Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-07 / 65. szám

16. OLDAL SPORT 2003. Március 7., péntek mm Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. IflMül A PMFC utazik, de lehet, hogy hiába Három sérült és egy eltiltott játékos hiányzik majd a tavaszi rajton Idegenben kezdi a tavaszi szezont a PMFC labdarúgócsapata az NB I. B-ben, a listave­zető szombaton (14.30) a 12. helyezett Szolnokhoz látogat. Nagy Tamás együttesé­nek kerete a téli szünetben szemernyit sem változott, nem igazoltak senkit a piros-fe­keték, ám Szekeres Zsolt súlyos sérülése komoly fejtörést okozott a szakvezetőnek. PÉCS Az ezt megelőző bajnokság őszi végeredményére pillantva kiderül, most sokkal eredményesebb fél­szezont tudhatnak maguk mögött a piros-feketék. Akkor a Büktől az utolsó fordulóban elszenvedett vereség miatt a tabella negyedik helyén telelt a PMFC, míg idén az ellenfelek csak tisztes távolból figyelhetik a 42 pontos listavezetőt (a második Bük nyolc, a harmadik Haladás tíz ponttal van le­maradva). Érthető, hogy a nyáron régi-új játéko­sokkal, Dienessel, Mátéval, Jokisiccsal, Pesttel Si- balinnaL, Uhichhal, Hergerwőderrel erősödő me- csekaljaiak jókedvűen zárták a 2002-es évet (a banketten csupa mosolygós arc ülte körül az asz­talokat), és önbizalommal telten néznek a tavasz elé. A kezdésnél hangoztatott dobogós tervek idő­közben kimondatlanul is megváltoztak, már min­denki a feljutást, az első két helyezést rebesgeti. A téli felkészülés során a hazai sanyarú pálya­viszonyok mellé beiktatott horvátországi edzőtá­bor nagyon kellett, a szakvezető szerint igazán minőségi munkát csak Medulinban tudtak vé­gezni. A csapat természetesen többé-kevésbé a megszokott felállásban játszott, ám a keresztsza- lag-szakadás miatt hosszú hónapokra kidőlő Szekeres, és az így megüresedő balhátvéd poszt súlyos fejtörést okozott a szakmai stábnak. He­lyettesítésére először Halász Gábort szemelték ki, ám idővel Kutas Gábornak szavaztak bizal­mat, várhatóan ő lesz a végleges megoldás.- Technikailag, a labdabiztosság terén a körül­mények miatt természetesen még nem vagyunk csúcsformában, ezért stabil, masszív játékra kell addig törekednünk, amíg a pályák állapota javul- beszélt arról Nagy Tamás, hogy hol is tart a csa­pat az első bajnold előtt.- Ha az első 3-4 forduló­ban jó eredményt érünk el, megtarthatjuk elő­nyünket az üldözőkkel szemben. Szolnokon ne­héz mérkőzés vár ránk, de remélem, játékosaim átérzik, hogy miről szól majd ez a találkozó, sőt, az egész félév. A Tisza-parti össze­csapásra a PMFC szur­kolói buszt is indít szom­baton 9 órakor a Domus- parkolóból, ám félő, hogy a drukkerek hiába utaznak: elképzelhető ugyanis, hogy a játékve­zető alkalmatlannak ítéli a hótól csak a napokban | megszabadított pályát, így elmaradhat a mérkő- | zés. Az első fordulót biztosan kénytelen kihagyni -j Pest Krisztián, aki három sárga lapja miatt nem léphet pályára. Sérülés miatt további három lab­darúgó pihen, Szekeres és Sibalin egyaránt műtét után lábadozik, Závoda Gáborra pedig comb- izomhúzódás miatt nem számíthatnak. A piros-feketék várhatóan a Herbert - Máté, Dienes, Kutas - Sipos, Horváth S„ Kulcsár, Gaál - Berdó, Márton - Horváth Gy. összeállításban kezdenek Szolnokon. K. MAYER ANDRÁS A létszám is fogas kérdés Néhány hónappal a bajnokság vége előtt találgatni ugyan lehet, de azt természetesen senki sem tudja megmondani, ki végez majd az élen, Mint ahogy lassan ahhoz is jóstehetségre lesz szükség, hogy valaki meg­mondja, hány csapattal fejeződik be a szezon. Demecserben már a téli szünetben belátták, ez az osztály túl magas a párezres településnek, most pedig a Vasas nyaka körül szorul a hurok. A Magyar Labdarúgó Li­ga a napokban felfüggesztette az angyalföldiek játékjogát (a piros-kékek úsznak az adósságokban), és elképzelhető, hogy a magyar élvonalban korábban hat bajnoki címet, négy kupagyőzelmet arató Vasas idén az NB I. B-ben is könnyűnek találtatik És a sort lehet folytatni. A Diósgyőr­ből érkező hírek alapján az ősszel még az első osztályra pályázó csapat­nál is roppant nyomasztó a helyzet, az anyagilag ellehetetlenülő klubnál a menedzserigazgató, Reszeli Soós István nyúlhat lassan a kabátjáért. Persze a láthatáron már újabb megmentő körvonalazódik, a Kispesttől a közelmúltban távozó Koncz László nevét rebesgetik a jólértesültek. Csak egyszer nyert az Agora Az Agora a kilencedik helyig jutott a kupában FOTÓ: LÄUFER L. Pécs, ANK A pécsi ANK sportcsarnoka adott otthont az ülőröplabdások Magyar Kupa-döntőjének. A két csoport tíz csapata között a pécsi Agora Pü­ré gárdája is részt vett a megmérettetésen, ám a csoportmeccseket sorra elvesztette (- Nyír­egyháza 0-3, - Jászberény 1-3, - Sprint SE 0-3, Rodata, Bp. 0-3), csak a 9. helyért vívott hely­osztón kerekedett 3-0 arányban az ajkai Főnix fölé. A döntőben a Nyíregyháza nyert 3-0-ra a Szombathely ellen. Érdekesség, hogy a 10. csa­pat az a Régi csibészek nevű alkalmi gárda volt, amelynek tagjai ugyanitt 1986-ban világ- bajnoki ezüstérmet szereztek. A nyolc év szünet után másfél éve újjáala­kult Agora Homolya Orsolya edző irányításá­val most Budai Sándor, Benkő Gábor, Gáspár Attila, Riger Gyula, Mészáros József, Takács Imre, Szűcs Andrea, Katona Ildikó felállásban váltotta egymást a parketten, utóbbi hármas az egészséges sportolók táborából (a kupában nem kikötés, hogy csak mozgássérülteknek kell játszaniuk). Az Agora a kilenccsapatos magyar bajnokságban is szerepel, és most, fél­időben a 6. helyen áll. _________________sz. zs. Ke tten a vb-re pályáznak Pécs-Harkány Az évek során egyre magasabb rangra emelkedett, most már nemzetközi váloga­tó párbajtőrversennyé nőtte ki magát a Tenkes-kupa, amelyet március 8-9-én ren­deznek meg a harkányi sportcsarnokban. A szervezők, a PEAC vívószakosztályának vezetői az eseményről tartott sajtótájékoztatón örömmel beszéltek arról, hogy a Tenkes-kupát a hazai szö­vetség már a legfontosabb utánpótlásversenyként kezeli, éppen ezért ez a megmérettetés lesz az utolsó, amelyen eldől, ki utazhat az idei olaszor­szági kadett világbajnokságra. A kétnapos viadal fővédnöki tisztét dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke vállalta el, de a baranyai színeket - immár szakmai oldalon - további két pécsi, Peterdi And­rás és Bogdán Gábor is képviseli majd a pástokon. Dancsházy-Nagy Tamás, a tehetséges fiatalok egyik edzője szerint még mindketten bekerülhet­nek a vb-re utazó keretbe, hiszen előkelő ranglis­tapozícióból várják a hétvégi versenyt. Az biztos, hogy nem árt, ha csipkedik magukat, jó teljesít- | ményt nyújtanak, ugyanis a válogatóit szövetségi j kapitánya, Kovács Tamás, valamint az utánpótlás- j ért felelős Jánosi Zsuzsa is ellátogat Harkányba. A hazai versenyzők mellett (a magyar ranglista I első tíz helyezett) e j elezte részvételét) külföldről is érkeznek vívók, többek között Horvátországból, Németországból, Szlovéniából, Ukrajnából és Szlovákiából várnak indulókat. A kadett válogató előtt a még fiatalabb korosztály, a serdülők és az újoncok is felmérhetik tudásukat, velük együtt várhatóan 400 vívó népesíü be a harkányi sport­csarnokot. A program szombaton 9, vasárnap 8 órakor kezdődik. kmayera. NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ Hetedszer is a PVSK-é a kupa MiZo-Pécsi VSK - Soproni Postás 62-61 (19-15, 19,15, 11-13, 13-8) Miskolc, 2200 néző. V.: dr. Vigh, Benczúr. MiZo-Pécsi VSK: IVÁNYI 10/3, ÚJVÁRI 10/6, Károlyi 3/3, BÉ­RES 10, Branzova 2. Cs. Tranquilli 8, ÉRIKA 11, Vilutyte 8/3. Edző: Rátgéber László. Soproni Postás: ENGLERT 14/3, EÖRDÖGH 16/9, CSÁKÁNY 13, PAPP K. 17, Ambrus. Cs. Bames 1, Fodor, Russai. Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása: 3. p.: 04, 6. p.: 8-9,13. p.: 24-22, 17. p.: 30-25, 23.: 42-32, 26. p.: 46-37, 33. p.: 53-51,37. p.: 57-58. Kipontozódott: Ambrus, 22. p. Ha a szerdai elődöntőbeli ellenfél Déri Csaba személyében egy új edzővel erősített, akkor csütörtökön a Soproni Postás is új szint tudott vinni a játékába. Leigazolták ugyan­is az amerikai centert, Quacy Bames-t, aki tavaly Izraelben és a WNBA-ban játszott. A pécsi vezetők eredetileg a Diósgyőrre számítottak ellenfélként a döntőben, ezért a szerda este az új helyzet elemzésé­vel telt egészen hajnali 4-ig. A pécsi­ek sem szakma, sem játékosfronton nem tudtak újat elővarázsolni a ka­lapból, a lelátóra viszont több mint félszáz újonnan érkezett baranyai hozott nagyobb hangerőt. Koránt­sem biztos, hogy a szerda esti takti­kai tanácskozás eredményeként, de változás történt a pécsiek 10-es kere­tében. Szakács helyére Burgmann került a jegyzőkönyvbe. A Soproni Postással egyébként 2000-ben már játszott egyszer kupadöntőt a bara­nyai gárda, akkor a Lauber Dezső sportcsarnokban 7943-as hazai si­ker született. Ezúttal nem ígérkezett hasonló különbség, az első pont megszüle­tésére is egy perc negyven másod­percet kellett várni, Papp Krisztáé volt az érdem. Csak a negyed hajrá­jára sikerült átvenni a vezetést a pé­csieknek, egy Eördögh, Újvári trip­laváltást követően szinte a lefújás pillanatában Iványi növelte négyre a kupavédő előnyét. A második já­tékrész is igen szoros eredményt hozott: a fekete-fehérek a vezetést ugyan nem engedték ki a kezükből, de a roppant lelkesen küzdő sopro­niakkal szemben még a 10 pontos előnyt sem érték el. A 16. percben Károlyi harmadik személyijét gyűj­tötte be, de hamarosan Meszlényi Róbertnek volt aggódni valója, hi­szen kulcscentere, Ambrus már a negyediknél járt. A játékrészt a már ismert pécsi koreográfia zárta: szin­te az utolsó pillanatában hullott a gyűrűbe Újvári triplája. A hosszú pihenő annak ellenére is inkább a soproniaknak tett jót, hogy a folyta­tás elején el­vesztették Amb­rust és gyakorla­tilag csere nél­kül kellett ját­szania a gárdá­nak. Szívósan kapaszkodott a Postás: Papp Kriszta fényko­rát idézően ját­szott, de a külső emberek is reme­keltek. Az, hogy nem lelkesedhe­tett be nagyon a kisalföldi gárda, Károlyi utolsó percben elengedett kosarának volt köszönhető. Nem kis izgalmakat hozott a záró ne­gyed, Englert és Papp Kriszta szin­te lehetetlen helyzetekből is beta­lált, míg a játékrész derekán Érika négyszer is hibázott a büntető vo­nalról. Ha pillanatokra is, de átvette a vezetést a Postás, ekkor azonban Béres és Újvári vezérletével takti­kus játékkal ismét fordítottak a pé­csiek és közel 300 őrjöngő baranyai szurkoló tapsa közepette hódítot­ták el hetedszer is a Magyar Kupát. A 3. helyért: Diósgyőr - BSE 80-64 (19-17,17-18,22-13,22-16) A döntő legértékesebb játékosa Gaither (Diósgyőr) lett, a legered­ményesebbnek Eördögh (Soproni Postás) bizonyult, míg a legjobb pécsi Újvári Eszter volt. Rátgéber László: - Feledhetetlen este volt, köszönöm csapatomnak és a szurkolóknak ezt az élményt. Úgy érzem, közösen voüunk éhesek az aranyra. Hétszer elnyerni a ku­pát nem csak sporttörténelem. Meszlényi Róbert: - Tompábban játszottunk mint tegnap, de ez, úgy gondolom, érthető. Csodálatosan harcoUak a lányok, ha egy kis sze­rencsénk van, akkor miénk a kupa Újvári Eszter: - Begyűjtöttem én is a hatodikat... Béres Tímea: - Megvan az idei első sikerünk, színvonalas, nagy csatában tudtunk nyerni. MÓCZÁN ZOLTÁN Béres Tímea OLIMPIAI ÖTPRÓBA. Ismét megrendezik a már háromszor lebo­nyolított Olimpiai Ötpróbát, az első versenyekre szombaton kerül sor a fővárosban és 22 vidéki helyszínen. Az egyéni, illetve iskolai viada­lokon gyalogtúrával, futással, kerékpározással, triatlonban vagy duatlonban, valamint úszásban gyűjthetik a pontokat a vállalkozó kedvűek, akár a fogyatékos sportolók is. A résztvevők a különféle ajándéktárgyak mellett athéni utazást is nyerhetnek. Az első bara­nyai rendezvény március 8-án, a pécsi Bártfa Utcai Általános Iskolá­ból induló gyalogtúra lesz (7,5 km, 15 km, 30 km). Rajt: 8.00-10.00- ig folyamatosan. Ugyanakkor, ugyanonnan indul a Gyújtsd a kilomé- tert! akció túrája is, pecsételési lehetőséggel. ________________ ini m H AUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett.' A Hauni Hungária egy 30 termelővállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben közel 600 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezé­seket, valamint alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 zsofia.asvanyi@hauni.com www.hauni.com A KÖRBER csoport tagja Informatikus munkakörbe kollégát keresünk (Ref.szám: V/0304) Feladatok:- Help Desk és Hot Line szolgálat ellátása- Licensz felügyelet- Alkalmazások telepítése és felügyelete- Beléptető rendszer- Irodatechnika- Norton AV CE, Microsoft SMS üzemeltetés Munkakörnyezet:- W 2000 Server- Exchange 2000 Server- Office 97-2000- Linux -SAP- SQL Server Elvárásaink:- felsőfpkú informatikai végzettség- kommunikációs szintű németnyelv­tudás Magyar és német nyelvű önéletrajzokat a referenciaszám feltüntetésével a megje­lenés napjától számított két héten belül várjuk címünkre. Röviden ARANYOS LÁNY. A Pásztory Dóra paralimpiai úszóbajnokról e címmel megjelent könyv bemutatójára, valamint a vele való beszél­getésre kerül sor pénteken este hat órától a pécsi Dante kávéházban (Janus Pannonius u.). (szz) NYÍLT TÚRÁK, Március 8-án, szombaton 12 km-es nyílt túra indul Kistótfalu - Bisse - Máriagyűd - Siklós útvonalon. Találko­zás Andrasek Csaba túravezetővel a kistótfalui vasútállomáson (Pécsről 7.00-kor indul vonat) 8.15-kor. Ugyancsak szombaton indul nyílt túra a Mandulás - Misina - Tubes - Lapis - Mandulás útvonalon. Találkozás 9.00-kor a pécsi főpályaudvaron a 34-es busznál. (szz) KÉSŐBB ZÁR A JÉGPÁLYA. A korábbi évektől eltérően idén nem március 8-án zár be a pécsi műjégpálya, mert aznap még nőnapi rendezvény lesz, több műsorszámmal várják a látogatókat (pl. 17 órától jelmezversenyt tartanak). A tervezett zárás március 16-án, vasárnap este lesz.___________________________________ ___________ini Mai s portműsor KÉZILABDA. NB I., férfiak: Cegléd - Diacell-Pécsi KK, 18.00. NB II., férfiak: PEAC-Kettele - Harkány, 18.30. KOSÁRLABDA. OIK-döntő, Pécs, Gandhi-csarnok, MiZo-Pécsi VSK - Kecskemét, 13.00. ■ Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR ' Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­nik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január l-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft.-, Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmü­ket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom