Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-11 / 41. szám

2003. Február 11., kedd B A R A N Y A I TÜKÖR 5. OLDAL Életveszélyes a szerb templom Pusztulás fenyegeti a felbecsülhetetlen értékű falfestményeket A településen lévő szerb templom oltárának mennyezete a janu­ár eleji havazások nyomán kezdett megrepedni, a hazánkban egyedülálló freskóiról híres épületrészt életveszélyessé nyilvání­tották. A műkincsek megmentéséhez legalább ötmillió forint kel­lene, ráadásul gyorsan, mert a boltozat leomlással fenyeget. Majs ' hóteher miatt az oltár fala végigre­pedt - mondta el M. Bugarszki Nor- A majsi ortodox templom felújításé- bért, a felújítási munkák koordináto- hoz 1999-ben fogtak hozzá, az épü- ra. - A repedés a boltozatra is átter- let helyreállítása és állagmegóvása azóta 9 millió forintba ke­rült. A majsi temp­lom oltára a régió iga­zi egyházművészeti kuriózuma. A 18. századi épületben ugyanis nem faiko­nokat helyeztek el, hanem egyedi mó­don a falra festették azokat. így, míg egy fából készült szent­kép értéke könnyen meghatározható, a majsi templom mint­egy 150 négyzetmé­ternyi, összefüggő freskó felbecsülhe- Nem fára, falra festett ikonok tetlen értékű. A január eleji hóesés és a szokat­lan hideg szerencsétlen módon vis maior állapotot teremtett a temp­lomban.- A tűzoltók segítéségével gyor­san elvégzett beavatkozás ellenére a esi statikus cég elemzése szerint a boltozat gyors tönkremenetele vár­ható.- Beavatkozás nélkül az oltárnak a ritka ikonokkal együtt két hónapja van hátra - mondta M. Bugarszki Norbert. - Ahhoz, hogy az épület­részt megmentsük, legalább ötmil­lió forint kellene, de ebben az eset­ben két év múlva további beavatko­jedt. Azon felül, hogy már eddig több kép megrongálódott, a teljes boltozat leszakadással fenyeget. Az épületet veszélyessé, az ol­tárt életveszélyessé nyilvánította a Műemlékvédelmi Hivatal. Egy pé­FOTO: LÄUFER L. zás szükséges, közel ugyanekkora összegért. A pénz előteremtéséért jelen­leg is ádáz küzdelmet folytatnak a munka szervezői. Bővítésre szorul az okmányiroda Szigetvár __ Az önkormányzat bővíti az ok­mányirodát. A jelenlegi hét úgynevezett munkaálláson túl további kettőre lesz szükség, egyikre március l-jétől. Amikor az önkormányzat épületé­ben elkezdett működni az ok­mányiroda, a polgárok kényelme érdekében levitték ide az anya­könyvi ügyek intézését is. Az ere­deti hat mellett ez lett a hetedik munkaállás, ám - miután március l-jétől átveszik az útlevelekhez kötődő adminisztrációt is - újabb­ra lesz szükség. A jövő év elejétől az okmány­iroda átveszi a mozgáskorlátozot­tak közlekedési igazolványaihoz kötődő ügyintézést is. A munka- többlethez igazodó létszámigény miatt nagyobb helyiségről kell majd gondoskodni. A számítógé­peket a Belügyminisztérium bizto­sítja, a további költségek a polgár- mesteri hivatal kasszáját terhelik. A cél az, hogy az okmányirodát ne kelljen költöztetni, ezért a szomszédos ingatlant haszná­lókkal további tárgyalásokra lesz szükség. _______ _______ M. A. Ne m drágul a távfűtés SZENTLÖRINC __ Elu tasította a város képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén a helyi Közüzemi Kht. árkorrekciós javas­latát. A testület döntése értelmé­ben 2003-ban nem emelkedik a távfűtés díja Szentlőrincen, a távhődíjakat (fűtés és melegvíz­szolgáltatás) továbbra is a tavalyi árakon számlázzák az érintettek­nek. (Legutóbb tavaly nyáron emelkedtek az árak.) Több mint ötszáz lakásban van távfűtés Szentlőrincen, sok helyen található egyéni mérő, másutt az adott lakóterület környezete (lép­csőház, emelet stb.) befolyásol­hatja a szolgáltatás díját. Annyi bi­zonyos, hogy a baranyai városok közül itt az egyik legdrágább pilla­natnyilag a meleg. A döntés okainak hátteréről dr. Győrvári Márk, a település polgár- mestere elmondta, megítélésük szerint a Közüzemi Kht. saját költ­ségeit is csökkentheti, ellensú­lyozva ezzel a fűtéshez szükséges alapanyagok árainak emelkedé­sét. Meggyőződése, hogy a jelen­legi ár is összhangban van a szol­gáltató kiadásaival. (Előzmények: www.dunantulinapb.hu) B. L Hírek KEMSÉN ötéves a nyugdíjas­klub, amelyet az önkormány­zat hozott létre és működtet. A jubileum alkalmával a klub időseit a település polgármes­tere és alpolgármestere aján­dékokkal köszöntötte. (a) PALKONYÁN az elmúlt évek­ben „visszafoglalt” szőlőhe­gyen az újratelepítések örö­mére kisebb kápolnát vagy haranglábat szeretnének épí­teni tavasszal a hegytetőn. Az akciót helyi gazdák támogat­ják. (a) BIRJÁN önkormányzata elha­tározta, hogy tavasszal a tele­pülés végén lévő területet par­kosítják és a mindenkori ma­gyar hősök tiszteletére kopjafát állítanak a park közepén, (a) BÜKKÖSDÖN mezőőri szol­gálat beindítását határozta el az önkormányzat. A nagy ki­terjedésű zártkerti területek őrzése, a lopások megelőzése a cél. Egyelőre egy mezőőr kezdi meg a szolgálatot, az ez­zel járó költségek 50 százalé­kát a földművelésügyi minisz­térium fedezi. __________________________!**) Elfogyott a „hópénz” A közútkezelő kerete kimerült, és a PW Rt. sem örülne egy nagy havazásnak Kimerült a Baranya Megyei Állami Közútkeze­lő Kht.-nál az utak jég- és síkosságmentesítésé­re erre a télre szánt pénzügyi keret. A cég szük­ség esetén csak utólagos állami térítés mellett tudja ismét felvenni a küzdelmet a téllel szem­ben. A pécsi utak rendben tartásáért felelős PW Rt. illetékese szerint nem kizárt, hogy ha egy újabb kemény hó-attak következik be, mó­dosítani kell a társaság üzleti tervét. Baranyai körkép A legutóbbi havazás utolsó nyomait tegnap tüntette el a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. A gé­pek a hóval együtt a cég 2003 telére síkosságmente­sítésre és hóeltakarításra fordítható közel 160 milliós keretének utolsó forintjait is az út mellé szórták.- Az utak téli tisztítását az állam rendeli meg tő­lünk, a költségeket átlagos télre számítva határoz­zuk meg. Az elvégzett munkák árát - többszörös el­lenőrzés után - mindig utólag kapjuk meg - kaptuk a tájékoztatást a cég főmérnökétől, Árki Sándortól. - Ha akár ma, vagy a tél még visszalévő napjaiban bármikor újabb nagy havazás indulna, elkezde­nénk ugyan a munkát, de saját forrásainkból hite­lezve az államnak. A PW Rt. divízióigazgatója, Soó Látszb jelezte, el­képzelhető, hogy a tél egy újabb kemény és tartós támadása üzleti- terv-mödosításra kényszerítheti a részvénytársaságot. Komló belterületi útjainak tisz­títását végző Városgazdálkodási Rt. erre a télre meghatározott pénzügyi kerete elfogyott. Vida Já­nos cégvezető szerint, mivel az utakat tisztítani kell - bár némi szóróanyag még van -, a társaság hitelállománya jelentősen növekedni fog. A járdák, lépcsők, közterületek takarítását végző, azt vállalko­zókkal végeztető komlói városüzemeltetési gond­nokságnak nincs külön erre a célra meghatározott keretösszege, de ahogy azt a gondnokság vezetője, Galácz József elmondta, a tél végére várható többlet- kiadásokat tavasszal az útfelújításra fordítható pénz­összeg terhére tudják csak elkönyvelni. Mohácson erre a télre 300 ezer forin­tot különített el az önkormányzat a vá­ros belterületi úthálózatán a hó eltaka­rítására, valamint a síkosság megszün­tetésére, de már eddig több mint há­rommillió forintot költöttek ezekre a munkákra. A tetemes mennyiségű ho­mok mellett decembertől 6 tonna sót szórtak ki a város járdáira, útjaira, és tegnap újabb tízmázsás szállítmányt rendeltek a speciális jégoldóból. Pinczei József, a városháza műszaki osztály vezetője arról informálta lapun­kat, hogy e kiadásnak nem szabtak korlátot Mohácson. M. A. - B. M. - D. G. Majd a tavasz... A Közútkezelő Kht. Baranyában összesen 1600 kilométer hosszú útszakaszon végez sikosságmentesitést, hóeltakaritást. Ebből 470 kilométer esik a védelem szempontjából legfonto­sabb osztályba. Az állam azonban az itt végzett munkából csak 270 km-t finanszíroz, a többit a cég saját egyéb üzleti bevételei­ből fedezi. Csaknem 1000 kilométer tartozik az úgynevezett ra- jonos osztályba, ahol hómentesítés és -tolás, illetve az emelke­dők, vasúti átjárók érdesítése a feladat. Marad még mintegy 50 kilométernyi úgynevezett „fehérvédekezésü szakasz", ahol a ta­vaszra vár a hóeltakarítás feladata. Pécsett a mentesítendő több mint 520 kilométerből közel 400 van az enyhülésre bízva. HAGYOMÁNYŐRZŐ BARANYAIAK. Német nemzetiségű falvak, valamint német nyelven oktató isko­lák mutatkoznak be havonta Pécsett, a Lenau Házban. Első alkalommal a véméndi fiatalok adtak ízelítőt hagyományaikból, viseletűkből, kultúrájukból, legközelebb a pécsi Tiborc utcai iskolások színes össze- állítását mutatják be március közepén. ___________________________________________fotó: laufer László Be vásárlóturizmus - irányváltás? Pécs-Udvar-Valpovo A Nama után új bevásárlóköz­pontok neveit kell tanulni a hor- vátoknak és nekünk is, hiszen sorra épülnek odaát a Getro, Bil­la, Alasta stb. üzletházak. S amennyiben a multik meg akar­nak élni, áraiknak versenyképe­seknek kell lenniük a magyaror­szági árakkal. Ezt megerősítette valpovói olvasónk, a két nyelven kitűnően beszélő üzletasszony, Georgina Jancsikics is, aki szerint már jól körül kell néznie annak, aki Magyarországon nyereséggel szeretne bevásárolni. Evvel per­sze azt is jelezte, hogy bizonyos árucikkekhez - elsősorban a ház­tartási cikkekhez, mosó­porokokhoz - náluk olcsóbban lehet hozzájutni. A benzinárat. dik a mindkét oldali bevásárló­turizmus, hiszen a sűrűbben utazók, a közeli viszonyban lé­vők aktuális információkkal szolgálhatnak egymásnak, kifog­va mindkét oldalon egy-egy na­gyobb kiárusítást, leárazást. Egyébként a magyarok az áfa- visszatérítéssel jól járhatnak, de csak akkor térítik vissza az áfát szomszédaink, ha 500 kuna (15 ezer forint) fölött vásárolunk. Ám tudva, hogy a fejenkénti 28 200 forintos értékhatár felett a magyar oldalon kell vámot fi­zetni, akkor éri meg igazán a horvát shopping, ha 15 és 28 ezer forint közé szorítjuk a vé­telt. Legföljebb annyiszor 28 ezerig mehetünk el, ahányan ülünk a kocsiban. Kivéve a tar­tós fogyasztási cikkeket, ame­lyek esetében nem lehet össze­vonni a vámalapot. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) KOZMA FERENC Ami több és ami kevesebb Mi kerülhet vajon harmincegy-harminckét forintos kunéval számolva a bevásárlószatyorba? Még mindig meglehetősen drága, a hazai duplája Horvátországban a sajt - a választék­tól függően 35-50 kuna a kilója - , ám a csirkehús (20), a marhahús (35), a sertéshús (30) már a mi árainkhoz hasonló - kivéve a filézett pulykamellet (60-90), míg az olaj litere csu­pán 8 kuna, a tejé 4, a söré pedig 3 kuna. A háromkilós mosópor 27-30 kuna , a 10 dekás kávé 4-9 kuna. És ami nagyon megéri már ma is: a 95-ös benzin litere 6,6 kuna (198 forint), a gázolajé pedig 5,7 kuna (170 forint). Tavaly többen vállalkoztak Baranyai körkép ____ Az országos átlagot meghaladó volt a cég-, illetve vállalkozás- alapítási kedv tavaly Baranya megyében. Térségünkben figye­lemre méltó ütemben nőtt a mű­ködő gazdasági szervezetek szá­ma. Baranya megyében - a KSH adatai alapján - 48 ezer megyei székhelyű gazdasági szervezetet tartottak nyilván tavaly szeptemberben, amelyek közül 35 700 működött. A regisztrált szervezetek száma 2, a működőké pedig 6,1 százalékkal emelkedett az év eleje óta. A műkö­dő szervezetek körében különösen az egyéni és társas vállalkozók szá­ma bővült számottevően (7-7 szá­zalékkal), ugyanakkor a nonprofit szervezetek száma alig változott. A vállalkozásalapítási, illetve -aktiválási kedv növekedésének okát szakemberek egyrészt a gaz­dálkodási körülmények javulásá­ban látják, másrészt viszont többen is úgy vélik, hogy az egyéni vállal­kozói igazolvány megújítása, illető­leg az eva-ra való áttérés miatti ad­minisztrációs kötelezettségek is hozzájárultak a működő szerveze­tek számának gyarapodásához. Ami az egyes gazdasági területe­ket illeti, a vállalkozások egynegye­A MŰKÖDŰ VÁLLALKOZÁSOK SZAMA ÁGAZATOK SZERINT EÄL... egyéni »áll. ■ 709 970 É 1529 1383 1205 1649 mezőgazdaság ipar építőipar kereskedelem, javítás h. 573 vendéglátás “ ^ ingatlanügyletek 4257 SLMiU 4648 de a kereskedelem, javítás, közel 28 százaléka az ingatlanügyek, gazda­sági szolgáltatások területén műkö­dik, 10 százalék alatti az ipar és az építőipar részesedése. ________ke. Ha sonlóan vélekedik a bevásárlóturizmus avatott szak­értője, Tnrcsányi Zoltán, Udvar vámparancsnoka. Szerinte a téli hónapokra tekintettel egyelőre még csend van a közös határon, hiszen az ünnepi bevásárlások­nak vége, s néhány cikkért, 5-10 százalékos vélt vagy valós nyere­ségért senki sem indul útnak. Se onnan, se innen. Egyelőre a gya­kori rokonlátogatókra korlátozó­nem is számolva. A hatartorga- lom alakulása is fényesen jelzi ezt. Amíg 2001-ben 4,7 millióan fordultak meg a baranyai határ- szakaszon, tavaly már csak 3,7 millióan, s egyre nő a bevásárlók * között a magyarok aránya. Gombamód szaporodnak a nagy bevásárlócentrumok Hor­vátországban, a korábban jóval magasabb árak közelítenek a magyar árakhoz. Több termék már olcsóbb ott, mint itt­hon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom