Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)
2003-01-14 / 13. szám
10. OLDAL ÉGÉS Z S É G 2003. Január 14., kedd „Kopogtat” az influenza Magyarországon ezen a télen még nem azonosítottak influenzavírust. Nagy-Britanniá- ban, Franciaországban és Lengyelországban már felbukkant az A és a B törzs. Dr. Vass Ádám, az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője szerint hazánkban január végén, február elején számíthatunk tömeges megbetegedésekre. Az is előfordulhat, hogy az idén is elkerül bennünket a járvány. Ebben azonban csak tavasszal lehetünk biztosak. Most országszerte sok a náthás, felső légúti megbetegedés. A háziorvosoktól még mindig kérhető az influenza elleni védőoltás. Van még a térítésmentesen kérhető vakcinákból is, amelyekből ösz- szesen 1,3 millió rászorult védelmét lehet biztosítani. A legveszélyeztetettebbek az idősek, a gyermekek, a krónikus betegek, az egészségügyi és a szociális intézmények dolgozói. A vakcina az oltás után két héttel biztosít védelmet, hatása hat hónapig tart. Amennyiben az oltás után két héten belül kapja el valaki a fertőzést, akkor csak enyhébb lefolyású a betegség. Felíratni a háziorvosnál lehet az ötféle készítmény valamelyikét. NÉMETH ZSUZSA Megelőzés Leghatékonyabb a védőoltás, az egészséges életmód, a vitamindús táplálkozás, a friss levegőn tartózkodás, a rendszeres mozgás. Aki teheti, kerülje a zsúfolt, zárt helyeket és réteges öltözködéssel óvja szervezetét a lehűléstől, ellenálló képességének csökkenésétől. Tünetek Hidegrázás, borzongás, hirtelen felszökő magas láz, végtagfáj- dalo'm. Szövődmények A szövődményeknek még fokozottabban ki vannak téve az idős emberek, a kisgyermekek, a szív-, tüdő- vagy más krónikus betegségben szenvedők. Szövődmény lehet a súlyos légúti hurut, a tüdőgyulladás, a szivizomgyulladás, az agyvelőgyulladás. Terápia A beteg maradjon ágyban és hívjunk hozzá orvost. A gyógyszerek - láz- és fájdalomcsillapítók stb. mellett - tanácsos sok folyadékot fogyasztani. A másodlagos bakté- riumfertözést szükség esetén - kizárólag orvosi utasításra - antibiotikummal kezelik. $ SUZUKl-VARGÄ^ LÁNYCSÓK 1992-2003 n Minden kezdet....könnyű! Év eleji hitelakció kedvezményes kezdőősszegekkel: például: Típus Swift 1.0 GL Swift 1.3 GS bruttó vételár 1 786 000 2 042 000 kezdő befizetés 358000 686 000 409000 692 000 kedvezmény a kezdőösszegből-80 000-90 000 fizetendő saját erő 278 000 606 000 319 000 602 000 havi törlesztés az első 2 évben ! 20 623 1 5 886 23 584 19 497 havi törlesztés további 4 évig 30 935 23 829 35376 , 29245 Típus Sedan 1.3 GC Wagon R+1.3 GLX/PS bruttó vételár 2 239 000 2 485 000 kezdő befizetés 448000 819 000 497 000 985 000 kedvezmény a kezdőösszegből-90 000-100 000 fizetendő saját erő 358 000 729 000 397 000 885 000 havi törlesztés az első 2 évben 25 886 20 508 28 711 21 663 havi törlesztés további 4 évig • 38799 30 762 43 066 32495 Wagon R+1.3 GLX 4x4 sok extrával, ajándék 4 téli kerékkel: 2 710 000 Ft ' Liana 1.6 GLX /ABS/Szervo, 106 LE: 3.199.000 Ft-tól Használt autót beszámítunk. Közalkalmazottak, köztisztviselők, orvosok, gyógyszerészek, oktatók, újságírók részére további kedvezmények. átlagfogyasztás: 5,5 -6,91/10 km; fajlagos C02-kibocsájtás: 130-169 g/km i? § www.suzukivarga.hu e-mail: suzuki-varga@axelero.hu $ Nyitva tartás: H-P. 8—17.00-ig, Szó: 8-14-ig, Vas. ZÁRVA Tel.: 69/364-723, 364-494, 60/466-247 Fax: 69/364-291 Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! Az ásványvíz folyékony étel Magyarországon jelenleg mintegy 90 kút és forrás szolgáltat elismert természetes ásványvizet (ebből körülbelül harmincnak a vizét palackozzák). Sajnos napjainkban még min dig kevesen veszik figyelembe a palackokon feltüntetett ásványi összetevőket. Nagyobb részt egészen más tényezőktől (reklám, divat, ár stb.) függ, hogy a vásárló melyik ás ványvízzel teli palackot emeli le a széles kiskereskedelmi termékválasztékot felvo nultató polcról. Bár egyre bővül azok köre, akik már a komponensek listáját is tanulmá nyozva vásárolnak ásványvizet. Régebben csak betegségeik - emésztési zavarok, epebaj stb. - gyógyítására, panaszaik enyhítésére ittak az emberek ásványvizet. Ma már egyre többen tudják, hogy az ásványvizek kiválóan oltják szomjunkat. Az ásványvízpiac korunk egyik legrohamosabban fejlődő üzletága. A kilencvenes évek elején megindult magyarországi növekedés első évtizedének ütemét kifejező statisztikai adatok (a kezdeti 3-4 liter/főtől az 1999-ben elért 28 liter/főig) elmaradnak a nyugat-európai átlagtól, de igencsak biztatóak: az éves ásványvízfogyasztás rövidesen elérheti a fejenkénti 50 litert. Az egy főre jutó fogyasztást tekintve az olaszok az elsők - a belgák, a németek, a svájciak és a franciák előtt. Az ásványvizek piaca is erőteljesen globalizálódik: a nagyobb vállalatcsoportok egész birodalmakat építenek ki - és ezek már nálunk is megjelentek. A legnagyobb exportőrök a franciák, akik vezető márkáik révén a világpiac meghatározói, a piaci trendek első számú formálói. Hazánkban egyelőre hasonló a forgalma a szénsavas ásványvizeknek, mint például Németországban vagy Svájcban. Ellentétben a franciákkal, olaszokkal és spanyolokkal, akik a szénsav- mentes vagy az ún. „csendes” ásványvizeket kedvelik jobban. A századfordulón hazánk is jelentős exportőrnek számított. Ekkor még az Egyesült Államokba is szállítottunk nagy mennyiségben ásvány- és gyógyvizeket. Jelenleg viszont szinte elenyésző a magyar export az elsősorban Nyugatról érkező importhoz viszonyítva. Pedig Magyarország kedvező geológiai adottságainak köszönhetően rendkívül gazdag és kiváló minőségű ásvány- és gyógyvízkészlettel rendelkezik, mely világviszonylatban is kiemelkedő, ám kihasználtságának szintje az intenzív piaci bővülés ellenére is A természetes ásványvíz mind Magyarországon, mind az EU tagországaiban egyetlen olyan élelmiszer, amely törzskönyvezést - azaz hivatalos elismerést - igényel. A magyar- országi ásványvizek nagyrészt megfelelnek az EU-szabványnak, ezzel szemben az Európai Unióból hozzánk érkező ásványvizek egyike-másika nemigen felel meg a magyar szabvány követelményeinek. Az ásványvíznek mindenképpen védett vizadó rétegből kell származnia, eredeténél fogva tisztának kell lennie, a palackozónak pedig a víznyerő terület környezetében kell működnie. Az EU-norma szerint már akár a minimális ásványi összetevőt tartalmazó víz is lehet ásványvíz, a hatályos magyar előírások értelmében csak a magasabb ásványianyag-tartalmú vizeket illeti meg a természetes ásványvíz megnevezés. legfeljebb mérsékeltnek tekinthető. A cégek igyekezete ezzel együtt mindenesetre nem lankad: egyre változatosabb kiszerelésekkel és termékfajtákkal igyekeznek a fogyasztók kedvében járni s őket mind gyakoribb vásárlásra ösztönözni. Szerencse és sors Akik azt hangoztatják, hogy üldözi őket a balszerencse, illetve hogy szerencsés csillagzat alatt születtek, túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a sorsnak - állítja Richard Wiseman. A brit pszichológus 400 felnőttet vizsgált meg, akik a szerencse kegyeltjeinek, illetve nagyon pechesnek tartják magukat. Wiseman szerint a szerencsések sokszor egyszerűen csak jobb emberismerettel rendelkeznek, a balszerencsések viszont kevesebbszer lottóznak, vagy totóznak, így nem is üthetik meg a főnyereményt. A szerencséseket nagyobb magabiztosság és a derűlátás jellemzi. A pechesek a sikertelenségeiket a gonosz sorsra vezetik vissza, ahelyett, hogy magukban keresnék a hibát. Mindjárt megfagyok! A fagyási folyamat az orron, a fülön, az arcon, a kéz- és lábujjakon szokott kezdődni. Három fázisát különböztetjük meg. Az enyhe fagyás szúró érzést okoz, a bőr kékesfehér lesz, de a tapintása puha marad. A súlyosabb, de még mindig inkább felületes fagyás során a bőr viaszos tapintásúvá válik, zsibbadt és merev lesz, és hólyagok is képződhetnek rajta. A mélyebb szövetrétegeket is érintő, legsúlyosabb fagyás esetében az érintett felületek érzéketlenné válnak. Mit tehetünk és mit nem? A legmegbízhatóbb az orvos. A fagyott felületeket addig sem szabad dörzsölgetni. A dörzsölés ugyanis fokozhatja a károsodást. Ha pedig fennáll az újrafagyás veszélye, felmelegíteni se próbáljuk, mert az hasonló következményekkel járhat. Ha ilyen veszély nem fenyeget, akkor érdemes az érintett testrészt 20 percre meleg törölközőbe csavarni, vagy langyos vízbe áztatni. Fogyasszunk valamilyen meleg, tápláló folyadékot, és lehetőség szerint támasszuk alá a fagyott testrészt. Ha a fagyás súlyosabb a legalacsonyabb „fokozatnál”, gyorsan kérjünk orvosi- segítséget. Hírek Frontérzékenység Az időjárásra, a hőmérséklet extrém ingadozására érzékeny emberek gyakran panaszkodnak fejfájásra, fáradtságra, szívás vérkeringési, valamint mozgásszervi problémákra. Az érintettek között több a nő, mint a férfi és az idős ember. Javallható számukra a gyakori zuhanyozás, felváltva meleg és hideg vízzel, ami stabilizálja a vérkeringést. Olykor az is elengedő, ha az alsó lábszárunkat, karunkat hűtjük le a csap alatt. Szívbetegek ne irányítsák a zuhanyrózsát közvetlenül a mellükre. A mérsékelt testmozgás a szabad levegőn jótékony hatású, ám a megerőltető tevékenység kerülendő. A frontérzékenyek számára tilos a zsíros táplálkozás és a koffein tartalmú ital. Egyre kevesebb gyermek és fiatalkorú tud énekelni. A vizsgálatok is megerősítették, hogy húsz év alatt jelentősen szűkült a gyermekek énekhangjának terjedelme. Megváltozott náluk a hangzás is; érdesebb és rekedtesebb lett, s ezért számos kórusnak nem felelnek meg. Ráadásul az orvosok egyre több gyermek torkában találnak „kiabálás-gócokat”. A hangszálaknak ezt a megvastagodását ugyan a pubertás korában rendszerint kinövik, addig azonban a gócok károsan befolyásolják az énekhang minőségét. Szaunázó gyerekek Nem káros a kicsinyeknek sem a szaunázás. A legfrissebb kutatások szerint a hideg-meleg levegő és víz váltakozása megacélozza testük ellenálló-képességét. Német orvosok mindamellett az úgynevezett bioszaunát javasolják, ahol nem olyan nagy a hőség. A gyerekeket azonban tanácsos megóvni a „hideg sokktól”. Elegendő a langyos víz, illetve a hideg lábfürdő. HIV-fertőzöttek A dél-afrikai Szváziföldön a felnőtt HIV-fertőzöttek aránya 38,6 százalékra nőtt. Nem hozta meg a várt hatást a szerzett immunhiányos tünetegyüttest okozó fertőzés továbbterjedése ellen kifejtett felvilágosítás és megelőzési tevékenység sem. ____________■ Pé nzintézet informatikus szakembert keres A munkakör betöltéséhez szükséges: • letöltött katonaidő • legalább középfokú iskolai végzettség • minimum 3 év hasonló területen szerzett szakmai gyakorlat • B kategóriás jogosítvány • kiváló kommunikáció írásban és szóban • Windows platform rendszergazdai szintű ismerete • Office alkalmazások teljes körű ismerete • internet használat készség szintű ismerete • hardware ismeretek Az elbírálásnál előny: • SAP ismeret • felsőfokú szakmai végzettség • jó képesség önálló és csapatmunkára egyaránt A pályázat tartalmazza a fényképes önéletrajzot, végzettséget igazoló dokumentumok másolatát, a nettó fizetési igény, illetve a munkábaállás legkorábbi dátumának megjelölését. Jelentkezési határidő: megjelenéstől számított 3 napon belül „Informatika” jeligével a DN hirdetőbe. Megbízónk, a Reca Kft. vezető nemzetközi cégcsoport leányvállalata. Professzionális szerelés- és rögzítéstechnikai cikkek értékesítését végzi a magyarországi piacon végfelhasználók körében. Dinamikus fejlődése lehetőséget biztosít szakembergárdája további erősítésére. Részükre keresünk TERÜLETI KÉPVISELŐT Mohács és vonzáskörzetébe. Feladatok: kis és nagy végfelhasználók rendszeres látogatása, szaktanácsadás, új vevők felkutatása, kapcsolatok ápolása, értékesítés. Ideális pályázónk: középfokú műszaki végzettséggel vagy legalább 2 éves műszaki területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik; affinitással bír az értékesítés területén; érdeklik a kihívással járó változatos feladatok; dinamikus, határozott, kitartó és következetes személyiség; lakhelye a fent megjelölt területen található. Megbízónk nemzetközi háttere, munkafeltételei, piaci lehetőségei, támogatása a kollégák részére hosszú távra biztos alapot nyújt. Várjuk fényképes önéletrajzát bizonyítványmásolatokkal a megjelenéstől számított 8 napon belül. A megye egyéb településeiről is örömmel fogadjuk jelentkezésüket adatbázisunkba. D-TRACE Személyzetfejlesztési Tanácsadó Bt. 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 72., tel./fax: 06-1/311-2004 e-mail: dtrace@axelero.hu Céginformáció: www.reca.hu