Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-08 / 38. szám
14. OLDAL SPORT 2003. Február 8., szombat | JttUJ Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Westel Röviden A NYOLC közé jutásért. A vízilabda Magyar Kupában az OB I/B-s PVSK-TÁSI az első liga 7. helyén álló Kontavill Szentest kapta a legjobb 8 közé jutásért. Mivel ebben a sportágban nagy a szakadék a profik és az amatőr második vonal között, Gyöngyösi János edző szerint a kitűzött célt elérte a gárda, hiszen bejutott a legjobb 16-ba, a Szentes ellen a cél a tisztes helytállás. A pécsieknél csak az Olaszországba szerződő De Blasio Domenico nem játszik. Az első mérkőzés szombaton 12.00-kor lesz az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában, a visszavágót másnap rendezik Szentesen. (szz) A FŐINSTRUKTOR szemináriu ma. Február 8-án, szombaton délelőtt a pécsi Köztársaság Téri Iskola tornatermében wing-tsun kung-fu szemináriumot tartanak a karatesport képviselői számára. Ennek érdekessége, hogy a sportágat már a ’80-as évek óta oktató kelet-európai főinstruktor, Dai Si Fu Máday Norbert vezeti, (szz) SIKLÓSON sakkoznak. Szombaton ötödik alkalommal rendezik meg a Hollós-kupa utánpótlás sakkversenyt, amelyre a szervezők 50-60 jelentkezőt várnak. A 1-4. korcsoportos, általános iskolás fiataloknak kiírt tornára a helyszínen 8.30-ig lehet nevezni. A verseny a Táncsics Gimnáziumban 9 órakor kezdődik, (kma) RIBACZ már bajnok. Elektromos autómodellek SZTH-kupája, Budapest. Alap kategória: 1. Ribacz Péter, 3. Bognár Zoltán. Tuning kát.: 3. Nagy Dezső (mind Pécsi Ércbányász Modellező Klub). Még három verseny lesz ebben a sorozatban, de azoktól függetlenül Ribacz már megnyerte a bajnokságot. (n) TALÁLKOZÓ sportbíróknak. Február 10-én, hétfőn 17 órakor tartják hagyományos évnyitó megbeszélésükét a Mecsek-rali és hegyi versenyek szervezői és sportbírói, továbbá ugyanitt várják az autós sportbíráskodáshoz kedvet érző új tagok jelentkezését is. A helyszín a Pannon Volán Pécs, Siklósi u. 33. alatti ebédlője. iszz) Parázó olimpikonok Aggodalom ne essék, a Dunántúli Naplóban ezután sem lesz cél a kétes nyelvi értékű szlengkifejezések (pláne címbéli) népszerűsítése, ám a napokban ténykedését is felfüggesztő pécsi olimpiai klub utóbbi időbeli aggodalmaskodására keresve sem lehetne kifejezőbb jelzőt találni... Örök vita és a mai napig kényes kérdés, hogy a társadalom miként kezelje a másságot, a betegek, sérültek, önhibájukon kívül megnyo- morodottak helyzetét. Talán önvédelmi reflexeink közé is tartozik, hogy - bár mert látjuk, hogy a világ egyre toleránsabbá válik e téren, így kifelé mi is igyekszünk annak látszani, de - a lelkünk sokszor még hadakozik a közösségvállalással. így van ez a parasport területén is: a NOB és MOB ugyan jogilag még elkülönül a parasportolók hasonló szervezeteitől, de a nyitást, a közeledést jelzi (ahogy kérdésünkre Vad Dezső, a MOB sajtószóvivője fogalmaz), hogy üléseikre már meghívják képviselőiket, az olimpiai esküt évek óta együtt teszik le sérültek és egészségesek, sőt, újabban az állami olimpiai járadék is dukál a paralimpikonoknak. A hosszas bevezető oka pedig, hogy mindezek a szelek úgy látszik, egyelőre nem tudnak átfújdo- gálni a Mecsek lankáin, hiszen a Pécs-Baranyai Olimpikonok Klubjában kisebbfajta (mit kisebbfajta, égbekiáltó...) botrány kerekedett, mert a klub egyes tagjai „föllázadtak” legifjabb képviselőjük, Pászto- ry Dóm jelenléte ellen. Alig két éve, a sydneyi olimpiai (bocsánat, paralimpiai...) bajnoki címe után persze még büszke volt a város és a klub, hogy lám, van nekünk ma is ügyes, tehetséges' lányunk, így azonnyomban meg is hívták ösz- szejöveteleikre. Mi több, a kirakatban tartották saját dicsfényük lassú halványodásának ellensúlyozására. Aztán, talán mert fiatal volt, csinos, bőbeszédűen vidám és szókimondó, túlzottan is az érdeklődés középpontjába került, hiszen az idősebb generáció hatvanashetvenes évekbeli sikerei már egyre kevésbé hozták izzásba az emberek fantáziáját... így lassan kialakult egy mag, amely úgy gondolta, az ifjú paralimpikon jelenléte nem feltétlenül előnyös mindannyiuk számára. A szószóló a véleményét a nyilvánosság előtt is többször, már-már rasszista éllel kifejező Lovász Lázár volt, akinek frissen föltett kérdésünkre adott válasza alapján is szent meggyőződése, hogy „bosszantó hiba néhány nyomorék összeverődésének győztesét egy kalap alatt említeni a sok ezer egészséges sportolóból kikerülő igazi olimpikonokkal, válogatottakkal”. A klubon belül akadtak (ha árnyaltabban is megnyilvánuló) követői e nézetnek, mások röstellik, hogy a téma egyáltalán szóba került: utóbbiakat képviseli elnökük, dr. Dunai János, aki kínjában megszavaztatta (és ez most a hivatalos álláspont), ideiglenesen függesz- szék föl működésüket és utalják a Pécsi Sportbizottság hatáskörébe, ki is lehet a szervezet tagja. Lovász Lázár hozzáállásáról pedig (bár a „vélemény szabad”) legyen szabad zárásként csak annyit: amekkora öröm visszaemlékezni rá, hogy anno, Mexikóban bronzot érően messzire repült a kezéből a kalapács, ugyanolyan szomorú, hogy a világlátása viszont ott ragadt valahol az 1968-as magyar valóságban... sz. zs. A rossz útviszonyok miatt tegnap elmaradt a komlói NB I-es férfi kézilabdameccs, és a mai, kettősre tervezett pécsi összecsapásnak is legföljebb a felén szurkolhatnak a kézilabdabarátok. Ezen fél 6-kor a Diacell-Pécsi KK a Pestszentlőrinc- Elektromossal játszik. Pécs-Komló Egyelőre úgy néz ki, hogy ma lesz NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés Pécsett, de ez csak délután derül ki. Mindenesetre a Diacell-Pécsi KK készül a Pestszentlőrinc-Elektromos elleni meccsre, amit fél 6-kor rendeznek meg. Amennyiben játszanak, akkor a házigazda csapat tartalékos lesz, mert a kapus Szabó Péternek újra eltörött a talpcsontja. A talpa fáj Horváth Bende Károly- nak is, de róla még nem tudni, meg- operálják-e vagy sem. Hőgye Péter pedig a gyomorbántalmai miatt nincs 100 százalékos állapotban. Füzesi Ferenc edző szerint ennek ellenére mindenképpen győzniük kell a téli szünetben megerősödött fővárosi gárda ellen.- Sokat gyakoroltunk erre a bajnokira, taktikát, védekezést egyaránt. A pest- szentlőrinciek a Spanyolországból visszatért Józsa Dáviddal ütőképesebbek lettek, de remélem, nem annyira, hogy ne tudnánk nyerni ellenük - mondta a szakvezető. A pécsi mérkőzésre a felnőtt jegy 500, a diák 250 forintba kerül. A legfrissebb hírek szerint a komlóihoz hasonlóan ugyancsak elmarad a szombaton fél négyre kiírt PEAC-Pikker női gárdájának és a Hódmezővásárhelynek a párharca. A Duna-hidak járhatatlan- sága miatt a kézilabda-szövetségben-döntöttek arról, hogy nem teszik kockára a csapatok utazását, inkább egységesen a fordulóhalasztás mellett döntenek. így pár órával korábban hiába újságolta már Danyi Gábor vezetőedző, hogy számos sérültje közül Juhász Edina, Jenőfi Katalin és Schmidt Erika is újra hadra fogható, valószínűleg mindezt csak jövő vasárnap tudják majd megmutatni, amikorra a pillanatnyi állás szerint átteszik a holnapra szánt találkozót. Információink szerint az elhalasztott komlói férfimecs- cset március 3-án pótolják. ____________ H. L., SZ. ZS. La kossági apróhirdetését 25 szóig adja fel a Tempóba: • újságból kivágott szelvényen- faxon: 72/505-099- e-mailben: tempo.baranya@axels.hu- sms-ben: 06/90/626-003 Az sms díja: 380 Ft + áfa Kérjük hirdetése elé írja annak a megyének a rövidítését, ahol hirdetését feladja: Bar.: baranya Som.: Somogy Tol.: Tolna Egyéb: minden más megye- telefonon: 06/90/530-220 (vonalas telefonról) A hívás díja: 360 Ft + áfa/perc + kd tempó Apróban óriás Fájó vereségek A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Február 8., szombat KÉZILABDA. NB I. férfiak: Diacell- Pécsi KK - Pestszentlőrinc-Elektromos, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 17.30. Baranyasüt-kupa, I. o. Harkány, férfiak: Siklós - Harkány, 9.20. Hosszúhetény - PEAC-Kette- le, 10.40. PEAC-Kettele-Mecsekná- dasd, 12.00. Harkány - Mecsekná- dasd, 13.20. Siklós - Hosszúhetény, 14.40. Harkány - Hosszúhetény, 16.00. Sellye, nők: Sellye - Mohács, 9.20. Pécsvárad - Kozármisleny, 10.40. Varga Transzfer - PEAC, 12.00. Kozármisleny - Mohács, 13.20. PEAC - Pécsvárad, 14.40. Sellye - Varga Transzfer, 16.00. KOSÁRLABDA. NB I. férfiak, B-csoport: Kanizsa KK - PVSK- Panthers, Nagykanizsa, 17.00. LABDARÚGÁS. Dunántúli Naplókupa. A-csoport: Dombóvár - Nagyárpád, Dombóvár, 14.00. Mohácsi TE - Komlói Bányász, Mohács, 15.00. Harkány - Baja, Harkány, 11.00. Előkészületi mérkőzés: NK Osijek (horvát) - PMFC, Eszék, 11.00. MiZo-kupa korosztályos teremtorna, Pécs, Széchenyi- csamok, 8.00. VÍZILABDA. Magyar Kupa, férfiak: PVSK-TÁSI - Szentes, Pécs, Abay Nemes Oszkár versenyuszoda, 11.00. Február 9., vasárnap LABDARÚGÁS. Dunántúli Naplókupa, B-csoport: Beremend - Szentlőrinc, Beremend, 14.00. Kri- vicz Gyula terem emlékbajnokság, Mohács: Pécsvárad - Magyarbóly, 9.00. Nagyárpád - Pellérd, 9.30. Magyarbóly - Siklós, 10.00. Pellérd - Sellye, 10.30. Siklós - Pécsvárad, 11.00. Sellye - Nagyárpád, 11.30. Helyosztók, 12.15. Döntő: 14.15. Fox Kids Europe-kupa, korosztályos terembajnokság, baranyai döntő, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 9.00. Női futsalbajnokság, Pécs, Gandhi-csamok, 9.00. TEKE. Női Szuperliga: PTSE - Tatabánya, Pécs, Egyetemi tekecsarnok, 11.00. VÍZILABDA. Magyar Kupa, férfiak: Szentes - PVSK-TÁSI, Szentes, 18.00. (N) Jókor jön a szabad hétvége Mészáros Anett (fehérben) huszonöt pontot dobott a komlóiak színeiben Budapest-Komló Csata DSE - MiZo-Pécsi VSK 38-112 (7-21, 6-21, 11-34, 14-36) Kosárlabda Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó, Budapest. MiZo-Pécsi VSK: Popovics 11, Újvári, SZAKÁCS 16, Vilutyte 11, BÉRES 20. Cs.: Károlyi 12, TRAN- QU1LLI 17/3, Burgmann 10, Keller 11, Iványi 4. Edző: Rátgéber László. A fővárosi középiskolások kellemes edzőpartnemek bizonyultak. Továbbjutott: a MiZo-Pécsi VSK kettős győzelemmel. Rátgéber László: - Elégedett vagyok a lányok hozzáállásával. Soha jobbkor nem jön a szabad hétvége, mint most. Női kosárlabda Euroliga. Az A csoport állás 11 forduló után: 1. Valenciennes (francia) 21 pont, 2. Brno (cseh) 19, 3. MiZo-Pécsi VSK 18 (762-678), 4. Jekatyerin- burg (orosz) 18 (776-732), 5. Como (olasz) 16, 6. Podgorica 14, 7. Tarbes (francia) 13 (665-812), 8. Pabianice 13 (640-856). Komlói Bányász SK - Veszprém 61-62 (12-13, 8-12, 19-17, 22-20) Női kosárlabda NB II. Komló, 100 néző. V.: Gelencsér, Egyed. KBSK: VANYEK 18, Fodor 2, MÉSZÁROS 25, Czár 5, Pista 2. Cs.: Péter 5/3, Rótli 2, Györkös, Läufer 3/3. Edző: Egri Nándor. Egri Nándor: - A második félidőben tízpontos hátrányt dolgoztunk le, sőt vezettünk is. Fájó vereséget szenvedtünk. _____________________H. L. Pé nteki vendéggyőzelmek B-csoport PEAC - PVSK 2-4 (0-3) Pécs, PVSK-salakpálya, 50 néző. Vezette: Horváth A. Pécsi EAC: Borbély (Gyimesi) - Takács (Gallai), Hang, Lovas, Laki - Bellái, Stiefel, Németh B„ Parragi - Fábián (Horváth), Mándli. Edző: Szigetvári József. Pécsi Vasutas SK: Vuk- mann (Rózsás) - Bemula, Laki, Sömjén, Strigencz - Herger, Jóvér, Szakály, Demeter - Németh (Porkert), Darabos. Edző: Lőrincz Sándor. Góllövők.: Gallai, Stiefel, ül. Németh (2), Herger, Demeter (1 Lesből). Szigetvár - Szentlőrinc 3-5 (1-2) Szigetvár, 100 néző. V.: Béni. Szigetvár: Kolics - Horváth (Csokona), Varga G., Bogdán, Benkő - Karsai, Szedeli, Kardos (Szabó), Kocsis - Somogyvári (Major), Magyar (Varga E.). Edző: Csoór László. Szentlőrinc: Horváth Gy. - Schuszter (Miczek), Zámbó, Éles (Csépán), Vessző (Armbruszt) - Hegedűs (Orlovics), Jordanov, Lóth (Gellner), Berkics - Pincehelyi (Lakatos), Szabó (Elmájer). Mb. edző: Jagicza Gábor. G.: Karsai, Szedeli, Kocsis, ill. Lakatos (3), Vessző, Pincehelyi. Összeállította: Boros Ervin, Kövesi István Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-243-700. Telefax: 72-243-704. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január l-jétől egy hónapra 1395 forint, negyedévre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133 A PEAC is elhalasztja a meccset Mohácsi győztesek: Balas (4), Minorics (2), és a Balas, Minorics 1 páros. Az NB Il-es férfiak Bükön : 10-8-ra kaptak ki. Mohácsi győzte- - sek: dr. Berg (3), Erdélyi Sz. (2), > Nemes, és a dr. Berg, Erdélyi, vala- ■ mint a Vágó, Nemes páros, k. m. a. Mohács Győzelmi esélyeket szalasztottak el az MTE asztalitenisz-csapatai. Az NB I. B-s nők négy meccslabdát hibáztak a Postás III. otthonában, s így 11-7-es vereséget szenvedtek.