Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-19 / 76. szám
2003. Március 19., szerda BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL REKTORVÁLASZTÁS 2003. Dr. Boros János, dr. Lénárd László (képünkön) és dr. Sipos Béla rektorjelöltek voltak tegnap vendégei a Dunántúli Napló szerkesztőségének, ahol online-interjú keretében válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Az interjú szerkesztett változatát a rektorválasztás napján, holnapi számunkban közöljük. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Álláshoz segít az iroda Vajszló Két hét múlva megkezdi működését a településen élő hátrányos helyzetű családok megsegítésére létrehozott ügyfélszolgálati iroda a vajszlói polgármesteri hivatalban. Mint azt Gönczi Istvánná polgár- mestertől megtudtuk, két szakember foglalkoztatására pályázati támogatást nyertek a közelmúltban, az iroda a munkát április 1-jén kezdi, a rászoruló családok feltérképezésével. Munkájuk során életviteli tanácsokkal igyekeznének segíteni az érintetteknek. A tervek szerint a munkanélküliség enyhítésében is nagy szerepe lenne az új irodának: a környékbeli cégek által kínált lehetőségek számba vétele útán a vajszlói állástalanokat segítenék az elhelyezkedésben, majd sorsukat később is figyelemmel kísérnék. Az iroda előreláthatólag a hét minden munkanapján fogadja majd az ügyfeleket. ________________wjc. Eg yre több a bárányhimlős gyermek Az elmúlt három hónapban több, mint hétszáz bárányhimlős megbetegedést regisztráltak a baranyai tisztiorvosi szolgálatnál. A szakember szerint egy világjárvány tetőzésének vagyunk szenvedő alanyai. Baranyai körkép Az elmúlt hetekben megszaporodott a bárányhimlős fiatalok száma megyénkben. Átlagban három évente tapasztalható, hogy halmozottan jelentkezik ez a vírusos betegség, elsősorban a kisebb gyermekek közösségeiben. Most több baranyai óvodában és általános iskolában is felbukkant a bárányhimlő, gyakorlatilag körbejárja az egész megyét. Az azonban nemigen fordul elő, hogy olyan közösségben, ahol egyszer már levonult a betegség, később még visz- szatérjen. Dr. Fekete Zsuzsanna, az ÁNTSZ megyei járványügyi osztályának vezetője arról tájékoztatta a Dunántúli Naplót, hogy az év eleje óta 757 megbetegedést regisztráltak a szakemberek. Ez a szám igen magasnak tekinthető, hiszen tavaly egész évben ennek valamivel több mint a dupláját regisztrálta a tisztiorvosi szolgálat. Az osztályvezető elmondása szerint 2002 vége óta hónapról hónapra folyamatosan emelkedik a bárányhimlős kisgyermekek száma. Fekete Zsuzsanna azon a véleményen van, hogy egy úgynevezett világjárvány tetőzése tapasztalható e hetekben. A kór az esetek többségében minden szövődmény nélkül gyógyul, de nem veszélytelen. Felnőtteknél korai terhesség esetén problémát jelenthet, kisgyerekeknél pedig előfordulhatnak gennyes folyamatok a melléküregekben, sőt akár a központi idegrendszert is megtámadhatja. Ez azonban meglehetősen ritka. A bárányhimlő azon betegségek egyike, amelyen szinte mindenki átesik, s amelynek tünetei szembetűnőek. Kéthetes lappangási idő után előbb a bőrpirosság jelentkezik a törzsön, hajlatokban, végtagokon, majd általában egy napon belül megjelennek az apró hólyagocskák. Ezek a himlők meglehetősen sok vírust tartalmaznak, ezért nem ajánlatos idő előtt elfakasztani őket, mert csak annál nagyobb területen fertőznek. ÁltaláÓvatosan a védőoltással A legtöbb fertőző betegség ellen védőoltásokat ajánlanak az orvosok. A bárányhimlő esetében is létezik ilyen, azonban komoly szakmai vita folyik arról, hogy érdemes-e, kell-e az igen drága védőoltást használni ellene. Több országban kötelezővé tették a vakcina beadását, nálunk azonban jelenleg a szülő döntheti el, beadatja-e gyermekének. A receptre felíratható oltóanyag tartós védettséget biztosit, azonban ha mégis elkapja a betegséget egy gyengébb immunrendszert! gyermek, úgy enyhébb lefolyású lesz a fertőzés. Egyes szakemberek véleménye azonban az, hogy egy beoltott kisgyermek a későbbiekben nem örökíti majd át gyermekébe a természetes védettséget. A valódi - egy életre szóló - „ellenállás” csak akkor garantált, ha valaki már átesett a bárányhimlön. ban kilenc nap után kezdenek leszáradni, akkor már nincs fertőzésveszély. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) SOMLAI ADRIENN Eddig három ember halálát követelte az influenza Baranya megyében Influenzajárvány kezdetén vagyunk - nyilatkozta az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének epidemiológiai osztályvezetője. Az elmúlt héten másfélszeresé re emelkedett a megbetegedések száma. Baranyában már há rom ember halála hozható összefüggésbe az influenzavírussal, A megyeszékhelyen az elmúlt hé- 3 százalékkal nőtt a tüdőgyulla- ten lényegesen megemelkedett és dásban, megduplázódott a torokjárványos méreteket öltött az influenzás megbetegedések száma - fogalmazott dr. Fekete Zsuzsanna, az ÁNTSZ epidemiológiai osztályvezetője. Eddig Baranyában a népesség több mint egy százalékát, azaz közel 5500 embert döntött ágynak a vírus, de nemcsak az otthon ápoltak száma nőtt, hiszen 30 százalékkal többen kerültek kórházba influenzával, mint két hete. Emelkedett a szövődményes esetek száma is, ami azt jelenti, hogy a korábbi adatokhoz képest Nem foglalkoznak az ázsiai kórral Mint ismeretes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat a napokban a ferihegyi repülőtér állandó kirendeltségén rendkívüli intézkedéseket vezetett be, ami azt jelenti, hogy a repülőgépekkel érkező tüdőgyulladás-gyanús utasokat helyben megvizsgálják. A cél, hogy megakadályozzák a délkelet-ázsiai államokban észlelt, ismeretlen eredetű tüdőgyulladás kórokozójának Magyarországra kerülését. A megbetegedésgyanús személyeket a budapesti Szent László Kórházba irányítják, a velük kapcsolatba került, illetve a délkelet-ázsiai utasokat pedig tanácsokkal látják el, ha a tüneteket észlelnék magukon. Baranyában semmilyen óvintézkedést nem rendelt el az ANTSZ helyi szervezete. sú vírusát. A megbetegedések nagy számban érintik a tizennégy év alatti fiatalokat, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az elmúlt héten a gyermekeknél 40 százalékkal emelkedett a fertőzések száma. Ugyanakkor a vírus a felnőtt lakosságot sem kíméli, hiszen ebben a korcsoportban kétszer többen betegedtek meg. Azonban az igazi áldozatokat az idősek és legyengült emberek köréből szedi a betegség. Baranya megyében az ezt megelőző héten három beteg halála hozható összefüggésbe az influenzával. Velük a betegség egyik szövődménye, a tüdőgyulladás végzett. Az ANTSZ még nem rendelt el látogatási tilalmat, és nincs információja arról, hogy a megye bármelyik egészségügyi intézményében ez megtörtént volna. CSIKÓS KLAUDIA „A döntéssel történelmünknek tartozunk” (Folytatás az 1. oldalról) Pécs A pécsi Lauber Dezső sportcsarnokban mondott kampánnyitó beszédében Med- gyessy Péter miniszterelnök mindenkit őszintén biztatott arra, hogy ünnepi érzéssel induljon el szavazni április 12-én, és természetesen „igen” szavazattal zárja a napot, hiszen Magyarország kész az uniós csatlakozásra. Mint elhangzott, ezzel a döntéssel tartozunk a múltunknak és jelenünknek, tartozunk a magyarság ezeréves történelmének, benne Szent István szellemének, 1948 gondolatiságának és 1956 forradalmi lendületének, tartozunk az 1989- es rendszerváltó időszak minden változást sürgető polgárának. Az ország mindig Európa része volt vagy szeretett volna lenni, Európát védte a tatár és a török elől. Ezért kell minden kicsinyes pártpolitikai véleményen felülemelkedve, nemzeti egységben megélni az elkövetkező időszakot és felelősséggel dönteni a jövőnkről - fogalmazott Medgyessy Péter.- Miről fogunk dönteni? - tette fel a kérdést a miniszterelnök. - Gyermekeinkről, unokáinkról, régi álmainkról. Bár a csatlakozásnak az egész ország a nyertese lesz, az elsősorban mégis a jövő generációi számára fontos. Medgyessy Péter szerint a felkészülés része az a szisztematikus és egymással összefüggő kormányzati intézkedési sorozat is, melyben sikerült megemelni a közalkalmazotti béreket, eltörölni a minimálbér adóját, segíteni a nyugdíjasokat. Része lesz sok olyan - köztük a mezőgazdaság dolgozóit támogató - program, amely a csatlakozás első éveiben fogja átsegíteni azokat, akik vagy önhibájukon kívül nem tudnak azonnal akklimatizálódni, mint a nyugdíjasok és a betegek, vagy akik olyan versenybe kényszerülnek, amit saját erővel nem tudnak kivédeni. KOZMA FERENC A miniszterelnök Európa-zászlókat adott át az iskolák képviselőinek a megyei közgyűlés dísztermében fotó: t. l. Naponta söprik a várost Két induló a mandátumért EGÉSZSÉGÜGYI ÜGYELETEK Kórházi. Gyermekeknek belgyógyászat - Siklós, Sellye és városkörnyék, Pécs városkörnyék, súlyos esetekben a megye bármely területéről: Megyei Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: L sz. Belgyógyászati és Sebészeti Klinika, baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7- ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig. Gyógyszertárak. Pécs: Magyar Korona (Csontváry u. 2.), Boly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent- háromság, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06- 30-9027-729. ■ Siklós A város idén több mint tízmillió forintot fordít a település szépítésére. Az önkormányzat erőfeszítéseit a jelek szerint siker kíséri, már a helybeliek is felfigyeltek a pozitív változásokra. A polgármesteri hivatal e hónap közepéig fogadta a lakosság igényeit az ingyen átvehető utcai dísznövényekre. Amint azt dr. Marenics János polgármester elmondta, a lehetőséggel ötven család élt, ők folyamatosan jutnak hozzá a különféle cserjékhez és fákhoz. A város vezetése a növényesítésen túl is kiemelt figyelmet fordít a közterületek szépítésére, a takarítást az önkormányzat saját cégén keresztül, közhasznú munkásokkal oldja meg. Ezentúl mindennap, amint véget ért a városi nyüzsgés, a munkások nekiállnak, hogy kitakarítsák az utcákat. A helyiek által is elismert városszépítési tevékenység másik területe a parkokat és ligeteket érinti. Jelentős változások történtek például a polgármesteri hivatal városi bíróság melletti részén. A terület - egy lakó megfogalmazása szerint - kinyílt, évtizedek óta nem tapasztalt szépségben pompázik. A polgármester elmondása szerint a folyamat ezzel nem áll meg, a nyári szezonban a korábbi éveknél több virágot helyeznek és ültetnek ki közterületre, és számítanak a lakók részvételére is. Mint elhangzott, az igazi elismerést majd az jelenti, ha a változást nemcsak a helyiek, hanem a városba látogató turisták teszik szóvá. _______________________iu Péc s A május 11-ei időközi választás két indulója vált ismertté a napokban: az MSZP Hering Gyulát, a jobboldal pedig Molnárné Garai Editet szeretné látni képviselőként. Mint arról korábban (2003. március 7.) lapunk már beszámolt, május 11-én időközi választás lesz Pécsett, a 2-es számú önkormányzati választókerületben. Simonovics Ferenc volt MSZP-s városatya egészségének megromlása miatt lemondott képviselői mandátumáról, majd visz- szavonulása után nem sokkal elhunyt. Az időközi választás időpontjaként május 11-ét, vasárnapot jelölte meg a választási bizottság. E napon a keleti városrész polgárai reggel hat és este hét óra között járulhatnak a szavazóurnákhoz. Lapunk úgy tudja, a szocialista párt Hering Gyula vállalkozót jelöli képviselőnek, míg a polgári jobboldal Molnárné Garai Editet indítja, aki jelenleg is a pécsi közgyűlés tagja, miután listáról szerzett mandátumot a tavaly októberi önkormányzati választásokon. A törvény pedig nem tiltja, hogy a politikusasszony az egyéni választókörzetben is meg- mérettese magát. Mindemellett Simonovics Ferenc a pécs-mecsekszabolcsi településrészi önkormányzat képviselője is volt. Ez utóbbi pozícióra Toller László polgármester javaslata alapján - hosszas vita után - Molnár Ferencet választották meg. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Hírek A PÉCSI jogi kar harmadéves hallgatóinak tart ma délelőtt tíz órától előadást a monetáris politika aktuális kérdéseiről dr. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenlegi elnöke. A szakember dr. Horváth Sándor meghívásának tesz eleget, a látogatás egyedülálló a vidéki egyetemek tekintetében. (sa) PÉCSETT a közoktatási intézmények felújításának koncepciójáról is tárgyalt a város oktatási bizottsága a napokban tartott ülésén. A tervek szerint az iskolák és óvodák korszerűsítésére kedvezményes hitelt venne fel az önkormányzat. (wk) SZIGETVÁRON a 16 éven aluliak és a 70 éven felüliek ingyen kölcsönözhetnek a városi könyvtárból. Ugyanakkor a többi korosztály számára az 50 ezer kötetes állománnyal rendelkező, közel másfélezer tagot számláló intézményben e hónap elejétől a korábbi 600 helyett 800 forintra emelték a beiratkozás díját. (aa) VÉMÉND önkormányzatának - a közelmúltban elfogadott költségvetés alapján - elsődleges feladata a szennyvízhálózat tisztításának megoldása. Emellett a képviselő-testület idén támogatni kívánja a helyi sportegyesületet, valamint az önkéntes tűzoltókat is. (sa) POLLENJELENTÉS. A téli szünet után az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete polleninformá- ciós szolgálata megkezdte működését. Az idei pollenszezon a tavalyihoz képest több, mint egy hónappal kezdődött. A koratavasszal virágzó fák közül már virágzik a mogyoró és az éger. Ezen allergének jelenléte Pécs és környéke légterében várhatóan tovább emelkedik. ibi gyulladásban és háromszorozó- dott az arcüreggyulladásban szenvedők száma, továbbá az elmúlt héten öten fertőződtek meg agy- velőgyulladásban a megyében. Dr. Fekete Zsuzsanna hozzátette, márciusban 22 betegnél tenyésztették ki az influenza A típu-