Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-29 / 86. szám

I BMW 2003. Március 29., szombat HITÉLET 9. OLDAL Emlékeztető MÁRCIUS 30-ÁN, vasárnap 10.00 órakor Mayer Mihály pé­csi megyés püspök mutatja be a szentmisét a Budai Vár Nagy­boldogasszony templomában. MOZART B-dúr miséjét énekli vasárnap fél 10 órakor a Feren­ces templomban a Bazilika Mo­zart Kórusa. MUNKALEHETŐSÉG-MUN­KANÉLKÜLISÉG címmel dr. Őry Csaba országgyűlési képvi­selő, a Foglalkoztatás-politikai és Munkaügyi Bizottság alelnö- ke tart előadást és fórumot már­cius 31-én, hétfőn 18.00 órakor a Justitia ex Pax Bizottság szer­vezésében. A rendezvény szín­helye az Alapítványi Székház (Janus Pannonius utca 11.). HÉTFŐN, 31-én este 8 órakor Johann Trümmer osztrák orgo­naművész koncertje lesz a Bel­városi templomban. Közremű­ködik Bitskey Tibor színmű­vész. A karácsonykor vásárolt bérletek érvényesek. ACADEMIA APERTA. A Püs­pöki Hittudományi Főiskola ta­nárainak nyilvános előadásso­rozata keretében április 2-án, szerdán 18 órakor Garadnay Ba­lázs „A szenvedésbe rejtett kincs”, 19 órakor pedig Dobos László „Heinrich Schütz: Krisz­tus hét szava a keresztfán” cím­mel tart előadást a főiskola 5-ös előadójában (Papnövelde u. 1.). ÁPRILIS 4-ÉN, pénteken nyit­ják meg és adják át Pécsett a Szent István téren az 1. sz. Pé­ter Pál sírkamrát. Az ünnepség 11 órakor kezdődik. KERESZTÚT A KÁLVÁRIÁN. Április 4-én, pénteken délután fél 5-kor a Ferences nővérek, 11-én a Havihegyi Közösség és a Pius plébánia, 18-án, nagypénteken a Székesegyházi plébánia vezeti a keresztutat a Kálvárián. A német nyelvű keresztút nagypénteken fél 4 órakor kezdődik. KIÁLLÍTÁS. Szabó Józsefné Szabó Mária selyemfestett, folt­varrott alkotásaiból rendezett kiállításának megnyitója a Bazi­lika Kocsis László termében március 29-én, szombaton dél­után 4 órakor lesz. A kiállítás megtekinthető április 19-ig na­ponta 9-13 óra között. (a) IRGALMAS LELKÜLETTEL. P. Morvay Pió O.H. sorozata a Pécsi Rádióban (101,7 MHZ) március 30-án, vasárnap 6.30- tól hallgatható. A témák: Krisz­tus keresztje megváltásunk jele, Krisztus keresztje Isten szerete- tének jele, Krisztus keresztje minket is megmentésre biztat, Krisztus keresztje az erő és a várható győzelem jele. (a) KAPOCS. Az Ökumenikus Ma­gazin a Pécsi Rádióban (101,7 MHZ, internet stb.) 30-án, va­sárnap hallható 8.10-9 óráig. Műsorvezető: Fehér Andrea. A műsorban többek között Lász­ló Lajos riportját sugározzák az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérekről. • (a) HÁZAS HÉTVÉGE. Nagyböjti mise a házas hétvége keretében március 30-án délután 4 órakor kezdődik a Bazilika Corpus Christi kápolnájában. [a] NEMZETMENTÉS. Dr. Keller mayer Miklós professzor a Cisz­terci Rend Nagy Lajos Gimnáziu­mában április 4-én, pénteken tartja az életmentés-nemzetmen- tés előadássorozatának követke­ző részét 18 órai kezdettel, (a) SERRA. A pécsi Bazilika Ko­csis László termében április 5- én, szombaton a Pécsi Püspöki Szeminárium és a Pálos Rend kispapjai találkoznak az egy­házmegye aktív és nyugdíjas papjaival 15 órakor. __________iái Bo ldoggá avatás Rómában Nagy ünnep március 23-a, vasárnap a magyar­ság számára. Magyar zarándokok ezrei töltöt­ték meg a Szent Péter teret, hogy jelen lehes­senek azon a szentmisén, amely során II. Já­nos Pál pápa a boldogok közé iktatta Batthyá- ny-Strattmann Lászlót, aki a múlt század ele­jén a ma már burgenlandi Köpcsényben, Tria­non után pedig Körmenden kórházat alapított és a gyógyító Krisztus nyomába szegődve éle­tét a szegény betegek szolgálatára szentelte. Az ország minden részéből érkezett zarándokokat iga­zi római tavasz, ragyogó napsütés fogadta a Szent Pé­ter téren, ahol valamivel 10 óra előtt megkezdődött az ünnepi boldoggá avatási szentmise. A15 ezres hívőse­regből közel hétezer magyar volt ezen a feledhetetlen szertartáson. A pápa homíliájában név szerint is köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnököt, a nyolctagú, hivata­los magyar küldöttség vezetőjét. Az ünnepi boldoggá avatási szentmisén jelen volt a tel­jes magyar püspöki kar, a Batthyá­ny család leszármazottainak né­pes csoportja, Habsburg Ottó, Göncz Árpádné, a Kézen fogva Alapítvány elnöke, Lévai Anikó, a Nemzetközi Gyermekmentő Szol­gálat Társalapítója. A monumentális méretű Bat- thyány-portrét, amelyet a boldog­gá avatási formula elhangzása után lepleztek le a Szent Péter Ba­zilika homlokzatán, Kisléghi Nagy Ádám festményéről nagyították fel. A művészi ereklyetartót Ozsvá- ri Csaba ötvösművész alkotta. A felajánláskor két magyar és két osztrák hívő a két egyház közös ajándékaként egy szemorvosi mű­szertáskát adományozott a pápá­nak, aki azt valószínűleg majd egy szegény ország kórházának juttat­ja el. A Sixtus kápolna kórusán kí­vül a szentmise énekeit a szombathelyi Wemer kórus énekelte. A szegények orvosa mellett II. János Pál pápa még négy másik szentéletű személyt emelt a boldogok közé. Az ünnepi szertartást a pápa 38 koncelebrálóval együtt mutatta be, köztük magyar és osztrák részről Paskai László bíboros és Christoph Schönbom bíbo­ros, bécsi érsek, Konkoly István szombathelyi püspök, Gyürki László körmendi plébános. A boldoggá avatás ünnepélyes formulájában, a szentatya kijelentette: apostoli tekintélyével engedélye­zi, hogy mostantól kezdve Isten tiszteletre méltó szol­gáját Batthyány-Strattmann Lászlót boldognak nevez­zék, emléklapja pedig január 22-e, halála, azaz égi születésnapja lesz. Homíliájában a szentatya magyarul a következőket mondta: „Isten gyöngesége erősebb, mint az emberek” Pál apostolnak e szavai tükröződtek vissza boldog Bat­thyány-Strattmann László jámborságán és életstílusán, aki családapa és orvos volt. Nemesi őseinek gazdag örökségét értékesítve ingyen gyógyította a szegényeket és két kórházat is épített. Érdeklődését nem az anyagi javak töltötték ki, de nem is a siker és a karrier volt életcélja. Ezt tanította és élte családjában, így lett gyermeki számára a legjobb hithirdető. Mindehhez a lelki erőt az Eucharisztiából merítette. Bárkinek rámutatott, mit jelent az isteni Gondviselés, aki őt élete és küldetése e forrásához ve­zette. Boldog Batthyány-Strattmann László sose helyez­te a földi gazdagságot a valódi, égi gazdagság elé. A csa­ládi életben bemutatott életpéldája és a nagylelkű, ke­resztény szolidaritása legyen bátorítás mindannyiunk­nak arra, hogy az evangéliumot hűségesen kövessük! Az űj boldogok életszentsége buzdítson minket is az evangéliumi tökéletességre, arra, hogy Jézus sza­vait életre váltsuk. Bizonyosan ez egy aszketikus pa­rancs útiránya, ám megvalósítható mindannyiunk számára. A Szent Szűz, Mindenszentek Királynője tartson meg minket anyai közbenjárásával! Ezek az új boldogok pedig vezessenek minket az életszent­ség felé! Ámen A magyar zarándokok hétfőn délelőtt ismét talál­kozhattak a szentatyává. Ezúttá a VI. Pá teremben gyűltek össze és az ötezernél több magyar közös éne­ke, a Boldogasszony Anyánk úgy hangzott a hatámas csarnokban, mintha egy magyar templomban lennénk. A szentatya Batthyány-Stratt­mann László áakját először néme­tül méltatta, rámutatva, hogy az új boldog, akinek emléke mind a ma­gyar, mind az osztrák néphez kap­csolódik, hangsúlyozza a keresz­tény értékek jelentőségét a közös Európa Ház építése szempontjá­ból. A szentatya arra buzdította a zarándokokat, hogy kövessék a szegények orvosának példáját és váaszoljanak hívó szavára: „Ked­ves magyar zarándokok! Boldog Batthyány-Strattman Lászlóhoz hasonlóan ti is legyetek hűségesek az Evangélium szolgáatára kapott missziótokhoz!” Hétfőn délután Paská László bíboros háaadó szentmisét celeb- rát a Fáakoú Kívüli Szent Pá Ba­zilikában a magyar zarándokok ré­szére. A homíliát Konkoly István szombathelyi me­gyés püspök mondta. A zarándoklat záróeseménye a március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén bemutatott szentmise volt, amelyet a Szent Péter Bazilika Ma­gyarok Nagyasszonya kápolnájában celebrált Sere­gély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Homíliát Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek mondott. Mayer Mihály pécsi megyés püspök a zarándoklat­ról a következőket mondotta: .- Nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy Ma­gyarországról szinte hétezer ember zarándokolt el Ró­mába, hogy kifejezze örömét és hááját. Sokszor hal- lottuk e kifejezést, hogy Batthyány-Strattmann László a szegények orvosa. Áláhúznám, hogy példamutató csáádapa és gyermeknevelő is, akinek minden nap jutott ideje a gyermekeivel váó személyes beszélge­tésre, az Isten iránti szeretet megélésére a napi szent­mise és imádságá átá. Ezzel is jelzi, hogy minden karitatív tevékenység mögött mély személyes, isteni kapcsolatnak a gyökerei vannak. Á Pécsi Egyházme­gyéből hat autóbusszá utaztak zarándokok Rómába. Ezúttá is köszönöm elkötelezettségüket és az egyes csoportokká váó személyes táálkozásomat. Batthyány-Strattmann László Hódolat a kereszt előtt Nagyböjt felénél a szent keresztet ünnepük a görög katolikus egyház­ban. A templom közepére ünnepélyesen elhelyezik a virágokkal feldí­szített keresztet, s az istentiszteletek énekeinek központjában megvál­tásunk eszköze áll. Ezen a napon nem a szenvedés­sel és gyalázattal, hanem az öröm és a győzelem fo­galmával kapcsolódik össze minden esemény. Aki komolyan veszi a húsvétra való felkészülés idejét, az bizonyára érzi, hogy így a „félidő” táján bizony nem könnyű és nem mindig jóleső érzés a bűnbánattartás, a böjtölés, a vállalt fogadalmak megtartása. A szemünk elé újra kitett kereszt emlé­keztet arra, hogy mi a célja a böjti időnek és meg­erősít abban, hogy vállalásainkat újult erővel telje­sítsük. Aki a keresztre ránéz és elgondolkodik Jézus szenvedésén, annak könnyebb lesz nagyböjtben továbbra is vinnie keresztjét. A liturgiái imádságokban rendszeresen visszatér az a gon­dolat, hogy a fa miatt hajdan bezáratott az Edénkért az emberek szá­mára, most azonban a keresztfa megnyitotta mindazoknak, akik böjtöléssel meg akarnak tisztulni. Láthatjuk a két fa közti különbsé­get: a paradicsomi életfa gyümölcse a kígyó gonoszsága révén halált hozott, az emberi gonoszság keresztfájának gyümölcse pedig az első Paradicsom halhatatlanságát szerezte vissza. Ezért társul a mai na­pon a kereszthez az öröm, az ünneplés. „Ádám bűnbeesése után bezárult a Paradicsom az ember előtt. Ki nyitotta ki a mennyország ajtaját? - Krisztus, az új Ádám. Milyen kulccsal? - A kereszttel, mert a kereszt a kulcs a mennyország ajtajá­hoz” - mondja Rosztovi Demeter főpap. A keleti egyház feltámadási ikonján Krisztus úgy van megfestve, mint aki összetöri a foglyokat őr­ző börtönök kapuit és zárait. Jézus mondta: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bővebben le­gyen”. Az egykor szépnek alkotott, de megromlott emberi életet Jézus először életre keltette, aztán még szebbé tette, visszaadva az ember­nek az örök életet. A kereszt azt bizonyítja, hogy Isten semmit sem sajnált az emberektől és semmitől sem riadt vissza értünk. Az embe­riség megváltása és megdicsőülése az Istenember, Jézus Krisztus meg­alázkodása - kereszthalála - által következett be. Az Istenember fáj­dalma által az ember örömet kapott. Az Istenember halála feltáma­dást hozott az embernek. E titok szemlélése láttatja velünk a böjt ér­telmét és célját: a földi húsvét elérését és abban az „örök Húsvét" elő- ízének megtapasztalását. Ha a negyven napig tartó böjtnek Isten megadja az örömteli végét, mennyivel inkább megadja az egész élet küzdelmének örökké tartó jutalmát az ő országában. Bodogán László parókus Keresztény ifjúsági találkozó Második ákalommal kerül megrendezésre április 6-án a Keresztény Ifjúsági Talál­kozó a Magyar Katolikus, a Magyarországi Református és a Magyarországi Evangé­likus Egyház közös kezde­ményezésére és szervezé­sében. A találkozó helyszíne az újonnan megépült Buda­pest Aréna lesz, ahová az al­kalomra közel tizenkétezer fiatalt várnak. Az Arénát a Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium bocsátja ren­delkezésre az egyházakkal korábban kötött megállapo­dás értelmében. A talákozó címéül Jézus szavait választották: „Kit ke­restek?” A fiatalokra több szempontból jellemző ez a keresés. Keresik életcélju­kat, helyüket a társadalom­ban, barátokat, társakat. Jé­zus Krisztus személye és ta­nítása, az általa ajánlott út és az értékrend segítséget nyújt a fiataloknak követhe­tő és hiteles példát állítva eléjük. K. F. P. Vácz Jenő S. J. Március 22-én meghalt P. Vácz Jenő jezsuita, Püspökszentlászló lelki atyja, éltető ereje. Rómában a jezsuiták egyetemén tanult. A szétszóratás idején -1951- ben - a Szegedi Szeminárium dog­matikatanára, majd segédmunkás, kántor, kisegítő lelkész. Két perben 13 évre ítélték, négy évet töltött bör­tönben. Püspökszentlászlót 1982-ben vál­lalta el és lelkigyakorlatos központtá építette ki. Ezrek, főleg egyetemis­ták, értelmiségiek találták meg itt éle­tük értelmét az ő vezetésével. Szol­gált. Szolgált egész lényével, humo­rával, Istenbe vetett hitével, lendüle­tével, hallatlan munkabírásával, ál­landó terveivel és bölcsességével. Temetése április 5-én, szombaton 13.00 órakor lesz Püspökszentlász- lón. 10.00 órakor ravatalozzák fel a kápolnában. Kérése az volt: a virá­gokra szánt pénzt az Életrendezés Házának céljaira adományozzák. A püspökszentlászlói temetőben helyezik örök nyugalomra. Á temetésre különbuszok indul­nak Pécsről a Domus parkolóból 10.30-kor és 11.40-kor, majd a teme­tés után vissza. Parkolási lehetőség a falu előtti réten. A moszkvai zsidó férfikar Nem zenekritikát írok. Ide legin­kább egy ritkán használt szó való, melyet így hívtak: „hangulatjelen- tés”. Ennek most teljesen más az ér­telmezése mint régen, mert egy ki­váló hangulatú estről tudósít. A cím­ben említett kórus előadása keltett oly atmoszférát, mely a művészi előadáson kívül különleges hangu­latot eredményezett. Az együttesről nem hallottam, pedig több mint tíz éve járják a vilá­got és nagy sikert aratnak minden­hol. így érthető, hogy jegyhez is alig jutottam. Szerencsémre mégis ott ülök a zsinagóga padsorában és sok száz télikabátos, különböző sapká­kat viselő hallgatóval várom az elő­adást. Aztán megjelenik a kórus. Húszán sem voltak, de amikor meg­szólaltak, oly hangerőt produkál­tak, mintha százan lettek volna. En­nek oka mindjárt az elején kiderült. Szinte minden egyes kórustag kép­zett operaénekes, még a Bolsojból is jött szólista. Kiváló lírai és hősteno­rokat, bársonyos baritonokat, dörgő kontrabasszusokat hallhattunk. Egy világszerte közismert számnál a lí­rai tenor oly dekreszcsendót produ­kált és a záróhangot oly soká tartot­ta ki, hogy szinte hihetetlen volt. Műsoruk zömében liturgikus énekből állott tarkítva népi ele­mekkel. Ezek között voltak világ­szerte közismert számok, amire a közönség ütemes tapssal „bele­avatkozott”. Itt kell említeni a kó­rus hangulatteremtő képességét. Ez oly Idválóan sikerült, hogy a közönség túltette magát néhány hiányosságon, mint a zongora fel­hangosítása, a konferálás problé­mája. Energikus fiatal karmeste­rén és az egész kóruson érződött a jókedv, a muzikalitás és a hallga­tóság szórakoztatásának szándé­ka. Ez meg is valósult, hisz szinte minden számot vastapssal jutal­maztak. Jómagam a pécsi Székesegyház­ban több mint fél évszázada éneke­lek és a „régi időkben” Mayer Fe­renc vezényletével sok csodás han­gú és kultúrájú énekessel együtt ki­emelkedő produkciónak voltam ré­szese. Természetes érdeklődéssel fordultam mindig a kórusmuzsika felé. Tájékozódva a világ híres kóru­sainak művészetében meg kell álla­pítanom: nem szabad és nem is le­het összehasonlítani őket egymás­sal. Egyéni sajátosságuk, stílusuk létszámuk, a művészet számos ága­zata eleve meghatározza azt a terü­letet, ahol a legkiválóbbak. A Capel- la Sixtinát a Szófiai Nyevszkij temp­lom kórusával nem szokás össze­mérni. Csúcson van mindkettő. A kórus a maga nemében kiváló művészi fokon áll. Hangulatterem­tésében érződik egy bizonyos irá­A moszkvai zsidó férfikar a pécsi zsinagógában FOTÓ: TÓTH L. nyultság - ez a közönséggel való ba­rátságos kapcsolatteremtés, amiben megnyilvánul a kölcsönös szeretet igénye. Ha a világban zajló esemé­nyeket figyelembe vesszük, indo­koltnak tűnik. Ez az igény az embe­riség együttélésének alapgondolata, amely Beethoven IX. szimfóniájá­nak utolsó tételében fogalmazódik meg. Egy magas színvonalú zene- művészetnek örökké ezt kell tük­röznie. Dr. Szalai István Ciszterci ezüstérmesek A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gim­náziumában immáron negyedik éve működő európai uniós szakkör. Itt Dobosi László vezetésével igye­keznek a középiskolás korosztály számára is érthető nyelven átadni az Európai Unióról azokat az infor­mációkat, amelyek hamarosan a mindennapjaink lesznek. Diákjaik ennek megfelelően év­ről évre sikereket érnek el országos versenyeken, amelyeknek egyik szép állomása a március 14-16-án, Miskolcon megrendezett Europró­ba verseny országos döntőjén elért második helyezés volt. Á csapat tagjai - Czigány András, Szendrődi Edit és Szilágyi Gyula, mindannyi­an érettségi előtt álló diákok - egy­hetes római utat nyertek. KOZMA F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom