Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-28 / 85. szám

Minden hévben visszatér. %f Ez az ajánlat nem. Új, hazai gyártású Suzukik most még verhetetlen áron. Kedvezőbb kamatokkal! SUZUKI SZABOLCS Pécs. Komim irt 7». lélétoii: (72)240*393 sii/ukk'rliavanet.hii • www.siMikiwnholcs lm Mai számunkból Fejlesztések a Dél-Dunántúlon Kaposvár Vadak pusztítják a földeket Romlottak a terméskilátások - Hússal fizetnék meg a kárt A közlekedés fejlesztése az elsőd­leges cél a Dél-Dunántúlon - hangsúlyozta Kékes Ferenc, a Dél­dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a testület csütörtöki kaposvári ülését követő sajtótájé­koztatón.- Reményeink szerint megin­dul, ha nem is a kellő sebességgel a régió belső úthálózatának fej­lesztése, valamint a zsáktelepülé­sek felszámolása - fűzte hozzá. A regionális tanács elnökének szavai szerint a régióban a közle­kedésben, de egyéb fejlesztéseket illetően is jelentősebb változásra még kellő politikai konszenzus esetén is legkorábban 2006 után lehet számítani, amennyiben ki­alakul egy megfelelő hatáskörrel és forrásokkal rendelkező regioná­lis közigazgatás. Kékes Ferenc az idei fejleszté­sekről szólva elmondta: különbö­ző pályázati források állnak ren­delkezésre, ezek azonban csak részben fedezik a régión belüli programok megvalósítását. Az el­nök több tízmüüárd forint forrást tartana szükségesnek a térségfej­lesztési programokra. A szocialis­ta politikus beszámolója szerint az elmaradott térségek régiós szinten valamivel több mint 1,3 milliárd fo- rintos keretre pályázhatnak. ■ Szarvasból háromszor, vaddisznóból kétszer annyi él megyénkben, mint amennyi a szakem­berek szerint kívánatos lenne. Baranya egyes te­rületein már nem is az erdőben, hanem a szán­tóföldeken tanyáznak az állatok, amelyek hatal­mas károkat okoznak. A károsult gazdák csapdá­ban vannak: ha ugyanis kőkeményen benyújtják a számlát a vadásztársaságoknak, azok összeom­lanak, s nem lenne, aki ritkítsa az állományt. Baranyai körkép Drávafok határában nincs egy tenyérnyi olyan terü­let a többhektáros őszi vetésekben, ahol ne lenne letaposva a zsenge, éppen csak a földből kibúvó bú­za. A kár már így is tetemes Szabó István, a helyi gazdakör alelnöke szerint. Vörös Kálmán, a Dráva- zug Egyesület egyik vezetője szerint a vadkárok mi­att olyannyira megromlottak a térségben a termés- kilátások, hogy lassan már vetni sem érdemes, ezért tegnapra vadkártanácskozást hívtak össze. Akadt olyan gazda, aki tavaly nem aratott, s a határ­bejárások azt mutatják, hogy az idén sem számít­hat jobbra. Baranyában másutt sem rózsás a helyzet. Fáik Komád, az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatala vadászati-halászati osztályának vezetője szerint Bóly és Mohács térségében már az erdőkbe sem lehet visszaterelni azt a nagy létszámú vadállo­mányt, amelyik a szántóföldeken él kétszázas, há­romszázas csoportokban, s a búza vagy kukorica közt ellik. Mozsgó környékéről, a Zselicből a várha­tó mezőgazdasági vadkárok szempontjából szintén lesújtó hírek érkeznek. S bár tavaly megemelték a vadkilövési keretet mindenütt - idén a Dráva men­tén például 1500 szarvas kilövését irányozták elő -, úgy tűnik, alábecsülték a mennyiséget. Fáik Komád közös cselekvésre biztat, a vadászok és a gazdák összefogására, hiszen a károkat képtelenek megtéríteni a vadásztársaságok. További gond, hogy a vaddömping miatt a vadhús fölvásárlási ára soha nem látott alacsony szintre esett, s ezért talán az is egy meg­oldás volna, ha a gazdáknak a vad­kárt átmenetileg hússal kompenzál­hatnák. Túrós László, a Mecseki Er­dészeti Rt. tájékoztatási igazgatója szerint a vadállomány ijesztő mérté­kű elszaporodását a rendszerváltás utáni évek okozták, amikor vadgaz­dálkodás helyett csupán vadászgatás folyt, a vadhús feldolgozásának, fo­gadásának és értékesítésének inf­rastruktúrája pedig összeomlott. (Előzmények: WWW. dunantulinaplo. hu) KOZMA FERENC Becsült vadállomány Szarvas Országosan Baranyában Kívánatos volna: 08.000 4.300 Ezzel szómban van: 105.000 11.500 ÓZ Vadhús-felvásárlási árak « 290.000 14.000 Ezzel szemben van: 330.000 18.000 Vaddisznó Országosan Baranyában Kívánatos volna: 40.000 3.500 Ezzel szemben van: 80.000 7.700 Dám Országosan Baranyában Kívánatos volna: 94)00 180 Ezzel szemben van: 19.000 550 , Mozsgó környéke, Zselic £ A VADKÁR ÁLTAL LEGINKÁBB SÚJTOTT TERÜLETEK BARANTÁBAN Dráva környéke mm Fonäs: FVM j Baranya Megyei Hivatala : IDŐJÁRÁS Napsütés, néhol felhők 3,21 °C Szombat Vasárnap Hétfő 5,19 °C 3,18 °C 4,18 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. A napsütést átmeneti felhősödés zavarhatja meg több helyen. Ta- vasziasan kellemes marad a hő­mérséklet, semmilyen frontha­tás sem várható. II 9 77 0 8 65 91 3 05 0 0 3 0 8 5 BOZSIK LÁSZLÓ KOMMENTÁRJA Kevesebb lehetne a titok Úgy tűnik, több szempontból is át­meneti állapotban van a magyaror­szági honvédség és annak minisz­tériuma. Álláspontjuk, hozzáállá­suk egyébként érthető. Egyrészt a világ más részein háború dúl, másrészt hazánkban hamarosan bevezethetik a sorkatonaság nél­küli módszereket. Az átszervezés nagy munkával jár, főként ebben a felettébb furcsa, sok összetevős, fontos történéseivel túlnyomórészt hazánktól független világban. Láncszem vagyunk csupán, mint egy hivatásos vagy sorkatona mondjuk egy dandárban. Létezik egy harmadik tényező is, ami engem egyébként legjob­ban zavar a zavarban. Egyszerűen érthetetlennek vélem a létszámra vonatkozó titkos adatokat a hu­szonegyedik században, legyen szó akár egy vidéki gamizonról vagy egy egész ország hadseregé­Ballag a katona, ő sem tudja, hova. Slágerszövegnek jó. Valós helyzetnek nem. ről. Nyilvánvalónak látszik az is, hogy a szövetségesek kérései előtt több esetben fejet kell hajtani, de ha a saját és sajátos belső átszerve­zések elhúzódnak, nehéz lesz a - ráadásul folyton változó - kérel­meknek megfelelni. A laktanyák technikai felsze­reltségét például ismerjük, hi­szen az bárhol hozzáférhető nyilvánosan is. Nem tudom iga­zán, hogy örüljek-e vagy bán­kódjak „a technikai cserén”. Egész eddig tartózkodtam egyéni élményeimtől, de a tech­nikai ügyek kapcsán engedtes­sék meg, hogy említsek kettőt. Amikor mi még morze-jelekkel, a három rövid, három hosszú, három rövid = SOS ta­nulásával foglalatoskod­tunk, már műholdak ke­ringtek felettünk, hogy különböző információ­kat közvetítsenek szerte a világra. Amíg bőszen írtam a géptávíró jelen­téseket a folyton elaka­dó gépen, másutt már számító­gépeken mentek az informáci­ók. Rólunk is. Tőlünk is. És most milyen különbségek van­nak? Ezreddé... &S. oldal Nem lesz tűzszünet Washington-Madrid Donald Rumsfeld amerikai vé­delmi miniszter csütörtökön Washingtonban kijelentette: nem lesz tűzszünet az iraki há­borúban. A Pentagon nem tudja, hogy a hadművelet még meddig fog tartani, de „az Egyesült Álla­mok egyelőre közelebb van a há­ború kezdetéhez, mint a végé­hez” - mondta Rumsfeld, aki szerint az iraki Köztársasági Gárda Bagdad határától 70-80 ki­lométeres távolságban építette ki védelmi gyűrűit. Szavaiból ki­tűnt azonban az is, hogy az amerikai hadvezetés még re­ménykedik a Bagdadban élő je­lentős lélekszámú síita közösség fellázadásában is a szunnita ve­zetésű kormány ellen. Jósé María Aznar spanyol kor­mányfő csütörtökön úgy vélte, hogy az ENSZ-nek jelentős fele­lősséget kell vállalnia a háború utáni iraki helyzet kezelésében. A Reuters hírügynökség ebből azt a következtetést vonta le, hogy Spanyolország ezzel szem­beszállt az Egyesült Államok ter­veivel, és lényegében csatlako­zott a brit és a francia rendezési elképzelésekhez. Az Egyesült Ál­lamok azonban korábban leszö­gezte, hogy nem engedi át Irak­ban a vezető szerepet az ENSZ- nek. (További részletek a 2. oldalon) Atipusos tüdőgyulladás gyanújával ápolják Székesfehérvár Atipusos tüdőgyulladás gyanújá­val, a legszigorúbb óvintézkedé­seket alkalmazva ápolnak a szé­kesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórház fertőző osztályán egy fiatalembert - tájékoztatta Ferencz Péter Fejér megyei tiszti főorvos csütörtökön este a sajtót. A közszolgálati televízió híradó­jának információját megerősítve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fejér me­gyei intézetének igazgatója el­mondta: a férfi tíz napja két na­pot töltött Szingapúrban. Tájé­koztatása szerint a beteg szerdán magas lázzal és felső légúti tüne­tekkel jelentkezett az orvosnál, aki óvatosságból azonnal a kór­házba utalta. A férfit a fertőző osztályon teljesen izolált körül­mények között a WHO ajánlásai­nak és protokolljának megfelelő­en kezelik. Légzésvédővel ellá­tott külön ápoló személyzet gon­doskodik róla. A szükséges bak- teorológiai és víruslabor-vizsgála- tokat az országos járványügyi központ csúcslaboratóriumában végzik. _____________________■ Ha ön elmúlt 14 éves, de még nincs 35, s szívesen bemutat­kozna, jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáról minimum 4, maximum 12 darab fényké­pet, melyeket szívesen vi­szontlátna lapunkban és a világhálón. A jelentkezési lap megtalál­ható mai számunk 11. olda­lán, illetve csütörtökönként a Dunántúli Napló Grátiszban és letölthető honlapunkról is. A fényképeket és a kitöltött jelentkezési lapot postázza címünkre: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf.: 134. A borí­tékra írja rá: „NETt hölgyek”. www.dunantulinaplo.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom