Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-24 / 54. szám
4. OLDAL B A R A N Y & I TÜKÖR 2003. Február 24., hétfő FARSANGI JÁTSZÓHÁZ. A Tölösi Péter Alapítvány leukémiás és tumoros gyerekek pécsi, Nagyvárad utcai rehabilitációs központjában a gyógyuló betegek a kórháziskola program pedagógusainak segítségével farsangi álarcokat, legyezőket, díszeket készítettek szombaton. A ter- vek szerint ezentúl havonta tartanak hasonló, vidám foglalkozást, amelyre a gyógyulófélben lévőket várják a megyéből. _______fotó: tóthl A Jószolgálat nem szolgál tovább Ellehetetlenült a mohácsi Jószolgálat Közalapítvány működése, így a kuratórium a megszüntetését kezdeményezte. Két másik önkormányzati közalapítvány összevonása is szóba került. Mohács A Jószolgálat Közalapítványt 1991-ben hozta létre a Farostlemezgyár Rt., a Keresztény Demokrata Néppárt városi szervezete, a református, és a katolikus egyházak hivatala azzal a céllal, hogy a számlára befutó összegeket idősek, tehetséges fiatalok, esetleg családok eseti segélyezésére fordítsák. Az első időkben évente egy-egy alkalommal pár ezer forintot ki is utaltak - főleg tüzelővásárlásra -, ám miután hét éve egyetlen fillér befizetés sem érkezett, nincs mit elosztani. A Tompity János elnök vezette kuratórium úgy döntött, hogy a Jószolgálat pillanatnyi vagyonát, 43 ezer forintot átadja a Közbiztonságért Közalapítványnak, s egyúttal hivatalosan is kezdeményezi a működése beszüntetését.- A felosztható pénz a Közbiztonságért Köz- alapítvány számláján is egyre kevesebb, jelenleg 500 ezer forint körüli összeggel rendelkezünk. Szóba is került, hogy talán célszerű lenne összevonni minket a Mohácsért Közalapítvánnyal említette dr. Bódis István, a szintén 1991-ben létesített közbiztonsági alapítvány kuratóriumának elnöke. Az összevonásnak azonban akadályai vannak, nem utolsósorban az, hogy a két szervezet teljesen más jellegű feladatok segítését szolgálja.- A Mohácsért Közalapítvány évek óta egyetlen területen tud segíteni azzal, hogy a rászoruló középiskolásoknak juttat némi pénzt - hangsúlyozta dr. Legányi Jenő kuratóriumi elnök. Most ugyan egyetlen fillérük sincs, de önkormányzati pénzt remélnek, no meg az emberek befizetéséért esedeznek. ____ B. M. Hu szonnégymillió forintos, téves villanyszámla PÉCS Egy idős, szívbeteg ember 24 millió forintos villanyszámlát kapott a minap Pécsett. A nem akármilyen összeg láttán rosszul lett, de szerencsére átvészelte a ritka megpróbáltatást. A szolgáltató elismerte a tévedést. Nyereménynek kiváló volna, villanyszámlának azonban sok(k) volt az a huszonnégymillió forintos összeg, ami egy szívbeteg, pécsi rokkantnyugdíjasnak a napokban kipostázott számlán szerepelt. A férfi rosszul lett, amikor a borítékot kibontotta, de nyugtatok segítségével sikerült átvészelnie a kritikus pillanatokat.- Ügyfelem az ominózus számla kézhezvétele előtt egy héttel - mint minden átalányfogyasztó, aki év közben túlfizet - visszatérítést kapott, mégpedig összesen 33114 forintot - mondta el lapunknak az egészségügyi problémákkal küszködő, rokkantnyugdíjas, Major János képviseletében dr Nagy Róbert ügyvéd. - Az ezt követő héten, február 18-án a postás újabb számlát adott át neki, amelyet kibontva látta, hogy 24554747 forintot kell befizetnie február 26-ig. Ügyfelem ekkor rosszul lett, vérnyomása kritikus szintre emelkedett. Felesége segítségével jutott gyógyszerhez, és szerencsére pár óra múltán már intézkedni tudott. Telefonos érdeklődésére azonban több napig nem kapott semmilyen érdemi választ a szolgáltatótól. Major János 2002 májusában mérőórát cseréltetett, és ezzel egyidejűleg nagyobb teljesítmény felvételére szerződött.- A szerződés és a cseréről szóló dokumentum a kezünkben van - mondja az ügyvéd. - Kérdés az, hogy ezek a dokumentumok az áramszolgáltatónál is megvannak-e. Az ügyvédi álláspont szerint igen nagy a veszélye annak, hogy ha egy ilyen irreálisan magas ösz- szegű számlát kap egy szívbeteg ember, akkor annak a rosszulléten, egy pár napig tartó egészségi állapotromláson kívül akár komolyabb következményei is lehetnek. Szerencsére jelen esetben nem vált végzetessé a helyzet. A fogyasztó szempontjából az elsődleges kérdés az, hogy a mai ügykezelési és technikai szinten hogyan fordulhat elő ilyesmi. Az nem lehet szerencsétlen körülmény, hogy év közben valaki mérőórát cseréltet.- Időközben kaptam egy értesítést arról, hogy a számla tévedés - mondja Major János. - Megúsztam a dolgot, de nem tudom viccnek tekinteni a történteket... Krommer Béla, a DÉDÁSZ telefonos ügyfélszolgálatának vezetője lapunk kérdésére elmondta, hogy a tévedés elismerése mellett azonnal korrigálták a számlát. Természetesen az ügyféltől is elnézést kértek, hiszen egyetlen szolgáltatónak nem lehet érdeke, hogy a jövőben bármikor is hasonló tévedés előfordulhasson. bebessi k. Új üzem telepedne le Sellye Új, mintegy ötven megváltozott munkaképességű állástalannak munkát adó üzem létesülne hamarosan Sellyén, a részletekről az önkormányzat és a leendő munkáltató képviselői a napokban tárgyaltak. Mint azt Förster Gyulától, a város polgármesterétől megtudtuk, a budapesti székhelyű, irodaszereket gyártó cég elsőként egy megfelelő ingatlant keres tervezett üzemének. Szóba került, hogy a létesítmény az évek óta üresen álló, hajdani kisegítő iskola épületében kaphatna helyet, de az áramszolgáltató, vagy az Agrokémia Rt. szintén megüresedett ingatlanai is megfelelnének a célnak. A budapesti cég egyelőre öt évre bérelné ki valamelyik épületet a három közül. A polgármester kiemelte, ha a kisegítő iskolát választanák, az a beköltözés előtt kisebb felújításra szorulna, a korszerűsítést minden bizonnyal tavasszal kezdenék meg. A másik két épület viszont szinte azonnal beköltözhető állapotban van. A város reményei szerint néhány hónap múlva megkezdődik a munka az új üzemben, a dolgozók toborzásában az elképzelések szerint a sellyei munkaügyi kirendeltség segítene. ______w. k. Ké pzik, ösztönzik a roma munkanélkülieket Baranyai körkép A Baranya Megyei Munkaügyi Központ által támogatott roma referensi program helyi szakmai üléseire került sor a megye városaiban az elmúlt hetekben. A program alapvető célkitűzése a roma származású, munkaerőpiaci szempontból halmozottan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának elősegítése, esély- egyenlőségének növelése.- Igen fontos, hogy a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetűeket a képzésekbe bevonják, majd a munkábahelyezés után sorsukat nyomon kövessék - mondja Gyurokné dr. Bódi Csilla, a roma referensi programot gondozó Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont ügyvezetője. De miután a megoldás kulcsa az iskolázottságban rejlik, a referensek kapcsolatot teremtenek azokkal a halmozottan hátrányos helyzetű családokkal, amelyekben például a gyerek tartósan hiányzik az iskolából. Drasztikusan emelkedik ugyanis azon gyerekek száma, akik a nyolc osztályt sem fejezik be: sokan otthon maradnak beteget ápolni, feketemunkát végezni. Néhány év múlva még nehezebb lesz a helyzetük, amikor már csak tíz osztállyal lehet a különféle képzésekbe bekerülni. Képzettség nélkül pedig hiába is léteznek különböző források, támogatások, ha azokat nem tudják igénybe venni Amíg Pécsett jól működik a dolgozók általános iskolája, addig a vidéki városokban rendkívüli nehézséget okoz az ilyen típusú képzés megszervezése. A próbálkozások eleinte még sikeresnek bizonyulnak, de amikor konkrét beiratkozásra kerül sor, elfogy a leendő tanulók lelkesedése. A roma referens abban tud segíteni, hogy utánajár és odafigyel arra, hogy a képzésben részt vevők valóban elvégezzék az iskolát. A legproblémásabb térségek mindig azok - mondja Bódi Csilla -, ahol a gazdasági helyzet rossz. Baranyában ilyen Sellye, Szigetvár térsége, de Komló sincs jó helyzetben. A referensek feladata, hogy felkeressék, és kapcsolatot teremtsenek a munkáltatókkal. CS. L. _______Hírek_______ PÉ CSETT közel egy éve közlekednek a mozgássérültek számára kialakított buszok. A járműveket bárki igénybe veheti, ha van rajtuk hely. A mozgáskorlátozottak utazását nemcsak a tágas utastér, hanem a sofőr is segítheti a fel- és leszállásnál. A buszok továbbra is két útirányban közlekednek Pécsett. Az egyik járat a Flősök terétől indul a Tesco felé (Budai vám, Konzum, Tüzér u.) 9.15-kor, majd onnan vissza 11.30-kor. A másik járat a Malomvölgyi útról startol (Fagyöngy u., Csontváry u., Interspar) a Konzumig 10.15- kor, és innen megy tovább 12.45-kor. (o) VÁRADON és Váradújpusztán két szépen faragott falutáblát állítottak fel, amelyek felületén tájékoztatók és hirdetések is elhelyezhetők. Alkotójuk Szatyor Győző szobrászművész. (cs) KISTAPOLCÁN mattyi kisüzemben készült padokat, asztalokat, virágtartókat és szemét- gyűjtőket tesznek ki közterületre. Eddig harminc padot állítottak fel. ________________________(CS| Lottószám ok Ötös lottó: 10 (21) (29) 40 (87) Hatos lottó: (11) (13) (16) Potszam: Jokerszám: 535024 JÉGPÁNCÉL A PÉCSI JÓKAI TÉREN. Balesetveszélyes, vastag jégtakaró hízik éjszakánként a belváros szívében. A nappali plusz hőmérsékleti fokok után az esti kemény fagyok visszafagyasztják a megolvadt csapadékot, reggelre kemény jégréteg alakul ki. Különösen az iskolába és a munkába igyekvők csúszkálnak az alkalmi jégpályán, szerencsére komolyabb baleset még nem történt, fotó: laufer László Olajtartályok a várkertben Siklós A siklósi vár éttermének és szállodájának bezárása óta állnak kihasználatlanul az erődítmény kertjében azok a olajtartályok, melyek egyes vélemények szerint veszélyt jelenthetnek a helyi vízbázisra. A különböző tárolók elhelyezésekor különös figyelmet kell fordítani a korrózióvédelemre, így a szóban forgó, évtizedekkel ezelőtt földbe került edények esetében is minden bizonnyal megfelelő eljárást alkalmaztak. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a város kútjai mind kiváló minőségű vizet adnak. A gondot csak az jelentheti, hogy az immár több mint egy évtizede használaton kívüli tartályok esetében nem tudható, hogy az egykor használt anyag nem tartalmazott-e korrózióra alkalmas adalékot, mert akkor fennáll a veszély a kilyukadásra. Amint azt a polgármesteri hivatal illetékese lapunknak elmondta, a város mindenképp lépni kíván az ügyben, ám a megoldásról még nem született döntés. Annyi bizonyos, hogy a tartályok átvizsgálása és megtisztítása lényegesen kevesebb költséget igényel, mint azok eltá- volíttatása. k. j.