Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)

2002-12-05 / 331. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. December 5., csütörtök ||| ÜNNEPI HANGULAT. A karácsony közeledtét jelzik az ünnepi díszbe öltöztetett városok, falvak. Pé- csett a napokban helyezték fel a karácsonyi utcai díszeket és égőket. ________________fotó: müller andrea 6­os út: tárgyalás, tervezés Az érintett hatóságok, önkormányzatok egyeztetnek az építésről Több egyeztetés is lezajlott az elmúlt napok­ban a 6-os út gyorsforgalmi úttá való fejleszté­se ügyében. A szakhatóságok, a minisztérium, az érintett önkormányzatok közötti tárgyalá­sok azért folynak már most, hogy a terveknek megfelelően, 2004 nyarán tényleg megindul­hasson az építkezés, s az előkészítésbe ne csússzon hiba. Pécs-Budapest Az elmúlt napok parlamenti munkája arra is lehetősé­get adott, hogy egyeztetések folyhassanak a 6-os út gyorsforgalmi úttá való fejlesztéséről. Dr. ToUer Lász­ló, Pécs polgármestere lapunknak elmondta: tárgyalt az ügyben érintett Csillag István gazdasági miniszter­rel, elsősorban a következő időszak tervezési, előké­szítési munkáiról, valamint a baranyaiak által szorgal­mazott délről induló építési elképzelésekről. A meg­beszélések alapján kijelenthető, a szükséges for­rások együtt lesznek ahhoz, hogy a korábban fel­vázolt 2004-es tényleges munkakezdési dátum tartható legyen. A munkagépek felvonulásáig természetesen még sok tennivaló van (lásd mellékelt írásunkat), az előkészítések már meg is kezdődtek. Toller László kifejtette: a napokban összehívta az ügy­ben résztvevő hatóságokat, szakembereket, és a Pécset érintő lehetséges nyomvonalakat egyeztet­ték. Az egyik verzió szerint a majdani gyorsfor­galmi út közelebb haladna Pécshez, a másik - ko­rábban is felvázolt - elképzelés alapján viszont nagyobb ívben kerülné a települést. A megbeszélések eredményeképp, mint a polgármestertől megtudtuk, az derült ki: a két variáció egyenrangú, az engedélyek mindkettőre kiadhatók. Egyeztetésekre került és kerül sor a közeljövőben a nyomvonal által érintett települések önkormányzatai­val, hogy a majdani építési munkálatokat zökkenő- mentesen kezdhessék el. Erre mindenképp szükség van, hiszen például az M7-es továbbépítését egy köz­ség, a Balatontól néhány kilométerre fekvő Kőröshegy hosszú hónapokig hátráltatni tudta, előzetes meg­egyezés hiányában. A szakmai megbeszélések emellett lezajlottak a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatójával is. Toller László elmondta, a közte és az állami cég vezetője közti tárgyalás is megerősítette, a pénzügyi lehetősé­gek biztosan lehetővé teszik a 2004-es munkakezdést. (Háttér, előzmények: www.dunantulinaplo.hu) NYAKA SZABOLCS Ami jövőre várható A 6-os út fejlesztésének programja szerint a 2003- as esztendőben megkezdődhet, sőt akár be is feje­ződhet az előkészítő munkafázis. Ennek során lezár­ják a terveket, ezzel véglegessé, és a legkisebb részletekig pontossá válik a nyomvonal. Ugyanekkor kerülhet sor az előírt régészeti kutatásokra, feltárá­sokra a teljes útszakaszon. A munkagépek felvonulá­sa előtt természetesen a kérdéses területek kisajátí­tása is lezajlik majd. Hírek DIÓSVISZLÓN az önkormány­zat pályázati pénzek bevonásá­val összesen hét fedett buszvá­ró létesítését határozta el, amelyből öt még az idén elké­szül. A kivitelezést a napokban megkezdték. (a) SZIGETVÁRON a hplyi ön kormányzat két és fél millió forintos beruházásból aszfal- toztatta le a Tinódi Általános Iskolához vezető bejáró utat, valamint a gyerekek játszóud­varát. (csam) A PÉCSI Pannon Volán egyik autóbusza is részt vesz ma az ország volános dolgozóinak dé­li, budapesti demonstrációján. A szakszervezeti megmozdu­lást a béremelés érdekében szervezik. (csam) ROMONYÁN elkészült az új önkormányzati bérlakás, a la­kók a napokban költözhetnek be a házba. Az elavult épület felújítására a település 6,3 mil­lió forint központi támogatást nyert, az önkormányzat 1,3 millió forint önrésszel járult hozzá a beruházáshoz. _________________________C*9 Bo rászok szövetkeznek Partnerrégió Csehországban? Boly Térségi borászati szövetkezet, esetleg társulás létrehozásáért lob­biznak a fehérborok termelői azért, hogy megmentsék a bara­nyai borokat és minél jobb piacok­ra lelhessenek ezzel a vörösborok mellett méltánytalanul „elfele­dett”, kevéssé divatos termékkel. Az elmúlt években rengeteg munka nyomán szerezte vissza jó hírét két hungaricum - a pécsi cir­fandli és a versendi juhfark -, s több jóféle nedű, köztük az olasz- rizling ad nemzetközileg is méltá­nyolható minőséget. Nos, ezért ke­rül sor holnap délelőtt a bólyi Bor­házban arra a szakmai egyeztető tanácskozásra, melyen többek között a Baranya Megyei Közgyű­lés Területfejlesztési Iro­dája, az FM Hivatal, a Mecsekaljai Borvidéki Tanács és a Mobács-Bóly Fehérborút térségének hegyközségi vezetői és vezető borászai vesznek részt azzal a céllal, hogy a térség borászati feldolgozó, értékesítő, il­letve marketing-tevékenységét végző-irányító tömörülést létre­hozzák. Az idő ugyanis sürget, hi­szen a közelgő uniós csatlakozás lépésváltásra kényszeríti a borvidéket, melyen a már említett különleges értékű hun- garicumokon kívül igen nemes, és jó minőségű fehérborokat állítanak elő. Közülük is kiemelke­dő a kései szüretelésű olaszrizling és chardon- nay, igen jó minőséget ad a zöld- veltelini és a sauvignon blanc, ám nem felejthető a tramini sem, n f. Pécs-Olomuc Akár újabb régióval bővülhet ha­marosan a Baranya megyével együttműködő partnerek száma, legalábbis ezt célozza a megyei közgyűlés delegációjának ma kezdődő háromnapos látogatása a csehországi Olomucban. Pécs és a cseh város idén szeptemberben már kötött part­nertelepülési megállapodást. Annak a kapcsolatnak az előké­szítésekor már felvetődött, hogy nem csupán a két város, hanem a baranyai és az olomuci régió is keresse az együttműködés lehe­tőségeit. Ennek egyik első, immár gya­korlati lépéseként utazik el ma Tasnádi Péter, a megyei közgyű­lés alelnökének vezetésével egy delegáció Csehországba, ahol tárgyalásokat folytatnak a régió vezetőivel a lehetséges jövőbeni kapcsolatokról. A képviselők többek között ellátogatnak a Kö- zép-Morvaországi Fejlesztési Ügynökséghez is, ahol a gazda­sági élet képviselőivel talál­koznak. MÁTÉ BALÁZS Kétszázmillió az ipari parkra Sellye Az ipari park infrastruktúrájá­nak kiépítésére elképzelhető, hogy újabb pályázatot ad be az önkormányzat, a kérdésről a péntekre összehívott rendkívüli ülésen döntenek a képviselők. Mint ismeretes, a mintegy 200 millió forintos beruházáshoz a város kért már támogatást, a köz­ponti hozzájárulásról azonban még nem született döntés. Most ugyanezzel a pályázattal jelent­kezhetnek a 42 legkedvezőtle­nebb helyzetben lévő hazai kis­térség számára kiírt tenderre, a rendelkezésre álló keret összesen egymilliárd forint. Mivel a város az elmúlt két év­ben forráshiányokkal küszkö­dött, úgy tűnik, önrészt nem kell biztosítaniuk. W. K. Megújult a közvilágítás Kilenc község csatlakozott a fejlesztéshez Sásd Az önkormányzati intézmények belső világítási rendszereinek felújítását végezték el nemrégi­ben a hegyháti térségben. A be­ruházást az a rendelet teszi szükségessé, amely előírja a há­lózat szabvány szerinti átalakítá­sát az épületekben. Az összkölt­ség idén meghaladja a húszmil­lió forintot. Nemrég fejeződött be Sásdon és környékén a közvüágítás re­konstrukciója, ami több mint nyolcvanhétmillió forintba kerül. Az összeget tíz év alatt törlesztik az önkormányzatok., A fejlesztéshez többek között Ág, Kishajmás, Bakóca, Felső­egerszeg, Kisbeszterce, Tarrós, Vásárosdombó, Tékes és Mind- szentgodisa is csatlakozott. Sásdon e fejlesztésnek kö­szönhetően ezentúl többek kö­zött a Kossuth Lajos lakótelep, a Rákóczi út Jókai utcáig tartó sza­kasza is „fényleni” fog estén­ként. SOMLAI ADRIENN „A legnagyobb problémám én vagyok” Szombaton nyílik meg Baranya me­gye negyedik bentlakásos drogreha­bilitációs otthona. Az intézmény szakmai stábja egyszerre 16 kábító­szerfüggő fiatalt tud fogadni, akik kö­rülbelül egy évig vehetnek részt a te­rápián, melynek célja: megtanulni kábítószer nélkül élni. Kovácsszénája Az Abaügettől öt kilométerre fekvő Ko­vácsszénája egy néhány házból álló apró falu a Mecsek közepén. Itt található az a szépen felújított, százötven négyzetméte­res épület, amelyben szombaton adják át a drogfüggőségben szenvedők terápiás otthonát. Ehhez egy ötezer négyzetméte­Többen keresheük fel az ambulanciát A jelenlegi drogtörvény szerint akkor nem büntethető a kábí­tószerfüggő személy, ha okirattal igazolja, hogy féléves gyó­gyító kezelésen vett részt. A Medgyessy-kormányzat enyhí­tene ezen a szabályozáson, ami azt jelentené, hogy önma­gában a fogyasztás nem lesz büntethető, feltéve, hogy cse­kély mennyiségről van szó. Dr. Szemelyácz János, a megyei drogambulancia vezetője lapunknak kifejtette, a szigorú drogtörvény hatályba lépése óta csökkent az őket felkeresők száma, mivel a drogosok tartottak a büntetőjogi következményektől. Az új szabályo­zástól viszont azt várják, többen látogatnak majd el hozzájuk önként, mert már nem lesz félnivalójuk. rés, megművelésre váró földdarab is tar­tozik. Ottjártunkkor három leendő bent­lakóval találkoztunk. A közelgő megnyi­tó ünnepre csinosították, takarították új „lakhelyüket”. A legfiatalabb köztük a húszéves Csilla. Kicsit félénk, nehezen áll rá a be­szélgetésre. Többszörösen visszaeső ko­kainfüggőként érkezett, húsz napja nem nyúlt anyaghoz, ami az ő esetében szép eredmény, joggal büszke rá, azt mondja, ez erőt ad. Legfőbb vágya: visszakerülni a „normális társadalomba”, ahol végre tisztán, kábítószer nélkül élhet. Tudja, nem lesz könnyű, a szer okozta mámort nehéz elfelejteni. Szembesülnie kell ko­rábbi önmagával, miért is került ilyen szörnyű helyzetbe. - A legnagyobb prob­lémám én ma­gam vagyok, mindent elölről kell kezdenem, más választá­som nincs - mondja. Tibor négy évvel idő­sebb, ő buda­pesti. Szüleiről kérdezem, azt mondja, apjá­val nagyon megromlott a viszonya a drog miatt, évek kel­lenek, mire talán szóba áll vele. - Anyám azért így is szeret ihég - folytatja -, hal­lom, levelet is küldött, érdeklődött irán­tam.- A családdal csak hetek, hónapok múlva érintkezhetnek. Egyelőre nincs telefon, levél, kijárkálás az otthonból, most teljes izoláltságra van szükségük, ez a terápia fontos része. Ezt már a 31 éves Kiss András szociális munkástól, az otthon vezetőjétől tudom meg. Fiatal kora ellenére már több mint öt évet töl­tött el súlyos drogproblémákkal küzdő fiatalokkal a készíti és pécsváradi ottho­nokban, így jól ismeri a kábítószeresek minden gondolatát. Szerinte az itteni környezet minden szempontból alkal­mas arra, hogy fogadhassák a gyógyulni akarókat. Ezen a civilizációtól elzárt he­lyen nincsenek diszkók, italboltok, távol vannak az anyagot áruló dílerek és fo­gyasztók is. Kollégáival olyan, közösség­re alapuló csoportterápiát dolgozott ki, melynek legfontosabb eleme az érzelmi­lelki fejlődés, melyet egy szeretetteljes, családias és őszinte légkörnek kell kö­rülvennie. Az otthonvezető körbevezet az épü­let körül: a gyom helyén hamarosan sportpályákat építenek, mondja lelke­sen. Úgy tartja: a rendszeres munka és a testmozgás hatékonyan segíthet a nor­mális életbe való visszatéréshez. M. ANDRÁS CSABA Tudják, nem lesz könnyű a visszatérés fotó: müller a. á

Next

/
Oldalképek
Tartalom