Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-27 / 57. szám
UM 2003. Február 27., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Kampány helyett párbeszéd Orbán Viktor nem volt ott Budapest A várakozásokkal ellentétben Orbán Viktor nem nyilatkozott arról, vállalja-e a pártelnöki jelölést. Információink szerint a volt miniszterelnök betegsége miatt részt sem vett az Fidesz elnökségi ülésén. A tanácskozás témája a párt európai uniós csatlakozással kapcsolatos programja volt. Az elnökség szerint a Fidesz kampány helyett tájékoztatni fog a csatlakozás következményeiről. A Fidesz feladata az, hogy a polgárok nézőpontjából vizsgálja az európai uniós csatlakozás következményeit - mondta az elnökségi ülést követően Szájer József, a Fidesz alelnöke. A politikus szerint az emberek nem a szlogenekre kíváncsiak, hanem arra, őket hogyan érinti a csatlakozás. A Fidesz nem kampányt indít, hanem párbeszédet folytat és informál - tette hozzá. Szájer. Márciustól az Európai Néppárttal és a XXI. Századi Intézettel közösen szakmai kerekasztalt hoznak létre, megvitatják a csatlakozással kapcsolatos kérdéseket. „2004 találkozás” néven rendezvénysorozatot szerveznek; parlamenti és önkormányzati képviselők részvételével tartanak konferenciákat, lakossági fórumokat az embereket érintő változásokról. Az Európai Néppárttal létrehozzák az Európa Szabadegyetemet, tudósok és politikusok beszélnek a csatlakozás következményeiről. A Fidesz létrehoz egy önálló európai uniós honlapot is, ahova az állampolgárok Unióval kapcsolatos kérdéseit várják. A Fidesz politikusai interpellációikban felteszik polgárok kérdéseit az illetékes miniszternek - mondta Szájer. farkas melinda Kuncze nem aggódik Budapest A „külső viták” lezárását várja Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a párt szombati tisztújító kongresszusától. A pártelnök szerint a viták lezárása után meg kell hozni a szükséges döntéseket, és azokat végre kell hajtani. Szombaton tartja tisztújító küldöttgyűlését a Szabad Demokraták Szövetsége, amelyen megválasztják a párt elnökét, illetve az ügyvivői testület és az országos tanács tagjait. Kuncze Gábor, a párt elnöke jelezte, rajta kívül Bauer Tamás gyűjtötte össze a pártelnöki megmérettetéshez szükséges támogatást. A 12 ügyvivői poszt betöltésére 26 főt jelöltek. A kongresszuson felszólal Medgyessy Péter kormányfő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is. A párt mindenkinek megküldte a Gondolkozz Európában címet viselő programfüzetet, amely tartalmazza a párt jövőbeni célkitűzéseit a kormányzati szerep- vállalással és az uniós csatlakozással kapcsolatban. A pártelnök hangsúlyozta: a párt az említett célokon túl is rendelkezik programokkal a jövőre nézve, amelyek megvitatása után kerülhet sor a Cselekvési terv kidolgozására. Kuncze megjegyezte: természetes, hogy a párton belül vannak viták, de jelenleg az SZDSZ inkább külső vitáktól hangos. Ezekre a vitákra pontot kell tenni, és a pártnak a jövőben úgy kell működnie, hogy a viták után meghozott döntéseket végre kell hajtani. A pártelnök kijelentette: nem aggódik a párt jövőjét illetően, és szerinte a liberális szavazók támogatni fogják a pártot, ha az határozott politikai elképzelésekkel rendelkezik. Baranya Róbert Sulinet-háború Budapest Az Oktatási Minisztérium (OM) nem hosszabbíthatja meg a Matáv szerződését a Subnet szolgáltatására, a módosítás lehetőségei között nem szerepel a megrendelő vétkes hanyagsága - állítja Pokorni Zoltán (Fidesz). A politikus szerint az egyetlen megoldás, ha a Matáv ingyen szolgáltat, különben március 1- jétől 2300 iskolában elsötétülnek a képernyők. Mint fogalmazott: az oktatási tárca előre néz, és hátrafelé lép. Mint ismeretes, az OM januárban közbeszerzési eljárást írt ki, hogy a február 28-án lejáró Sulinet-szerződést újjal helyettesítse. Pokorni szerint ez álverseny volt, mert a győztesnek hat napja lett volna a 2300 végpontos rendszer létrehozására. Ilyen feltételek mellett csak egyetlen ajánlat érkezett, az Elender háta mögé bújt Matávé - mondta. Az OM szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság felfüggesztette a tendert, de nem határozta meg, helyes volt-e a kiírás. Ha a bizottság jóváhagyja a szerződés- kötést a nyertes pályázóval, úgy a szolgáltatás egységára az egy- harmadára csökken, és 747 új intézmény kapcsolódik a programhoz. FARKAS Zöld út a Vásárhelyi-tervnek Szolnokra telefonált az Egyesült Államok elnöke A kabinet tagjai megtekintették az árvízvédelmi töltés egy szakaszát, ahol dr. Nagy István, a Kötivízig igazgatója (balról) adott tájékoztatást FOTÓ: mészáros János Az elmúlt százötven év legjelentősebb térségfejlesztési programja indulhat el még az idén - derült ki a Szolnokra kihelyezett kormányülés után. A Medgyessy-kabinet döntött a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről, és a hét hátrányos helyzetű megye területfejlesztési támogatásáról. Szolnok Vonattal érkezett Szolnokra a kormány. A miniszterek még a vonaton döntöttek arról, hogy az idén - PHARE-forrásokkal együtt - a területfejlesztésre rendelkezésre álló 90 milliárd forintból 24,6 mil- liárdot a hét hátrányos helyzetű megyének juttatnak; 12 milliárdot szánnak infrastrukturális fejlesztésekre, 2 milliárdot a kistérségek felzárkóztatására, egymilliárdot a vállalkozási övezetekre. Döntés született Vásárhelyi- terv továbbfejlesztéséről is. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kormányülést követően azt mondta: a Tisza mente árvízvédelmi biztonsága mellett nagy hangsúlyt fektetnek a vidék- fejlesztésre, a mezőgazdaságra és a környezetvédelemre. A 170 milliárdos beruházás során az úgynevezett nagyvízi meder rendezése mellett több szükségtározó kialakítására is sor kerül. Az első ütemben öt ilyen árapasztót hoznak létre, amelyre 2007-ig 50 milliárd forintot irányzott elő a kormány. A tervezés már idén megkezdődhet, hiszen erre a célra egymilliárd forintot különítettek el. A kormány öt százalékra emeli a Széchenyi-hitelkártya kamat- támogatását, és új, két-, három-, Távolsági hívás A kihelyezett koimányülés után a szolnoki városházán hívta fel Medgyessy Péter miniszterelnököt az Egyesült Államok elnöke. George W. Bush többek között köszönetét mondott a Törökország védelme érdekében hozott parlamenti döntésért, valamint a következetes fellépésért a tömegpusztító fegyverek felszámolására tett erőfeszítésekben. Az amerikai elnök washingtoni látogatásra hívta meg a kormányfőt. négy- és ötmillió forintos hitelkártyákat is bevezetnek - jelentette be a kormányszóvivő., Gál J. Zoltán azt mondta: a kabinet hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Posta ajánlatot tehessen a Defend Kft.-nek a pénz- és értékkezelő berendezések megvásárlására, ezzel biztosítva a dolgozók munkahelyét. TELEKI JÓZSEF Influenza vagy hátha nátha Budapest Főként az ország délnyugati részében egyre több az influenzaszerű megbetegedés. Ezek egy részénél az influenza A és B vírusát mutatták ki - tudtuk meg az Országos Epidemiológiai Központban. Visontai Ildikó, a központ főigazgató-helyettese szerint a megbetegedések kisebb helyi halmozódásként jelentkeztek, országos járvány pillanatnyilag nincs. Európában január óta terjed a felső légúti, náthás megbetegedés, sok esetben kimutatható az influenzafertőzés. Országos, járványszerű, tömeges megbetegedések általában december és március között alakulnak ki. ■ AZ INFLUENZÁS MEGBETEGEDÉSEK SZÁMA (EZER FŐ) PARASPORTOLÓK DÍJA. Másodszor osztották ki az Év para- sportolója Díjat, amelyet idén négy kategóriában 18 versenyző vehetett át. Az ünnepségen részt vett Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége, Szekeres Pál, a GYISM helyettes államtitkára, Nádas Péter, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Kimer Dezső, a Vodafone humánerőforrás-igazgatója. A magyar parasport a sydneyi olimpián kezdett igazán lendületesen fejlődni, itt a magyar parasportolók ösz- szesen 23 érmet szereztek: 4 arany-, 5 ezüst- és 14 bronzérem került hazai versenyzőhöz. ____________________________ europress Tí zezer dolgozó hiányzik Becslések szerint csaknem 10 ezer munkavállaló hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből az európai uniós foglalkoztatási normáknak megfelelő ügyeletek és készenlétek biztosításához. Az orvosok, nővérek 2004. január 1-jétől várhatóan már nem dolgoztathatók napokon keresztül pihenés nélkül. Budapest Az elmúlt évi átlagosan 50 százalékos béremelés arra volt elegendő, hogy megállítsa a dolgozók elvándorlását - mondta Rácz Jenő, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Akadnak olyan kórházak is, amelyekben az elmúlt hetekben megszűnt a korábbi „krónikus” növérhiány. Az orvosi állásokat viszont továbbra is nehéz betölteni a megyei, városi kórházakban. Kökény Mihály politikai államtitkár szerint a költségvetés teherbíró képessége nem tette lehetővé, hogy már az idén korlátozzák az egészségügyben is a túlmunka elrendelhetőségét. A többletlétszám biztosításának finanszírozása horribilis összeget emésztene fel, amelynek biztosítására legkorábban a 2004. évi költség- vetésben lesz lehetőség. Komoly probléma, hogy az utóbbi években csökkent az érdeklődés az orvosi pálya iránt. Feleannyian jelentkeznek az orvosi egyetemekre, mint tíz éve. Ajkay Zoltán, a Magyar Kórház- szövetség vezető képviselője szerint a szakember-utánpótlást megnehezítette a rezidensrendszer bevezetése. A fiatalokat elriasztja, hogy a hatéves egyetemi felkészülés után még öt évig kell tanulniuk azért, hogy teljes jogú orvossá válhassanak. Ugyancsak a rezidensképzés „gyermekbetegségei” okolhatók azért is, hogy vidékről, a városi kórházakból eleve kiszorulnak a fiatal doktorok. Mivel az intézményekben kevés a tudományos fokozattal rendelkező felettes, ezért ezek az intézmények nem tudnak kellő számban fiatalokat foglalkoztatni. A szakorvosjelöltek zöme ezáltal a nagy, egyetemi klinikákon zsúfolódik össze, ahol egyébként is sok az orvos. Komoly problémát jelent, hogy a diplomások jelentős számban elhagyják a pályát. A legutóbbi évfolyam 250 rezidense egyszerűen eltűnt az egészségügy látóköréből. A tárca vezetői szerint a fiatalok tömeges elvándorlásától nem kell tartani, mert az Unió tagállamaiban sem kínálják tálcán az orvosi állást. Németh Hírek Bontják a falat El kell bontani a Terror Háza Múzeum homlokzatához illeszkedő pengefalat - döntött a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága az ellenzéki képviselők kivonulása után. A testület egy héttel korábban a többségben lévő ellenzékiek szavazatával hároméves fennmaradási engedélyt adott a pengefalra, mti Polthoz fordulnak Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult a „történelmi” Szociáldemokrata Párt az Európai Unió Kommunikációs Köz- alapítvány működésének azonnali felfüggesztése érdekében. A párt szerint a közalapítvány diszkriminálja a parlamenten kívüli pártokat és a szak- szervezeteket. MTI Jogi panasz Az Alkotmánybírósághoz fordult a Vas megyei Egyházas- hetye polgármestere. Majthényi László kifogásolja a költség- vetési törvény végrehajtását, valamint azt, hogy a közalkalmazotti béremelésekre szerinte nincs elegendő központi költségvetési fedezet, mti Titkos tanulmány Nem tekinthette meg Répássy Róbert (Fidesz) Ron Werber 2 341000 forintos tanulmányát, amelyet a tanácsadó a Miniszterelnöki Hivatalnak (MÉH) készített. Répássy szerint Szekeres Imre, a MÉH politikai államtitkára azt mondta: egyelőre nem tudja, és nem is akarja átadni a tanulmányt. A fideszes politikus hétfőn ismét megpróbálja megnézni a dokumentumot, europress Válnak a karok A gödöllői központú Szent István Egyetem egyetemi tanácsa megtárgyalta és tudomásul vette, hogy tíz kara közül négy kiválna az intézményből. Az intézmény jogelődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 2001. január 1-jétől működik Szent István Egyetemként öt felső- oktatási intézmény összevonásával, jelenleg 32 700-an tanulnak különböző karain, mti Alelnökök lettek A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége alakuló ülésén Gémesi Györgyöt, Katona Kálmánt, Lezsák Sándort és Szőke Lászlót választotta a párt alelnökének. A testület döntött arról is, hogy az elnökség üléseire állandó meghívott lesz Boross Péter volt miniszter- elnök, Pongrácz Tibor korábbi elnökségi tag, Horváth József jogi szakértő és Szabó Zsolt, az Ifjúsági Demokrata Fórum elnöke, mti eMeRTon-díjak Az év legjobb énekesnője Lovász Irén népdalénekes, a legjobb férfi énekese Bényei Tamás, a Hot Jazz Band vezetője lett. Az év musicalénekese Csengery Attila, az év hangszeres szólistája Nagy János, az év dzsesszegyüttese a Bohém Ragtime Jazz Band. Az év folk- énekese Maczkó Mária, az év felfedezett csapata a Zanzibár együttes, legjobb együttese pedig a Kaláka lett. mti Elhunyt tudós Életének 82. évében elhunyt Greguss Pál NASA-díjas biofizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, az űrkutatás, az optika és a holográfia nemzetközileg elismert tudósa. Az idős tudós egy héttel ezelőtt szenvedett kulcscsont- és többszörös bordatörést Budapesten, amikor a tömeg lesodorta a villamos lépcsőjéről, mti