Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-08 / 38. szám

A ———VASÁRNAPI--------I.UMU a A . A * Du nántúli Napló [iffi UtlmináDOlS Interjú Sebeők Jánossal Hogyan vezetett az út az állatkerti ketrecből a valógságshow villájába? Országértékelés Columbia: után és előtt esélyük sem volt Közel-Kelet: A magyar foci ügyei veszélyes, de csodaszép egy költő tolmácsolásában Himnusz-blamázs A hazai leégések után most világversenyeken akadtak bajok a magyarok Himnuszával Elítélték a fogdaőröket Kaposvár _________ A bíróság bűnösnek mondta ki azt a rendőrpárost, akik korábban a pécsi kapitány­ság fogdáján dolgoztak, és akiket többek között veszte­getéssel vádoltak. Egyikük egy évet kénytelen fogház­ban tölteni. Amint arról lapunkban beszámol­tunk, tavaly nyáron egy 30 éves pé­csi rendőrnőt azzal gyanúsították meg, hogy szexuális szolgáltatáso­kat nyújtott pénzért az őrizetesek­nek, egy ugyancsak rendőr társa pedig a szervezésében segédke­zett. A Kaposvári Katonai Ügyész­ség végül a rendőrnőt hivatalos személy által elkövetett bűnpárto­lás bűntettével, míg társát hivatali vesztegetéssel és kötelességszegés­sel vádolta meg. A Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa a napok­ban mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki. A rendőrnőt pénzbün­tetéssel és lefokozással, a pécsi fér­fit pedig a lefokozás mellett egy év fogházban letöltendő szabadság- vesztéssel sújtotta. Tudomásunk szerint egyik fél sem fellebbezett, így az ítélet jogerős. _________h.b. ID ŐJÁRÁS-6,-2 °C -5, -1°C -6, -2 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. Váltó ,zóan felhős idő lesz, több-keve­sebb napsütéssel. Elszórtan kisebb havazás lehetséges, a szél fokoza­tosan mérséklődik. Marad a hideg­fronti hatás, ízületi fájdalmakkal. Mai számunkból Interjú a prímással Indul a bevallási kampány Az első határidő a vállalkozóké Egy asszony két vétkecskéje Kóka Rozália székely meséi m Vasárnap-4, -1 °C Hétfő Kedd Rekord számú munkanélküli A munkaügyi központok nem közölték a legfrissebb adatokat Éjjeli baglyok és tévébetyárok Akik csak éjfél után kerülnek ágyba Soha nem látott méreteket öltött a munkanél­küliség az Ormánságban, vannak települések, ahol az ott élő aktív korúak több mint hetven százaléka állástalan. Hazánkban csupán Bor­sod megye határ menti településein hasonló­an rossz a helyzet, javulás csak a tavasszal in­duló idénymunkáktól várható. ______________ Sellye_____________________ Ja nuárban a 35,5 százalékos munkanélküliségi rátá­val csúcsot döntött az Ormánság. Hasonlóan magas még soha nem volt az állástalanok aránya a térség­ben. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ nem bocsátotta rendelkezésünkre a munkanélküliség helyzetével kapcsolatos legfrissebb adatokat, úgy tudjuk, egy minisztériumi utasítás miatt. A lapunk birtokába jutott információk viszont arról tanúskod­A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA ALAKULÁSA 2002 DECEMBERÉBEN a munkanélküliség aránya 1 11,4% —— 34,4% 14,1% 5.7% j 11,2% 15,7% 22,2% 15,8% Pécs Komló Mohács Siklós Sellye Szigetvár Szentlörlnc nak, hogy a sellyei munkaügyi kirendeltségnél 2080 munkanélkülit regisztrálnak, többségük általános is­kolai végzettséggel, vagy azzal sem rendelkezik. A térségben vannak települések, ahol az aktív korúak több mint 70 százalékának nincs állása, januárban 73 százalékos munkanélküliségi rátával Ózdfalu volt a csúcstartó. A szakemberek szerint azonban az elkövetkezen­dő hónapokban javulás várható: március végétől a mezőgazdaságban és az építőiparban ismét szükség lesz idénymunkásokra, ezenkívül Kisszentmárton- ban egy 20 fős varroda, míg Drávátokon egy 14 em­bernek munkát adó textilipari üzem is indul hamaro­san. Még Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - ahol a mun­kanélküliségi ráta magasabb mint Baranyában - leg­rosszabb helyzetben lévő térségében is jobbak a sta­tisztikák mint az Ormánságban: a csengeri munka­ügyi kirendeltséghez tartozó településeken január­ban 28 százalék volt az állástalanok aránya. A Baranyánál szintén nagyobb munkanélküliség­gel küszködő Borsodban viszont több térségben is meghaladja a ráta a 30 százalékot, pontosabb adatot azonban nem közölhettek. A megyei munkaügyi központ illetékese kérdésünkre elmondta, a határ menti térségekben a legrosszabb a helyzet: az inf­rastruktúra nem megfelelő, egyre többen vándorol­nak el az érintett településekről és a beruházók a la­kosság elöregedése miatt sem tolonganak - csakúgy mint az Ormánságban. __________________WALD KATA MÁ TÉ BALÁZS KOMMENTÁRJA Az adakozás diszkrét gőgje Ugye emlékeznek József Attila soraira: „Aki szegény, az a leg­szegényebb / Fázósságát odaadja a télnek / melegét meg odaadja a nyárnak” A „legutolsó harcos” talán azt a kényszerű nagylelkű­séget szedte versbe, amely gon­dolatot a poétika eszközeitől megfosztva akár úgy is ki lehetne fejezni, hogy még a legszegé­nyebb is adhat valamit - legin­kább azt, ami neki is teher. Lám, most ilyesmire készülnek tisztiorvosaink is, akik többek kö­zött a megye kórházaiban rozsdá­sodó, ócskavas számba menő röntgengépekkel szeretnék segé­lyezni Indiát. Kétségtelen, talán arra is gondolhatnánk, hogy az állandó meghibásodás miatt álta­lában már nem is használható be­rendezések még életeket is ment­hetnek, azonban az adakozás egyik indoka, mely szerint a ma­sináktól azért is jobb megszaba­dulni, mert veszélyes anyagokat tartalmaz, az illúziókat semmivé szaggatja. Mert hát valljuk meg: van egy rakás szemetünk, amivel nem tudunk mit kezdeni, ezért odalökjük másnak. Persze, a jelenség nem új, pél­dául a honvédség is átadott se­gély címén Afganisztánnak olyan haditechnikai eszközöket, ame­lyek a laktanyákban már csak a helyet foglalták a raktárakban. De azért álljon mégis itt - meg­nyugtatásul - egy külhoni példa is, bizonyítandó, nemcsak nálunk társul valami megfellebbezhetet­len gőg az adakozásokhoz. Bara­nyában van olyan falu, amelyik­nek már annyi Németor­szágban leselejtezett tűz­oltóautót adományoztak, hogy már alig volt miből kifizetni a vámot, és egy ötletpályázat kiírását is fontolgatják, mert tanács­talanok, mire lehetne használni a kocsikat. De a legjobb azért mégis az lenne, ha egyszerűen visszaküldenék, mondván, kösz, de szemétből nekünk is van bőven - csak meg ne hallják Indiában. „Selejtsegély” 4. oldal Jótékonykodni úgy érdemes, ha az ajándék használható, de legalábbis gondot nem okoz Az ajánlat a 2003. január 6-i árlista alapján, visszavonásig érvényes. A VW Golf motorjzáltságtól függő, kombinált átlagfogyasztása: 5.3-11,1 iMGOkm, CO2 kibocsátása: 143-266 g/km. Fellázadt olimpikonok A Pécs-Baranyai Olimpikonok Klubjában kisebbfajta botrány kerekedett, mert a klub egyes tagjai „fellázadtak” legifjabb képviselőjük, Pásztory Dóra je­lenléte ellen. Kialakult egy mag, amely úgy gondolta, az ifjú para- limpikon jelenléte nem feltétle­nül előnyös mindannyiuk szá­mára. A klubon belül akadnak követői e nézetnek, mások rös- tellik, hogy a téma egyáltalán szóba került: utóbbiakat képvi­seli elnökük, dr. Dunai lános, aki kínjában megszavaztatta, ideiglenesen függesszék föl mű­ködésüket. (Részletek a 14. oldalon) Csődöt mondott a diplomácia Kudarcot vallott a nemzetközi dip­lomáciának az a törekvése, hogy lefegyverezze Szaddám Húszéin iraki elnököt - jelentette ki pénte­ken Rómában Donald Rumsfeld. Az amerikai védelmi miniszter Sil­vio Berlusconi olasz miniszterel­nökkel és Antonio Martino védel­mi miniszterrel tárgyalt. Utalt arra, hogy az elmúlt tizenkét esztendő­ben hiába próbálták a diplomácia eszközével megakadályozni a bagdadi despota fegyverkezését, Irak ma tömegpusztító fegyvere­ket gyárt, összefonódik a nemzet­közi terrorizmussal, nem tartja be az ENSZ határozatait, fenyegetést jelent a világra. (Részletek a 2. oldalon) m www.voikswagen.hu Egy Golf és más semmi... GOLF Új Golf modellek akár 746 000 Ff árelőnnyel. Volkswagen Golf Napok február 7-8-9-én! Próbálja ki Ön is az Új Golf modelleket Volkswagen márkakereskedésünkben! Az Ön Volkswagen márkakereskedője: AutóCity Kft. wmm 7630 Pécs, Diósi út 1. Tel.: 72/517-555 Fax: 72/517-560 E-máil: autocity@autocitypecs.hu www.autocitypecs.hu Dunántúli Napló Ára: 69 Ft. Előfizetve: 55 Ft. KÖZÉLETI NAPILAP XIV. évfolyam, 38. szám Telefon: 72/505-000 WWW.DUNANTULINAPLO.Hll 2003. február 8., szombat 4 4 t konzervatív mi­voltát hangsú­lyozó bemuta­tásokat. Dr. Er­dő Péter szerint az első Krisztus örökségének továbbadása, s ehhez képest a különböző stí­asjegyek alkalmazása csak má- odlagos kérdés lehet. Az érsek-prímással készük beszél­getésünk a 3. oldalon olvasható.) _________________________■ Sz erdán Pécsett, a Bazilikában mutatott be szentmisét Magyaror­szág új érsek-prímása, aki Mayer Mihály megyés püspök meghívá­sára látogatott el - első vidéki rútja­ként beiktatása óta - a baranyai megyeszékhelyre. Lapunknak adott interjújában a Szentatyával folytatott beszélgetéséről, a ma­gyar katolikus egyház kiemelkedő példáiról, az egyházi intézmény­rendszer megújításáról, a kor­mánypártokkal kialakult vitákról és arról is beszél, hogy miként fo­gadta az őt méltató jelzők közül a

Next

/
Oldalképek
Tartalom