Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-03 / 2. szám
14. OLDAL S P ŐRT 2003. Január 3., péntek | M BIEHI5T Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. UJeslel A rajt előtt erősített a PEAC A női Eb miatt a szokásosnál hosszabbra nyúló téli bajnoki szünetet rengeteg edzéssel használta ki a PEAC női kézilabdacsapata, amely ráadásul egy régi-új pécsi játékos, Csíkos Judit révén erősíteni is tudott közben. PÉCS Az alig egy hét múlva folytatódó bajnokság (január 10-én a Vasashoz utazik a gárda) előtti friss és jó hír a csapat háza tájáról, hogy az együttes megszerezte a Cornexit és a Dunaferrt is megjáró, legutóbb Hódmezővásárhelyen szereplő, ám onnan éppen a kapott kevesebb játéklehetőség miatt elkívánkozó Csíkos Juditot. Az egykor az év serdülő- és ifijátékosa címet is elnyerő kézis főként a belső posztokon, átlövő, irányító-átlövőként bővítheti az egyetemisták taktikai repertoárját. Danyi Gábor edző ugyanakkor nem lehet maximálisan elégedett a játékoskerettel, már ami annak egészségi állapotát illeti, hiszen Schmidt Erika, Takaró Bea és Székely Kata egyaránt kisebb-na- gyobb sérülések (szalagszakadások, porcműtétek) miatt kényszerült kihagyni, illetve egyéni felkészüléssel elvégezni jó pár tréninget. A hosszúra 'nyúlt pihenő ugyanakkor csak a nevében volt pihentető a hölgyek számára, hiszen Danyi Gábor edzőmeccsekkel, horvátországi edzőtáborozással igyekezett kihasználni az időt és pótolni azokat a hiányosságokat, amelyekkel az NB I. B- ből frissen feljutott, ráadásul egy sor igazolással is megbolygatott gárda remélhetőleg kivívja majd a biztos bentmaradást. Sőt, a tervek kicsivel ennél is merészebbek, ám azt elismerik, hogy a felsőbb régiókba kapaszkodást nehezíti, hogy a riválisokhoz ebben a következő körben utazik majd többször idegenbe az alakulat. Az eddigi négy győzelmet ennek ellenére legalább újabb 4-6 ponttal szeretnék megkoronázni, és ez már bőven elég is lenne a kiesőzóna elkerüléséhez. sz. zs. Három Oszlár egy csapatban Az utolsó helyezettnél játszik az osztály gólkirálya Az elmúlt szezonban ugyan az utolsó helyen végzett a megyebajnokságban szereplő férfi kézilabdacsapat, az osztály gólkirályát mégis ez a gárda adta, ifj. Kovács Tamás volt a legeredményesebb a kapuk előtt. További érdekesség, hogy egyszerre akár három Oszlár is pályára léphet: az NB Il-es női együttest irányító Oszlár Ferenc két fia is tagja a keretnek. Mohács-Kozármisleny A megyebajnokságban szereplő férfiaknál a pályán még egymásért küzd Oszlár Ferenc és ifj. Kovács Tamás, edzőként azonban éppen egymás ellen készítik fel csapatukat. Előbbi a Mohács, utóbbi a Kozármisleny NB Il-es együttesének trénereként néz farkasszemet a csapattárssal a kispadok mellől. A férfiaknál a gárda jelentős részét alkotják az Oszlárok, a sportágért rajongó családból a 41 éves édesapa, valamint két fia, a 18 éves Gergely és a 14 éves Péter is a kézilabda megszállottja.- Mindkét fiamat én fertőztem meg a kézilabdával - mondta az édesapa, aki balátlövőként riogatja az ellenfeleket. - Bár ilyen korban a mérkőzések után már mindenem fáj, sajog, főleg a gyerekek, no és a csapat miatt még folytatni akarom. A fiatalabbik fiam jobbátlövő, nagyon tehetséges, 14 évesen a felnőtt mezőnyben hatodik a góllövőlistán. Ha már a góloknál, az eredményességnél tartunk, érdemes megemlíteni ifj. Kovács Tamást is, aki annak ellenére lett tavaly az osztály gólkirálya, hogy csapata az utolsó helyen végzett.- Pontosan nem is emlékszem, hány gólt is dobtam, körülbelül 140-ig jutottam - emlékezett visz- sza az irányító-átlövő, aki korábban az NB Il-es Pécsi Postásban is szerepelt. - Egy mérkőzésen a legtöbbször még három éve a Hosszúhetény ellen találtam be, akkor 16-szor zörgettem meg a hálót. Bár a csapat nem szerepel túl jól, mégis gólkirály lettem, ami természetesen a csapattársak dicsérete is, persze az is igaz, hogy többet vállalok a többieknél, így több a lehetőségem is. Ráadásul a hétméteresek elvégzését is rám bízták, szerencsére általában értékesítem a büntetőket, k. mayer andrás Tovább profisodó amatőrrali Párharc a sárban: a Ladával a Völgyei, Varga, a Peugeot-val a Lakatos, Horváth páros FOTÓ: LÄUFER L Komló A 2. Fűtőerőmű-kupával véget ért az első hivatalos amatőrrali-baj- nokság 11 hétvégén át tartó sorozata. A korábbi esztendők alkalmi futamai után, az országban úttörő módon Balatonyi Árpád és Markó Tibor szervezte régiós sorozattá a félprofik és teljesen amatőrök autós viadalát. Előbbiek kategóriáját ugyancsak kétfelé lehet osztani, hiszen e sorozat egyrészt az új tehetségek felkutatását, az utánpótlásnevelést is szolgálta, azaz itteni sikereik nyomán sokan a rali Il-ben folytatták, de a többség számára az anyagi lehetőségek szabták meg e kategóriában á felső határt. Érdekesség, hogy két futamon, speciális biztonsági követelmények betartása, mellett ugyanakkor a . ténylegesen az utcáról becsöppenőket is rajthoz engedték a rendezők, így aki akarta, saját autójával kicsit belekóstolhatott a rali varázsos ízébe. A sorozat oly sikeres volt (futamonként 60-70 autó indult), hogy az idén már egy országos szövetség létrehozását tervezik az immár ralisprintként nevesített szakágban. A 11. futam, a 2. Fűtőerőműkupa kategóriánkénti győztesei. I.: Ezer Balázs, Vértes Tamás (Trabant, Bonyhád); II.: Tanács Krisztián, Papp József (Wartburg, Sásd); III.: Nagy Zoltán, Ébert Krisztián (Alfa 33, Komló); IV.: Kovács J. Krisztián. Vidák György (Opel Corsa, Pécs); V.: Kaveczki Jenő, Tóth Tamás (VW Golf II., Pécs); VI. (és egyben abszolút): Dávid Árpád, Kovács Ákos (Lancia Delta HF, Pécs); Lada-kupa: Leipold Arnold, Purgel Ferenc (2101, Komló). Az éves összetett verseny kategóriagyőztesei. I.: Ezer, Vértes.; II.: Novák Tamás, Hagyó Balázs (Wartburg, Pécs); III. Leipold Arnold, Leipoldné Porgesz Tímea (Lada, Komló); IV.: Kovács, Vidák; V.: Tarrósi Imre, Tarrósi Péter (VW Scirocco, Kaposvár; VI.: Dávid, Kovács; Lada-kupa: Leipold, Porgesz. Abszolút: Illés Attila, Hidasi Krisztián (Mazda 323, Kaposvár). sz. zs. RÖVIDEN HALASZT A PMFC. A szokásos téli szünetig még két forduló van hátra a teremlabdarúgó NB I-ből, ám a soros, január 6-i meccsét elhalasztotta a PMFC. Két játékosa, Orlovics Gyula és Gálffy Péter ugyanis épp ekkor mutatkozik be Portugáliában a magyar válogatottban, így a Siófokot január 20-án, hétfőn 19.30-kor fogadják a Lauber Dezső sportcsarnokban. (szz) TERMÉSZETJÁRÁS. Január 4-én, szombaton indul az első idei nyílt túra, amelynek távjá: 6 km. Útvonal: Hosszúhetény-Zobákpuszta. Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 11-es kocsiállásnál, 8.45-kor. Túravezető: Muth Gyula. (n) CSŐ BOTH GYŐZÖTT. A tegnapi lapunkban közölttől eltérően az atlétamúltjáról ismert Csoboth Klára nyert a női mezőnyben a pécsi szü- veszteri Plaza-futáson. 12:52 perces idejével bizonyult a legjobbnak. Az érintett sportolótól elnézést kérünk a névelírásért. ■ Egy hazai második hely Pécs, Palatínus Hotel A felvezető, Butler-értékelésű páros versennyel elkezdődött a 40. Mecsek-kupa nemzetközi bridzsverseny. A nyitónapon még csak 34 pár ült asztalhoz, de a szerdai versenynapon még csak értékes tárgynyereményekért folyt a küzdelem, a csapat- és páros serlegért csütörtöktől mérik össze erejüket a versenyzők. A szerda késő estébe nyúló viadalt végül a Beck, Sehol kettős nyerte, szorosan mögöttük végzett második helyen a pécsi illetőségű Árvay, Éliás páros. A harmadik a Linczmayer, Szappanos duó lett. Az első nap versenyén minden induló páros kapott egyébként valami díjat, elismerést teljesítményéért. Csütörtökön és pénteken délután a csapatversenyre kerül sor, szombaton délután és vasárnap délelőtt a páros küzdelmeket bonyolítják le. ________________izi Mai s portműsor BRIDZS. 40. Mecsek-kupa, nemzetközi verseny, Pécs, Hotel Palatínus, 17. ■ Egy év alatt húsz érem Baranya legújabb kerékpáros tehetsége Dévai Dániel. A 13 éves fiú Pécsett él, de kényszerből szekszárdi színekben versenyez. PÉCS A Déva családban több jó bringás volt, válogatottak, magyar bajnokok öregbítették a família hímevét. A hagyományokat Dániel viszi tovább, akinek Dévai János a nagyapja, Dévai András pedig a nagybátyja. Az „ősök” a korábbi évtizedekben sokat tettek azért, hogy a sportág akkoriban virágozzon Baranyában. Dani két éve kerekezik, a Szekszárdi Szabadidő Kerékpáros Club versenyzője, edzője Schneider Kon- rád. Viszont Baranyában edz, Szek- szárdra csak versenyekre jár át. 2002-ben már 20 érmet gyűjtött össze, korosztályában, a haladóknál pécsi Anikó utcai iskola tanulója (a bizonyítványa ötösökből és négyesekből áll) elsősorban országúti versenyzőnek tartja magát, ezt az is bizonyítja, hogy ebben a szakágban az országos diákolimpián harmadik helyet szerzett.- Nem egyedül vagyok Székszár- don, a klubtársam, Rozinger Szabolcs is erre kényszerült, bár ő már 17 éves. Jobb lenne, ha volna egy olyan pécsi klub, amely versenyeztetni tudna bennünket, de nincs. Hiányzik egy csapat - mondja a tehetséges srác, akinél télen sem telik el nap bringázás nélkül, igaz, nem hóban teker, hanem a szobakerékpárt nyüstöli, háromnegyed órát egyfolytában. Még nem válogatott, mert az csak ifistakorában lehet valaki, de ha így folytatja, az is bekövetkezik. Főleg, ha továbbra is megússza sérülés és bukás nélkül, eddig ugyanis ilyen szempontból is szerencséje volt. Öccse, Ádám mindössze hétéves, azonban már van kerékpárja, amit sűrűn használ. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még Danival együtt versenyez majd. ____________ILL r PRóbálja ki olcsóbban 2003 januárjábar PR hirdetéseit 50% KEDVEZMÉNNYEL ADHATJA FEL! Érdemes kiPRóbálni További információ: 505-t \ ! 1 ■ P 1 ■ 1 • D22 Dunántúli Napló A mienk. Csalódott kézilabdázók PÉCS Csalódott három fiatal pécsi kézilabdázó, hiszen most Brazíliában kellene lenniük, ehelyett itthon maradtak. Az ok: elmaradt a főiskolai világbajnokság, ahol címvédőként léphettek volna pályára a magyarok. Napfény, szamba, Copacabana, ragyogó lányok. Vagy csikorgó hideg, borult égbolt, eső. Nem mindegy, hogy melyikhez van szerencséje az embernek. A Diacell-Pécsi KK három kézilabdázója, Szögi Balázs, Erdei Péter és Hőgye Péter az előbbiekre számított, de az utóbbiak jutottak nekik, Ugyanis elmaradt a férfi főiskolás világbajnokság, amelyre december 29.-január 10. között Brazíliában került volna sor. A dél-amerikaiak két héttel a vb- rajt előtt mondták le a rendezést Szögi Balazs Jg/KKKKM (vélhetően Ofn|B anyagi okok miatt), így arra | #, ff az utolsó pillanatban már nem sikerült más országot találni. Sajnálja a fiúkat klubedzőjük, Füzesi Ferenc is: - Érthetően csalódottak, hiszen nagyon készültek arra, hogy bekerüljenek az utazó keretbe. A magyarok címvédőként mehettek volna ki, hiszen az ezt megelőző világbajnokságot Portugáliában megnyerték. Akkor a jelenlegi pécsi játékosok közül Szögi Balázs játszott, most még ketten mehettek volna. A Diacell-Pécsi KK-nál egyébként most még pihennek a játékosok, az első idei edzésre január 6-án kerül sor. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi, telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-027. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-022. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült a-Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-243^04. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának teijesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2003. január 1-jétől egy hónapra 1395 forint, negyed évre 4185 forint, fél évre 8370 forint, egy évre 16740 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. ISSN 0865-9133