Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-13 / 43. szám

2003. Február 13., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL BARANYAI Tiltakoznak a Rákóczi útiak PÉCS Ugyan megindulhatott a közle­kedés a Rákóczi úton, az ott élők azonban tiltakoznak a forgalom miatt. A Pécsi Vízmű Rt. által készíttetett szakértői vélemény szerint a kiáramló víz nem oko­zott szerkezeti károsodás az épületekben.- Tegnap dél­után a Rákóczi út csőtörés mi­att lezárt szaka­szán ismét meg­indulhatott a forgalom mondta Albert Pál, a Pécsi Vá­rosüzemelési és Vagyonkezelő (PW) Rt. főosztályvezetője. Tör­tént mindez annak ellenére, hogy az ott lakók tiltakoztak, vélemé­nyűje szerint ugyanis házaik ezt kö­vetően tovább fognak süllyedni. Ennek érdekében levélben kérték az önkormányzat segítségét, amelynek hatására a város jegyzője szerdán súly- és 30 km/h-s sebes­ségkorlátozást vezettetett be a szó­ban forgó szakaszon. A lakástulaj­donosok azonban várhatóan nem érik be ennyivel. A Pécsi Vízmű Rt. arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy a cég függeüen szakértőt bízott meg a házak stati­kai állapotának felmérésével. E vizsgálat megállapította, hogy a kérdéses épületekben a víz szerke­zeti károsodást nem idézett elő, a csőtörés és a falakon észlelt repedé­sek között ok-okozati összefüggés nincs, a házak statikai állapota megfelelő. Ezen felül a szolgáltató kijelentette: sem a kiáramló víz, sem a cég munkatársai gázvezeté­ket nem sértettek meg. A DDGÁZ Rt. szakértői azonban egyértelmű­nek tartják az összefüggést, mivel a csőtöréssel egy időben észlelték a víz beáramlását a vezetékbe. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Ezreknek lehet olcsóbb a menza Áprilistól drágulnak az étkezési díjak a megyeszékhelyen Az eddigiek felét kell fizetnie a napkö­ziért és a menzáért többek között a há­rom vagy annál több gyermeket nevelő pécsi családoknak, ha a térítési díjakra vonatkozó rendeletmódosításra ma rá­bólintanak a városatyák. Hasonló támo­gatást a megye más településein is beve­zetnének. Baranyai körkép Havi több ezer forinttal kevesebbet kell fizet­niük a bölcsődei, az óvodai és iskolai étkezé­sért, valamint a napköziért azoknak a pécsi szülőknek, akik három vagy annál több gyer­meket nevelnek, akik rendszeres gyermekvé­delmi támogatásban részesülnek, illetve azoknak, akiknek gyermeke testi, érzékszer­vi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos. Ha az oktatási minisztérium közleményében fog­laltakhoz igazodó rendeletmódosítási javasla­tot ma elfogadja a közgyűlés, a kedvezmény­re jogosult több száz pécsi családnak az eddi­giek felét kell fizetnie az ellátásokért. Ha a tervezetet jóváhagyják, a támogatásban részesülő bölcsődések után napi mintegy 100, az óvodások szüleinek napi 87 forintot kell fi­zetniük az étkezésekért a jövőben. Az általános iskolások kedvezményes napközije 110, men­zája pedig 72 forintba kerül majd, a támoga­tásra jogosult középis­kolások 80 forintot fi­zetnek majd egy ebé­dért. Az étkezési díjakra vonatkozó ötvenszáza­lékos kedvezmény a törvény szerint ez év augusztus 31-éig jár. A megyeszékhelyen ugyanakkor a térítési díjak emelkedésére is lehet számítani, a drá­gulás - amelynek mértéke egyelőre bizonyta­lan - áprilistól várható. Komlón szintén terveznek a pécsihez hason­ló jogszabály-módosítást, a támogatásra több mint ötszáz iskolás és óvodás lesz majd jogosult. Egyes intézményekben az oda járók több mint harminc százaléka kaphatja majd ötven száza­lékkal olcsóbban az ebédet és uzsonnát. A díjak viszont Komlón is emelkednek március 1-jétől. Mohácson az országos szabályozás szerinti támogatás odaítéléséről az intézmények dön­tenek: az igazán rászorulók ötven százaléknál nagyobb, míg azok a kedvezményre jogosul­tak, akik kevésbé rossz anyagi körülmények közt élnek, ennél kevesebb hozzájárulást kap­nak. A Duna-parti városban idén már drágulás nem várható, a díjak január 1-jétől emelkedtek. WALD KATA A GYERMEKÉTKEZTETÉSI DÍJAK EGYES VÁROSOKBAN (FT/FŐ/NAP) 255 í 203 m 232 220 174 : Pécs 144 148 ■ Komló bölcsőde óvoda ált. isk. napközi ált. isk. ebéd Nincs influenza a megyében Baranyai körkép Nem érkezett tegnap estig írásos bejelentés influenzás megbetege­désről Baranyából. Az ország más részein sem tapasztalhatók járvány jelei. Dr. Fekete Zsuzsan­na, az ÁNTSZ megyei járvány­ügyi osztályának vezetője azt is elmondta, hogy valamennyi vá­rosi intézethez eljuttattak „tápta­lajokat”, amelyek alkalmasak ar­ra, hogy az esetleges fertőzöttek torokváladékában megtalálható, járványos megbetegedésre utaló vírusokat a laboratóriumi vizsgá­lat idejéig „életben tartsák”. Baranyába egyébként ötven­ezer influenzaellenes oltóanya­got küldtek még novemberben, ezek közül valamivel több, mint negyvenezret használtak fel me- gyeszerte január közepéig. A vé­dőoltás önkéntes és ingyenes, há­ziorvosánál bárki igényelheti, az ÁNTSZ megyei és városi szerve­zeténél is van még raktáron a hű- tött oltóanyagból. ___________b.l. EU-totó Január 21. és 27; között közöl­tük lapunkban azt az EU-totót, amelynek célja az volt, hogy elősegítse a tanulási folyama­tot, amelyet az EU-csatlakozás jelent majd a magyar fiatalok és minden magyar állampolgár számára. Az alábbi táblázatban ellenőrizhetők a megoldások. Köszönjük a sok megfejtést, a nyertesek értesítést kapnak! 1. II. III. IV. V. VI. 1. C B A A c c 2. A C C B A A 3. C C c B B B 4. B A c C B B 5. B C A C C A 6. B B C A A C 7. B A B A B C 8. B B B B A c 9. B C B B B B 10. C A A C C A 11. B A C B C A 12. C B B A c B 13. C C A B A C 13+1. C A C C B B MELEGEDŐ GALAMBOK PÉCSETT. A Széchenyi tér szinte összes madara összegyűlik egy négyzetméternyi csatornafedélen ezekben a fagyos napokban. A vaslemezről gyorsan elolvadt a hó, alulról meleget kap a mélyből, itt melegszenek át a szárnyasok, amelyeket etetnek is a környékbeliek. ________________________________________________________________ _________________________fotó: laufer László Bi rtokvita a márványbányáéit A Mészkő és Dolomit Kft. ügyvezetője azt állítja, azért kellett nemrégiben bezáratni a márványbányát, mert a bérlő jelentős összegű közüzemi tartozást halmozott fel. A birtokvédelmi vi­ta rendezése a helyi jegyzőre vár. Siklós Amint arról lapunkban beszámol­tunk (2002. 01. 31.), a siklósi már­ványbánya dolgozóit -.számukra teljesen váratlanul - két hete zárt kapuk fogadták. Az üzem a székes- fehérvári székhelyű Mészkő és Do­lomit Kft. (MD) tulajdona, amely­nek vezetője, Zarándok János sze­rint azért kellett bezárni bizonyta­lan időre a cég siklósi márványbá­nyáját, mert a bérlő jelentős össze­gű közüzemi tartozást halmozott fel. A tulajdonos elképzelései sze­rint nem kizárt, hogy szerződést bontanak az üzemeltetővel, s a dol­gozókkal újrándítják a termelést. A gyárat taváy május óta bérlő pécsi Ha Gyula viszont lapunknak cáfolta az adósságra vonatkozó állí­tást. A vállákozó közölte, azért kényszerült az üzem bezárására, mert a tulajdonossá nem egy fon­tos kérdésben hónapok óta nem si­került egyezségre jutnia. Hozzátet­te, huszonkét embere jelenleg fize­tett szabadságon van. Információink szerint a vita tár­gya most az: ki a bánya jogos birto­kosa. A konfliktus rendezése a sik­lósi jegyzőre vár. Ila Gyula elmond­ta, szerinte még van esély a békés megegyezésre, ám ha ez nem sike­rül, úgy hosszú per várható. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) ___ SOMLAI A. Hírek SZIGETVÁRON holnap rendkí­vüli testületi ülést tart a képviselő- testület, amelyen a költségvetés elfogadásáról, illetve a Kumilla Száloda, a strand és a egyik ter­málkút hasznosítását célzó va­gyonkezelői szerződésekről dön­tenek. Előtte 9 órától közmeghall- gatás lesz a városháza dísztermé­ben. Szentlőrinc önkormányzata szintén rendkívüli ülést tart ma. A képviselő-testület, egyéb napi­rendek mellett, megvitatja a város ez évi költségvetését, beszámolót hallgat meg, majd dönthet a váro­si kultúrház és könyvtár munka­tervéről is. (o)-(aa) Értékké lett a régi képeslap Kiállítás nyílt az 1919-es évek előtti üdvözlőlapokból Egy 1871-es levelezőlap akár százezer forintot is megér, ám amennyiben épen megmaradt rajta az 5 krajcáros bélyeg, a gyűjtők 300 ezer forintot megadnak érte. Ugyanebből az idő­ből egy kőnyomatos postai borítékot (3 kr. bélyeggel) 800 ezer forintért kínált árverésén egy neves aukciós ház. Pécs Tegnap szép kiállítás nyílt Pécsett a Civil Közösségek Házában régi képeslapokból, abból az időből - az 1900-as évek környéke -, amely a hazai gyűjtők egyik fő ku­tatási területe. A képeslapokat a Helytörténeti Múzeum és két pé­csi gyűjtő - Tóth Tibor és Gergely Tibor - anyagából válogatta Mát­rai Gábor. Külön értéke a március 5-ig tartó időszakos kiállításnak, hogy Pécs város épületei, terei, ut­cái jelennek meg a múltból, csú­csos kupolával a dzsámi, lapos to­ronnyal a székesegyház, piactér­rel a Széchenyi tér. A bemutató célja elsődlegesen nem a gyűjtőszenvedély felkorbá­csolása, hiszen csupán helytörté­neti és városismereti szándékok vezették a szervezőt. Mindeneset­re nem árt a kollekció értékére is felhívni a figyelmet. Ugyanis az utóbbi években a régiségek köré­ben a képeslapokat, levelezőlapo­kat is keresik a gyűjtők, s ameny- nyiben sikerül egy adott témából komplett készleteket összehorda­niuk, könnyen milliomosoknak érezhetik magukat. A hazai mil­lenniumi levelezőlapok komplett csokra például félmilliót is megér, de darabonként is lehet árverése­ken több tízezer forintos értékes ritkaságot adni-venni. A pécsi kiállítás kapcsán Gergely Tibor pécsi gyűjtő elmondotta, hogy az 1800-as évek, a századfor­duló, a 30-as évek, a 45 utáni né­hány esztendő, az ötvenes évek ­különösen a szocreál időszak - ide­jén kibocsátott képeslapok-levele- zőlapok kerültek a gyűjtés közép­pontjába, és akad, aki csak város­képeket, üdvözlőlapokat vagy poli­tikai üzeneteket hordozókat vásá­rol, esetleg csupán az állatok, auto­mobilok, virágok érdeklik. Bara­nyában legalább húszán foglalkoz­nak a régi Pécset ábrázoló lapok­kal. Ám nem minden képeslap kü­lönleges érték, s hogy melyik mit kóstál a piacon, azt csak szakértő tudná megmondani. Nem túl jó, ha töredezett a képeslap sarka, érték­növelő a ritkasága, a kora, s nem árt, ha „futott”, azaz van rajta bé­lyeg, akad címzettje és olvasható üzenete. Külön értéknövelő - a múlt században divat volt 3040 da­rabból álló népművészeti vagy hu­moros-vicces sorozatokat kibocsá­tani -, ha teljes a kollekció. A gyűj­tők többsége szakértő is, s azonnal meg tudja ítélni, hogy a vásárban kínált képeslap megér-e egy ezrest avagy sem. kozma ferenc A felső képeslapon a Jókai tér, az alsón a Széchenyi tér egy részlete látható DIÓSVISZLÓN az önkormány­zat pályázati pénzek bevonásá­val összesen hét fedett buszváró létesítését határozta el, amelyből ötöt már átadtak, a többi pedig az idén tavasszal elkészül, (a) A CSÁNYOSZRÓI körjegyzőség­hez tartozó települések ipari-ke­reskedelmi és építésügyi feladata­it a jövőben a sellyei önkormány­zat látná el. A megállapodás rész­leteiről tegnap tárgyaltak a város­atyák. (wk) EGERÁG és környező tizenhét település alkotja az Önkormány­zatok Egerági Társulását, amely­nek ülésén megfogalmazódott, hogy a hóhelyzet miatt rengeteg pénzt áldoztak költségvetésükből az utak rendbetételére. Ezért pá­lyázatot készítettek, hogy a me­gyei vis major keretből kaphassa- nak némi kárpótlást. _________iái Ska ndináv lottó Első számsorsolás: 4,10,19, 23, 24, 25, 35 Második számsorsolás: 2,12,13,14,16, 20, 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom