Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)
2003-03-11 / 69. szám
■ i m 2003. Március 11., kedd BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL SOKAN CSAK TALÁLGATNAK. Évek óta láthatjuk Pécsett, a Kertvárosban, a FEMA Áruház közelében azokat a „minipiramisokat”, amelyekről sokan nem tudjuk, hogyan kerültek oda. A legtöbben egy elmaradt építkezés létesítményeinek képzelik őket, de a helyiekés a pécsi önkormányzat illetékesei szerint egy valamikori, betont előállító üzem maradványai. ___________________fotó: müller andrea Hír ek SELLYE önkormányzata 4 millió 920 ezer forintot kapott az iskola felújítására egy, a hátrányos helyzetű térségeket támogató országos pályázaton. A Kistérségi Támogatási Alap jóvoltából megvalósult pályázatra összesen 33 helyről jelentkeztek. , (o) A SZÁSZVÁRI önkormányzat a napokban nyert 3 millió forintot a főtéren lévő műemlék jellegű polgármesteri hivatal felújítására. A munkálatok már folynak, és a tervek szerint május elsején be is fejeződik. A beruházás összköltsége mintegy 4,5 millió forint. (ck) A ZÁGRÁB melletti Samobor- ban tegnap temették Zlatko Pricát, a nyolcvanhét éves korában elhunyt, Pécsett született horvát képzőművészt. Utolsó útjára Kunszt Márta, Pécs alpolgármestere, Újvári Jenő, az Örökség Kht. igazgatója és Huszár Zoltán múzeumigazgató is elkísérték. Zlatko Prica 1991- ben egész életművét reprezentáló festményeket, grafikákat ajándékozott szülővárosának, amiből a Janus Pannonius Múzeum egy válogatást állandó kiállításon szerepeltet. A mester 1992-ben elnyerte Pécs Pro Communitate díját. (sa) SZENTLŐRINCEN szerdán a helyi önkormányzat rendkívüli testületi ülést tart. A zártkörű tanácskozáson egy, a város köz- igazgatási területén található telek eladásáról is szó lesz. ioi Kaposkábel után ViDaNet PÉCS A belvárosban eddig szolgáltató Kaposkábel Kft. beolvadt a cégbíróságon február közepén bejegyzett ViDaNet Rt.-be. A szakember szerint a tévéelőfizetési díjak és a programkínálat egyelőre változatlan marad. Február 11-én alakult meg budapesti székhellyel a ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Rt., a kaposvári Kaposkábel Kft., a budapesti Kábelholding Vagyonkezelő Rt., valamint a győri Kábel- televízió Szolgáltató Kft. fúziójával. A somogyi megyeszékhelyen ma jelentik be hivatalosan a három cég összeolvadását. A pécsi belvárosban eddig a Kaposkábel Kft. szerepelt, mint kábeltelevíziós cég. A szolgáltató kirendeltségvezetőjének elmondása szerint a beolvadást követően változatlanok maradnak a tévéelőfizetési díjak, valamint a programkínálat is. A szemfülesebb előfizetők már érzékelhették a változás előszelét, hiszen az utolsó számlakivonat fejlécén már új cím szerepelt. Áz interneten ViDaNet néven több, európai országban jelenlevő nemzetközi kommunikációs céget találni, az esetleges kapcsolatot azonban egyelőre nem erősítették meg az illetékesek. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI A. Főposta, egy utcával lejjebb Az ügyfélcsamok felújítása áprilisban megkezdődik PÉCS POSTAINAK TOPLISTÁJA (FORGALOM SZERINT) 1. Főposta (Jókai utca 10.) © ® 9$ költözik (Nagy Lajos király ú. 11.) ® 2. Feldolgozóüzem - Indóház tér 6. © 3. Uránváros - Ybl M. u. 8. •Wí.!\ 4. Tanposta - Király u. 76. © 5. Zólyom u. 4. 6. Kertváros - Esztergályos u. 16/A 7. Plazaposta - Megyeri út 76. © 8. Jászai M. u. 3. 9. Surányi M. út 21. 10. Sétatér u. 6. 11. Puskin tér 14. <8KD ©® 9 © © 12. Honvéd u. 13. 17. Fekete Gy. tér 8. 13. Vasas - Orosz Gy. u. 18. Ürögi fasor 2/B 14. Baltika u. 14. 19. Varsány u. 10. 15. Illyés Gy. u. 48/1. 20. Jurisics M. u. 17. 16. Gomba u. 3. 21. Szabadságharc u. 7. Az ország egyik legforgalmasabb főpostája a Nagy Lajos király útja 11-be, az Ifjúsági Ház mellett lévő egykori szakszervezeti székházba költözik átmenetileg. A költözésre két és fél napjuk lesz a postásoknak. PÉCS Hosszas tárgyalások és egyeztetések után eldőlt, hogy a közel 400 milliós rekonstrukció idejére az egykori SZMT-székházba költözik a pécsi főposta. Több szempont figyelembevételével született meg a végleges döntés. Amint azt Berkes György, a Magyar Posta Rt. pécsi igazgatóságának értékesítési igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, a városközpontban maradás mellett a legtöbbet a postatechnológiai előírások és a parkolási lehetőségek nyomtak a latban. Amint azt korábban megírtuk, a felújítási és részbeni bővítési munkálatok megindulását az tette lehetővé, hogy felépült időközben a főpályaudvar mellett a régió legnagyobb postaküldeményeket feldolgozó üzeme, s több feladatot is átvállalt a főpostától. Másrészt úgy gondolják a posta vezetői, hogy éppen ideje a jövőre éppen százesztendős épület legalsó szintje rendbetételének. Közel száz dolgozó költözik át március 21- én, pénteken déli 12 órától az új helyre. Az áttelepülés két és fél napig tarthat, ugyanis a Nagy Lajos király úti postának március 24- én délelőtt 9 órakor nyitnia kell a nagyközönség előtt. A költözködésről már a jövő héten a főposta csarnokában minden betérőt értesítenek, továbbá közel 50 ezer szórólapot készítenek, és külön levélberi tudatják a postafiókkal rendelkező ügyfeleikkel a rekonstrukció megindulását. Nem véletlen a fokozott készülődés, hiszen hetente több mint tizennyolcezer ember fordul meg az 1904-ben épült postapalotában. Az átalakítás a felső szinteket nem érinti. A munkálatok április elsején kezdődnek, és feltehetően november végéig tartanak. A kivitelezőt közbeszerzési pályázaton választja ki a posta, de döntés még az ügyben nem született. Berkes György kérdésünkre csupán any- nyit mondott, hogy a tenderezés befejeződött, s előreláthatólag március 21-ig kiderül az is, hogy melyik cég kap megbízást a feladatra. KOZMA FERENC Két tűz között a fák Platán- és más fák kivágása, felnyírása ellen tiltakoznak sokan a városban. A városgondnokság illetékese szerint a platánnal az a legnagyobb baj, hogy rengeteg levelet hullat, s azok eltömítik a csatornákat. Szigetvár- Két éve a Hársfa utcában ezüstös nagylevelű hársakat csonkoltak le. Tavaly a településre Barcs felől bevezető út mellett 25-30 éves platánokat, idén a Hoboli út van soron, ahol több méter magasságban levágták a fák törzsét - panaszolja Bodola János tanár. Úgy látja, a városgondnokság nincs tekintettel arra, hogy ezek a fák még nagyon fiatalok, s arra sem, hogy esztétikai értékük is van, szemben a lecsonkolt, magasra nyúló kopasz törzsekkel. Tudomása szerint a platánok 90-100 éves korukban kezdenek elöregedni, s a most felnyírt fák talán három évtizedesek. A legutóbbi napokban a város- gondnokság fűrészgépei a konzervgyár melletti utcában dolgoztak. Méghozzá gyorsan, mert az üzem ezen a héten szolgálatba lépő portása néhány napja még koronás fákat hagyott ott, tegnap már kopasz törzseket talált.- A platán nem utca-, hanem parkfa - szögezi le Láng János, a városgondnokság vezetője. - Ha már valamikor mégis elültették, nem lehet más a célunk, mint hogy minél kisebb lombkoronáról hullassák a leveleiket. Ezzel együtt tudjuk, hogy sokan tiltakoznak a munka ellen, mert valóban csak 25 évesek. A városban 4000 fát gondozunk, eddig 62-t ritkítottunk fel, s kénytelenek vagyunk folytatni a munkát, mert például csapadéklefolyó-csatomá- kat tömítenek el. Láng József elmondta, a Hoboli utca egyes lakói eredetileg szerették volna kivágatni a platánokat. Erdésszel konzultálva azonban a városgondnokság elegendőnek látta, ha csak „visszafogják” a koronáikat. A városgondnokság vezetője hozzátette, ha a törzsükön az ágaktól megfosztott fák nem növelnek új koronát, pótolják ezeket, de már úgynevezett utcafákkal. M. A. Mercedes-bázis: közeli megegyezés A héten megállapodás születhet a Mercedes Autó Magyarország Kft. és a pécsi Autócenter Rt. vezetői között a tervezett MB AutóPécs értékesítési és szervizközpont bázisát adó telep adásvételéről. Lapunk információi szerint az egyezség létrejöttét nézetkülönbségek hátráltatták. Pécs Mint lapunkban korábban megírtuk, a Mercedes Autó Magyarország Kft. mielőbb szeretné megindítani pécsi fejlesztéseit. A cég nézetei szerint a helyi tömegközlekedés járműparkját is kiszolgáló értékesítési és szervizbázis kialakítására a legjobb alap az öt éve a városban eredményesen működő Mercedes márkaképviselet lehet, az üzletfelek között azonban mindeddig nem jött létre a már januárra prognosztizált megállapodás.- Minden lényegi kérdésben megegyeztünk, a két fél jogászai néhány gyakorlati kérdés tisztázásán dolgoznak - tájékoztatta lapunkat Erdész Ferenc, a bejegyzés alatt álló új cég, az MB Autó Pécs vezetője. - Számunkra ugyanakkor fontos, hogy mielőbb megkezdhessük a fejlesztő beruházásokat, ezért a tárgyalások elhúzódása kapcsán már az is felmerült, hogy szükség esetén zöldmezős beruházás keretében indítsuk el az új pécsi projektet. Ez természetesen lényegesen lassítaná a beruházás megvalósulását. Lapunk információi szerint a két fél közötti nézetkülönbség egyes pénzügytechnikai, kifizetési, illetőleg munkajogi garanciális kérdésekben alakult ki. A legfrissebb megnyilatkozások szerint ugyanakkor mindkét fél esélyt lát arra, hogy még a héten aláírják a megállapodást.- A személy- és tehergépjárművek forgalmazásában és javításában elért eredményeink mellett 3,5-4 éve eredményesen látjuk el a helyi tömegközlekedési eszközök egy részének szervizelését is, nem véletlen tehát, hogy rajtunk akadt meg a befektető szeme - kommentálta a kialakult helyzetet Gergely István, az Autócenter Rt. elnöke. KASZÁS E. Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekeknek belgyógyászat - Siklós, Sellye és városkörnyék, Pécs városkörnyék, súlyos esetekben a megye bármely területéről: Megyei Gyermekkórház. Gyermekeknek sebészet: Megyei Gyermekkórház. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig. Pécs: Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6.), Bóly: Panacea, Komló: Zöldkereszt, Mohács: Szentháromság, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Siklós: Hollós, Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Szigetvár: Boróka. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35. Telefon: 69/311-068,06-30-9027-729. ■ Kutyák kutyaszorítóban A Kossuth-aknai meddőhányó mellett közel 60 ázott kutya vonít egyszerre, ugat az arra járóra a félkész menhelyen. Az eső áztatta ólakon ücsörgő, a sárban tocsogó ebek további sorsa kétséges - csak az biztos, ilyen mostoha körülmények között nem maradhatnak. Komló-Mánfa A Komlói Állatvédő Egyesület kutyatelepét tavaly nyáron költöztették a komlói Sallai utca mellől a mánfai önkormányzat által felajánlott területre. A menhely azóta épül, ám ennek eredménye alig látszik. A telepen se víz-, se szennyvízvezeték, villany nem világít. Úgy 10 fedetlen kifutóban összezsúfolva 25-30 ól. A kifutókon kívül 10-12 ól előtt láncon vannak az ebek, néhány szabadon futkározik. Az egyesület vezetője, Ferenci Demetemé szerint adományokból jut elegendő élelem minden kutyának. Hozzátette: Komló vezetői semmilyen segítséget nem adtak, nem adnak, pedig a menhelyen lévők is a város kutyái. A területen működő Aranybika Vadásztársaság elnöke, Muhi Gyula ugyan megérti és tiszteli az asszony munkáját, azt viszont nem tudja elfogadni, hogy a kutyák veszélyeztetik a vadállományt. A telepen kívül még a 100 méterre lévő vadkantúrásokban is áll a kutyaürülék. A közelmúltban a komlói földhivatal a vadásztársaság bejelentése után a helyzetet kivizsgálva úgy határozott, hogy a gyepnek minősülő 2,2 hektáron a tevékenységet be kell szüntetni, az eredeti állapotokat vissza kell állítani. A mánfai önkormányzat műszaki előadója, Mészáros László elmondta, az önkormányzat megrendelte a gyep megosztását, a mintegy 200 négyzetméternyi telket pedig jelképes áron az állatvédőknek adja, ha a megosztás a földhivatalnál bejegyzésre kerül. A Baranya^ Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás állatvédelmi felügyelője, dr. Aradi Miklós tegnap a helyszínen járt. - Bár az ügyben a komlói és a mánfai önkormányzatnál még tájékozódnunk kell, az biztos, hogy a kutyák ilyen körülmények között nem maradhatnak - közölte. - Tiszteletre méltó az egyesület vezetőjének munkája, de a telep megépültéig, minden szükséges engedély beszerzéséig az ebeket más menhelyeken kell elhelyezni. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) ________________ _______deAkq. Zs úfoltság, fedetlen kifutók - Állatok, embertelen körülmények között FOTÓ: MÜLLER A.