Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-16 / 46. szám

INFORMATIKA 2003. FEBRUÁR 16. HÍREK Informatikus agrármérnök képzés ■ Informatikus agrármérnöki szakot indít ez év őszétől a Debre­ceni Egyetem Agrártudományi Centruma. Az egyetemi tanács 2001 őszén hagyta jóvá az új szak létesítését. A tervek szerint ötven diákot vesznek majd fel az informatikus agrármérnöki szakra; többségük államilag támogatott rendszerben tanulhat, bár lesznek költségtérítéses hallgatók is. A képzési program lé­nyege, hogy a mezőgazdasági ismereteken túl széles körű, piac­képes gazdasági és informatikai szakismereteket is kínál. Lézernyomtatók irodai munkára ■ A Samsung a magyar lézernyomtatók piacán is jelen kíván len­ni, sőt egyetlen év alatt 20 százalékos részesedést kívánnak sze­rezni ebben a szegmensben. Ha minden a terveik szerint alakul, akár 200-300 millió forint árbevételük is származhat a lézer- nyomtatók révén. Két modellt be is mutattak sebtiben: az egyik az ML-1210-es, és nagyobbik „testvére", az ML-1450-es immár piaci forgalomban van. E gépezetek különlegessége, hogy a lé­zernyomtatók vezérlő elektronikáját és szerkezeti egységét egy­aránt az anyavállalat gyártja. A Samsung kínálatában elsősor­ban az otthoni és az úgynevezett kisirodai alkalmazásokhoz biztosít megfelelő nyomtatási megoldást. A hazai vállalatok már vevők a netre ■ Az elmúlt két évben jelentősen, 58 százalékról 73 százalékra nőtt a kisvállalatok körében az internet használata, miközben ugyanezen időszak alatt a középvállalatok közül is 20 százalék­kal többen csatlakoztak a világhálóra. A legfrissebb piackutatá­si adatok szerint 2002-ben a középvállalatok 88 százaléka kap­csolódott az internethez, míg a nagyvállalatok esetében két év alatt 92 százalékról 97 százalékra nőtt azon cégek aránya, ame­lyek használják a világszéles infosztrádát. HONLAPOZO www.mafilm.hu ■ Megújult a Mafilm honlapja. A gondokkal küszködő honi film­gyártás nehéz sorsú bázisának vezetői nemrégiben belátták: a 21. században már nem lehet a filmgyártó centrum honlapja olyan szegényes, mint hajdanán. Régebben ugyanis falfehér háttérre rászuszakolt tekintélyes méretű montázzsal „kitakart” nyitóoldal fogadta az ide látogatót és nyolc menüpont alatt bújt meg a nagy semmi... A valaha volt ötlettelen, alibiből összetá­kolt portál helyébe immár egy európai szintű weboldal „lépett”. A tetszetős honlap kitér a külhoni filmeseket érdeklő összes in­formációra, bemutatja filmes létesítményeinket, sőt az időjárási viszonyokról sem feledkeznek el a szerkesztők. Az adatállo­mány is - ellentétben-a régi módival - rendszeresen frissül. Vásár a világhálón InUrn tM értékesítés (az árbevétel százalékában) Svédország Nagy-Britannia MP» - • HHHHi ä,,w " Spanyolország «1#»***+ -■*«. MMh. I .. f&itéMM fa I <|j f (M , .......... •.............■ 1 Wi fe. ,. Mr<- ' íffWif •■KHB»t w W‘aw Ausztria ■Hl 8 f; 1*0% 1 Dánia w • * "VPíjt&LJ .Á. 'M* z 1 Portugália 'Au s Finnország jéV ' ...#/ oj% i— | Norvégia C3 Hl J i ■> , UyOTb Olaszország 1 fK:M* Magyarország m A ÍM lg 1 Néhány esztendeje még azt zengték az internet értelmét és jelentősé­gét kutató/firtató agy­trösztök, hogy pár éven belül bármilyen árut egyetlen gombnyomás­sal, avagy egy jól irány­zott egérkattintással beszerezhet a majdani vásárló, ennélfogva nem lesz szükség a hagyományos boltok­ra. A jövendőmondók­nak nem lett igazuk. ■ Ez idő tájt is népszerű­ek a megszokott árudák, a plazák pedig egyenesen virágzásnak indultak. En­nek ellenére aligha lehet kétséges, hogy a palettán helye van az elektroni­kus kereskedelemnek. Ez ugyanis világszerte az egyik legdinamikusab­ban fejlődő iparág. Felté­telezhetően az e-kereske- delem részaránya a kö­zeljövőben tovább fog emelkedni. Ennek feltéte­le azonban az informati­ka fejlődése, és az embe­rek bizalmának növeke­dése az új vásárlási lehe­tőségek iránt. Nyugat-Eu- rópában, ahol ezek a fel­tételek már teljesültek, a vásárlások több mint 10 százaléka a világhálón keresztül történik. Ame­rikában pedig még ennél is többen választják a vá­sárlás eme legkényelme­sebb, karosszékből is működő vállfáját. Magyarországon egy­előre más a helyzet. Ná­lunk még nem hódít szé­les körben a netes vásár­lás. Vásárhelyi Mária mé­diakutató szerint e téren részint azért van elmara­dásunk, mert a hazai elektronikus médiumok az elmúlt években nem­igen foglalkoztak a témá­val, vagy ha mégis kísér­letet tettek rá, lapos, unalmas, érdektelen, ál­talában éjszakai órákban sugárzott műsorokban láttatták a világhálót. - Nyilvánvalóan az is gátol­ja az internetes vásárlás elterjedését, hogy csak a lakosság 10-11 százaléka használja a netet, ráadá­sul sokan bizalmatlanok még az áruvásárlás e módja iránt. Másfelől a vásárlás mára szabadidős tevékenységgé vált, egy teljesen új életforma ala­kult ki - a korzózást fel­váltotta a plazázás szoká­sa. Az internet ugyanak­kor megfosztja az embert a társas élettől, a nézelő­dés és a vásárlás örömé­től. Van, amit nem helyet­tesíthet a személyes ta­pasztalat - figyelmeztet Vásárhelyi. Az egyik legnagyobb hazai webáruház, a Fotexnet ügyvezetője, Porkoláb Péter másként vélekedik. Állítása szerint egyre több az olyan ter­mék, amelyet az emberek szívesen és előszeretettel vételeznek egérkattintás­sal. Ilyenek a műsza­ki cikkek, a szoftver- és hardvertermékek, a könyv, a DVD és a CD. Elismeri, hogy kevésbé népszerűek a bútorok és a ruhaneműk. - Mostan­ság a bor és a csokoládé bevezetésével kísérlete­zünk, nem is rossz ered­ménnyel - jegyzi meg az igazgató. Hozzáteszi: ma már attól sem kell félnie senkinek, hogy a meg­adott bankkártyaszám­mal bármelyik szolgálta­tó visszaélhet, minthogy nagyon kemény szabá­lyok kerültek bevezetés­re, ráadásul a tranzakció­kat minden esetben az ügyfél bankja intézi. Szabó Zoltán Attila **r . Akár 24 forintért* beszélhetsz! PáratlanSzám. Praktikumos vagy Bee-s telefo­nodról egy számot fél áron, akár bruttó 24 forintért* hív­hatsz csúcsidőben! Rendeld meg Te is a díjmentesen hívható 1741-es számon, ahol megtudhatod a további részleteket! A szolgáltatás aktiválásáról SMS-ben értesítünk, és egy Pannonos vagy vezetékes számot" máris fél áron hívhatsz csúcsidőben Praktikumos vagy Bee-s telefonodról! A szolgáltatás havidíj-mentes. A regisztrációs díj bruttó 250 forint, amit minden egyes új telefonszám megadásakor levonunk egyenlegedből. ‘Praktikum Pro tarifacsomaggal a Pannon GSM hálózatán belül, 14 400 Ft-os Feltöltőkártya használatával. "Kivéve a 40-es, 50-es, 80-as, 81 -es és 90-es körzetszámú vezetékes, illetve nemzetközi hí­vószámokat, valamint a Pannon GSM szolgáltatásainak hívószámait. A kedvezmény kizárólag beszédhívásra vonatkozik. Pannon GSM nonstop információs vo­nal: 173 (minden más hálózatból: +369200200) www.pannongsm.hu ttttt Az élvonal. pannon gsm

Next

/
Oldalképek
Tartalom