Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-27 / 57. szám

4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2003. Február 27., csütörtök Hírek DRÁVACSEPELY az idén száz esztendeje viseli a jelenlegi ne­vét, ugyanis 1903-ban kapta meg Csepely a Dráva előtagot. A névváltozás centenáriumáról az önkormányzat külön ünneplés­sel szeretne megemlékezni, (a) ORFŰN az önkormányzat a ta­vaszra való készülődés jegyé­ben eldöntötte, hogy a népsze­rű üdülőközpontban a megko­pott, nehezen olvasható idegen- forgalmi táblákat felújíttatja vagy kicserélteti. (a) VAJSZLÓN a buszmegállókba új esőbeállókat építene az ön- kormányzat. Ha készen vásárol­nák meg az építményeket, mint­egy egymillió forintba kerülne a beruházás. A legújabb tervek szerint azonban a településren­dezési csoport készítené el a be­állókat, így becslések szerint több százezer forintot takaríta­na meg az önkormányzat, (wk) A SZALÁNTA-NÉMETI temp lomban csütörtökön öt órakor a tuzlai színház színészei lépnek fel. A 40 tagú csoport egy feren­ces rendi darabot ad elő. (ck) ÉKESTÉK. Ma 20 órai kezdet­tel Pécsett a Vasutas Művelődé­si Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egye­sület és Klub nyilvános fórumot tart: Lokátor a Mecseken cím­mel. Vendégek: Bocskai István (Magyar Köztársaság Honvédel­mi Minisztériumának Kommu­nikációs Főigazgatósága, főigaz­gató-helyettes), Dretzky Katalin (Pécsváradi Vár Baráti Kör titká­ra), Zsáli János (Pécsvárad pol­gármestere). Műsorvezető: dr. Kóbor József (biofizikus). ■ Háromszor Angliába Palkónya Az európai kulturális falu mozga­lom keretében - melynek során a vén kontinens 11 települése talál­kozik rendszeresen - ebben az év­ben három alkalommal is az ang­liai Aldebourg látja vendégül a résztvevő községeket. A hazai fal­vakat képviselő Palkonya polgár- mestere, Becker Leonóra elmond­ta, a menetrend szerint idén elő­ször áprilisban a települések pol­gármesterei gyűlnek össze, míg a nyár folyamán a fiatalok találko­zóját rendezik meg Angliában. Az igazi össznépi rendezvényre szeptemberben kerül sor, amelyre már most javában készül a telepü­lés apraja-nagyja. A különböző kulturális bemutatók mellett a palkonyaiak a honi gasztronómiá­ból adnak Ízelítőt kiegészítve a villányi borvidék nedűinek meg­ismertetésével. K. J. Elmaradtak, de rugalmasak Pécsett kérelemre felpörög a földhivatali ügyintézés Az ingatlanvételhez, s az azt követő házépítéshez-felújításhoz fűződő tulajdonosi örömöt olykor megkeseríthetik a hivatalok, az ügyintézés olykor kiszámíthatatlan fordulatai. A gyakorlat ugyanis nem egységes, s olykor közbeszólnak a határidők. A Pécsi Földhivatal több hónapos hátralékot görget maga előtt. Baranyai körkép A földhivatalok többségében óriá­si munkával, évek óta tartó túl­órázással nagyrészt ledolgozták hátrányaikat. A Baranya Megyei Földhivatal vezetője, dr. Riegler Péter szerint a baranyai kisváro­soknál tulajdonképpen minden rendben van, egyedül Pécsett adódnak némi gondok, ugyanis közel hétezer ügyet - telekkönyvi átírást, egyéb bejegyzést - görget­nek maguk előtt. A gondok oka részben annak is betudható, hogy hosszú időn át a baranyai szak­emberek segítették a budapesti káosz fölszámolását, dolgozva szinte éjjel-nappal a főváros hát­ralékán. Nem önszántukból, ha­nem főhatósági parancsra. A kisvárosi helyzetre jellemző a Komlói Földhivatal vezetőjének, Bálinti Bélának a megjegyzése: ők maximum két hét alatt átírják a tu­lajdoni lapon a változásokat, Sik­lóson hasonló a helyzet. Szigetvá­ron és Mohácson legfeljebb egy hónap az átfutás. Ezzel szemben Pécsett olykor valójában három-négy hónap sem elég ahhoz, hogy kövessék az in­gatlanforgalom változásait, sőt Lakiné dr. Németh Elvira esélyt sem lát arra, hogy a kialakult hely­zeten rövid időn belül úrrá lehetné­nek. Hiszen amint azt említette, évi 70 000-75 000 változást kellene bejegyezniük, s hiába túlóráznak folyamatosan - kollégái péntek dél­után és szombaton is dolgoznak! -, a naprakész pécsi ingatlannyilván­tartásról egyelőre még álmodni sem mernek. Mindenesetre min­den telhetőt megtesznek annak ér­dekében, hogy segítsék ügyfelei­ket, tudva, hogy a tulajdoni lapok „pihentetése” olykor az új tulajdo­nos érdekeit sérti, a továbblépés gátja lehet. Hiteles tulajdoni lap hí­ján ugyanis nem tud építési-felújí­tási kölcsönhöz jutni, vagy nem tud építési engedélyt szerezni. Bár akad már néhány olyan bank, amely elfogadja az olyan tu­lajdoni lapot is, amelyen csak „széljegyzet formájában” van fel­tüntetve az új tulajdonos - a szélje­gyzést a földhivatalok az adásvéte­li szerződés benyújtása után leg­később három-négy nap alatt el­végzik -, ám jó néhány pénzinté­zetben megkövetelik az eredetit. Különösen azokra a bankokra jel­lemző ez, amelyek néhány ezre­lékkel jobb hitelfeltételt kínálnak. Sokszor a hitelügyletet intéző banktisztviselő ügybuzgósága mi­att torpan meg a kölcsönfelvétel addig, amíg a földhivatalokban át nem vezetik a tulajdonosváltozást. Hasonlóan különböző a gyakor­lat az építési hatóságoknál is, ható­ság és ügyintéző dolga, hogy mi­kor, mit fogad el. Pécsett az utóbbi Vizes városnegyed alakul? A város strand-, illetve török fürdőjéről már kész látványtervekkel rendelkezik az önkor­mányzat, míg a tervezett aquaparkról még csak elképzelések léteznek. Siklós Több ponton is átfedések találhatók a strandfürdő felújítása és az aquapark megvalósítása között, ugyanis az utóbbi kivitelezője olyan burkolóanya­gokkal is foglalkozik, amely a sportmedence víz- visszqforgatóval történő felszerelése miatti megújí­tásához szükséges. Mint megtudtuk, a város képvi­selő-testület egészét meghívták Mogyoródra, ahol Európa egyik, ha nem a legmodernebb látványfür­dőjét és aquaparkját avatják fel a nyár elején. A tá­jékoztatás szerint az ottanival ellentétben a város­ban egy kisebb volumenű projektben gondolkod­nak - a megtérülés miatt is -, mely azonban a hely­szín adottságaiból adódóan a világon egyedülálló lehetne. Ebben szerepet játszik, hogy nem a meg­szokott fémállványzat tartaná a különböző csúsz­dákat, hanem azok különböző történelmi képeket - köztük a város török emlékeit - idéznének. A csúszdákat a tervek szerint - a kisajátítást kö­vetően - az 1-es számú kút látná el 27 fokos vízzel, melyet így felfűteni sem kellene. A törökös kör­nyezet kialakításában előnyt jelent, hogy a kivite­lező cégnek üzleti kötődése is van a tengerparti ál­lamhoz. A „vizes” városnegyed további vonzerejét szolgálhatja a jelenleg romos török fürdő felújítá­sa, ahol a különböző merülő medencék mellett va­lódi oszmán kávézó is helyet kap majd. Mint el­hangzott, a strand és a török fürdő felújításához az önkormányzat pályázatokon kívánja előteremteni a szükséges összeget, illetve önrészt. ________u. Új szennyvíztisztító, új rendelet Ma adják át Mázán a kibővített szennyvíztisztító telepet. A be­ruházás, amelynek keretében hat településen kiépítették a csatornahálózatot is, mintegy 1 milliárd 200 millió forintba került. A községeknek a rendszerre való csatlakozás érdeké­ben új önkormányzati rendeletet kell alkotniuk. Baranyai körkép Hat település - Magyaregregy, Szászvár, Vékény, Kárász, Köb­lény, Szalatnak - több mint ezer háztartása csatlakozhat csütör­töktől az átadásra kerülő mázai szennyvíztisztító telepre. Ahhoz, hogy a településeken megszűnjön a környezetkárosí­tás, azaz a lakosok ne a Völgység­patakba engedjék a szennyvizü­ket, az önkormányzatoknak meg kell győzniük a helybelieket, hogy éljenek a megteremtett le­hetőséggel - fogalmazott Bék Já­nos, szászvári polgármester. Ez persze nehéz feladat, hi­szen a lakosoknak is fizetniük kell ahhoz, hogy rákössék őket a rendszerre. Az „áldozat” mértéke attól függ, milyen messze helyez­kedik el a csonk az emésztőtői, il­letve a fürdőszobától. Tehát lesz, aki csak ötezret, és lesz, aki száz­ezret fizet a csatlakozásáért. Kovácsné Deák Irén, Magyareg­regy polgármestere elmondta, a községek egy új rendelettel a la­kosokat választás elé állítják: vagy rákötnek a hálózatra, vagy az ön- kormányzatnak számlával igazol­ják, hogy rendszeresen ürítik az emésztőt. Abban az esetben, ha valaki egyik megoldást sem vállal­ja, a rendelet értelmében százezer forintig terjedő környezetvédelmi bírsággal lesz sújtható. CSIKÓS KLAUDIA TELEKVÁSÁRLÁSTÓL. ÉPÍTKEZÉSIG TELEKVÁSÁRLÁS Hiteles telekkönyv kell hozzá (3000 Ft). ■ Ügyvédi közreműködés (megegyezés szerint, többnyire a telek árának egy százaléka). —Átírási illeték 4 millióig 2 százalék, 4 millió felett 6 százalék. —^ 10 milliós telek illetéke 80.000 + 360.000 * 440.000 Ft. Időtartam: 1-2 hét Forrás: Dunántúli Napló Földhivatal: a bejegyzés illetékmentes. Időtartam: 2-4 héttől 4 hónapig TERVEZÉS Tervezés költsége (egyedi tervezés esetén): engedélyeztetési hatósági dokumentáció az építési költség 1,5-2 százaléka (100 négyzetméteres ház esetén 250.000-300.000 Ft). Részletes kiviteli terv: további 1-2 százalék. Időtartam: 1-2 hónap , ENGEDÉLYEZTETÉSI ELJÁRÁS Illeték: 10.000 Ft. Időtartam: 60 nap + 15 nap a jogerőre emelkedésig. Ha fellebbez a szomszéd, újabb 60 nap, esetleg többéves bírósági procedúra. időben többnyire megelégednek az építési-felújítási engedélyezteté­si eljárásnál a „széljegyzéssel”, ám akad ellenkező gyakorlat is. Ezért egy különleges, jogszabályokkal nem ellentétes szolgáltatást veze­tett be Lakiné dr. Németh Elvira Pécsett. Akinek építés, hitelügylet avagy egyéb nyomós ok miatt sür­gősen szükséges a tulajdoni lap át­írása, az ezt külön kérvényben, in­doka megjelölésével, illetékmente­sen megkérheti. Nos, az utóbbi időben heti 250- 300 ilyen kérelem fut be hozzá­juk, s többnyire 5-10 nap alatt a kérést teljesítik is. Az áramot kikapcsolják már hatvan nap után is Az eddigi kilencven helyett már csak hatvan napot vár az áramszolgáltató, hogy a határ­időre nem fizető ügyfeleik ren­dezzék számlájukat, ellenkező esetben az áramot kikapcsol­ják. A törvény által lehetővé tett szigorítás csak az idéntől kelet­kezett tartozásokra érvényes. Baranyai körkép Idéntől a hátralékot felhalmozók­nál már nem vár kilencven napot a szolgáltatás szüneteltetésével a Dédász Rt. Az áramot azoknál is kikapcsolják, akik számláikat a csekken szereplő határidő lejárta után hatvan nappal a felszólítás el­lenére sem fizetik be. A januártól hatályos törvény szerinti szigorítás csak az idéntől keletkezett tartozá­sokra vonatkozik, a tavaly óta be nem fizetett csekkekre még a ki­lencvennapos határidő érvényes. Akik tehát januári számlájukat áp­rilisig nem rendezik, már számít­hatnak a kikapcsolásra. Mint azt Stier Lászlótól, a Dédász Rt. lakossági értékesítési vezetőjétől megtudtuk, a napok­ban a szolgáltatóhoz tartozó öt megye több mint 28 ezer hátralé­kot felhalmozó fogyasztójának postáztak felszólító levelet. Az érintettek közül csaknem négyez­ren vannak olyanok, akik több mint kilencven napja tartoznak, azaz ha számláikat a felszólítás kézhezvétele után sem ren­dezik, néhány napon belül számíthatnak arra, hogy laká­sukban meg­szűnik a szol­gáltatás. A hatvanna­pos határidőre való átállás következtében azon­ban a cég becslései szerint több ezerrel nő majd azoknak a száma, akiknél kilátásba kell helyezniük az áram kikapcsolását. A szakember hozzátette, a határ­időre nem fizetőknek elsőként egy emlékeztető levelet küldenek, majd azt két felszólítás követi. Ha az ügyfél erre sem reagál, a máso­dik levél kézhezvétele után néhány nappal megkezdik a szolgáltatás szüneteltetését. Visszakapcsolásra van lehetőség, feltéve, ha az ezért fizetendő 14 ezer forintos díj mel­lett az ügyfél a számlát késedelmi kamatokkal együtt rendezi. WALD KATA Kevesebb menekült, több tartózkodni vágyó CSAK A VESZÉLYES FAKAT VÁGJÁK KI. Az 58-as út szélén sok az elöregedett ezüstjuharfa, melyek közül már több az országúba dőlt az elmúlt években. A Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. dolgozói tegnap a pogányi repülőtértől délre eső szakaszon vágták ki a be­teg példányokat. A majdani útfejlesztési terveket figyelembe véve végzik majd tavasszal a pótlást, ami nem feltétlenül a kitermeltek helyén történik, hanem ritkábban ültetett facsoportokban, ami az útról lecsúszó autókra kevésbé balesetveszélyes. _____________ fotó: tóth l. Tö bb mint húszezer ügyfél fordult meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pé­csi központú regionális igaz­gatóságán. A külföldiek első­sorban a tartózkodási enge­dély, bevándorlási engedély, letelepedési engedély ügyé­ben keresték fel a hivatalt. Pécs Baranyában több mint három­százan kérték tavaly a magyar ál­lampolgárságot. (Ennek elbírálá­sához egyébként alapvető feltétel az, hogy legalább egy éve legyen Magyarországon bejelentett laká­sa a kérelmezőnek, j A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Végh Zsuzsanna, a hivatal fő­igazgatója elmondta, az EU-csat­lakozás után sem változnak az állampolgárság megszerzésének feltételei. Az viszont elképzelhe­tő, hogy a szabad letelepedési le­hetőségek miatt az eddiginél is többen kérik majd az állampol­gárságot, már csak azért is, mert a munkavállalási, adózási lehe­tőségeik ily módon is változtat­hatók. A menekült státust a korábbi évekhez képest harminc száza­lékkal kevesebben kérelmezték hazánkban,' a Dél-Dunántúlon még jobban visszaesett ez az arány. Ennek okát abban is keres­hetjük, hogy a délszláv háború befejeződése után hazánk (ilyen szempontból is) tranzitország­nak számít. Tartózkodási enge­délyt 848 külföldi kért, országo­san is jóval többen, mint koráb­ban. Ez a forma két évre ad lehe­tőséget arra, hogy a külföldi ha­zánkban éljen, aztán ez az idő meghosszabbítható. A kérelme­zők 28 százaléka román állam­polgár. Tavaly a bevándorlást ké­rők (75) hatvanöt százaléka, a letelepedési engedélyt kérelme­zőknek (146) pedig hatvankét százaléka román volt. Dr. Dobra Tibor, a hivatal dél­dunántúli regionális igazgatósá­gának vezetője elmondta azt is a sajtótájékoztatón, hogy tavaly Baranya, Somogy és Tolna terüle­téről összesen 170 embert utasí­tottak ki, elsősorban engedély nélküli árusítás miatt, a kitolon­coltak száma 42 volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom