Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-13 / 43. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2003. Február 13., csütörtök Bérlő nélkül a tévéstúdió Sellye Sikertelenül zárult a sellyei televí­zió stúdiójának üzemeltetésére ki­írt pályázat. Mint ismeretes, a város a közelmúltban korszerűsített stú­diót bérbe adná, a tendert év elején hirdették meg. A leendő működte­tőnek a kiírás szerint vállalnia kel­lett, hogy egyebek mellett a képvi­selő-testületi üléseket közvetíti, és egyéb műsorokat is sugároz. A pályázatra egyetlen vállalkozó jelentkezett, az üzemeltetésért azonban olyan horribilis összeget - nem hivatalos információink sze­rint havi csaknem 300 ezer forintot - kért volna, amit az önkormányzat nem tud vállalni. Az ajánlatban szereplő bérleti díj ugyanakkor rendkívül alacsony lett volna, ezért a pályázatot elutasították. Pelenczei Jenőtől, az Ormánság TV kuratóriumának elnökétől meg­tudtuk, az elképzelések szerint a jövőben átmenetileg ugyanúgy működne tovább a tévé, mint idá­ig: önkormányzati támogatásból. Ha pedig a kuratórium a héten úgy határoz, az üzemeltetésre újabb pályázatot írnak ki hama­rosan. w. K. Dr. Habsburg Ottó Pécsett Dr. Habsburg Ottó, a Páneurópa az Európai Parlament tagja, az Mozgalom nemzetközi elnöke egész Európát átfogó unió esz- február 16-án, vasárnap Pécsre méjének képviselője. Magyaror- látogat. Az egyesülő Európa ki- szágra, és egyben Pécsre 1988- magasló személyisége délután fél ban látogatott először, és az ün- 4 órakor a Megyei Közgyűlés neplés amivel itt fogadták, meg- dísztermében [Papnövelde utca) erősítette meggyőződésében: ha­tart előadást. zánknak az unióban a helye. Dr. Habsburg Ottó 1979-1999 kö- Habsburg Ottó előadására min- zött volt a bajor CSU jelöltjeként den érdeklődőt várnak. ■ BÜN-KRIMI-REND Sav a Fordra Pécsett tegnapra virradóan vél­hetően bosszúból öntött le ma­ró folyadékkal ismeretlen elkö­vető egy Ford gépkocsit a Ti­borc utcában. Az okozott kár meghaladja a 150 ezer forintot. Megint az InterCity A napokban egy német állam­polgártól loptak el egymillió fo­rintot a Pécs-Budapest közötti InterCity-járaton. Tegnapra vir­radóan ismét volt egy áldozat, ismeretlen tettesek csaknem 530 ezer forintot tulajdonítottak el egy belga férfitól. Mobiltelefonok az öltözőből Fiatal futballisták lettek a káro­sultjai egy keddi bűncselekmény­nek. A PMFC Gyöngyvirág utcai öltözőjéből, miközben a játéko­sok a közeli pályán edzettek, is­meretlen tettesek több mobiltele­font is elloptak, az összkár meg­haladja a 100 ezer forintot. Gázos ügy Pécsudvardon keddről szerdára virradó éjszaka nagy keletje volt a 11,5 kilogrammos PB-gáz- palackoknak. A település csere­telepéről 27 darabot emeltek el egyelőre ismeretlen elkövetők. Hírek VILLÁNYBAN elmarad a Fidesz-MPP Baranya Megyei Választmánya e hét végére ter­vezett ülése, Orbán Viktor más irányú elfoglaltsága miatt. Az eredeti elképzelések szerint a volt kormányfő is részt vett vol­na a tanácskozáson, amit így márciusra halasztottak. Akkor Áder János ügyvezető alelnök vagy Kövér László alelnök lesz a vendég. (bz) A PÉCSI Városszépítő és vá­rosvédő egyesület a minap tartotta ünnepi közgyűlését. A húsz éve alakult egyesület el­nöke, dr. Marton István beszá­molójában kiemelte a létreho­zott alapítványok és pályáza­tok jelentőségét, a Zsolnay- mauzóleum újbóli megnyitá­sához, és a Kálváriadomb fel­újításához nyújtott segítséget, valamint a máig is sikeres helytörténeti előadás-soroza­tot. (o) ÉKESTÉK. Ma 20 órai kez­dettel Pécsett a Vasutas Műve­lődési Házban (Váradi A. u. 7/2.) a Pécs-Baranyai Értelmi­ségi Egyesület és Klub nyilvá­nos fórumot tart, „Merre to­vább, MIÉP?” címmel. Vendé­gek: dr. Deák Péter és Schuszter Lóránt. Műsorveze­tő: dr. Horváth Csaba. A ren­dezvény médiatámogatója a Dunántúli Napló. Központot váltott a borút A siklósi gazdák mindeddig nem sok fantáziát láttak az egyesületben Újabb fegyelmi eljárást indítanak Sásd A tisztújító közgyűlés nyugvópontot hozott a Villány-Siklósi Borút Egyesület központja el­helyezésének ügyében. Az ország első borút- jának, és a vele párhuzamosan működő uta­zási iroda központja Siklósra költözik, a villá­nyi képviselet megtartása mellett az egyesület Harkányban is ügyfélszolgálatot nyit. Villany-Siklós Az előzetes várakozásnak megfelelően dr. Marenics János siklósi polgármestert választotta meg a köz­gyűlés a Borút Egyesület új elnökének, míg az alel­nöki pozíciót Takács Gyula Villány, és Bédy István Harkány első embere tölti be a jövőben. Amint azt az új elnök lapunknak nyilatkozva el­mondta, a találkozón az elmúlt évi gazdálkodásról szóló beszámolót követően került sor az alapsza­bály módosítására, amelynek eredményeként az egyesület valamint az utazási iroda központja Sik­lósra kerül, és azt a közeljövőben a város főutcáján helyezik el. Tájékoztatása szerint a központváltás a siklósi gazdák - akik az utóbbi időben már nem lát­tak fantáziát az egyesületben, és emiatt számuk a korábbi évekhez viszonyítva egyharmadára csök­kent - érdekében történt. A kezdeményezést töb­bek között neves villányi borászok - köztük Tiffán Ede és Bock József - is támogatták, és egyúttal ab­ban is megállapodtak, hogy a villányi képviselet megtartása mellett Harkány is létesítsen egy ügyfél- szolgálati irodát. Miközben a borász és az idegenforgalmi szakmai körökben senki sem vonja kétségbe a Siklós környé­ki gazdák és vendéglátók igényének jogosságát, ki­kristályosodni látszik az a vélemény, hogy a fejlesz­tések volumene, a szakmai munka súlya, illetőleg a hozzá kapcsolódó vendégforgalom alakítja ki a való­di súlypontokat az egyesület által felölelt földrajzi területen belül. Egyesületi szinten a legfontosabb feladat a borút megfelelő népszerűsítése, a látogatók érdeklődésének felkeltése, illetve a tagok érdekei­nek megfelelő térségi és országos képviselete. Az egyesület újonnan megválasztott elnöksége 9 főből áll. Benne kapott helyet a szervezet korábbi ügyvezetője, Becker Leonóra is. Az alapszabály má­sik fontos változása, hogy a jövőben az egyesület­ben nem az ügyvezetőt, hanem az elnököt illeti meg a képviseleti jog, aki viszont az elnökséggel közösen köteles kialakítani a hivatalos álláspontot a borúttal és az egyesület tagjaival kapcsolatos ügyekben.______________________________k.e.-k.j. Egyes pincékben tömegek fordulnak meg, máshol alig van vendég A VILLÁNY-SIKLÓSI BORÚT ADATAI egyesületi tagok száma:-----------------------»■ |j| társult települések száma: --------------------» 10 mi nősített borúti szolgáltatás:-------------------* 94 bo rkóstolók száma: --------------------------» 2200 sz álláshelyek száma: .............................565 ve ndéglátói férőhelyek száma:------------------* 1150 A bíróság elutasította Kovács Sándorné azon kérelmét, hogy helyezzék hatályon kí­vül felfüggesztését. Sőt, a kép­viselő-testület újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármesterrel szemben. Amint arról lapunk beszámolt (2003.01.10.), Sásd képviselő-tes- tülete nemrégiben felfüggesztette állásából a város polgármesterét, Kovács Sándomét, miután a poli­tikussal szemben fegyelmi eljá­rást kezdeményezett a testület, il­letve Fodor István alpolgármester tavaly decemberében ügyészségi feljelentést tett felettese ellen. A felfüggesztés megsemmisítésé­nek érdekében azonban bíróság­hoz fordult Kovács Sándorné. A napokban megszületett ezzel kapcsolatos határozat viszont el­utasította a polgármester asszony kérelmét, így a fegyelmi eljárás eredményének kihirdetéséig to­vábbra is hatályban maradhat a felfüggesztés. Mint azt dr Kajdon Béla, a vá­ros jegyzője lapunknak elmond­ta, mindezek mellett újabb fe­gyelmi eljárást indított a képvi­selő-testület a polgármester el­len. Mint ismert, az önkormány­zat a kaposvári Stadler céget bízta meg azzal, hogy készítsen igazságügyi szakértői véle­ményt a nagyhegyi lakópark megvalósítási tanulmánytervé­vel kapcsolatban. A dokumentá­ciót még Kovács Sándorné ren­delte meg a Hegyhát kht.-tól, amelyért 3,1 millió forintot fize­tett ki az önkormányzat. A nem­régiben elkészült elemzés sze­rint a tanulmányterv használha­tatlan, és megalapozatlan az ér­te kifizetett összeg. (Háttér, előzmények: unvw. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Fiatalkorúak börtöne épül Tököl, Kecskemét és Miskolc után hamarosan Pécsett is fogva tarthatnak fiatalkorúakat. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságánál megerősített információink szerint végle­gessé vált, hogy az új épületrész a pécsi börtön területén, illet­ve közvetlen közelében létesülhet. Pécs- Jelenleg az épület műszaki tervei készülnek - mondta kérdésünkre Yazbekné Szabó Katalin alezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtó- szóvivője. - A program összköltség­vetése négy és fél millió euró, ennek megközelítőleg hetven százalékát az Európai Unió finanszírozza. A fiatalkorúak pécsi börtöné­ben ötven ember elhelyezésére lesz lehetőség. Az építkezés idén elkezdődik, majd talán még 2003-ban át is adják. A pénz jelentős része „A börtön­körülmények javítása a fiatalkorú bűnelkövetőknek a társadalomba való visszailleszkedésének meg­könnyítése érdekében” elnevezésű Phare-programnak köszönhető. Más forrásból származó híre­ink szerint az épületben jó köze­pes szintű szállodának megfele­lő ellátásban részesülhetnek a fi­atalkorúak, köszönhetően az említett programnak, amely azt is célul tűzte a támogatás fejé­ben, hogy a 18 éven aluliak sza­badulásuk után mihamarabb megtalálják helyüket a civil élet­ben. A BVOP a pécsi börtön kör­nyékén családi házakat is meg­vett, hogy a szükséges területet kialakítsa.- A program értelmében Fia­talkorúak Intézete lesz az elne­vezés - közölte Yazbekné Szabó Katalin. - Működése nem lesz közvetlen hatással a jelenlegi megyei büntetés-végrehajtási in­tézetre, hiszen ott fiatalkorú sze­mélyek nincsenek is. A hivatalosan 97 fő ellátására alkalmas pécsi börtönben jelen­leg százhatvanhatan vannak, közülük tizenegy nő. A fogva tartottak közül száztizenegyen előzetes letartóztatásban, öt­venhármán elítéltként ülnek, ketten elzárásukat töltik. Mellé­jük kerülnek, külön épületbe a fiatalok. BOZSIK LÁSZLÓ POLGÁRMESTEREK A DUNÁNTÚLI NAPLÓNÁL. A tervek szerint már ennek a hónapnak a végén folytatódik a megyei közgyűlés támo­gatásával a baranyai falvakat bemutató sorozatunk. Tegnap községi polgármestereknek mutattuk be az idén megjelenő oldalakra vonatkozó elképzeléseket, terveket szerkesztőségünkben._____________________________________________________________________fotó: laufer László Lovardákat terveznek a végzős építészhallgatók Pécs Egyedülálló kezdeményezés keretében a Dél-Dunántúlon végzős építészhallgatók ké­szítenek terveket a térség lo­vardáinak, lovas vendéglátó- egységeinek tervezett fejlesz­téseihez. A Magyar Turizmus Rt. Dél-dunántúli Regionális Marketingigazgatósága és a PTE Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karának együttmű­ködése hozzájárulhat a tu­risztikai ágazat erősödésé­hez. Az idegenforgalmi, illetve az ok­tatási szervezet képviselői tegnap tartották első egyeztetésüket az együttműködés kiszélesítése ér­dekében. A megállapodás értel­mében végzős hallgatók készíte­nék el a minősített lovardák fej­lesztési programjainak építészeti és kertépítészeti tanulmányterve­it. A térítésmentesen kapott ter­vek jó alapját szolgálhatják a for­rásteremtő pályázati beadvá­nyoknak, a diákok pedig már ta­nulmányaik befejezése előtt piaci tapasztalatokat, szakmai sikere­kett ébernek el^ kai szolgálta­tók minősítő jegyzéke, ami a Ma­gyar Lovas Turisztikai Szövetség országosan tervezett védjegy­rendszerének alapjául szolgál­hat. Lóska János, a szövetség el­nöke országosan példaértékűnek nevezte a dél-dunántúli kezde­ményezést. Kifejtette, hogy a tér­ségben a feltételek adottak az ágazat fejlesztéséhez, s ez garan­cia a több százmilliós idegenfor­galmi beruházások eredményes működésére. k. e.

Next

/
Oldalképek
Tartalom