Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-07 / 65. szám
2003. Március 7., péntek B A R A N Y A I TÜKÖR 5. OLDAL Típushibák az adóbevallásokban Az APEH összegtől függetlenül ellenőrizheti a visszaigénylő ügyfeleket Idén több mint 100 ezer személyi jövedelemadóbevallást várnak a bevallási kampány március 20-ig tartó időszakában az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Baranya Megyei Igazgatóságán. A visszaigénylő ügyfelek esetében kiutalás előtti ellenőrzéseket tarthat a hivatal, ugyanakkor tartják a 30 napos utalási határidőt. PÉCS- A hét elejéig mintegy 45 ezer személyi jövedelemadóbevallás érkezett be, tehát a várt adóívek valamivel több mint a fele még hátra van - tájékoztatta lapunkat a bevallási kampány állásáról Huber Éva, a baranyai igazgatóság ügyfélszolgálati osztályvezetője. A szakember néhány típushibára hívta fel a még kitöltés előtt állók figyelmét. Mint elmondta, gyakori hiányosság, hogy az ügyfelek megfeledkeznek a pótlapok - ez például a gyerekkedvezmény igénybe vételéhez feltétlenül szükséges - kitöltéséről és beadásáról. Ugyancsak több esetben előfordul, hogy a bevallók elfelejtik kitölteni az adójóváírás mértékének változása miatt fontos 104- 105-ös sorokat, amelyek a bér megosztását tartalmazzák a változás időpontja előtt, illetve utána. Fontos tudnivaló, hogy ezeket a rubrikákat akkor is ki kell tölteni, ha valaki valamilyen egyéb ok miatt nem igényli az adójóváírást. A bevallás aláírása átkerült a főoldalra, a szignó hiánya, csakúgy, mint a többi hiba javítása, pótlása a kiutalás idejét csökkenti.- A visszaigénylők az erre vonatkozó rendelkezés értelmében a hibátlan bevallás beadásától számított 30 napon belül jutnak a pénzükhöz, igazgatóságunk tartja a határidőt - mondta Huber Éva. Az osztályvezető a lakáscélú hitelek miatti nagyobb összegű visszaigénylésekkel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a többi adónemhez hasonlóan az APEH az szja-bevallások kapcsán is végez kiutalás előtti ellenőrzéseket. A vizsgálat szempontjait a hivatal központilag határozza meg, az adóalanyok kiválasztása azonban minden esetben független a visszaigényelt ösz- szeg nagyságától. ____KASZÁS E. So kan csatolják felajánlásaikat A tapasztalatok szerint a baranyai adózók közül idén is sokan élnek azzal a lehetőséggel, hogy a feltételeknek megfelelő közhasznú civil szervezetek, egyházak számára felajánlják megfizetett adójuk 1-1 százalékát. A felajánlás csak akkor érvényes, ha a kedvezményezett nevét, illetve adószámát, egyházak esetében technikai számot tartalmazó nyilatkozatokat zárt, leragasztott borítékban csatolják a bevallásokhoz, a borítékon fel kell tüntetni a felajánló nevét, címét és adókártyaszámát. Új kezdeményezésként idén a 06/80-200-074-es ingyenesen hívható zöld számon tájékoztatnak a feljogosított kedvezményezettek adatairól. Hírek PETTEND és Gyöngyösmellék között az egykilométeres földút lekövezését és bitumenezését szorgalmazza a pettendi községvezetőség. Szeretnék a Gyöngyös-patak hídjának fa elemeit betonból készült részekkel kicserélni. A kivitelezéshez szükséges összegért immár ötödször pályázik a község. (cs) SZENTLÖRINCEN, az Ifjúság úti iskolában Hiller István, az oktatási minisztérium államtitkára tart előadást és fórumot az oktatási törvény módosításáról pénteken délután fél ötkor, (o) A GYÓDI bekötöúton az egyenetlen burkolat miatt 30 km/h- ás sebességkorlátozást vezetett be a napokban a Baranya Me- gyei Közútkezelő Kht. isai Skandináv lottó Nyeremények 7 találatos 6 találatos 5 találatos 4 találatos 33 766 911 Ft 260402 Ft 5 214 Ft 800 Ft Százmilliókat érő keverőüzem Mohács Felavatták a Bóly Rt. megújult keverőüzemét. A beruházás egy éve kezdődött meg, a statikai és technológiai fejlesztés mintegy 400 millió forintba került. Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Bóly Rt. mohácsi keverőüzemét. Az avatáson megjelent többek között dr. Mészáros Gyula, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Kole- szár István, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója is. Mint azt Varga Péter, a Bóly Rt. vezérigazgatója az avatáson elmondta, a tavaly februárban megkezdett korszerűsítés több, mint 400 millió forintba került. A beruházás során az épület- egységen egyrészt statikai megerősítéseket végeitek; a fejlesztés második szakaszában, tavaly szeptembertől pedig sor került a technológiai korszerűsítésre is. Ennek köszönhetően az üzem minden követelménynek megfelelő minőségű - óránként 20 tonna - takarmányt képes előállítani. A részvénytársaság célja, hogy a jövőben a tartálykocsis kiszállításról áttérjen a zsákoló csomagolásra. SOMLAI A. Az avatás után mától már az ügyfeleket várják az új üzemben FOTÓ: LÄUFER L. Sikerdíjra is pályázhatnak Néhány százalékos jutalék járhat a szerzőnek Baranyai körkép A megye egyes településein sikerdíjban is részesülnek azok az önkormányzati dolgozók, akik közreműködésével eredményesen pályázik a település egy-egy állami támogatásra. A néhány százalékos jutalék milliós tételek esetében komoly összeget is jelenthet. Az önkormányzati bevételek szinte egyetlen kiegészítési lehetőségei ma az állami pályázatok. Attól függően, hogy a beadott anyagok mennyire szerepelnek sikeresen a bírálatok alkalmával, egy-egy település akár költségvetésének egynegyedével is gazdagodhat a központi forrásokból. Persze - amint az érintettek fogalmaznak - valójában minden „fillér” jól jön, így az önkormányzatok néhány milliós támogatásnak is örülnek. Éppen ezért a falvak és városok egyre nagyobb gondot fordítanak a minél eredményesebb pályázatíró csapatok kialakítására. A jó szereplést egyes településeken külön díjazzák, de például Pécsett, vagy - a pályázatok tekintetében hagyományosan jól szereplő - Mohácson nem. Siklóson a polgármester kezdeményezésére az elmúlt testületi ülésen jött létre egy öt fős bizottság a minél hatékonyabb pályázatírás céljából, Kozma Sándor alpolgármester vezetésével. Első körben a testület 5 millió forintot különített el a pályázatok sikerdíjazására, azonban ez az összeg korántsem végleges, ugyanis még nincs konkrét döntés a javadalmazás mikéntjéről, a szabályzatot e hónapban dolgozzák ki. Mint elhangzott, a sikerdíjat azok az intézményvezetők, hivatali köztisztviselői kör, illetve külső közreműködők - kistérségi megbízott, illetve menedzser - kaphatnak majd, akik a város számára hasznot tudnak felmutatni. A lépéssel a pályázati aktivitást kívánják ösztönözni, javadalmazás azonban csak eredmény esetén lesz. Utóbbinál feltétel a műszaki megvalósulás és a szakszerű pénzügyi elszámolás is. A tájékoztatás szerint a sikerdíjjal jutalmazható beruházások körében a vár nem szerepel. A város az elmúlt évben mintegy 30 millió forintot nyert beruházásra, ami jóval alatta marad a 2001-es évnek, igaz, akkor jelentős tétel volt a gimnázium rekonstrukciójára kapott 850 millió forint. Villányban szintén sikerdíjjal jutalmazzák a hasznot hozókat, azonban a siklósival szemben szélesebb a kör és a díj mértékét feladatra szabottan, egyénileg határozzák meg, mondta el Takács Gyula polgármester. Az információval kapcsolatban dr. Marenics János polgármester úgy vélekedett, meggondolandó Siklóson is a kör kiszélesítése a hatékonyság fokozása érdekében. Baranyában eddig sem volt ismeretlen a sikerdíj alkalmazása az önkormányzatoknál. Szederkényben például már évek óta gyakorlat, hogy a pályázaton nyert neüó összeg két százalékára számíthat az anyag készítője. A település polgármestere szerint mindez ösztön- zően hat a dolgozókra, k. j.-m. b. Szociális bútorvásár Pécs A Dél-Dunántúli Regionális Forrás- központ március 8-án, szombaton Pécsett, a Szivárvány Gyermekházban hagyományteremtő célzaüal „Regionális Szociális Szakmai Napot” szervez. A fórumhoz kapcsolódóan többek között jótékonysági vásárt is rendeznek, amelyen szociális intézmények és civil szervezetek a foglalkoztatásuk során előállított termékeiket értékesítik. A szakmai napon kaphatóak lesznek a szociálökonomiai program keretében gyártott bútorok is - tudta meg lapunk Fónai Lászlótól, a Uwyta Kht. szociális szolgálat vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy a városban feleslegessé vált holmikat gyűjtik össze, majd felújítják a szervezet üzemében. A munkát hajléktalanok, tartós munkanélküliek, és megváltozott munkaképességűek végzik, továbbá környezetvédelmi okokból is jelentős az elképzelés, hiszen az amúgy szemétre kerülő tárgyak újrahasznosításáról gondoskodnak. Az értékesítésből befolyt összeget pedig újabb munkahelyteremtésre, bérekre, szociális szolgáltatásokra, és a családok átmeneti otthonára fordítja a Kht. Fónai László hozzátette, a szociálökonomiai program elsődleges célja, hogy a közhasznú társaság önfenntartóvá váljon. CSIKÓS KLAUDIA Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekeknek belgyógyászat - Siklós, Sellye és városkörnyék, Pécs városkörnyék, súlyos esetekben a megye bármely területéről: Megyei Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat: II. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00- től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00- től reggel 7-ig. Gyógyszertárak. Pécs: Zsolnay (Zsolnay u. 8.), Bóly: Panacea, Komló: Kenderföld, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Kígyó, Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Oroszlán. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 06-80-505- 390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35. Telefon: 69/311-068, 06-30-9027-729. Hívható 0.00-tól 24.00 óráig. ■ Interjú: a legalapvetőbb emberi jogok védelme „Állandó harc, a nyilvánosság erejével” Az Amnesty International (AI) alapítója Peter Benenson angol ügyvéd, aki világméretű tiltakozást szervezett 1961-ben, mert a szabadság érdekében felszólaló két portugál diákot hét-hét év börtönre ítéltek. A jogvédő szervezetnek ma 170 országban több mint egymillió tagja és 7800 szervezete van. A legfrissebb tegnap alakult Pécsett. Erről és a szervezet tevékenységéről is szót váltottunk Tószegi Zsófiával, az AI Magyarország tagságfejlesztési koordinátorával. DN: - Az AI meglehetősen rosz- szul startolt nálunk.- Arra a szlovéniai kampányra gondol, melyben a szervezetünk a magyarországi rendőrségi atrocitásokra próbálta felhívni a figyelmet? DN: - Arra, hogy mindezt olyan plakáttal sulykolta a szemlélőbe, melyen puskatussal megdolgozott gyermeklábfej volt látható.- Valóban hiba volt a túlzott általánosítás. A magyarországi vezetőség is belebukott ebbe, többen leköszöntek. Ám azért ne higgyük azt, hogy minden rendben van. Az AI legutóbbi jelentése alapján tetten érhető nálunk a romákkal szembeni rendőrségi brutalitás és tarthatatlan a helyzet a menekülttáborokban. DN: - A pécsi csoport feladata is ez lesz; figyelni a jogsértésekre?- Nem feltétlenül. Legfeljebb jelezhetik a szervezet londoni központjába, ha valami nemkívánatosat észlelnek, ám a tagjaink és az aktivistáink elsődleges feladata, hogy megismertessék mindenkivel az alapvető emberi jogokat, vegyenek részt nemzetközi kampányokban, igyekezzenek felhívni a figyelmet a hátrányos megkülönböztetésre, az embertelen bánásmódra. DN: - Hány aktivistájuk van idehaza?- Talán ha százan vállalnak konkrét munkát a szervezetünkben, és aligha tízen vagyunk olyanok, akik tagsági viszonnyal rendelkezünk. Ezen szeretnénk némileg változtatni a közeljövőben és minél többeket megnyerni az emberi jogok szószólóinak. DN: - Kik pénzelik a szervezetet? Úgy értesültem, hogy tavaly 21 mülió angol fonttal gazdálkodott a világszervezet?- Adományokból tartjuk fel magunkat, de nem mindenkitől fogadunk el pénzt. DN: - Akad kizáró ok?- Bőven. A kormányoktól való függetlenség az egyik legfontosabb, így állami pénzt nem fogadunk el, másrészt a szervezetünk szakértői általában jól megnézik azokat, akik adományokat ajánlanak fel. DN: - Most éppen mi a legnagyobb örömük?- Talán annak a nigériai nőnek az esete, akik a helyi törvények szerint meg akartak kövezni, de az AI fellépésére ez nem történt meg. DN: - És mi a legújabb kampányuk célja?- Természetesen az esetleges iraki háború elleni tiltakozás és a figyelem felhívása mindazokra a szörnyű következményekre, amely a lakosságot érheti. DN: - Időben és térben közelebbi?- Holnap tüntetünk világszerte az orosz nagykövetségek előtt, így Budapesten is. Ugyanis Oroszországban rengeteg olyan téma akad, ami az emberi jogokat sérti. DN: -Sorolja..- Rendszeresnek mondható a családon belüli, nők elleni erőszak, égetőek a nemzetiségi problémák, sokféleképpen bántják Csecsenföld lakóit,- és kriminálisak az oroszországi börtönviszonyok. DN: - Ön is ott lesz a tüntetésen?- Minden bizonnyal. DN: - És nem fél?- Féltem már egyszer, egy amerikai szervezett tüntetésen. Idehaza? Tizenöt-húsz évvel ezelőtt biztosan más lett volna a helyzet, ám ma valószínűleg nincs is okom a félelemre, hiszen általános érvényű dolgokért harcolunk a nyilvánosság erejével. KOZMA FERENC Tószegi Zsófia Tószegi Zsófia, az Amnesty International (Alj magyarországi tagságfejlesztési koordinátora 1974-ben született Pécsett, férjezett, egy ' nyolc hónapos fiúgyermek édesanyja. Férje amerikai állampolgár, Washingtonban ismerkedtek meg, jelenleg Zalaegerszegen élnek. Angol és spanyol nyelven beszél, hobbija és mindennapjai része az emberi jogokkal való foglalkozás, ezt tanulta az USA-ban, Spanyol- országban, majd a Közép-európai Egyetemen. Öt éve tagja az Al- nek. Öröme, hogy büszkén vállalhatja azt, amit csinál.