Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-23 / 53. szám

2003. FEBRUAR 23. SZTÁROK ES SZTORIK 13 Erika robogón jár Szabó Erika, Tilda megszemélye­sítője az iskolapadból csöppent a Barátok köztbe. A kamera nem teljesen ismeretlen számára, mi­vel korábban a dabasi tévé be­mondónője volt. Szerepe szerint ő talán a legkevésbé szimpatikus a szappanoperában, de még nem szólták meg az utcán. Igaz, egy­előre nagyon ritkán ismerik fel, különben is robogón közlekedik. Az osztálytársai nem irigykednek rá, sőt segítenek a tanulásban, hiszen amióta a sorozatban szerepel, magántanuló lett.- Merre járt a Barátok közt előtt?- Középiskolába. Azóta egyéb­ként magántanuló vagyok. Daba- son élünk a szüleimmel és áz öcsémmel. Szavalóversenyeken vettem részt, és tízéves koromtól a diákszínjátszó körbe is jártam. És egyszer talán szeretnék a szín- művészeti főiskolára jelentkezni. Anyukám és a barátom biztatott, hogy jelentkezzek a válogatásra.- Statisztaként sem szerepelt?- A helyi, vagyis a dabasi televí­zió bemondónője voltam, mű­sorokat vezettem, valamint eskü­vőkön szerepeltem.- A volt osztálytársai nem irigykednek?- Nem, sőt még segítenek is a ta­nulásban, drukkolnak, hogy sike­res legyek.- És azóta több a férfi hódolója?- Az ismerőseim tudják, hogy van egy barátom, így békén hagy­nak. Ákos egyébként főiskolás és mostanában csak hétvégeken jut egymásra időnk.- Tilda karaktere és viselkedé­se sokak számára elég vissza­taszító. Nem tál idegen a figura?- Ez csak játék. A barátaim pe­dig tudják, hogy én teljesen más va­Igyekszem minél többet mozogni, így szellemileg vagyunk túlterhelve, nem fizikailag. Imádok motorozni, Dabason a robogó a leggyorsabb közlekedési eszköz, autót vezet­ni amúgy sem tudok. Ha le­érettségizem, azonnal meg- szerzem a jogosítványt, hiszen kicsit fárasztó busszal bejárni. Bár édes­anyámmal arról is be­széltünk, hogy albér­letet kellene keresnem Budapesten. Bagi László gyök. Ám az iskolában volt egy-két tréfás beszólás, hogy hagyjam már békén szegény Lacit, és mondjak már végre igazat. Néha a boltban is szóvá teszik, de szerencsére a legtöbben tudják, hogy ez csak egy szerep, így nem ost­romolnak. Az egyetlen kö­zös bennünk, -hogy mind­ketten kamaszlányok va­gyunk, akik épp most áll­nak a felnőttkor küszöbén. De nem mernék így köze­ledni egyetlen férfihoz sem, ahogy ezt Tilda tette.- A magánéletében is vonzónak találja az idő­sebb férfiakat?- Szerintem nagyon sok lánynak volt egy tanító bácsi szerelme, akire felnézett. Nem mondom, hogy kizárólag az idősebb férfiak tetszenek, de vannak, akik szimpatiku­sak. Viszont ami igazán számít, és a kortól függet len, hogy legyen kisugárzása. Nem feltétlenül a szép férfiak vonzanak, de igazából még ma­gamnak sem tudom meg­fogalmazni, hogy mi az amitől megtetszik nekem egy fiú.- Mivel tölti az idejét az iskola és két forgatás közt?- Aerobikozom, kon­diterembe járok és úszom. 1 Szabó Erika Született: 1984 Iskola: gimnáziumi magántanuló Család: egy öccse van, József Hobbi: aerobik, úszás, motorozás HÍREK Berlini győztes drogdfler nyomában 1 ■ Fliegauf Benedek (28) hazaérkezett a Berlinaléról, ahol 10 ezer eurós díjat nyert Rengeteg című dogma- | filmjével. A tehetséges rendező-forgatókönyvíró- látványtervező következő mozijának főhőse egy ká- bítószerdíler lesz. „Az ő egyetlen munkanapján ke­resztül a személyes mozgatórugókat és az egész drogtársadalom palettáját kívánom bemutatni. Ez­úttal is amatőr szereplőkkel dolgozom majd.” Cserhalmi is dalra fakadt j ■ Cserhalmi György is dalra fakad néha. Kivált, ha f olyan jó partner akad hozzá, mint Novák Péter, s az | ember az 55. szülinapja előtt áll, amit a héten töltött | be. Az Űj Színházból jöttek ki, ahol a Koldusoperán dolgoztak nagy kedvvel, s még lendületben voltak. „Én írtam a szövegeket, Péter a dallamokat és for- dítva, összerakosgattuk, s így született egy CD is...” Cserhalmi rekorder a kortárs színészek között: több | mint kétszáz filmben szerepelt. ' 1 Énei meg a dupla szerelem ■ Eszenyi Enikővel úgy esett, hogy dupla szerelem­be esett. Kedvesével, Milan Mikulcikkal, a Szlovák Nemzeti Színház tagjával a Thália Színházban mu­tatták be Dodo Gombár Ég és Nő között című két­személyes játékát, amelyben szintén a szerelem a téma. Gombár, aki egyben a rendező, színészpárra álmodta a nemek szövevényes kapcsolatáról szóló 1 darabot. Mikulciknak azonban még a magyar |i nyelvvel is meg kellett harcolnia, a próbák előtt be- szédórákra járt. Hasonló sors vár Éneire is: mivel a | Pozsonyban is bemutatják a darabot. Klezmer a Millenárison | ■ Ma este mutatkozik be új, Hamburgban már sikert aratott műsorával a Budapest Klezmer Band a Mille­náris Parkban. Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer § Band vezetője szerint nemcsak a jó zene, hanem ki- 1 váló színészi képességek is szükségesek koncert- programjukhoz. Az egykori klezmermuzsikusok | vándoréletét is bemutató hangversenyek rendezője | Balatoni Mónika. Az üdítő változások tehát a leg- jobbkor történtek a zenekarban, hiszen az új éne- kesnő Bíró Eszter, a Madách Az Operaház fantomja 1 című szuperprodukciójának főszereplője, s a fiatal I hegedűstől (Gazda Bence) sem áll távol a játék. Moszkvics Hruscsovtól Magyar Mozart: Guinness Manni, az aktualizált Cicamica Si Ha azt mondjuk, Hügel Hajnal, nem so­kat jelent, de mint Honthy Hanna, mind­járt más. A magyar ope­rett uralkodónője 110 évvel ezelőtt született Budapesten. Az Opera­ház balettiskolájába járt, majd Rákosi Szidi tanítványa volt. Az élet iskoláját viszont a Nép­opera, s vidéki színtár­sulatok szubrettjeként járta a Nefelejcs utcai nyomdász apa és a varrónő lá­nya. Fedák Sári keserítette életét, aki nagy riválisát látta benne. 1949-ben lett csak a Fővárosi Operett­színház tagja. Lehár Luxemburg grófjában (Madame Fleury), majd más szerepekben 25 évig tudott a szín­padon maradni szakadatlan sikerrel. Persze az örök darab mindig a számára átírt Csárdáskirálynő Cecí­liája maradt. A moszkvai előadás után Hruscsov egy Moszkvics autóval fejezte ki hódolatát. Honthy még nyolcvanévesen is eljátszotta Cecíliát. Közönsége es­ténként tombolt. Hannácska 1978. december 30-án halt meg Budapesten. ■ Magyar Mozart lesz egy fehérvári kisdiák, Lőrincz Ádám. A Vas­vári Pál Gimnázium és Általános Iskola nyolca­dikosa ötéves kora óta gyúrja a billen­tyűket, négy éve pedig már saját számító- gépes stúdiója van. Egy Guin- ness-oklevelet már átvett Lon­donban, 2000 nyarán a Gor- sium Zeneisko­lával a világ legnagyobb szintetizátoregyüttesét verbuválta össze. Tizen­egy éves korában jelent meg első CD-je, a Nép­szerű slágerek feldolgo­zásalbum, s ezt követte még öt szintetizátoros munka. Legutóbb A ki­rály csillaga címmel másfél órás musicalt írt Elvis Presley 68. szüle­tésnapjára. O a világ leg­fiatalabb zeneszerzője, aki egész estét betöltő művet írt, élet­korban és telje­sítményben ed­dig csak a kis Mozart előzte meg, így újabb Guinness-re- kord váromá­nyosa.- Kiskorom óta vonzódom Elvis zenéjéhez, ezért is találtam ki ezt a musical­témát - mondja. - Külön inspirált, hogy a key- board-fesztivál után megkaptam ajándékba Zámbó Jimmy utolsó hangszerét, egy Roland VE-7-es szintetizátort. fi - Lehet, hogy voltak an­no vételi zavarok kazinc­barcikai otthonunkban, de egy gyerek ezt nem veszi észre, kiszínezi saját fan­táziája szerint a történetet, még ha az a ’60-as évek­ben csak fekete-fehéren jött át a képernyőn... - idé­zi Manni, azaz Kovács Marianna, mikor még ovisként szurkolt, a soka­dik ismétlésen, hogy Mi újság a Futrinka utcában? A Budapest Bábszín­ház művésze ma már Ci- camicaként tudja, mi új­ság, hiszen Bródy Vera figuráival, a darabra régen készülő Balogh Géza rendezésében egy hete tartották a bemutatót. Manni, te túl aktualizált vagy, szólt egyszer a ren­dezői pirítás - meséli Kovács Marianna -, de hát pont ezt akartam. Olyan Cicamicát, aki miután ráfizet, okul hibáiból. Azt hiszem, ez időszerű abban a világ­ban, amikor mindenféle show-k idején nem kell semmit sem tenni a sztárságért. Úgy látszik az író, Bálint Ágnes látnok volt... Cicamica is egy rejtvény­pályázaton nyerte a káprá­zatosán berendezett kö­csögházat. Úrhatnámsága is jellemző, hiszen Som- polyoginak hisz, mert az behízelgő, úri modorú. Sompolyogi pedig egy csi­bész vállalkozó. A kollé­gák még egy kis „akciófil­met” is bevittek volna, hogy a nyílt színen fogják el, miután lebukott. Ám a rendező nem engedett a negyvennyolcból, ponto­sabban az 1964-ben meg­jelent meseregény szöveg- és történeti hűségéből, ami több is, mint a hajdani esti mesék cselekménymorzsáj. Ja, és a Böbe baba! Itt kegyes csalás történt, hiszen Major Ida, az örök Böbe már nyolcvanéves múlt, az ő tiszteletére csak megidézzük a halhatatlan rongybabát, aki média­sztár lett. Hallgatják a Futrinka utca lakói a rádióban, hogy hiába, azért ő a mi Böbénk... Énekli a Ne rázd a rongyot! nagy slágerét, amivel befutott. (sipka) Gerendás kamaszkora: a Beatles Kamaszkorom legszebb dala című albumának megjelenése óta tudjuk, hogy Gerendás Péter meghatározó zenei élménye a Beatles együttes. „Korábban nem hallottunk beatzenében vonósokat. A hatás elementáris volt, amikor a Rózsavölgyiből az előzetes felderítő futam után bá­tyám hazahozta, meghallgattuk”- írja a CD borítóján a Yesterday- ről. Gerendás „egész estés” Beatles-koncertre készül a Buda­pest Kongresszusi Központban.- Nem győzök hálát adni a sors­nak, hogy olyan időszakban vol­tam gyerek, amikor jó zeneka­rok jó zenét játszottak. Az volt a mindennapi betevőm. Csak a zene érdekelt. S ennyi szép dalt egyetlen más zenekar sem pro­dukált. Ez most vált nyilván­valóvá számomra, amikor a koncertre válogatni kezdtem a dalokat. Ötven-hatvan szám tűnt kihagyhatatlan remekmű­nek, amiből azonban húszat mégis ki kellett rostálnom. Ne­héz feladat volt.- Érdekes, hogy a rostán főleg a Beatles korai dalai hullottak ki...- Érettebb korba érkeztem, s a Beatles tagjainak érettebb korban írt szerzeményei érintenek meg. És remélem, nem érzi nagyképű­ségnek senki: a vonósokkal, fú­vósokkal, ötösökkel, billentyűs­sel, három vokalista lánnyal meg­erősített szereplőgárdánk azt a Beatles-hangzást adja vissza, amit Lennonék hallani szerettek volna a saját koncertjeiken, de soha nem adatott meg nekik. Ők ugyanis mindig csak négyen lép­tek a közönség elé. így koncerten soha nem az hangzott el, amit a lemezeikre feljátszottak. Török Gábor hangmérnök barátom fele­lős azért, hogy ez a koncert a sze­mek és a fülek csodálatos Beat- les-ünnepe legyen.- Mi fogott meg a Beatles- ben?- Minden! A négy nagyon más karakterű ember, akiknél külön- külön talán lehetett volna találni jobb muzsikusokat, de így együtt egy évszázadban egyszer szüle­tik ilyen nagy találkozás. A Beat­leshez kellett Lennon fékezhetet­lensége, időnként talán modorta- lansága is, Paul erőszakossága, Ringó energiája, s bár személye­sen nem ismertem őket és pszi­chológus sem vagyok, kellett Harrison csodálatos kisugárzása, ami habarcsként tartotta össze ezt a négy nagyon nagy tehetsé­get. George volt az, akinek az in­diai zenei világ és filozófia segít­ségével sikerült a Beatlest egy kicsit felemelnie a földről. Hogy milyen fontos mo­mentum volt Harrison életében Ravi Shankar szitárművész szel­lemisége, barátsága, azt az is bi­zonyítja, hogy Harrison Krisna- tudatú emberként élt és halt meg. Hamvait a Gangesz fölött szórták szét, miközben Shankar szitárja szólt. Harrisont nem bosszantot­ta, hogy egy-egy Beatles-lemezen neki csak egy-két szerzeménye volt. Szólóit nagyon kitalálta, né­hány dalban pedig olyan szívből jövő húrokat pengetett, amiről ma egyszerűen csak azt mond­juk, hogy ez a Beatles.- A fellépők közül meg kell említenünk az indiai zenét ját­szó Calcutta triót, László Atti­la gitárművészt, és az ameri­kai, fekete bőrű énekesnőt, Joan Faulknert, sőt azt, hogy a legújabb generáció is beszáll a Beatles-varázsba: két számban az öt és fél éves fiad is szerepel.- Elfogultság nélkül mondha­tom, hogy Dani szenzációsan do­bol. Remélem, sikerül minden ge­nerációból növelnünk a Beatles- rajongók, az igazi zene kedvelői­nek a számát. P. Horváth Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom