Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-06 / 5. szám
2003. Január 6., hétfő BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL r Hírek A PÉCSI tűzoltókat szombaton 15 órakor Hirdre hívták, mert egy dőlésben lévő fa épületet veszélyeztetett a Harangláb utcában, majd ezzel csaknem egy időben Komlóra riasztottak egy másik egységet, ahol a Cseresznyeág-dűlőben egy szerszámosbódé égett. Utóbbiról a tűz a környező víkendhá- zakra is könnyen átterjedhetett, így jókor érkezett a mentőcsapat. (c) SELLYÉN a szociális ellátásokért átlagosan hat százalékkal kell többet fizetni, mint az elmúlt évben. így a szociális étkeztetés napi 265 forint, az étel házhoz szállításáért pedig a korábbi 55 helyett 60 forintot kell fizetni. (wk) Az uránérc fosztó nyomai Meddig és milyen mértékben károsítják még a külszínre került urános sugárzó anyagok a környezetüket? A sugármentesítés a végéhez közelít, de még nem fejeződött be a megye- székhely környékén. Erről kérdeztük a Mecsekére Rt szakembereit. Pécs-Kővágószőlös A meddőhányók, a zagytározók, vagyis a legjobban sugárzó egykori urános külszíni objektumok környékén folyamatosan csökken a műszaki beavatkozások hatására a sugárzás - tudtuk meg dr. Várhegyi Andrástól, a Mecsekére Környezetvédelmi Rt. radiometriai laboratóriumának vezetőjétől. A területek döntő részén már sikerült visszaállítani az eredeti természeti környezetet, az újrahasznosítható telkek visszakerültek az'önkormányzat tulajdonába, bármiféle civil használatra alkalmas állapotban. Ezeken a területeken már sehol nem lesz semmiféle többletsugárzás - ígéri a szakember. Nem tehető ez meg mindenütt, vannak olyan felszíni térségek, ahol egyre kisebb felületre csökkentik a sugárzó anyagokat, majd ezeket a részeket lefedik. A radioaktív radongáz egy kis hányada még átjut ezen a fedőrétegen, de ez már csak a megengedett szint alatti sugárzást eredményez. Hogy a háttérsugárzás szintjére kerüljön minden külszíni pont, arra az eredeti környezetvédelmi beruházás 1997-től 2002-ig biztosított időt, ám ez a program kisebb csúszások miatt 2004-ig kitolódik. A mecseki uránbányák egykori létesítményeinél a zagytározók kivételével gyakorlatilag már mindenütt végeztek a sugármentesítéssel. Ahol még óvakodnia kell a lakosságnak, azok a jelenlegi munkálatok helyszínei (a zagytereken végzett munka most is sugárveszélyes tevékenységnek minősül, folyamatos ellenőrzés mellett lehet csak itt dolgozni). Ezt a területet két éven belül ugyancsak befedik, a helyére pedig szabadidőközpontot terveznek. A kővágószőlősi út mentén még akadhat itt- ott leszóródó sugárzó anyag, mert napjainkban is ezen az útvonalon szállítják a zagyterekről a meddőhányóra a radioaktív kőzetet. Errefelé itt-ott felszíni érckibúvások is találhatók, amelyek sugárzása nagyobb a háttérértéknél, de a megengedettnél ez is alacsonyabb. Itt a szállítást 2004-ben fejezik be. Az uránérctermelés utolsó nyoma, a tortyo- gói vízbázis sószennyezésének megakadályozása lesz a leghosszabb ideig tartó munkafázis. Ezt a feladatot (vízkiemelés, tisztítás, megfigyelés) még 20-30 évig folytatni kell. M. B. E. Halálos motorbaleset PÉCS A nagy teljesítményű japán motor, a krómtól csillogó Kawasaki és az éjszakai néptelen út nyílt felhívás volt a száguldásra, és a 25 éves fiú nem is tudott ellenállni szombat hajnalban 2 óra 23 perckor h kísértésnek. Nagy sebességgel haladt a Pellérdet Pécs- Kertvárossal összekötő úton, s egészen a faiskoláig nem is volt baj. Ott azonban egy kanyarban megcsúszott, és a fiatalember a járművével a szalagkorlátnak csapódott, majd több tíz métert szabadon repült. Nem volt esélye, mondták a kiérkező rendőrök, a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. EGY PÉCSI IDŐS hölgy az ünnepekre negyedmillió forintot adományozott a Budai kertváros Ady Endre utcai orvosi rendelőjének, a Bártfa utcai iskolának és óvodának. A rendelő EKG-készüléket és orr-fül- gégészeti endoszkópot vásárolt. |CS> Lottónyeremények 1. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 37,42,44, 61, 62 Joker: 501600 Ötös nem volt Négyes 1 681 636 Ft Hármas 16 036 Ft Kettes 945 Ft Joker: 9 196 691 Hatos lottó Nyerőszámok: 11, 20, 26, 29, 43, 45 Pótszám: 36 Hatos 35 705 763 Ft 5+1 nem volt Ötös 242 896 Ft Négyes 4856 Ft Hármas 913 Ft HÓ ESETT A HÓVIRÁGRA. Szombaton már egy kicsit belekóstolhattunk a tavaszba, tegnapra pedig újra visszatért a tél. Nem csoda, ha a természet sem tudja, hogy most mi következik - talán ezért virágzik a hóvirág is a pécsi Mihály utcában. _____________________________________________________fotó= t. l. Ra ngsorolt veszélyes épületek Pécs Felmérték az önkormányzat 272 intézményének felújítási igényeit. A rendbetétel hét- milliárd forintot igényel. Ezentúl évről évre az összeg tizedét, 700 milliót szánnak ilyen feladatokra. A munkák sorrendjénél a döntő szempont az életveszélyes vagy balesetveszélyes állapot, a szabványtól való eltérés, és a várospolitikai indokok. Óvodákról, iskolákról, szociális és kulturális intézményekről van szó, és 53 ezer embert érint a városban a felújítási program. Csak az építészeti javítások és korszerűsítések tartoznak ide, az eszközhiány újabb hétmilliárdos tétel. A fejlesztési tervet az önkormányzat 10-15 évre időzítette, évente 700 millió forintos ráfordítással kalkulálnak - tudtuk meg Meixner András intézményfejlesztési tanácsnoktól, aki koordinálja a programot. A pénz felét évről évre központi támogatásokból kívánják megszerezni. A felújítási sorrendnél pedig három kiemelt szempont érvényesül. Életveszélyes épület nincs a városban, de például a Bóbita Bábszínház közelíti ezt a szintet tetőzetének állapotával, tűzvédelmi hiányosságaival. Új szabályzók bevezetése miatt soron kívül kell foglalkozni az éttermekkel és az iskolai világításokkal is. A balesetveszély több tornateremben a műanyag padlók cseréjét teszi szükségessé, míg néhány intézmény várospolitikai ökokból kap hamarabb segítséget, mert az adott városrészben hiányzó funkciót pótol. Pécsett négy épület rendbetétele 200 millió forint fölötti költségű, (Apáczai Csere János Nevelési Központ, 500. sz. Angster József Szakképző Iskola, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola, a Bánki Donát Utcai Általános Iskola hármas épületegyüttesei), ezért a felújításukra címzett támogatást célozhat meg a város - az ilyen nagyberuházásokat ezentúl minden esztendőben kiemelten kezelik majd. MÉSZÁROS B. ENDRE Megszűnhet a sörgyártó szak rint akad az ország más szegletében magánvállalkozóként szép szakmai sikert elért egykori hallgató, aki Villányból indult hódító útjára, a megcsappant szakemberigény vezetett el odáig, hogy az iskolának szükségszerűen döntenie kell a szakképzés jövőjét illetően. Az igazgató tájékoztatása szerint mindez ősszel derül ki véglegesen, az előjelek azonban nem sok jóval kecsegtetnek. K. J. Májusra végeznek Pécs, PTE Megfelelő ütemben folytatódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Rákóczi úti épületének felújítása. Május végére tervezik a 2,2 milliárdos beruházás teljes befejezését a generálkivitelező Baucont Rt. közreműködésével. Az Állam- és Jogtudományi Kar belső épületrészét már átadták, a külső főfalak festését jelenleg is végzik az épület északi homlokzatán is. A belső munkálatok közül a burkolatok cseréje adja pillanatnyilag a legtöbb munkát. Nagy feladat lesz az épület patinás aulájának teljes felújítása. A PTE szenátusa nemrégiben külön összeget is megszavazott az impozáns épületrész csinosítására. Restaurálják az értékes freskót és az üvegfalat is az aulában. B. L Drágább lesz az utolsó út Továbbra is önfenntartó a temetkezési vállalat Pécs Januártól a temetkezés árai is változtak, a pécsi önkormányzat átlagosan több mint 10 százalékos emelésről döntött a közelmúltban. A temető külön városi támogatást a tervek szerint 2003-ban sem kap. Egy átlagos temetés költsége manapság már könnyen eléri a 100 ezer forintos összegek januártól pedig ennél is jóval többet kell fizetni. A pécsi önkormányzat döntése alapján átlagosan 10,4 százalékkal nőnek a kegyeleti szolgáltatások díjai, ezen belül azonban vannak olyan tételek, amelyek nem érik el, mások viszont jóval meghaladják e határt. A sírboltmegváltások ára 8 százalékkal nő, ugyanez a sírhelyek esetén 4,8-14,8 százalék között változik. A temetkezési vállalkozás, azaz a tulajdonképpeni végső kegyeletnyújtás díjában is nagy a „szórás”: 10-19 százalék az emelkedés. A tervezett inflációnál nagyobb díjemelést az előterjesztő kommunális bizottság úgy értékelte, erre azért van szükség, hogy a temető eddigi gondozottságát, rendjét megőrizzék. A Pécsi Temetkezési Vállalat 2002-ben külön önkormányzati kiegészítést az árbevételek mellett nem kapott, ezt a helyzetet tartani kívánja a város 2003- banis. Hatvanmillió forintba kerül idén a temető fenntartása, „üzemeltetése”, az áremelések után viszont kevesebb mint 55 millió forint bevétele lehet a társaságnak. A maradék összeget a város nem kívánja kipótolni, azt saját korábbi céltartalékából maga egészítené ki a te- metkezési cég. ___ny. sz. BECSAPÓS ÚTFELÜLET. Szombat este nem látszott különösebb csapadék az utakon, mégis a páralecsapódástól sokat csúszkáltak a jár- művek. így járhatott pórul a pécsi Építők útja-Tüzér utca sarkán a villanyoszlopnak csapódott Opel Calibra is.______________fotó: tó™ l. * , derkényi Ferenc igazgató elmond- i ta, a szakma iránt - dacára annak, i hogy immár más megyéből is érkeznek hallgatók - nem túl nagy az érdeklődés, évente 5-10 fő részesül képzésben. Az oktatás révén eddig főként a megyét látták el szakemberekkel, a végzett diákok számára a Pécsi Sörfőzdénél biztosított volt az elhelyezkedés lehetősége, ám már ott is 10 százalékos létszámleépítéssel számolnak. Bár információink szeAmennyiben a jelenlegi tendencia folytatódik, nem kizárt hogy a város szakképző iskolájában megszűnik a sörgyártó! iránt érdeklődő tanulók oktatása. Végleges döntés a következe tanév elején várható. gyártó szak. Bár az iskola tanulóinak létszáma az elmúlt fél évtized- alatt megduplázódott - az intéz- ményben főként a borászképzés- i re, illetve a dísznövény- és zöld- ségkertészetre koncentrálnak -, a i „sörös” szakemberek oktatása ■ megszűnőben van. Amint azt SzeVlLLÁNY Az elmúlt évtől ismét a Földmű velésügyi és Vidékfejlesztési Mi nisztérium „fennhatósága” al, tartozó Teleki Zsigmond Mező gazdasági Szakképző Iskolába: tíz évvel ezelőtt indult el a sör