Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-13 / 71. szám
16. OLDAL SPORT 2003. Március 13., csütörtök | r$t . a r &n mr%c riOiiL/1 Uu/V. liJesíel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesiel Iványi úgy érzi, egyenlítenek Az idegenbeli bravúr ezúttal elmaradt a MiZo-Pécsi VSK és a Bourges párharcában a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében, a franciák éppen Tuvics extraklasszis játékával az első negyed után már végig vezetve győztek. Csütörtökön Rátgéber László együttese megpróbálja kicsikarni a győzelmet, és ezzel egyben a harmadik mérkőzést is. Pécs A keddi találkozón nem hiába tartott egykori játékosától, Szlobodanka Tuvicstól a pécsiek edzője, a center kiváló napot fogott ki, megoldhatatlan feladat elé állította egykori csapattársait, és alaposan megszórta a vendégeket. A palánkok alatt szorgoskodó motivált, minden labdáért harcoló kosarasról keserűen meg is jegyezte Rátgéber László, hogy egymaga több pontot dobott, mint az összes pécsi center együttvéve. A szakvezető szerint a csatát a palánkok alatt Tuvics dominanciája, és a bátortalan pécsi támadójáték döntötte el, csütörtökön ez utóbbiban feltétlenül javulni kell ahhoz, hogy jövő héten harmadik mérkőzést rendezhessenek Franciaországban. Iványi Dalma. mindenesetre érez annyi erőt és elszántságot magában és társaiban, hogy a második találkozót megnyerje csapata. A hazai közönség által hajtott franciáknak ugyanis a legfontosabb pillanatokban minden bejött, szerencséjük is volt, míg a fekete-fehéreknek általában nem jött ki a lépés. Az irányító úgy érzi, ha csütörtökön jó napot fognak ki, szurkolóik támogatásával reális esélyük van az egyenlítésre. A MiZo-Pécsi VSK szerdán 16 óra körül érkezett meg a baranyai megyeszékhelyre, ám Béresék éppen csak hazaugorhattak, 19 órától már edzésen vett részt a társaság. Csütörtök délelőtt újabb megbeszélést tartanak, estére pedig eldől, hogy tervezhetik-e a jövő heti bourges-i utat. A mai mérkőzés 18 órakor kezdődik, a bérletek nem érvényesek. A Bourges 1-0-ra vezet a két győzelemig tartó párharcban. Érdekesség, hogy a másik három negyeddöntő is kivétel nélkül a hazai csapatok győzelmeit hozta (a papírformának megfelelően), egyedül a lengyel Gdynia izzadt meg alaposan, csak hosszabbítás után nyert az orosz Jekatyerin- burg ellen. . K. MAYER ANDRÁS Csökkent az éllovas előnye Baranyai körkép A legkésőbb a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában kezdődik a bajnokság, a csapatok csak most hétvégén kezdik el a pontvadászatot. A téli 'szünetben ugyan pihentek az edzők, a játékosok, a tabellán mégis történtek változások. Az őszi szezon alapján a 10. helyen álló Decs ugyanis anyagi problémákra hivatkozva bedobta a törülközőt, így eredményeit törölték. A baranyaiak közül ez leginkább az éllovas Szentlőrincet érintette kellemetlenül (idegenben 3-1-re nyert), Mészáros Ferenc együttese ugyanis három pontot vesztett, míg a rivális Barcs csak egytől búcsúzott, így Dárdai Pál csapata egy pontra megközelítette a listavezetőt. A tabella alsó felében Mohácson dörzsölgethették a kezüket a klubvezetők, Nagy Ervin tanítványai hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek a Decstől, ám ezt az eredményt most törölték, így a Duna-parti- ak mérkőzés nélkül előzhették meg a három pontot elbukó Letenyét, és léptek előre egy helyet. A baranyai csapatok közül a Beremend és a Harkány őszszel nyert a Decs ellen (előbbi maradt a 7., utóbbi a 8. helyről a 9.-re csúszott vissza), a Boly és a Kozármisleny pedig döntetlenezett (előbbi maradt 3., utóbbi a 9.-ről a 8. pozícióba lépett előre). NB III. Dráva-cs. 1, Szentlőrinc 14 10 2 2 31 •11 32 2. Barcs 14 10 1 3 33 •15 31 3. Bóly 14 8 4 2 33 19 28 4. Nagyatád 14 7 6 1 31 ■15 27 5. Keszthely 14 8 1 5 27-18 25 6. Dombóvár 14 7 4 3 22 ■15 25 7. Beremend 14 7 2 5 24 ■ ■21 23 8, Kozármisleny 14 6 3 5 3425 21 9. Harkány 14 6 3 5 20 ■18 21 10. Zamárdi 14 4 3 7 1622 15 11. Mohács 14 4 2 8 19-24 14 12. Letenye 14 2 7 5 28 ■31 13 13. Baja 14 3 2 9 22 33 11 14.Bonyhád 14 0 4 10 20 45 4 15. B.füred 14 0 2 12 7■55 2 16. Decs 0 0 0 0 0 l-O 0 K. MAYER A. Megújul a focipálya Szigetvár Bognár József szentlászlói polgármester lett Nagy Balázs helyett a ZMSE elnöke. A közelmúltban elnökségi ülést tartottak a Zrínyi Miklós Sport Egyesületnél, amelyen Bognár József szentlászlói polgármestert választották meg a szigetvári sportkör új elnökének, aki Nagy Balázst váltotta ezen a poszton. Lapunk az újdonsült elnöktől megtudta, hogy megújul a sporttelepük. Az öltöző-korszerűsítés már megkezdődött, később felújítják a területet övező kerítést és a sportközpontot körülvevő utakat, világítást kap a salakos edzőpálya. A munkálatok a tervek szerint az első félév végére befejeződnek. A megyei I. osztályú szigetvári focicsapatnál új játékos Kocsis (Hóból) és Bogdán (Patapoklosi), őket a téli átigazolási időszakban szerezték meg. Az együttestől azt várják, hogy az ősszel kezdődő új bajnokságban az első öt hely valamelyikét szerezze meg. H. I_ ^(ÍlsÍjP EK ISO 90013000 Az OTP Ingatlan RL pécsi területi irodájába munkatársat keres INGATLAN ÉRTÉKELÉSI ELLENŐR munkakörbe. Fő feladata:- ingatlan értékbecslések készítése-alvállalkozók, illetve más értékbecslők által készített értékelések ellenőrzése Elvárások:- építész, ill. építőmérnöki (üzemmérnöki) végzettség- ingatlanforgalmi-értékbecslői szakképesítés- legalább 2-3 éves szakirányú gyakorlat- számítógép felhasználói ismeret (Word, Excel) A magas szakmai színvonalú, kitartó, korrekt munkavégzést megfelelő jövedelemmel honoráljuk. A részletes szakmai önéletrajzot, oklevélmásolatokat tartalamazó pályázatokat a hirdetés megjelenését követő 1 héten belül kérjük az alábbi címre elküldeni: OTP Ingatlan Rt. 1242 Bp. Pf. 453. NETt A fényképeket és a kitöltött jelentkezési lapot postázza címünkre: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf.: 134. A borítékra írja rá: „NETt hölgyek”. www.dunantulinaplo.hu Ha Ön elmúlt 14 éves, de még nincs 35, s szívesen bemutatkozna, jelentkezzen játékunkra! Küldjön be magáróí minimum 4, maximum 12 darab fényké- i pet, melyeket szívesen vi- I szontlátna lapunkban és a világhálón. A jelentkezési lap megtalálható a hét több napján a Dunántúli Napló 11. oldalán, csütörtökönként a Dunántúli Napló Grátiszban, illetve letölthető honlapunkról is. Kis és Kékesi: gólpárbaj Komlói BSK-Fűtőerőmű Pick-Szeged 33-39 (14-22) Férfi kézilabda NB I. Komló, 500 néző. V.: Andorka, Kecskeméti. Komló: Szabó T. - Kalocsay 4/1, KÉKESI 10, DÖMÖS 3, Hőgye 3, KIS G. 10/3, Egri 1. Cs.: PÓKOS (k), Tolsztih, Nagy Z„ Papp 2, Péter Szabó, Csorba. Edző: Váczi Sándor. Szeged: Puljezevic - Noris 4/1, La- luska 2, DOROS 4, EKLEMOVICS 8, BAJUSZ 9/3, Vadkerti 3. Cs.: Perger (k), Buday 4/3, Ilyés 3, Mezei 1, Halász 1, Sutka. Edző: Drágán Djutócs. Az eredmény alakulása: 4. p.: 04,13. p.: 6-8, 23. p.: 12-16,40. p.: 21-25,48. p.: 25-32,54. p.: 29-36. Hétméteresek: 6/4, illetve 8/8. Kiállítások: 8, illetve 16 perc. A mérkőzés első gólját Buday szerezte büntetőből, majd ezt még hárommal megtoldották a vendégek, 4-0-ás előnyre tettek szert. Komlói oldalon először Kis Gergely volt eredményes, később csatlakozott hozzá a másik két átlövő, Kékesi és Dömös is, látványos gólpárbajt láthattak a szurkolók. A Szabó Tamás helyére beálló Pókos egyre többször találkozott a szegedi lövésekkel, Kékesi pedig gyakran olyan erővel vágta a labdát a felső sarkokba, hogy Puljezevics elképedve figyelt, így tartották magukat a hazaiak. A félidő vége felé azonban a rutinos, jobb játékosállománnyal rendelkező vendégek többször villámgyors kontrákat vezettek, amit Bajusz rendre könyörtelenül kihasznált, s ezzel meglépett Drágán Djukics csapata. A szünet után Pókos ragyogó védéseinek, az átlövők góljainak köszönhetően felzárkózott a Komló, a szegediek érezhetően úgy gondolták, nem kell százszázalékos erőbedobás a győzelemhez. A két edző azért természetesen tisztában volt az erőviszonyokkal, ezért a csereemberek, a fiatalok is nagyobb szerepet kaptak. A mérkőzés végén mindkét csapat elégedett lehetett, Dorosék hozták a kötelezőt, Váczi Sándor együttese pedig helytállt az egyik legjobb hazai gárda ellen. Váczi Sándor. - Körülbelül jól is van ez így... Dragon Djukics: - Ez a két pont kellett az alapszakasz-győzelmünkhöz. K. MAYER A. Kézilabda NB II. Bácska - Mohács 25-36 (11-17) Nők. Bácsbokod, 50 néző. V.: Kovács, Lesták. Mohács: Braxa- tórisz - Wiesner 6, Kőszegi 5, Naki Németh 3, Szedlák 13, Peringer 4, Gazdag. Cs.: Andrássy (k), Szalai 3, Prokop 2, Predács, Vétek. Edző: Oszlár Ferenc. Oszlár Ferenc: - Idény eleji formával is magabiztos sikert arattunk. Siófok - Térni Pécs 28-21 (12-12) Nők. Siófok, 50 néző. V.: Dobo- vai, Schmidt. Térni Pécs: Hadai - Soós 1, Csöndé 4, Schiffemé 3, Varga, Csordás 3, Deák 4. Cs.: Schunk (k), Farkas 2, Dézsi, Buús 4. Edző: Deák Zsuzsa. Deák Zsuzsa: - Varga Judit komi sérülése rányomta bélyegé a jóié kunkra. Pécsvámd - Csurgó 29-18 (14-9) Nők. Pécsvárad, 100 néző. V.: Niki, Pákolicz. Pécsvárad: Bodáné - Menczer 3, PERJÉSI 7, Marián 2, GÁL 5, Hegedűs 5, Illés 3. Cs.: Tamás (k), Bozó 4, Szatmári, Napi- rana. Edző: Valentai Csaba. Valentai Csaba: - Voltak hibáink, de így is hoztuk a kötelezőt. PEAC-Kettele - Harkány 25-25 (13-13) Férfiak. Pécs, Egyetemi csarnok, 100 néző. PEAC: JEDLICSKA - Gelb Z. 1, Monori 3, BALÁZS 6, Pecz, Kemenes P. 5, ROMSICS 6. Cs.: Lipcsik 3, Jolántai 1. Edző: Horváth István. Harkány: Somogyi - SOMO- DI2, Bodacz 5, VIRÁG 7, ANDRÁS 2, Kézsmárki 6, Zádori Zs. 1. Cs.: Sátori (k), Kóllai 1, Mezei, Nagy G., Nagy Zs. 1. Edző: Kovács János. Horváth István: - A tavaszi szezon első mérkőzésén igazságos döntetlen. Kovács János: - Nyernünk kellett volna. Kozármisleny - Kutas 29-25 (17-12) Nők. Pécs, Széchenyi-csamok, 150 néző. V.: Tass, Supák. Kozármisleny: Ropoliné - HORNICZ 6, Pentz 2, Schiebelhut 3, Köröszturi 1, BODROGI 12, Somogyvári 3. Cs.: Kolonits (k), Dómján 1, Dankó 1, Koholák, Lukács, Bodor. Edző: ifj. Kovács Tamás. Ifj. Kovács Tamás: - Jobb helyzetkihasználással nagyobb arányban is nyerhettünk volna Hosszúhetény-Pécsvárad - Rinyamenti KC 26-29 (14-14) Férfiak. Pécsvárad, 50 néző. Hosszúhetény-Pécsvárad: Zuder - Szászfái 4, Farmosi 5, Zörgő, Csányi 1, NAGY A. 11, Molnár 2. Cs.: Tas- nádi (k), Lukács 3. Edző: Bognár József. Bognár József: - A vereség ellenére is elégedett vagyok a teljesítményünkkel. _ K. MAYER A. Húsz egyéni és három csapatarany PÉCS A 9. Pécsi Shotokan Karate Európa-kupán öt ország húsz csapatának versenyzői mérték össze tudásukat a Széchenyi-csarnokban. A baranyai klubok versenyzői összesen húsz egyéni és három csapatelsőséget szereztek. Baranyai győztesek. Formagyakorlat (kata): Mike Barnabás (Hóból), Horváth Balázs (Egysze Pécs), Szakács Krisztián (Fuji Pécs), Szitás Roland (Egysze), Böröcz Gréta (Fuji), Kiss Fanny (Hóból), Domonkos Bence (Egysze), Nagy Gergely (Egysze), Simára Tamás (Egysze), Gelencsér Gergely (Egysze), Schreiner Dóra (Egysze), Fekete Nikoletta (Mohács), Klencsár Balázs (Fuji), Tóth Marietta (Harmónia SzE Vajszló), Cseszkó József (Fuji). Küzdés (kumite): Fischer Sebastián (Fuji), Böröcz Gréta (Fuji), Szabó Klaudia (Fuji), Kopcsányi Márton (Fuji), Kis Varga Bettina (Egysze). A csapat formagyakorlatban a Fuji Pécs a fi- . úknál a 9, a 12 és a 13-16 éves korosztályban is nyerni tudott. (Háttér: unuw.dunantuRnapb.hu) K. M. A. Somodi a gólkirály Komló A komlói sportcsarnokban rendezték meg a Tavaszi-kupa teremlabdarúgó-tornát 11 csapattal, közöttük öt komlóival. A harmadik helyért az Éva Zöldséges 4-3-as győzelmet aratott a Red Label felett, míg a döntőben a Hotel Béke diadalmaskodott a Dopping ellen 4-2-re. A torna gólkirálya 14 találattal Somodi Péter lett (Hotel Béke). A legjobb kapusnak Hovorka Zoltánt választották (Hotel Béke). K.M. A. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. Női Euroliga negyeddöntő második mérkőzés: MiZo-Pécsi VSK - Bourges, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 18.00. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR ’ Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 7^-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. " Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásává és feldolgozásává kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőháózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadóná (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautáványon és átutalássá a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypáyázatokon résztvevők átá megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásává a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói KfL, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgátatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 FOTÓ: MÜLLER A. Kékesit (labdával) a válogatott Doros sem tudta megállítani