Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-04 / 3. szám

Si 2003. Január 4., szombat KULTÚRA - R I P 0 R T 7. OLDAL SLOG 70/80. A hetvenes-nyolcvanas években született fiatal szlovén építészek, dizájnerek tanulmányterveiből, versenymunkáiból és már megvalósult terveiből látható kiállítás a pécsi Közelítés Galériában. A tárlat címe egyébként generációt, csapást, stílust is jelent, ami a kiállí­tott művekből is tükröződik. fotó: tóth l. Nyolcszáz fokon fölizzó szépség H. Barakonyi Klára tűzzománcairól Pécsett jelenleg az Alpok-Adria Várostörténeti Múzeumban megrendezett női képzőművészeti tárlatán képviseli másod­magával tűzzomácaival Baranyát H. Barakonyi Klára. Most zárult budapesti egyéni kiállítása, tűzzománcos alkotócso­portja pedig szintén a napokban mutatta be legújabb munká­it Pécsett, a Civil Közösségek Házában. Futnak a képek ál Alicia ébredése Új elnök az MSZT élén A Pécsi Tudományegyetem Szociológiai és Szociális Tudo­mányok Intézetének igazgató­ját, Nagy Endrét választották meg a Magyar Szociológiai Társaság soron következő el­nökének. Ebből az alkalomból a társa­ság Szegeden megtartotta a minden évben szokásos tudo­mányos konferenciáját is. A résztvevőket Botka László, Szeged város polgármestere és Mészáros Rezső, a Szegedi Tu­dományegyetem rektora kö­szöntötte. A rendezvény nyitónapján Ferge Zsuzsa, Kemény István, Kolosi Tamás és Szelényi Iván előadásaikban eltérő szem­pontokból adtak képet a rend­szerváltozás óta eltelt időszak társadalomstruktúrájának vál­tozásairól. A konferencia második nap­ján a társaság újonnan megvá­lasztott elnökének vezetésével számos szekcióban vitatták meg a magyar társadalom ak­tuális problémáit. CSIKÓS KLAUDIA A Képzőművészeti Főiskolán Sar­kantyú Simon és Barcsay Jenő vol­tak a mesterei. Korábban Platthy Györgytől tanult, az esztétikát dr. Végváry Lajos művészettörténész­professzortól sajátította el. 1972-ben Pécsre kerülvén egy kiválóan fölsze­relt grafikai műhelyben találta ma­gát, amely Bizse János vezetésével működött. Rézkarcot, litográfiát (kő­nyomatot), linó- és fametszetet lehe­tett csinálni a műhelyben. - Mivel a litográfia a folthatások, színek révén eléggé festészetközeli volt, azzal kezdtem el foglalkozni - mondja H. Barakonyi-Klára. - Jelentősnek tar­tom többek között, hogy eljutottam a hatszínű nyomatokig, amelyek el­készítése bizonyos fokú szakmai bravúr is. A műfaji váltás a ’80-as évek végére esett. Túri Endre, aki a Képzőművészeti Főiskolán iskola­társam volt, a Kecskeméti Zománc Alkotótélep vezetőjeként meghívott Kecskemétre. A ma mostohagyermeknek tet­sző, azonban már az ókori kultúrák­ban is nagy szerepet kapott zománc­művészet alapja, hordozóanyaga a vas, a vörösréz, az ezüst- és az arany­lemez. A magyar Szent Korona ké­pei is zománcozottak, A festőzo­mánc az egyik, a rekeszzománc az azsúrzománccal együtt a másik alapstílus. A megfelelően előkészí­tett, alapozózománccal bevont mű­tárgy egy 830 Celsius-fokosra fölhe­vített kemencébe kerül, és ott izzik fel az a szépség, amit a szemlélő ta­pasztal. A zománc és a felület között kémiá kötés áakul ki.- A zománcművészet iránti nagy szerelmemet egy asztrológus azzal indokolta, hogy „előző életemben” bronzműves voltam... A lényeg, hogy itt hasonlót éltem át, mint haj­dan a grafika műhelyben. Igen kö­zelinek éreztem magamhoz a tech­nikát. A rekeszzománcnak van egyfajta rajzossága, ikonografikus megjelenése. Tehát megint együtt van a grafika és a festészet. Most is több műfajban dolgozom egyidejű­leg. A tűzzománc és az a motívum­világ, amit mindenekelőtt az ősma­gyarság kultúrájából merítettem, közel állnak egymáshoz. A csoda- szarvas és a kerecsensólyom jelen­tése, jelentősége a magyar őstörté­netben, mondavilágban munkáim­ban a két forma egyesüléséig, a „szarvasmadár” motívum megszü­letéséig vezetett. Foglalkoztam még Koppány fejedelemmel, és igen nagy teret szentelhettem má­sik nagy szenvedélyemnek, a Bol­dogasszony motívumoknak is. Munkát lilák, kékek, sárgák ural- ják. A szakralitás mellett nagy hang­súlyt helyez a klasszikus értelemben vett szépség nőies kifinomultságé megjelenítésére. BEBESSI K. A „discursus” (beszéd) szó eredeti­leg annyit jelent, mint ide-oda fut­kosni, s Roland Barthes szerint va­lóban „lótás-futás”-ról van szó. „A szerelmes, legáábbis képzeletben, ide-oda futkos, újabb és újabb lépé­seket tesz, ármánykodik önmaga ellen. Beszéde mindig csak apró, véletlenszerű események kivátotta nyelvi rohamokban jelenik meg” - írja Beszédtöredékek a szerelemről című könyvében. Ezeket a beszéd­töredékeket, mondatkötegeket „áakzat”-oknak nevezi. Pedro Almodóvar Beszélj hozzá! (Hable con ella) című filmje ilyen nyelvi áakzat, kettős értelemben is. Hőse, Benigno egy négy éve kó­mában fekvő lányba szerelmes: őr­zi, ápolja, beszél hozzá. Teljesen odaadja magát a másiknak, akitől semmiféle visszajelzést sem kap­hat. A szeretett lény áombeli alak- ká vát, aki nem beszél. Ez a válasz­nélküliség áakzata. A helyzet két­arcúsága nyilvánvaló. Egyfelől együttérzünk Benignóvá, hiszen a nő, a női test minden körülmények között, így eszméletétől megfoszt­va is tiszteletet érdemel, védelemre szorul, „leplombált személyként” is vágyakat ébreszthet, kiválthatja a hozzá váó beszéd óhaját. Másfelől viszont a kommunikáció passzív címzettjeként, célpontjaként telje­sen kiszolgátatott lénnyé válik, s ez erkölcsi aggáyokat vet fel. Még akkor is, ha Alicia ébredése, újjá­születése végül is oly módon követ­kezik be, hogy Benigno, ez a váasz nélkül hagyott Orpheusz saját éle­tével vátja ki néma Eurüdikéjét az Alvilágból. Az erkölcsi dilemma mögött egy másik beszédalakzat sejlik föl, amelynek jelentése túlhullámzik az adott helyzeten, s azt modell­ként értelmezi. Ez a jelkeresés áak­zata. Pedro Almodóvar azt sugálja, hogy a szerelmesnek azért kell mindig titkokká viaskodnia, mivel a szerelem olyan csonka kommu­nikáció, váasz nélküli lebegés, amit a jelkeresés örökös gyötrelme jellemez. Olyan szenvedés, amely­nek egyetlen, tünetenyhítő gyógy­szere a beszéd. Hát beszélj hozzá! E gondolati és művészi általáno- sítás érdekében kettőzte meg a ren­dező az áaphelyzetet, s állította Alicia Csipkerózsika-története mel­lé a szintén kómában fekvő torreá- domő esetét. Lydiáról, a férfisze­repben fellépő nőről szólva Pedro Almodévá egy jellegzetes spanyol kulturáis kód, a bikaviadal nyelvén váójában a nemek viszonyáéi, harcáéi beszél, s nyitva hagyja azt a kérdést, hogy ez a merész asz- szony győztese-e, vagy inkább vesztese ennek az általa igencsak kiélezett küzdelemnek. Ehhez a két tragikus sorshoz tásul a női test misztériumának motívuma, amit részint a báett szótlan moz­dulatának nyelvén, részint pedig az alaptörténetbe illesztett némafilm-etűd által fejez ki Almodóvar műve. A vetítés nyitá­nyaként Pina Bausch táncol Purcell zenéjére, s bizonyáa nem véletlen, hogy a Leonor Watling átá meg- formát Alicia táncosnő akart lenni, s mellette fontos szerepet kap Gerádine Chaplin egy koreográfus szerepében. A betétetüd némasá­gává pedig a rendező áighanem arra figyelmezteti nézőit, hogy a műalkotás maga is olyan, mint egy eszméletlenül fekvő nő, akit vallat­ni kell, beszélni hozzá, hogy életre kelthessük, ha szerencsénk van, s ha méltók vagyunk az ébredés cso- dájáa. A filmnek ez a páráéi vonulata nagyon izgámas értelmezési lehe­tőségeket rejt, ám érzésem szerint kissé megterheli s lefedi Alicia és Benigno történetét, túlbeszéli a té­mát, amely táán a mellékmotívu­mok nélkül is maradéktáanul ki­bontható lett volna. Ez azonban íz­lés dolga. A rendező kedveli a mel­lérendelést, a barokkos halmozást, ám ha tágykezelésének bősége olykor zavarba ejt is, azt pontosan tudja, hogy a mű szerkezete mek­kora súlyt bír el. Úgy vélem, a Be­szélj hozzá! Peáo Almodóvar eddi­gi legjobb filmje. Nagy Imre Mai Csipkerózsika? Új Eurüdiké? (Alicia szerepében: Leonor Watling) Egy öregember emlékirataiból ... vagy amit akartok Amikor a budapesti állatkertbe elő­ször érkezett zsirá, egy módos gaz­da fölutazott a fővárosba, hogy meg­tekintse az egzotikus jószágot. Nyi­tástól záásig ott állt a ketrec előtt és nézte. Amikor hazament, kérdezték: na mit láttá? Válasza: - Hát ilyen állat nincs! S ezt állította hááág. Kedvenc példám ez az anekdota, mert nem kötődik ideológiához. Azt illusztrája: ha egy új jelenséget, in­formációt nem tudunk a már meglé­vő ismereteinkhez passzítani, feldol­gozd sem tudjuk. Sihederkorom ideológiá vezetői is mondtak olyanokat, hogy: Jól néznénk ki, ha mindig elhinném, amit látok!" S a legfőbb pajtás: „En­gem nem téveszt meg a valóság!” S váóban nem tévesztette meg! A közelgő vízkeresztről beszélget­tem nemrég egy művelt, néprajzban, vallástörténetben is jártas, hit dolgá­ban elkötelezett úrral. Közös vélemé­nyünk szerint az, hogy Göcsejben karácsony másnapján jártak a regő­sök, míg másutt vízkereszt utád hét­főn, azaz regölő háfőn, a naptárre­form következménye. Ennyi eltérés van a Juliánus- és a Gergely-naptár között. Csak a záaiak nem korrigál- tak. így náuk később sem mosódott egybe a regölés a Csillagjárással vagy Három királyok járással. Ám amikor véletlenül megemlítettem, hogy a Jé­zust meglátogató napkeleti bölcsek vagy királyok csak pártusok lehettek, kategorikus elutasítást kaptam. Kér­désemre, hogy: akkor honnan jöttek? így váaszolt: - Nem tudom, de nem voltak pártusok! A Pártus birodámat baktrid hu­nok áapították a Szeleukida biroda­lom romjain. Amikor Diotorósz, Baktria majd Szogdia görög helytar­tója önállósította magát, a tőle elpár­tolt hunok már elfoglalták a mai Türkméda helyén lévő Partia tarto­mányt, s Arsak-Tiridátész Patda ki­rályává koronáztatta magát i. e. 247- ben. Egymás után hódították meg a szeleukida tartományokat. Plidus azt írja, hogy a Parthusok országa a Perzsa öböltől a Kaszpi-tengerig és a Kaukázusig terjed. Az ókori írók leg­többje szkítának nevezi a dinasztia­alapító Arsakot, akinek nevét min­den utódja felvette, ám a szkítákat a Kaszpi-tengertől keletre általában szaka vagy daha jelzővel illették. Ér­dekes, hogy Sztrabón a dahákat apamósz-okként említi. (Apar = avar?) Mindenesetre Jézus születése tá­ján a legnagyobb kiterjedésű volt a Pártus birodalom. Északon a Kau­kázus és az Aral-tó, délen az Arab tenger, keleten az Indus, nyugaton a Római Birodalom tartományai hatá­rolták. Ők állították meg fél évszáza­dig Róma keleti terjeszkedését. A bi­rodalmat királyságok alkották, köz­tük Média, Örményország, Babilon. A királyságok élén Arsakida roko­nok. Királyok, akik bölcsességüket Babilonban szerezték, írástudók voltak, értettek a matematikához és csillagászathoz. Júdeai szemmel nézve a „Keletről jött” jelenthette a Párthus birodalom valamelyik részét is, pl. Babilont vagy Khorezm területét, mert Szamar- kandban is fellegvára volt az asztroló­giának, de mindenképpen pártuso­kat jelentett. Ha csak nem Japánból vagy az Arab sivatagból jöttek. Ám a kortörténeti ismeretek teljes hiányára épülő konok tagadás ősi gyökerű. Van ugyanis némi bibi a do­logban. Szent István királyunk ábrá­zolásain jobb kezét többnyire úgy emeM, ahogy a pártus királyok a ránk maradt régi szobrokon. A sámi temp­lomból előkerült Partus herceg baj sza, hajviselete, a Hatrából előkerült mész­kő szobor szakáll, haj és bajusz visele­té szinte megegyezik a Szent László királyunk hermáján láthatókkal. Nergál király, a hatrai I. templomból előkerült szobrán olyan bárdot emel, amiről Lászlót bárdos királynak ne­vezte a nép. Sorolhatnék törvényeket, királyaink pénzát, közigazgatási be­rendezést, amelynek partus eredetét ma már hitelt érdemlően bizonyítják. Megteszi ezt majd előadása során Szöllőssy Kálmán január 23-án az If­júsági Házban. II. Szilveszter pápa III. Ottóhoz írt levelében Gézát hatalmas szkíta ki­rálynak nevezi. A nyugatiak a szidta jelzővel még Mátyást is megtisztelték. Csak az 1848-as szabadságharc leve­rése után kellett elfelejteni történelmi hagyományainkat. Lelki megnyomo- ríttatásunk kezdeteként identitástuda­tunkat törték össze. írástudóink árulá­sa folytán ez sikerrel járt. Ma megro­vást kap, aki tényeket hoz fel hivatalos fikció ellen, vagy feledtetésre ítélt szót emleget. De elkalandoztam. Számos régi, nem magyar ábrázoláson a három ki­rályok hajviselete olyan, mint a pártus hercegeké az előkerült szobrokon. Pátriában egyébként temploma volt a zsidóknak, s elsők közt lettek itt ke­resztény közösségek is. Ideje lenne, ha a Tudományos Akadémia legalább méltóképpen tá­mogatná a közép-ázsiai és ázsiai tör­ténelmet, régészetet kutatók munká­ját. Bárdi László pécsi professzor, aki nagyobb tekintélynek örvend Kína akadémikusköreiben, mint itthon, már számos kutató expedíciót veze­tett angol, amerikai vagy kínai pén­zekből. Hivatalosan a Selyemutat ku­tatta, de mivel annak középső szaka­sza a népvándorlások útvonalába esik, magyar szemmel is körülné­zett. Még a múzeumokban is talált szíjvégeket, öwereteket, tarsolyleme­zeket, amelyek a hun-avar-magyar régészeti leletekben látható tárgyak rokonai. Utoljára a Duna TV stábja is elkísérte. Pekingtől 100 km-re észak­ra, proto-hun település sírjából olyan ivócsanak került elő, amelynek az ivó­val szembenéző állatfejes díszítmé­nye nagyon hasonlít a pécsi Zsolnay- kút vízköpőihez. Mint tudjuk, ezeket a nagyszentmiklósi kincs edényeiről másolták. E kincsről évek óta folyik a vita: hol, mikor készültek a tárgyai. Utoljára hivatalosan avar kincsekként mutatták be. Bárdi professzor és a stáb operatő­re a sírlelet után néhány napra Peking- ben egy régiségekre specializálódott bazárban megtalálták az edény másik példányát. Jövő szerdán az esti híradó után láthatja a Duna Televízión az útifil­met, sőt pénteken délelőtt az ismét­lését is, aki véletlenül odakapcsol. Mert a Színes RTV pl. az alábbi bősé­ges információt közli a műsorról: 22.10 Ki népei vagyunk? Dokumen- tumfilm 2/1. És sehol két magyarázó mondat. Még az alkotók neve is titok. Ezt ne­vezik ma műsorújságnak. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom