Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-08 / 66. szám

2. oldal . .. .. 2003. Március 8., szombat _____________________________________________ VILÁG TŰKOR ___________________________________________________ Ki számíthatatlan következmények A Biztonsági Tanács a háború árnyékában Irakról tárgyalt New York Az ENSZ főellenőre szerint Irak együttműködik ugyan a fegyverek leszerelésében a vi­lágszervezet küldöttségével, de a folyamat lehetne hatéko­nyabb. A német, a francia, az orosz és a kínai külügymi­niszter változatlanul a háború elkerülése mellett tört lán­dzsát. Hans Blix lényegében kedvezően nyilatkozott az iraki ellenőrzés munkájának eredményeiről. A Biztonsági Tanácsban beterjeszt­ve jelentését mindamellett kije­lentette, hogy az ellenőrök Irak­ban végzett munkája nem mentes a feszültségektől. Az ellenőrök időközben azonban munkájukat az egész országban hivatásuknak megfelelően végezhetik. Blix sze­rint munkatársai a gyanús helyek ellenőrzésekor „viszonylag kevés nehézségbe” ütköztek. A főellen­őr az al-Szamud rakéták megsem­misítését viszont lényeges mérté­kű leszerelésnek nevezte. Az ENSZ-ellenőrei nem találták semmi jelét, hogy Irak tiltott atomprogrammal rendelkezne - közölte a BT ülésén Mohamed el- Baradei, a Nemzetközi Atomener­gia-ügynökség főigazgatója. Egy­ben azt is közölte, nincs semmi bizonyíték arra, hogy Irak tiltott célokra használt volna speciális alumíniumcsöveket. Hans Blix és el-Baradei jelentését alaposan megtárgyalta a Biztonsági Tanács FOTÓ: EUROPRESS/EPA A német külügyminiszter megerősítette, hogy kormánya ki­tart az Irakkal kapcsolatos koráb­bi álláspontja mellett. Joschka Fischer kijelentette: az utóbbi na­pokban a fegyverzet-ellenőrzés terén elért haladás azt igazolta, hogy van alternatívája a háború­nak. Nincs szükség újabb ENSZ­határozatra Irakról - tette hozzá. Franciaország nem fog csatla­kozni egy Irak elleni egyoldalú katonai akcióhoz - jelentette ki Dominique de Villepin francia külügyminiszter, és hangsúlyoz­ta, hogy „egy Irak elleni háború következményei kiszámíthatatla­nok lennének”. Az amerikai elnök, George VJ. Bush viszont csütörtök este úgy nyilatkozott, hogy Szaddám Húszéin nem építi le fegyverzetét, és ha kell, az Egyesült Államok katonai eszközökkel kényszeríti erre, akár az ENSZ BT jóváhagyá­sa nélkül is. Hírek Hajsza A boszniai békefenntartók haj­szát indítottak a háborús bűn- cselekmények elkövetésével vá­dolt Radovan Karadzsics ellen. Újvidéken ugyanakkor kísért a volt boszniai szerb elnök szelle­me: a legkeresettebb hágai vád­lottat ábrázoló plakátok péntek­re virradóra jelentek meg a városban, mti Jó tanács Az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma azt tanácsolja Ma­gyarországra utazó állampolgá­rainak, hogy kerüljék el azokat a helyeket, ahol utcai tünteté­sek zajlanak. A figyelmeztetés a minisztérium internetes hon­lapjának olvasható. A három­mondatos bekezdés szerint a magyar rendőrség biztosítja a résztvevők és a járókelők biztonságát, a helyzet azonban esetleg veszélyes fordulatot vehet, mti Aknarobbanás Egy holland békefenntartó és afgán tolmácsa sebesült meg pénteken Afganisztánban akna­robbanás következtében. A rob­banás Kabultól, az afgán fővá­rostól mintegy 15 kilométerre következett be. A tolmács álla­pota súlyos, a holland béke- fenntartóé nem válságos, mti Idegenforgalom Horvátországot tavaly nem érin­tette az idegenforgalom általá­nos válsága: az eltöltött vendég- éjszakák és a turisták száma egyaránt ötszázalékos emelke­dést mutatott. 2002-ben is a né­metek látogatták a legtöbben az Adria-partot: 1,5 milliós számuk reményre jogosítja a horvát ide­genforgalmi szakembereket, mti Vége a sztrájknak Lezárult a szerbiai vámosok napok óta tartó forgalomlassító sztrájkja. Február vége óta a vá­mosok fokozottabban ellenőriz­ték a teher- és személyi forgal­mat, ezzel próbáltak nagyobb béremelést kiharcolni. A szerb pénzügyminiszter megígérte, hogy megemelik a vámosok fizetését, akik ezért véget vetet­tek az akciónak, mti ■ Medgyessy Franciaországban ciaország támogatni fogja az unió bővítését. Párizsi látogatása után Med­gyessy Péter Jean-Pierre Raffarin kormányfő kíséretében repülő­géppel Ávignonba érkezett, hogy részt vegyen az EU bővítésének népszerűsítését szolgáló rendez­vényen. Az eseményen bemutat­ták azt a Magyarországon készült riportfilmet, amelyet a francia kormány rendelt meg bővítési kampánya céljából. __________ ■ ' Birzebbuő* Jön a pénz, ha rászolgálunk Az uniós tagság első évében 121 milliárd forintot fizetünk be a közös kasszába, és több mint 200 milliárdot kapunk onnan - mondta Kupa Mihály egykori pénzügyminiszter az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) rendezvényén. Budapest A befizetett összeg a magyar uni­ós tisztségviselők fizetésére és az Unió fenntartására megy, a be­jövő pénzből viszont mezőgazda- sági és területfejlesztési támoga­tások adhatók. Ha most EU-tagok lennénk, ezekből az alapokból hívhatnánk le a diósgyőri kohá­szok átképzéséhez szükséges összeget - tette hozzá Kupa. László Csaba pénzügyminisz­ter szerint az európai uniós belé­pés lehetőség, amelyet akkor tu­dunk kihasználni, ha megfelelő pályázatokat nyújtunk be, és a gazdaság teljesítménye javul. Az újonnan csatlakozó országoknak kötelező belépniük az eurózóná- ba is. Az euró bevezetésére a pénzügyminiszter 2007-2009 kö­zött lát lehetőséget. László szerint korai még az eurózónába való belépés menet­rendjéről nyilatkozni, erről a kor­mánynak a jegybankkal közösen az év második felében kell dönte­nie. Megállapodást kell kötni az Európai Központi Bankkal arról, hogy Magyarország ténylegesen milyen időponttól alkalmazza majd az EU árfolyamrendszerét. Á magyar adórendszer a leg­több vonatkozásban harmonizál az EU-ban alkalmazott fő elvek­kel. Igény viszont, hogy minél előbb szűnjék meg a nulla kul­csos áfa. László szerint erre 2004. január 1-jétől kerülhet sor. A magyarországi áfarendszer nem okoz versenyképességi problémá­kat a hazai gazdaság számára - ál­lítja a pénzügyminiszter. Kupa Mihály azt mondta: ő hajlana az enyhítésre, mert a nullás áfakulcs megszűnése éppen a szegénye­ket, az idősebbeket sújtja. A magyarországi kis- és köze­pes vállalkozásoknak fel kell ké­szülniük a mostaninál kiélezet­tebb versenyre. Pozitív azonban az, hogy az Európai Unió a gaz­daság ezen szereplőit kiemelten támogatja. Különböző csatorná­kon keresztül éves szinten ösz- szességében 180 milliárd eurót költenek az európai uniós tagál­lamok az integrációban tevékeny­kedő kis- és közepes cégek meg­segítésére - emlékeztetett Kupa Mihály. europress _____________________ÁLLÁSPONT ______________________ GY ULAY ZOLTÁN Meg(hamis) bélyegezve Hét megye is érintett az ügyben: a hamis okmánybélyegek botránya egyre terjed az országban. A hivatalos iratok egy ré­szét ugyanis nem az állam által kibocsátott értékcikkel bélye­gezték fel, összesítve több millió forintnak megfelelő össze­gért. A károsult bíróságok feljelentést tettek az illetékes ügyészségeken. A híradás nem szól arról, hogy a beadványok készítői ugyancsak károsultként, avagy feltételezett tettesként szerepelnek a bűnügyi krónikákban. Talán nem túlzás azt ál­lítani, hogy az állampolgárok amúgy sem túlzottan szilárd hi­te megroppant a hatóságok iránt. Fogy, elfogyott a bizalom. Az országban, az ország lakosaiban amúgy is van egyfajta ku­ruc vircsaft, hogy dacolni kell a hivatalosságokkal. Minden jo­gi dolog úri huncutság, a rendeletek, a határozatok, az ítéletek szövege bikkfanyelvű, ember legyen a talpán, aki megérti. És mindezért még fizetni is kell, ráadásul nem keveset. Van-e polgár, aki nem találkozott még olyan határozattal, amely szerint az érintett számára kedvező döntés esetén is iksz forint lerovásával lehet fellebbezni? Kilencvenháromezer négyzetkilométeren aligha találhatni ilyen személyt. A hivatalos ügyintézés pénzbe kerül, ez - mondjuk - természetes. Az illetéket bélyegben kell leróni, ve­gyük ezt is természetesnek. Az viszont természetellenes, hogy a szükséges értékcikket egyetlen hatóságnál - rendőrsé­gen, bíróságon, ügyészségen, önkormányzatnál, satöbbi - sem lehet hivatalos úton megvásárolni, legfeljebb az ügyinté­ző fiókjából, mutyiban. Ez több mint botrány: az intézményesített korrupció meleg­ágya. Amit csak táplál az adóhivatal hamvába holt rendelete, hogy az árusítóhelyek az okmánybélyegről eleve nem adhat­tak - gyanúsan a bélyeghamisítással egybeeső időszakban - számlát. Magyarán: arról az összegről, amely egyébként költ­ségként (kiadásként) lett volna elszámolható. így azonban zsebből kellett fizetni, pontosabban: zsebből zsebbe. EGYETÉRTEK: 06-90-3304303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 SIKE SÁNDOR Csecsemőhalál-törvény Elgondolni is nehéz annak a 22 éves nőnek a lelkiállapotát, aki csütörtök hajnalban egészséges fiút szült egy alföldi falu portáján, s a babát - ellátatlanul - az udvari budi mellett hagyta. Az élettárs értesítette a mentőket, amikor felfedezte a történteket, de már későn jött a segítség: a csecsemő a déli órákban meghalt. A szűkszavú rendőrségi közlemény most szokatlan módon emberölés bűntettéről szólt. Március elsejétől ugyanis módo­sult a büntető törvénykönyv, a Btk„ s kikerült belőle az új­szülött megölésének bűntette. Ez a megkülönböztetett - jogi nyelven privilegizált - esete az emberölésnek abból a köztu­domású tényből eredeztette az enyhébb büntetést, hogy szü­léskor a nő rendkívüli lelkiállapotba kerül, s nem biztos, hogy képes normálisan mérlegelni. A törvényalkotót a Btk. módosításakor bizonyára az vezérel­te, hogy nem Fkellene feladni a „magas labdát” a gyereket vál­lalni nem akaró, sokszor a terhességet is titkoló anyáknak aZ enyhe büntetés kilátásba helyezésével. Kérdés, elérte-e célját a vonatkozó módosítás? Mérle­gel-e a nő, amikor a gyermek „halálos ítélete” mellett dönt? Számít-e valamit, hogy korábban nyolc év volt a felső határ, március elsejétől pedig megközelítően ennyinél kezdődhet a büntetés? Jogászok szerint a módosításkor nem volt körülte­kintő a törvényhozó: nem vette ki a Btk.-ból a 14. életévét még be nem töltött személy sérelmére való elkövetést, mint minősítő tényezőt. A cselekményt így a bíróságok - az eddig alkalmazott 3 év körüli szabadságvesztés helyett - kétszám­jegyű tétellel lesznek kénytelenek „honorálni”. A büntetőjognak hosszú távra kellene szólnia - hangzik az érv. Az egyik végletből a másikba való átlendülés elbizonyta- lanít. Ezek a változtatások egyébként sem adják vissza az el nem kezdett életeket. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj ________________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._______________ Be iktatták Klaust Prága Tegnap a cseh parlament két házának együttes ülésén be­iktatták hivatalába az ország államfőjét. A 61 éves Václav Klaus mandátuma öt évre szól. Az új elnök rövid beszédben vázolta programját. Leszögezte: nem kíván a politikán kívül állni, de nem lesz a napi politika moz­gatórugója. Külpolitikai téren el­sőrendű szerepet szán a szom­szédsági politikának és az euró­pai integrációnak. „Államfőként az Európai Unióban elsősorban a Cseh Köztársaság polgárainak érdekeit kívánom képviselni” - hangsúlyozta. Felszólította a po­litikai erőket és a lakosságot, hogy fogjanak össze, mert így könnyebben tudják megoldani a küszöbön álló feladatokat és ér­vényesíteni Csehország érdekeit. Az új államfő jelezte: munkájá­ban építeni akar elődje, Vácíav Havel eredményeire. A beiktatási ceremóniára és az eskütételre a hagyományoknak megfelelően a prágai vár Ulászló termében került sor. Az aktus Klaus kérésére rövidebb és egy­szerűbb volt, mint a Havel idejé­ben bevezetett parádé, s mintegy hétszázan vettek részt rajta. Az ünnepség után a várudva­ron rövid katonai díszszemlét tartottak, de elmaradt a korábban szokásos hálaadó istentisztelet. Klaus sosem rejtette véka alá, hogy a vallás szerepét már nem tartja túlságosan fontosnak, s rá­adásul viszonya a katolikus egy­házzal sosem volt felhőtlen. Más­részt Klaus formálisan a cseh hu­szita egyház tagja. A husziták je­lezték, hogy imádkozni fognak érte. ■ Népszavazás Máltán A csatlakozás hívei és ellenfelei megkettőzött hévvel kam- pányoltak a népszavazás előtti utolsó pillanatokban is, hogy meggyőzzék álláspontjuk helyességéről a bizonytalanokat. Valletta A Földközi-tenger medencéjének közepén fekvő, három lakott szi­getből (Málta, Gozo, Comino) és két lakatlan sziklaszirtből (Co- minotto, Filfla) álló köztársaság csaknem 400 ezer lakosából 27C ezer választópolgárt várnak szom­baton az urnák elé. Bár a közvélemény-kutatások eredményei szerint az uniós tag­ságot támogatók többségben van­nak, nem biztos, hogy az igen szavazatok győznek. A tíz EU-tag- jelölt közül a leggazdagabb és egyben legkisebb alapterületű or­szágban hihetetlen hevességgel ütköznek a nézetek. n A magyar miniszterelnök és a francia államfő tegnapi meg­beszélései azt a célt szolgálták, hogy garantálják Magyar- ország biztonságát és békéjét. PÁRIZS edgyessy Péter és Jacques _hirac egyetértett abban, hogy az iraki válságot lehetőleg béké­sen kell megoldani. A magyar álláspont szerint azonban egy ponton túl már nem tűrhető, hogy Irak semmibe vegye az ENSZ-határozatokat, így végső esetben nem zárható ki a katonai erő alkalmazása sem. Újságíró kérdésre a magyar kormányfő közölte, hogy a „nyol­cak” levele a megbeszélésen csupán érintőlegesen került szó­ba. A francia elnök biztosította a magyar kormányfőt, hogy Fran-

Next

/
Oldalképek
Tartalom