Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-18 / 17. szám

Ül 2003. Január 18., szombat

KULTÚRA -RIPORT

7. OLDAL

Hírek

RÓMÁBAN január 13-án este rendezték meg a tavaly nyáron kezdődött olaszországi magyar kulturális évad záróestjét a római Teatro Valiéban, melyet bál követett a Római Magyar Akadémián. A zárórendezvényen részt vett Kocsi László, az NKÖM politikai államtitkára, aki korábban éppen a magyar kulturális évad szervezéséért részesült magas olasz állami kitüntetésben. (d)

A PÉCSI Akadémiai Bizottság regionalitását kívánják erősíteni a jövőben. Ebből a célból tett látogatást Szekszárdon dr. Méhes Károly, a PAB elnöke, ahol Horváth Bélával, a PAB alelnökével (aki egyben a PTE Illyés Gyula Tanítóképző Főiskola vezetője) együtt találkozott Frankné dr. Kovács Szilviával, a Tolna Megyei Közgyűlés elnökével, és megvitatták a regionális tudományos együttműködés szorosabbá tételének lehetőségeit. (sz)

A „VISEGRÁD 2003” táncművészeti projekt keretében Prágába utazott a Pécsi Művészeti Szakközépiskola négy növendéke, Haller János, Blénesi Zsolt, Kócsy Mónika és Karsa Ildikó, akik fel is lépnek az ottani közönség előtt. A prágai előadás egyik koreográfusa Egerházi Attila, aki itthon is dolgozik a tanulókkal, akik közül János, Zsolt és Mónika a Diótörő című balettben is szerepel. (d)

MOZGÓKÉPES iskolai versenyt és rövidfilmfesztivált hirdet a Pécsi Hajnóczy József Középiskolai Kollégium általános és középiskolások részére általános, animációs és egyéb kategóriában. A maximum 10 perces fümek bármilyen technikával elkészíthetők. A pályamunkák beadási határideje március 10. _________________________151

TÖBB ÉVRE VISSZATEKINTŐ együttműködését hosszabbította meg a PTE és a PANNONPOWER Rt. A megállapodást dr. Tóth József rektor és Somosi László elnök-vezérigazgató látta el tegnap kézjegyével. Az rt. támogatja a Mandulavirágzási Tudományos Napok idei rendezvényét és a Pécsi Diplomások Köre III. Találkozóját is. Kérésére a PTE Marketing Igazgatósága pályázatot hirdet ad hoc szakértői teamek számára. Az rt. többek között folytatja a PTE intézményeinek energetikai korszerűsítését, oktatói ösztöndíjpályázatot ír ki, részt vesz kutatói programokban. A szerződő felek előkészítik az energiagazdálkodási, szolgáltatási és kapcsolódó környezetvédelmi kérdések oktatási feltételeit biztosító laboratórium terveit. D. I. fotó: m. a.

Német sorsok a Dél-Dunántúlon

Hasznos és hiánypótló munkát jelentetett meg a napokban a Dombóváron élő dr. Szenyéri Zoltán geográfus, aki Tolna és Baranya németségének sorsát tárta fel a betelepítésektől napjainkig.

A Tolna és a Baranya megyei németek sorsa a betelepítésektől napjainkig címmel jelentetett meg könyvet dr. Szenyéri Zoltán, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanára.

Mint érdeklődésünkre elmondta, nem kifejezetten a nagyközösségnek szánta tudományos munkáját, amely ellentétben a korábban e témakörben megjelent publikációkkal, nem csupán részterületekkel foglalkozik, hanem az egész korszakkal. Újdonság az is, hogy egyszerre két megyét fog át, továbbá az, hogy lévén a szerző geográfus, a történelmi mozzanatokká együtt is voltaképpen földrajzi munkáról van szó számos térkép

melléklettel. Forrásmunkaként népszámlálási adatokat használt fel, vagy például olyan munkát, mint amilyen Fényes Elek Geográfiai szótára, amely az 1840 előtti időkről közöl adatokat. Szenyéri Zoltán személyesen 71 településen is járt, olyan falvakban, amelyek adatsora elvesztek, s a nehéz történelmi időszakokat átéltek emlékezetéből, ha nem is tökéletes pontossággal, de hozzá lehetett jutni hasznosítható információkhoz.

Szenyéri öt évig dolgozott ezen a munkán, további tervei között szerepel a Somogy megyei németség sorsának feldolgozása, s szeremé kiterjeszteni vizsgálódásait eddig nem kutatott területekíe, mint például a két világháború közötti időszak gazdasági hátterére vagy a rendszerváltás utáni korszakra, amikor a németek szembe találták magukat a kárpótlás kérdésével s a növekvő számú német kisebbségi önkormányzatok a nemzetiségi kultúrára ható tevékenységével. cs. l.

Fúvós-CD Bolyból

A Jelenkor januárban

Az 1990-ben alakult Bólyi Ifjúsági Fúvószenekar az elmúlt tizenkét év alatt siker- történetet írt. Elhivatottságuk és lelkesedésük immár kézzelfogható és mindig hallható eredménye a közelmúltban megjelent CD-jük.

Nagy eseménye lesz ma este 6 órakor az Erzsébet Vigadónak a Bólyi Ifjúsági Fúvószenekar CD- jének'bemutató koncertje.

Az együttest 1990 óta vezeti Bachmann János karnagy. A kezdetekkor 8-9 fővel indultak, ám 1995-ben, a zeneiskola beindulása és a szaktanárok közreműködése új alapokra helyezte a zenekar működését és az utánpótlás

nevelését. Az együttes rendszeresen szerepel a Bóly Rt. rendezvényein, az Emmausz-ünnepsé- geken, és emlékezetesek a januári vigadóbeli hangversenyeik - mint bizonyára a mai is lesz.

1996-tól különböző zenés találkozókról díjakkal tértek haza, ebben az évben készült első rádiós felvételük is. 2001-ben a Baranya Megyei Fúvószenekarok Találkozóján a szakmai zsűritől a zenekar szakmai különdíjat kaptak.

Fő célkitűzésük a nemzetiségi fúvószene értékeinek megőrzése, különböző zenei korszakok, irányzatok stílushű megszólaltatása. Re- pertoárukon modem zenei és musicalrészletek is szerepelnek.

M. K.

Megjelent a Pécsett szerkesztett Jelenkor januári száma, amelynek élén Komád György készülőben lévő önéletrajzi regényének egy fejezete olvasható. Ezt Kukorelly Endre Thomas Mann Doktor Faustusával párbeszédbe lépő elbeszélése, Térey János wagneri ihletésű, Az istenek alkonyát parafrazáló drámai költeményének részlete és Varró Dániel verses meseregényének két fejezete követi.

Gazdag József novellája, illetve Aczél Géza és Tatár Sándor versei után Mészáros Sándor esszéisztikus prózája és Tando- ri Dezső Rossz belegondolni című esszéje zárja a szépirodalmi rovatot.

A januári Jelenkor bő válogatást közöl Ottlik Géza 1960 és 1965 között Gara Lászlóhoz írott leveleiből. Gara László Franciaországban élő irodalmár, szerkesztő és műfordító a hatvanas évek szinte minden fontos magyar szerzőjét igyekezett megismertetni a francia közönséggel. Az irodalomtörténeti jelentőségű levelek az ő hagyatékából kerültek elő. A kritikarovat három írást tartalmaz: Keresztesi József a Pau- lust, Térey János verses regényét veszi szemügyre, Károlyi Csaba Závada Pál új kötetét, a Milotát elemzi, míg Szilágyi Zsófia Kukorelly Endre legutóbbi verseskötetéről ír bírálatot.

m ’i

Futnak a képek

Viszonyba zárva

Párbeszéd a tükörképpel (Kovács Patrícia)

Egy öregember emlékirataiból

Tavalyi történet

A múlt héten a hetvenes évek egyik rövid életű kommunájáról írtam. Mai történetem már a XXI. században játszódott.

Tanítványaim egy észak-magyarországi városba hívtak, hogy . elmondjam téveszméimet a matyók, palócok, zoboraljai magyarok eredetéről. Az előadás után, szűk körben, még sokáig beszélgetettünk. Nem csak történelemről, néprajzról, a jelenről is. Másnap az állomáson csinos arc mosolygott rám.- Ott voltam az előadásán. Örülök, hogy egy darabig együtt utazhatunk. Nagyon szeretnék önnek elmesélni valamit. Ugye meghallgat? - kérdezte.

Még el sem indult a vonat, már mesélt.- Hárman laktunk egy kollégiumi szobában. Három energiával, vággyal teli vidéki lány. Keményen tanultunk, kellett az ösztöndíj és a bármikor elveszthető szociális kedvezmény. Alig ismertük a várost. A karon csak lézengett egy-két srác. Előadások után, zsupsz haza. Zacskós leveseken és olasz tésztán éltünk. Ünnepnap néha túrós csusza volt.

Mindig csak egyikünk főzött. Nagyon szerettük, megértettük egymást. Őszinték voltunk, sokat röhögtünk, és szenvedtünk a fiúk hiánya miatt.

Egy este specializációról mentem haza. Csend volt, azt hittem, alszanak. Halkan mentem be. Észre sem vettek. Kata Lonci mellét csókolgatta, aki a fürdőből jöhetett ki, köpenye lecsúszva a földön, átszellemült arccal simogatta Kata tarkóját. Csak néztem kővé váltan.

Aztán észrevették. Lonci halkan sikoltott és magára húzta a földről fürdőköpenyét. Odaszaladtam és azt mondtam: Ne légy lökött, hiszen olyan gyönyörű vagy.

Már ketten becéztük. így kezdődött. S folytatódott, de nem volt bűntudatunk. Nem egymást kívántuk, gyönyörre vágytunk. Később kialakult, hogy aki csak élvezi a másik kettő szeretetét, behunyja a szemét, s nem mondja meg, hogy kire gondol. Aztán kerültek fényképek, körbe, újságokból, sztárok fotói. Arra gondoltunk, hogy ezektől a férfiaktól kapjuk a kedvességet, nem a barátnőinktől.

Idilli helyzet volt. Nyugodtan tanultunk, tudtuk, eljön az óra, amikor már be lehet zárni az ajtót. Nem maradtak bennünk rossz feszültségek. Mindig vidámak voltunk a főiskolán is. Már kacérkodtunk. Kezdték a fiúk keresni a társaságunkat. De a lánykolesba úgysem jöhetett volna föl egyikük sem.

A filmklubban megismerkedtünk két végzős mérnökhallgatóval. Jópofák voltak. Dumáltunk a

moziról. Mondták, ne hagyjuk abba. Menjünk föl hozzájuk, beszélgessünk még. Bár ez volt a koles- ban a „kulcsra zárás ideje”, elfogadtuk a meghívást.

Háromszobás panellakásban laktak hárman. Egyikük nem jött el a filmklubba. Úri albérlet. A nagyszobában dekkoltunk. Piák kerültek elő s némi ropi. Mi addig nemigen ittunk.

Egyszer csak a legkisebb szobában találtam magam Ádámmal, s épp azt tette velem, aminek ilyenkor már nagyon itt volt az ideje. Csak eddig nem fiúk tették. Amikor megtapasztaltam, mi a különbség a hajkefe nyele és Ádi bájstiftje között, nem akartam uralkodni magamon.

Később kimentem a fürdőszobába. Kata már a zuhany alatt állt. Épp bűntudatunkat lemosó csókokat váltottunk, amikor Kálmánnal együtt Lonci is bejött. Szó nélkül közénk furakodott. A fiú csak tátotta a száját, aztán elment a másik kettőért.

Az éjjel még mindenki mindenkivel. Ezután hetente egyszer, filmklub után, fölmentünk hozzájuk.

Diploma után sikerült mind a három srácnak a városban maradni. A kéglit is megtartották. Nemsokára mi lányok is odaköltöztünk. Eleinte csuda frankó volt. Mindenki azt csinált, amit akart, azzal, akivel, vagy akikkel akarja. Be lehetett szállni, ki lehetett maradni. Semmit sem kellett megmagyarázni.

A bajok abból keletkeztek, amire nem számítottunk. A hapik elvárták, ha már ingyen lakunk, a házimunkát mi végezzük. Egy idő után kiéleződtek a szóváltások. Úgy éreztem, mindig nekem kell mosogatni. A srácok azt mondták, megesz bennünket a kosz. Ők bevásároltak, főztek, de el sem öblítettek egy edényt. Naponta tiszta ingben indultak melóba. Mindenütt ingek, gatyák, zoknik, trikók száradtak, mégis tele volt szeny- nyessel a láda. Régen imádtam vasalni. Ekkor megutáltam. Kata különösen leleményesen talált indokot, hogy miért nem ér rá mosogatni, takarítani, mosni, vasalni.

Veszekedtünk, csak a szex idején békültünk meg. Eljött az idő, hogy akkor sem. Mi lányok már

nem is érintettük egymást. Alig vártuk, hogy mi is végezzünk. Mindhárman vidékre mentünk tanítani, egymástól messze.

Nekem óriási szerencsém van. Találkoztam itt egy nálam tíz évvel idősebb, finom úrral. Elvált. De azt a figyelmességet, szerete- tet, amivel elhalmoz, sosem tapasztaltam. Tudja, Gábornak hívják. Megtalálta bennem a Gábor pontot, amitől önkívületbe esek. Mert így becézzük a „G”-1. Ez az ember abszolút monogámmá tett.

Csak időnként rám jön a szorongás. Rettegek, hogy elmondjam neki az előéletemet. De mi lesz, ha megtudja és nem voltam őszinte hozzá? Már pedzette, hogy szeretne feleségül venni.

Tegnap találkoztam Katával és a három fiúval. Hívtak, aludjunk együtt. El sem tudtam volna képzelni. Én testestül, telkestül csak a Gáboré vagyok. De ugrattak, cikiztek, hogy majá meglátogatnak, s elbeszélgetnek az új pasimmal. Ő nem pasi! Korrekt úr. Kétségbe vagyok esve. Ugye nem merik megtenni?- Remélem.

Bükkösdi László

Sas Tamás Szerelemtől sújtva című új filmje kamaradráma, amely egyetlen szereplőre épül, s a cselekmény (ha jól emlékszem, két rövid jelenettől eltekintve) egyetlen lakásbelsőben zajlik le. Mégsem monodrámát látunk, mert a hősnő, Éva számtalan telefonbeszélgetést folytat, amelyek során partnereinek (szeretőjének, barátnőjének, szeretője feleségének) hangját is halljuk, s ezek a dialógusok hármas funkciót töltenek be: árnyalják a hősnő élethelyzetének rajzát, elképzeltetik velünk a nem látott mellékfigurákat, s a szereplők közü viszonyok feltárásával, illetve leleplezésével megfestik azokat a történetmozaikokat, amelyekből a nézőnek kell összeraknia a cselekményt.

Ezzel a kétségkívül eredeti elképzeléssel kapcsolatosan három problémát jeleznék: a színésznővel, a szöveggel és. az elbeszélés nézőpontjával összefüggésben. Kovács Patrícia játékát dicsérni szeretném, mert különösen nehéz feladatot jelenthetett úgyszólván egyedül végigjátszani egy egész filmet, ám ehhez még nincs elég árnyalat, szín, variáció a színésznő játékában. Azonkívül néha a beszéde is fáradtnak tűnik: a nézői megértést nehezítő artikulációs problémák nyilván nem csupán hangtechnikai gondokat jeleznek, hanem az intenzív forgatásból fakadó túlzott igénybevételre vezethetők vissza, s alkalmasint arra a körülményre, hogy a fiatal színésznőnek nem állt elegendő idő a rendelkezésére ahhoz, hogy bensővé tegye a szöveget.

Ez a nyelvi anyag a műfajból s a beszédhelyzetből (a kommunikációs partner látatlanságából) adódó dramaturgiai követelményeknek csak részben felel meg. Plasztikusan megvilágítja ugyan a szereplők helyzetét, de ugyanakkor a hősnő jelleméről igen keveset árul el. Vegyük például az imádkozás jelenetét, amely elvileg jó alkalom lehetne a lélekbe való bepillantásra, ám az alkotók nem élnek ezzel a lehetőséggel. A megjeiemtes Kuisose- ges és modorosán dekoratív módját most nem is említve, gondolatilag olyan szegényes a szöveg, hogy az emberben önkéntelenül felvetődik a kérdés: vajon nem kellett volna-e a dialógusok megírását dramaturgi- ailag képzett és a lélektanban is járatos íróra bízni?

A jellemrajz hiányosságai az egyébként igen jól eltervezett befejező jelenet hatását is csökkentik, illetve, szerintem, ennek értelmezését téves, az eredeti koncepcióval ellentétes irányba viszik. A záróképen ugyanis tablószerűen szemlél- hetővé válik az addig számunkra láthatatlan mellékszereplők csoportja a táskás arcú, borostás, egyáltalán nem vonzó külsejű szeretővel egyetemben. A kihegyezett kompozíció a figurák szempontjából is kontrasztképző szándékot sejtet: a nézőnek itt alighanem arra kellene gondolnia, hogy Éva, ez a szép, érzelmekben gazdag fiatal nő egy méltatlan partner s egy igencsak silány, banális környezet áldozatává válik, ám a jellemfestés jelzett megoldatlanságai, sajnos, a leleplezett miliőhöz közelítik a hősnőt. Feltételezem, az adott szituáció ellenére.

A nézőpontot képviselő narrátor is főként a külső folyamatokra koncentrál. Olyan szemlélőről van szó, aki nem lát bele a hősnő tudatába (erre csak az álomjeleneméi tesz kísérletet), ezért, teszem azt, emlékképek segítésével sem léphetünk ki a lakásból, amiről a látásmód egysége érdekében lemondunk ugyan, ám ebben az esetben viszont az egyetlen utcai jelenet beiktatását, bármilyen fontos információt hordoz is, stílustörésnek érezzük, akárcsak a háttal, majd távolabbról mutatott szerető megjelenését az egyik felvételen. A hősnő személyiségéről tehát túlságosan keveset tud az elbeszélő, ugyanakkor ismeri a történet végkifejletét, s ezt a tudását olykor, szerintem feleslegesen, hatásvadász hangeffektusok kíséretében, el is árulja.

Nagy Imre