereskedelmi forma aránya. A PBKIK országosan példaértékű kezdeményezést indított az elektroni­kus kereskedelem elterjesztése és bonyolítása érde­kében. Az internetes program első lépcsőjében közel 100 baranyai kisvállalkozás jutott számítógépes technikához, a kezeléshez szükséges tudáshoz, il­letve világháló-hozzáféréshez. A most induló máso­dik körben is óriási az érdeklődés, hiszen a kamara szerződött partnereivel tovább bő­vítette a szolgáltatási kört. A be­kapcsolódó pénzintézet nem csak a gépvásárlásra, hanem a teljes programra hitelfedezetet nyújt, a kezdeményezés kiterjed továbbá a gazdasági tárca vállalkozói web­lap pályázatának elindítására is. Az üzlet@hálón program kere­tében a PBKIK web alapú levelezé­si rendszert alakított ki, amelyben ingyenes e-mail-címeket kapnak azok a kisvállalkozók, akik még nem alakították ki telephelyeiken az elektronikus kereskedelem technikai alapfeltételeit. Az elérhetőség, az infor­mációáramlás csatornáinak megteremtése mellett a kamara egy folyamatosan frissített gazdasági adat­bázist hozott létre. Ebben nem csak a helyi tagvál­lalatok nyilvános adati, találhatók, hanem kiemelt szerepet kapnak a szerkesztett üzleti ajánlatok, az üzleti adatbankok is, amelyek a kapcsolatépítés mellett gazdasági döntések meghozatalában is a vállalkozók segítségére lehetnek. Az üzleti ajánlatok adatbázisában helyi, orszá­gos és nemzetközi ajánlások egyaránt megtalálha­tók. A kamara lehetőséget biztosít arra, hogy a kez­deményezésbe bekapcsolódó kisvállalkozások sa­ját ajánlataikat is bejuttassák az üzleti adatbázisba. Ezek a felhívások a helyi és országos csatornákon túl az európai üzleti vérkeringésbe is eljutnak, miu­tán a kamara elküldi az adatbankokat az Európai Unió kereskedelemfejlesztéssel foglalkozó intéz­ményeinek. KASZÁS E. Mi az, ami elérhető? A tapasztalatok szerint ma már nem csak a nagy cégek élvezik a megyében az ebusiness előnyeit. Az üzleti ajánlatokon kívül informá­ciószerzésre, szolgáltatások megrendelésére, gyakran a konkurencia figyelemmel kisérésére használják a világhálót, az üzleti adat­bázisokat. A rendszer fontos eleme, hogy minden belépő automatiku­san a piac részesévé válik, tehát hasonló módon számíthat viszont megkeresésekre. A vállalkozói szektor mellett a privát szférában is emelkedik azoknak a száma, akik az elektronikus kereskedelem szolgáltatásait keresik, az információszerzés, illetve üzletkötés területe éppen úgy lehet a mosógépvásárlás, mint például a bélyeggyűjtés vagy a pizzarendelés. Ma és holnap Módi Dalmának, a köztársasági elnök feleségének a védnökségével jótékonysági napo­kat tartanak Bólyban, sokféle ér­dekességgel és vonzó programmal fűszerezve. Ma a kül­földön már nagy sikert ara­tó német ifjú­sági film, az Emil és a detek­tívek premier előtti díszbe­mutatóját tart­ják, majd pe­dig több jótékonyosági vetítés lesz a filmet forgalmazó kft. ügyvezető igazgatója, Siflis Olivér-jóvoltából. A szinkronizált kópiát a gyerekek ingyen nézhetik meg, a német nyelvű, magyar feliratú változatot a támogatók számára fogják a mo­ziban levetíteni 4000 forintos jegy­ár mellett, s a bevételt a Baranya' Megyei Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthonának utalják át. E napon kerül sor sokféle egyéb ajándék átadására is. A programokon részt vesz Tobias Unkauft, a film főszereplője. Pén­teken a városba érkező Mádl Dal; ma felkeresi többek között a bólyi gyermekotthont és a város iskolái­ba is ellátogat majd. ______kJ Új ratöltik a homokozókat PÉCS Néhány héten belül már friss ho­mokban játszhatnak a gyerekek, persze csak akkor, ha az adott lakó- közösség április 25-ig pályázatot nyújt be a pécsi Környezetünkért Közalapítványhoz. A programot a tavalyi nagy siker­re való tekintettel indította be újból a társadalmi szervezet, akkor több mint negyven közösség mozdult meg a gyermekekért, és mintegy 150 köbméter homokot vittek ki kü­lönböző játszóterekre - fogalmazott Gerentsér Gábor, az alapítvány veze­tője. A közterületi homokozók tar­talmának cseréjére a Pécsi Város­üzemelési és Vagyonkezelő Rt. adott megbízást az alapítványnak, továbbá támogatja az akciót egy ho­mokbánya is. t Gerentsér Gábor hozzátette, a szervezet konténert biztosít a régi homok elhelyezésére, azonban an­nak ki- és behordását a lakóknak társadalmi munkában kell megol­daniuk. Idén már számos közösség jelentkezett a felhívásra, annak elle­nére, hogy csak a napokban került nyilvánosságra. A tervek szerint minden igénylőnek biztosítanak elegendő homokot, de ha mégis túl­jelentkezés lenne, a frekventált ját­szóterek élveznek elsőbbséget. A pályázati határidő lejárta után min­den helyszínre kiszálnak az alapít­vány munkatársai és megvizsgál­ják, indokolt-e a homokcsere. Egy 1999-es ÁNTSZ-vizsgálat so­rán kutya, macska és patkány ürü­lékével odakerült orsóféregpetéket, fonálférgeket is találtak pécsi homo­kozókban. Ha a gyerek szájába ke­rül egy pete, akkor lárvavándorlás alakulhat ki a szervezetében, amely súlyos megbetegedést vonhat maga után. De találtak emberi gyűrűsfé- regpetéket is, amely azt bizonyítja, hogy nemcsak a kutyák végzik el dolgukat a homokozókban. ■ ­___ CSIKÓS KLAUPj* Má sfelé „kerülnének” Állatok helyett autók? Harkány A rendezési terv alapján több te­rületkisajátítás is szükséges a für­dővárost elkerülő út megvalósítá: sához. A pillanatnyi állás szerint az út a település határában lévő vasúti átjáró és védett facsoport között indulna, s előbb a sínek­kel párhuzamosan vezetne, majd a terehegyi kerületet elhagyva immár lakatlan területen át csat­lakozna vissza a Drávaszabolcs felé eső részen az 58-as főközle­kedési útra. A jelenlegi tervet töb­ben is ellenzik, amint az Tar Ist­ván önkormányzati képviselő el­mondta, javasolják annak módo­sítását. Meglátása szerint már meglévő utakat is be kellene von­ni a megvalósításba, s így mind­össze egyetlen kisajátításra lenne szükség, ahol a tulajdonos előze­tesen már hozzájárulását is adta. Mint elhangzott, a módosítással ugyan az elkerülő út hoszsza 2,7 kilométerről 3,8-ra változna, azonban száz évre megoldaná a harkányiak problémáit. ______ K. J. Sik lós A legutóbbi testületi ülésen ke­rült szóba az egykori vásártér hasznosításának kérdése. Mint elhangzott, az önkormányzathoz érkezett egy ajánlat: egy helyi vállalkozó a területet autóvásá­rok megtartására tenné alkalmas­sá. Mindez visszalépést jelent egy korábbi tervhez viszonyítva, amelyben még állatvásár is szere­pelt, ám a tájékoztatás szerint ez utóbbi esetében rendkívül sok előírásnak kellene megfelelni és a kialakítás is sok pénzbe kerül­ne. A kérdés kapcsán több város­atya elmondta, a helyi állattartók részéről igény mutatkozik az ál­latvásár visszaállítására, mivel számukra többletkiadást jelent Pécsre vagy épp Mohácsra utaz­ni. Az igény és az ajánlat közötti ellentmondás miatt nem zárható ki, hogy a város pályázatot ír ki a terület hasznosítására. _________________K.j: Bi omasszaprogram: terepszemle az erdőben PÉCSVÁRAD Terepszemlével egybekötött tájékoztatót tartott a tervezett biomassza erőművi program gyakorlati ismereteiről a PAN- NONPOWER Rt., a Mecseki Er­dészeti Rt. és a Somogyi Erdé­szeti és Faipari Rt. vezetése a programban valamilyen for­mában érintett hatóságok, tár­sadalmi szervezetek képvise­lői számára. A különleges program keretében a résztvevők betekintést nyerhettek a Kárászi Erdészet tervszerű erdőgaz­dálkodásába, amely területről más erdőkhöz hasonlóan tüzelőanyagot szállítanak majd a biomassza erőművi program ellátására. A tájékoztató keretében Somosi László, a PANNONPOWER Rt. el­nök-vezérigazgatója elmondta, hogy alig több mint egy év múlva a pécsi erőműben megkezdheti működését Közép-Kelet-Európa legnagyobb megújulóenergia-termelő blokkja. A cégvezető Barkóczi Istvánhoz és Káldy Józsefhez, a két erdészeti vál­lalat vezetőjéhez hasonlóan kihang­súlyozta, hogy a zöld áramot előállí­tó projekt térségi együttműködés ke­retében valósulhat meg. Mint lapunkban korábban megír­tuk, az energetika társaság mintegy 8 milliárd forintot fordít a hazai piló­taprojekt beruházásának megvalósí­tására. A kivitelezés során 60 száza­lékban magyar, azon belül helyi vál­lalkozásokra számítanak. A baranyai és somogyi erdőkből származó - elsődleges ipari haszno­sításra már nem alkalmas - hulladék fából készül majd a biomassza tüze­lőanyag. Az erdészeti szakemberek kiemelték, hogy az új értékesítési le­hetőség éppen ezért nem érinti ked­vezőtlenül sem a szakipari, sem pe­dig a lakossági vásárlókat. Az első lépcsőben 10 évre szóló együttműködés keretében az erdő- gazdaságok kutatják a jelenlegi faál­lomány mellé gyorsabb fejlődési ütemű fajták, így esetleg a nyár terv­szerű termelésbe állítását, kaszás e. A Kárászi Erdészet területéről is szállítanak majd tüzelőanyagot az erőműbe fotó: mülleb *•

Next

/
Oldalképek
Tartalom