Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-29 / 28. szám
2003. Január 29., szerda BEMUTATKOZIK A PTE TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARA 11. OLDAL Út az anyagi világ titkaihoz Természettudomány: hiányoznak a tanárok a katedráról Tavaly jubilált a PTE Természettudományi Kar, a 10. évfordulóját ünnepelte a nemzetközi kapcsolataiban is folyamatosan bővülő, a kor színvonalán álló, klasszikus tudást adó intézmény. Dr. Gábriel Róbert dékán méltán lehet büszke az évtized alatt fölfejlesztett nemzetközi szintű kutatóbázisra és a kar hasonló értéket képviselő diplomájára.- Tudományos rektorhelyettesünk, Lázár Gyula felmérése szerint az egy főre jutó tudományos „outputunk” - publikációkban, szak- tanulmányokban és más módon képviselt eredményeink - ma már megegyezik a PTE Általános Orvosi Kar tudományos paramétereivel. Közzé tett nemzetközi publikációink száma 1992-ben 23 volt, 2001-ben pedig már 68; értelemszerűen a vüág számára is újdonságértékű tartalmakkal! A Fizikai, Kémiai és Biológiai Intézetünkben f akadémiai kutatócsoport is működik. A fejlesztést is szolgáló kutatásokat segíti a Dél-dunántúli Kooperáci- ós Kutatási Központ. Nagyon fontos számunkra az ipari partnerekkel való együttműködés, az innovációs és technológiai transzfer. Ezt a munkát a Nemzetközi Kutatási Fejlesztési Program keretében nyert 500 millió forint is segíti, és ma már az ipar is megrendelőként kopogtat nálunk.- Nemzetközi szintű kutatóbázist sikerült kialakítanunk, de a tudomány ápolása mellett legalább ilyen fontos az oktatás fejlesztése, melyet szeptembertől újabb két szak indítása is tanúsít. Az informatikai szakterületen a számítástechnika tanári szak mellett ősztől programozó matematikus szak is indul. Ez a hároméves főiskolai képzés nagy sikerrel folyik Budapesten, Szegeden és Debrecenben is. Először, már három éve, a környezettan tanári szakot honosítottuk meg az egyetem falai közt, s most újdonság az ötéves környezettudományi szak bevezetése. Mindkét új szak a gazdasági életet hivatott kiszolgálni, az utóbbi szakember például a régióban lévő nagy szolgáltatók munkáját segíti, hogy ne keletkezhessenek újabb és újabb kártételek a környezetünkben. A tanárképzési profil állandó bővítése mellett arra törekszünk, hogy minden szakterületen nem tanári diplomát is szerezhessenek hallgatóink. A fejlesztéseket klinikai kémikus-képzéssel, turisztikai képzéssel szeretnénk folytatni, és készen áll az egyetemi szintű technikatanári szak akkreditációs anyaga is. A régióban nagy hiány van a természettudományi tárgyakat tanító tanárokból - Zalától Kalocsáig sokfelől nagyon sok jelzést kapunk. Folyik a PTE Természettudományi Kar saját akkreditációja a matematikatanári szak elindításáért, de közben az ELTE hasonló kara kihelyezett képzést indított nálunk... Nyitottak vagyunk más karok felé, így a pszichológusok, építészek vagy a gyógyszerészek egyetemi képzésében is részt veszünk, és az uniós igényekkel harmóniában más újdonságok akkreditálása - településfejlesztési szak, sport, egészség és rekreációs szakirányok - is küszöbön áll.- A világ számos országával van élő kapcsolata kutatóműhelyeinknek, mindezt tanulmányutak sokasága jelzi. A Földrajzi Intézet, Tóth József professzor településfejlesztési, urbanisztikai kutatásai révén is, főként indiai, dél-amerikai és dél-afrikai kapcsolattokkal rendelkezik; az elsők közt Hámori József akadémikus nevéhez kötött neurobiológiai kutatások Németországban és az Egyesült Államokban találtak partner-egyetemekre; a Borki épület impozáns bejárata az Ifjúság útján hidi Attila akadémikus vezetésével történő növénytani kutatásoknak Mexikóban, Brazíliában vannak tudományos partnerei, Kilár Ferenc kémikusprofesszor műhelye uppsalai kötődésű. A PhD. oktatásunk színvonalát, feltételrendszerének kibővülését jelzi, hogy a földrajz és a biológia után megalakult az önálló Kémia Doktori Iskola is, és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára készülő pécsi „tétékás” hallgatók száma sohasem volt még olyan magas, mint az idén. ■ A Pécsi T udományegyetem Természettudományi Kara A PTE Természettudományi Kar dékánja; Dr. Gábriel Róbert. A kar címe; 7624 Pécs, Ifjúság útja 6., telefon: 72/503-600. Honlapja: www.ttk.pte.hu. Felvételi ügyekben a tanulmányi osztály ad felvilágosítást, telefon: 72/501-567. Fax: +36 (72) 503-600/4833. A felvételi körülményeiről, szakok, szakpárosításokból a könyvesboltokban is beszerezhető Felvételi Tájékoztató ad teljes körű felvilágosítást. A karon tanuló hallgatók többsége a Jakabhegyi úti kollégiumban, a kar épületétől 500 méterre lakik. A nappalira felvett hallgatók 40 százaléka kap kollégiumi férőhelyet. Az ösztöndíj mértékét tanulmányi vagy szociális alapon határozzák meg. Az oldal a PTE támogatásával készült. Összeállította: Bóka Róbert Műhelyek az egészségünkért Az egyetemi testnevelő tanári képzés Budapest után Pécsett lyezett tagozatuk van Szegeden és valósult meg elsőként. A PTE ma már az egészségtudományi Nyíregyházán is. Általános és kö- képzések egyre szélesülő körét igyekszik egységbe szervezni, zépiskolák számára is képeznek szakembereket. Az egészség megőrzésének a sza- amelynek a szakmai munkáját az A Testnevelési és Szabadidő badidő eltöltésétől a helyes élet- akkreditációs ellenőrző vizsgála- Központ az egész egyetemet kimód kialakításáig számos útja tok is megfelelőnek minősítették, szolgáló sportpályái az úszástól a van. Ennek jegyében végez kuta- Az intézetben 400 többségében kosárlabdáig minden sportág művelésére lehetőséget adnak. Olyan bajnokok tanultak itt, mint cselgáncsos olimpikonunk, Kovács Antal, az öttusa világbajnok Martinék János. Hallgatójuk Sugár Tímea, a kézilabda-válogatott kapusa, Knoch Balázs gyorskorcsolyázó, Bodor Richárd úszó. Az oktatók zöme PhD-végzett- ségű, felkészültek a képzési profil további bővítésére. Áz intézet már benyújtotta az akkreditációs pályázatát a rekreációs szervező szak indítására; míg - sok más közt - a PTE Egészségügyi Főiskola dietetikus képzését a gyógytornász- és fizikoterapeuta-kép- zés egészítheti ki. A PTE célja az, hogy az egészségtudományi szakirányokat egységes láncolattá szervezze, egyre bővülő sza- tásokat, bővíti oktatási profilját a egyszakos hallgató tanul. Számuk kos választékot és kutatási terüle- kar legnagyobb intézete, a Testne- a levelezőkkel, újabb diplomát teket kínálva, velési és Sporttudományi Intézet, szerzőkkel a 600-at is eléri. Kihe- _________________________! Ne mcsak a hallgatók előtt áll nyitva az uszoda, a családtagok is látogatják __________Kari történelem__________ Tízé ves jubileumát ünnepelte tavaly a PTE Természet- tudományi Kara. A neves egyetem egyik legjelentősebb, szinte valamennyi tudományterületet felölelő kara 1992 óta önálló, amely a tárgyi feltételek folyamatos bővítésén túl szakmailag is óriási lépéseket tett a fejlődésért az elmúlt évtizedben. Nemzetközi tudományos kapcsolatait, kutatómunkáját is a lehető legszélesebb bázison alapozta meg. Az április 22-26-ig zajló nevezetes „tétékás” napokon eredményeikkel is megjelentek a város, a megye társadalma előtt. A város különböző intézményeivel karöltve indítottak környezet-, természet- és városvédő programot, tudományos előadás- sorozatokkal, rendezvényekkel, amelyekkel önálló szellemi arculatukat is kifejezték, értékeikre is rámutattak. Tudományos műhelyeik nemzetközi rangúak, a Természettudományi Karnak a világ számtalan országával, egyetemével van naprakész tudományos kapcsolata, közös kutató- programja, élő együttműködése. Felvételik, új szakok Egyre szélesülő palettával kínálja képzéseit a PTE Természettudományi Kara a nem tanári szakokon is. A 2002/2003-as tanévtől újabb két, nem tanári szakra adhatják be jelentkezési lapjaikat a továbbtanuló diákok. Á már megjelent Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató nem tartalmazza az új szakokat, de a kiadvány ezekben a napokban megjelenő hivatalos kiegészítése már igen. Az egyik új szak az egyetemi szintű környezettudományi szak, ahol a képzési idő 10 félév, a meghirdetett keretszám 24, a felvételi vizsgatárgy biológia, fizika vagy kémia a jelentkező választása szerint, amelyből közös érettségi-felvételi írásbeli és saját szóbeli vizsgát kell tenni. A másik szak a főiskolai szintű programozó matematikus szak, amelynél a képzési idő 6 félév, a keretszám 50, felvételi vizsgatárgyak a matematika és a számítástechnika, közös érettségi-felvételi, illetve egységes írásbeli vizsga és saját szóbeli vizsga. A nem tanári szakok közül a főiskolai szintű alkalmazott fizikus, biológus, laboratóriumi operátor és vegyész-fizikus, laboratóriumi operátor szakokra; az egyetemi szintű képzésben pedig biológus és geográfus szakokra lehet még jelentkezni. A tanári szakok (a testnevelő tanári szak kivételével) csak szakpáros képzésben indulnak, amelyek átfogják a természettudományos képzés szinte teljes körét. A Felvételi Tájékoztatóban felsorolt szinte valamennyi tanári szakból újabb diploma is szerezhető levelező tagozatos képzésben. Érdemes megtekinteni még a PTE TTK FEEFI-nél meghirdetett szakpárokat is. A felvételi eljárás néhány pontjában változás következett be az előző évek gyakorlatához képest, ezért a jelentkezési lapok kitöltése és benyújtása előtt mindenképpen ajánlatos a Felvételi Tájékoztató áttanulmányozása. Felvételi ügyekben felvilágosítást a tanulmányi osztály ad, telefon 72/ 501-567. ■ Doktori iskola kémiából is A Pécsi Tudományegyetem jó hagyományaihoz híven 1994- ben az elsők között a Természettudományi Karon született doktori iskola. Az első PhD-s képzés Földtudományok Doktori Iskola néven indult, természet- és társadalomföldrajzi irányra tagozódva. Mindkét szakterület további irányokat ölel fel: az előbbi például a geológiát vagy a víz- és tájföldrajzot, az utóbbi a népesség- és településföldrajzot vagy a turizmust. A turizmusnak önálló tanszéke van az egyetemen. Hasonlóan széles skálát ölel fel a Biológia Doktori Iskola, és a most önállóvá váló Kémia Doktori Iskola is, amely egy hosszú távú bioanalítikai programon dolgozik. Ez utóbbi iskolának a jogelődje korábban az orvoskaron dolgozott. A szakmai munkához, ahol szükséges, kitűnő gyakorlóterepet kínál Baranya és a Du- na-Dráva Nemzeti Park. Iskolánként 4-5 tehetséges, kutatásba bekapcsolódó dokto- randusz finanszírozását garantálja az állam, így az új kémiai iskola belépésével a támogatott PhD-s hallgatók száma 15-re emelkedik, tovább növelve a képzésben együttműködő külföldi partnerek számát is. A doktori iskolába évenként 5 nappali tagozatos kerülhet, a hároméves PhD-s képzésbe két idegen nyelvi vizsgával és rangos publikációs tevékenységgel lehet jogot szerezni. Ha nem is tud mindegyikük az egyetem berkein belül maradni és kutatómunkát végezni, szakmájukban valamennyien gond nélkül el tudnak helyezkedni. ____________ ■ Vi lágjáró egyetemisták Külföldi tanulmányutakra nemzetközi programok révén utazhatnak a hallgatók, tanszékenként is számtalan kapcsolattal, kedvezményes ösztöndíj-formákkal. A programokhoz kötött tanulmányutak közt a legnagyobb mozgást az uniós „Socrates”- program „Erasmus”-akciója kínálja az uniós országok és a közeljövőben társuló nemzetek számára. A jól teljesítő, idegen nyelvet beszélő hallgatók e program keretében tanulni mennek egy másik ország egyetemére, következésképp ez legalább három ott eltöltött hónapot jelent. Delegálásukra és a tanulmányút uniós finanszírozására az egyetem nyújt be pályázatot. A támogatás mértéke azt is jelentheti, hogy a hallgatónak nem jelent több kiadást annál, mintha itthon, hazai egyetemen tanulna. A hallgatók jogviszonya is folyamatos marad. Európa-szerte huszonöt országgal van e program keretében kapcsolata a PTE Természettudományi Karának, amely tavaly 25 hallgatót tudott delegálni, és az idén is 22 tehetséges, ambiciózus hallgató tanulhat külföldön - elsősorban német és angol nyelvterületen. A kar természetesen maga is fogad egyetemistákat. A külföldi utak színképét messze gazdagítják a doktori iskolák hallgatói; akik a Magyar Ösztöndíj Bizottság, a British Council és más jelentős alapítványok segítségével utazhatnak. A lehetőségek körét tágítja például az új kémia doktori iskolán belül a „Ceepus” nevű közép-kelet-európai mobilitási program, amely 14 egyetemet fog össze Kilár Ferenc kari professzor koordinálásában. Élen az országos konferenciákon Korszerűen felszerelt szaklaborokban dolgozhatnak a diákok Korszerű multimédia az előadótermekben A PTE Természettudományi Kar növekvő sikerrel pályázik fejlesztési támogatásokra, például az egyik részterület, a bioinformatika eszközfejlesztésre most nyert 10 millió forintot. Ezekben a hetekben kezdődött meg a Természettudományi Kar nagy előadótermeinek audiovizuális korszerűsítése. Az előadókat videopro- jektorokkal és a legkorszerűbb mulümédiás eszközökkel szerelik fel, de jelentős összegeket költenek a kar számítógépes hálózatának, számítógépes szaktantermeinek folyamatos felújítására is. Most, a természettudományi szakok átfogó népszerűsítésére készülve, négy hazai nagy egyetemünk - az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, valamint a debreceni, a szegedi és a pécsi - közösen nyújt be egy nagyszabású pályázatot. Minden eddiginél több hallgató készül az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A tudományos erőpróbára hívó konferenciákat kétévente rendezik - a páros években Országos Környezettudományi Diákkonferenciát tartanak. Általában a harmadik évfolyamtól kapcsolódnak be a munkájába a hallgatók, évről évre szebb sikereket elérve. 1997- ben nyolc (!) első, négy második és hét hatodik helyet értek el dolgozataikkal, előadásaikkal, 1999- ben öt első, ugyanennyi második és négy harmadik helyet érdemeltek ki. A 2001. esztendő a korábbiaknál is fényesebben igazolta a karon folyó munka minőségét: országosan nyolcán végeztek az élen, hatan a második és ugyanennyien a harmadik helyen. Ebben az évben a Pro Scientia Pályázatot is egy pécsi kémia-biológia szakos hallgató, Jánosi László nyerte, tanára, dr. Kollár László professzor „mestertanár” kitüntetésben részesült. Várakozással tekinthetünk a jövő évi találkozó elé is: Pécsről még soha ennyi tétékás hallgató nem rajtolt, mint most. Földrajzból 10-en, biológiából 26-an, testnevelés és sporttudományból 15- en indulnak - utóbbi kettőből kétszer annyian, mint korábban - a kémiát is először képviselik 4-en.