Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-08 / 38. szám

6. OLDAL BEMUTATKOZIK AZ 500. SZ. ANGSTER JÓZSEF SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2003. Február 8., szombat Angster, gazdag szakmaválasztékkal Beszélgetés az iskola igazgatójával A híres orgonakészítő nevét viselő 500. Sz. Angster József Szakképző Iskola, a régió legnagyobb szakközépiskolája. Korszerű feltételek mellett, a duális kép­zést is meghonosítva folyik a szakmák oktatása az intézményben, amely - mint dr. Herbert János igazgatótól megtudtuk - most felújítás előtt áll.- Melyek az iskola legaktuálisabb gondjai?- Az iskola patinás központi épülete a Rét ut­cában és a Petőfi utcai épülete egyaránt 1928- ban épült. Nem túlzás azt állítani, hogy a kör­nyék két legszebb épületéről van szó. Mind­két épületben jó néhány igen szépen kialakí­tott labor, számítógépes terem, nyelvi labora­tórium, szaktanterem van, de igen nagy szük­ség lenne e két épület teljes felújítására.- Meixner András képviselő úr, a város in­tézmény-felújítási tanácsnokának az informá­ciója szerint - e sorok írásakor - az oktatási bizottság és a városfejlesztési bizottság képvi­selőivel tartanak megbeszélést, s az iskola re­méli, javaslat születik arra, hogy a város e két épület felújítását központi támogatásra ter­jessze fel, hiszen itt már százmillió forintos költségről van szó. Ha ez realizálódna, akkor az iskola mindegyik épüle­tével az Európai Unióhoz méltó állapotban „léphetne be” az EU-ba.- Milyen új problémák­kal találkozik az iskola ok­tatási rendszere?- Közhely, de különösen a szakiskola 9-10. osztályai­ba kerülő nyolcadik osz­tályt végzettek közül sokan gyenge tanulók. Rajtuk korrekciós progra­mokkal, korrepetálásokkal igyekszik segíteni az iskola. Meggyőződésem, hogy aki igyek­szik problémamentesen befejezni a 10. osz­tályt, az utána szakmát választhat, vagy érett­ségit szerezhet.- Milyen az iskolában végző tanulók elhe­lyezkedési lehetősége? Dr. Herbert János Az iskola Rét utcai épülete felújítás előtt- A Baranya Megyei Munkaügyi Központ statisztikái szerint jó átlagos, kicsit jobb az átlagnál. Sajnos a köztudatban, a szülők­ben, s a pályaválasztás előtt álló diákokban még mindig az a tévhit él, hogy az iskolánk­ban oktatott szakmák közül sokkal nem le­het elhelyezkedni. Ez hat-nyolc évvel ez­előtt így is volt, mára azonban változott a helyzet. Egész sor szakmánk, mint például a forgácsoló, a géplakatos, a villanyszerelő, a gépésztechnikus, s még folytathatnánk a sort, hiányszakmává vált. Tehát aki ezeket választja, talál munkát. Az viszont termé­szetes, hogy egy megfelelő szintet, szakmai és általános felkészültséget elvár az ipar a pályakezdőktől is, nyitottabbaknak kell len­niük, folyamatosan képezni kell magukat az első szakma megszerzése után is, isko­lánkban vagy másutt. Ezért egyre nagyobb a szerepe a felnőttképzésnek a mi iskolánk­ban is.- Hallhatnánk erről bővebben?- A következő hónapoktól kezdve megfelelő számú érdeklődő esetén bármely iskolánkban oktatott szakképzésben felnőttképzés is indul­hat. Ennek szervezésével külön csoport foglako­zik. Az érdeklődőknek szívesen állunk a rendel­kezésére, s természetesen örülünk annak is, ha vállalatok keresik meg iskolánkat, hogy dolgo­zóik képzésében részt vegyünk.- A szabadidős és sporttevékenységről hall­hatnánk valamit?- Az iskolánkban számtalan sport- és kultu­rális tevékenységre van lehetőség, a legkedvel­tebb és legeredményesebb sportágak a kézilab­da, labdarúgás, a küzdősportok és az asztalite­nisz. Az iskola fiú kézilabda-csapata többszörös megyei diákolimpiái bajnok. Van kórusunk, s számtalan szakkör működik a legkülönfélébb célokkal; az egyetemi felvételire való felkészítés­től a számítógépes ismeretek megszerzéséig. Képzési formák a 2003/2004-es A régió egyik legnagyobb, legkorszerűbb tanműhelye Az iskola kódszáma: 027448. Pálya- választási tájékoztatást ad: Vámagyi Mihály igazgatóhelyettes, Metzger Tibor igazgatóhelyettes, Osvald Le­vente gyakorlatioktatás-vezető. I. Kilencedik-tizedik osztály A szakmunkásképzésbe, vala­mint a gépíró és szövegszerkesztő szakképzésbe készülőknek először a kilencedik és tizedik osztályt kell elvégezniük. A közismereti tantárgyak mellett ezekben az osztályokban szakmai orientációs (szakmai előkészítő) foglalkozásokat is tart az iskola öt szakmacsoportban: gépész, elektro­technika- elektronika, könnyűipar, közlekedés, ügyvitel, gazdasági kör­nyezetünk. A jelentkezéskor a választott szakmaorientációs szakmacsopor­tokat és ezek kódját (10,11,12,13, 14 vagy 15, lásd később) is kérjük megjelölni. A jelentkezőknek nem kötelező szakmát megjelölniük, de ha akar­ják jelezhetik, hogy érdeklődésük alapján milyen szakmát (lásd 3. pont) szeremének választani a tize­dik osztály elvégzése után, s ezt a lehetőséget számukra az iskola biz­tosítani fogja. Természetesen pálya- választási szándékukat a későbbi­ekben iskolán belül oktatott, vagy más iskolában tanulható szakmára, illetve szakközépiskolai, vagy gim­náziumi osztályra módosíthatják. A következő kilencedik osztály­ba lehet jelentkezni: 10. Szakmai szolgáltatói szakte­rület, ügyviteli szakmacsoport. (E képzési formára elsősorban a tize­dik osztály elvégzése után, a gépíró és szövegszerkesztő képzésben to­vábbtanulni kívánók jelentkezését várjuk.) II. Műszaki szakterület, gépész szakmacsoport. 12. Műszaki szakterület, elektro­technika- elektronika szakmacso­port. 13. Műszaki szakterület, köny- nyűipari szakmacsoport. 14. Műszaki szakterület, közle­kedési szakmacsoport. 15. Gazdasági környezetünk, vi­selkedéskultúra, információkezelés. (Ennek az osztálynak a tanulói a ti­zedik évfolyam elvégzése után a Ke­reskedelmi Idegenforgalmi és Ven­déglátóipari Szakképző Iskolában tanulhatnak tovább. A kilencedik és tizedik osztályt iskolánkban végzik, de a pályaorientációs órákat a Ke­reskedelmi Idegenforgalmi és Ven­déglátóipari Szakképző Iskola taná­rai fogják tanítani.) (Az egyes szakmacsoporthoz tartozó, a tizedik osztály után tanul­ható szakterületek részletezése a 3. pontban olvasható.) 2. Szakközépiskola nappali ta­gozat A szakközépiskola elsődleges feladata az érettségi vizsgára törté­nő felkészítés, mellyel egy időben szakmai alapozás (előkészítés) is folyik. Iskolánkban műszaki pálya- orientációjú képzésre lehet jelent­kezni, de fel kell tüntetni a jelentke­zési lapon a távlati célként válasz­tott szakmaorientációt is. Ez utóbbit a tizedik osztály el­végzése után módosíthatja a tanuló. 2. Műszaki pályaorientációjú szakközépiskolai képzés. 21. Műszaki pályaorientáció, gé­pész szakmacsoport. 22. Műszaki pályaorientáció, elektrotechnikai - elektronika szak­csoport. 23. Műszaki pályaorientáció, könnyűipari szakmacsoport. 24. Műszaki pályaorientáció, közlekedési szakmacsoport. A pályaorientációjú gyakorlati képzés helye a tanműhely. Érettségi utáni szakképzési lehetőségeket a 6. 7. és 8. pontban ismertetjük. 3. Tíz osztály utáni szakképzés (szakmunkásképzés) A tizedik osztály elvégzése és az alapműveltségi vizsga letétele után az egyes pontban felsorolt szakma- csoportokban a következő szakmá­kat lehet iskolánkban választani. Gépész szakmacsoport: fémfor­gácsoló, géplakatos. Elektrotechnika- elektronika szakmacsoport: villamoshálózat­szerelő, villamosgép- és készülék­szerelő, villanyszerelő. Könnyűipari szakmacsoport: nőiruha-készítő, férfiruha-készítő. Közlekedési szakmacsoport: ka­rosszérialakatos (a szakmacsoport további szakmái érettségihez kö­töttek). Ügyviteli szakmacsoport: gépíró és szövegszerkesztő. Másodszakmaként bármely szakma elsajátítható. (A második szakma elsajátítása is ingyenes.) 4. Felnőttoktatás esti és levele­ző tagozat Az esti és levelező tagozaton a képzési idő 3 év, jelentkezési korha­tár nincs, a jelentkezési feltételek azonosak a nappali tagozatéval (lásd 5. pont). tanévben 5. Nappali munkarend szerinti felnőttoktatás A képzésre a szakiskola tizedik osztályának elvégzése után, továb­bá a már végzett szakmunkások, vagy szakiskolai képesítéssel ren­delkezők nyerhetnek felvételt és szerezhetnek érettségit. A nappali tagozaton a képzési idő 3 év (11-13. évfolyamon), ahova a 20 éven aluli­ak jelentkezését várjuk. 6. Érettségi utáni szakmunkás- képzés Az iskolában oktatott vala­mennyi, a 3. pontban felsorolt szak­ma érettségi után is elsajátítható. A következő szakmákban a je­lentkezés feltétele a szakközépisko­lai, vagy a gimnáziumi érettségi (képzési idő 2 év). 6.1 Autószerelő. 6.2 Szerszámkészítő. 6.3 Kötöttpályás (MÁV) jármű­villamossági szerelő. 6.4 Kötöttpályás (MÁV) motor- és erőátviteli berendezés-szerelő. 7. Ügyintéző titkár II. A képzésre csak érettségizettek jelentkezhetnek (képzési idő: 1 év). 8. Technikusképzés A technikusképzés érettségihez kötött. 8.1. Ruhaipari technikus (2 év). 8.1.1 Divat-stílustervező techni­kus (2 év). 8.2 Gépszerkesztő technikus (2 év). 8.3. Műszaki üzletszervező tech­nikus (2 év). 8.4. Közlekedésgépészeti techni­kus, közúti járműgépész (1 éves képzés, feltétel: érettségi és autósze­relő szakképesítés). A 8.1. és 8.4 képzések megfele­lő számú jelentkező esetén esti ta­gozatos képzési formában is in­dulnak. A 4-8. pontban felsorolt képzé­sekre - nappali és esti tagozatra egyaránt - februártól lehet jelent­kezni az iskola tanulmányi osztá­lyán (Rét u. 41-43.) kapható jelent­kezési lapon. 500. Sz. Angster József Szakképző Iskola Az intézmény címe: Pécs, Rét út- ca 41-43. Telefon: 72/232-877; 72/517-880. Igazgatóság: 215-234. Telefax: 517-888. Levélcím: 7601 Pécs Pf.: 4. Email: <6uli240@ pecs.sulinet.hu. Tanműhely: Pécs, Ifjúmunkás utca 2. Telefon: 72/315442, 72/315-442, 72/517­887. Telefax: 315-422. Szám­laszám: 11731001-15479226­10770003 (OTP Baranya Megyei Igazgatósága). Az iskola igazgatója dr Herbert János. Igazgatóhelyettesek: Vár­nagyi Mihály és Metzger Tibor. Az iskola története és képzési rendszere Az 500. Sz. Angster József Szakképző Iskola, mint az 1885-ben alapított Pécsi Ta­nonciskola jogutódja, az or­szág három legrégebben ala­pított ipariskolájának egyike, közel kétezres tanulószámát tekintve pedig a megye, sőt a régió legnagyobb középfokú oktatási intézménye. Az iskolában elsősorban a gépész, a villamos, a gépjárműtechnika és a ruhaipari szakterületeken képez­nek tanulókat, de oktatják a MÁV néhány szakmáját is. Az intézetben gépíró és szövegszer­kesztő, továbbá ügy­intéző titkár képesítés is szerezhető. Vala­mennyi szakterületen folyik szakiskolai ala­pozó képzés (9. és 10. osztály), szakmun­kásképzés (11-12. osztály), szakközép­iskolai képzés (9-12. osztály) és technikus- képzés. Az 1999-ben felújí­tott tanműhely az or­szág egyik legszebb középiskolai tanműhelye, de az iskola törekvése az, hogy tanulói a gyakorlati képzé­sük egy részét vállalati képzőhelye­ken kapják. Az intézetben jól fel­szerelt oktatókabinetek, szaktan- termek, nyelvi labor, számítógépes termek állnak a tanulók rendelke­zésére, a Petőfi utcai épületben egy új tornaterem kondícióteremmel, a tanműhely udvarán pedig egy sportpálya. Az iskolában folyó kul­turális, sport- és szakköri tevékeny­ségekbe a tanulók érdeklődésük szerint bekapcsolódhatnak. Lehe­tőség van kollégiumi elhelyezésre. Az oktatott idegen nyelvek a né­met és az angol, beleértve a szak­nyelvoktatás alapjait is. Az első két szakképesítés megszerzése ingye­nes. Az iskolába jelentkező tanu­lóknak nem kell gyakorlati képzési hellyel rendelkezniük. Az iskola va­lamennyi jelentkezőnek gyakorlati képzési helyet biztosít a kamara se­gítségével ___________________■ Ro bottechnikaórán Felnőttképzés A felnőttképzés a 23. életév után lehetőséget ad a szakmaszerzés­re. A szakmai tanfolyamokon le­hetőség nyílik arra, hogy iskolai egyéni felkészüléssel a nappali­ról rövidebb idő alatt sikeres szakmai vizsgát tegyenek a részt­vevők. A következő OKJ-képzésekre lehet jelentkezni:- Géplakatos.- NC-, CNC-gépkezelő.- Fémforgácsoló.- Villanyszerelő.- Karosszérialakatos.- Hegesztő.- Férfiruha-készítő.- Nőiruha-készítő. Érettségi utáni levelező képzés:- Autószerelő.- Ruhaipari technikus.- Műszaki üzletszervező technikus.- Szerszámkészítő.- Közlekedésgépész technikus.- Gépszerkesztő technikus.- Ügyintéző titkár.- Divatstílus-tervező. A levelező tagozatos képzése­ket kellő számú jelentkező ese­tén indítjuk, a tanfolyam önkölt­séges. További információ, jelentke­zés: I. em. 104/BRitzlBéla, Kovács Istvánná. Telefon: 72/517-880. Az oldal az 500. sz. Angster József Szakképző Iskola támogatásával készült. Összeállította: Bóka Róbert A NYELVI LABOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom